Szerda

 

Még mindig nem vagyok túl jól, inkább olyan...rozzantan. Estére elkészült a töltött káposzta is, de mire meg kellett volna kóstolni, nem éreztem valahogy az ízeket. Nem tudtam eldönteni, hogy ennyire sótlan a kápim (amúgy általában sótlan, mert annyira be vagyok tojva, hogy elsózom....) 

Amikor még pirítottam le a hagymát és a szalonnát, éreztem az illatokat, de később, semmit. Illetve nem sokat. Vacsorára egy szelet kenyeret ettem sonkával és zöldpaprikával, mert friss kenyér volt a pékségből, abból pedig muszáj enni....De ott is kevésbé éreztem az ízeket, még az erőspaprika sem csípett annyira, azt hiszem. 

Tibi még fullon dolgozik reggeltől estig, beesett valami nagyon sürgős meló, ami múlt hétre kellett volna. 

Az emeleti ablakok már biztos koszosak maradnak, majd megkérem Rékát, hogy ha a saját szobáját sika-mikálja, ne hagyja ki az ablakot sem. Már ha tervezi egyáltalán, hogy karácsony előtt kitakarít...amit remélek. Holnap még becsomagolom az ajándékokat, amit eddig kimaradtak és begyűjtök minden ajándékot a fa alá, nehogy az legyen, hogy még februárban is ide-oda eldugott ajándékokba botlok...

Pár dolog még mindig hiányzik, azt holnap beszerezzük, de semmi életfontosságú. Rendszerezni kellene még a kamrát, mert az a 15 kg krumpli, amit a múltkor rendeltem, egyelőre a bejárati ajtó mellett tátja a száját. Ugyanott, ahol a narancs, az alma, a sütőtök és ilyesmi várja  sorsát. Na ezeknek kellene még a hely a kamrán belül. 

Tesóm kérdezte valamelyik nap, hogy mit vegyen a gyerekeknek, nekünk hoz italt és csokit, ilyesmit (csak hogy ne lepődjünk meg nagyon) Végül H&M utalvány mellett döntött, azt hiszem. Nem volt szívem neki megmondani, hogy a piros pulcsi, amit tavaly vett Rékának a NewYorkerben, egyszer nem volt a kiscsajon....De hátha egyszer lesz, mit lehet tudni? Ő sem akarta meghallani, hogy csak a gyerekek kapjanak ajándékot, szóval valamit mi is kapunk. Remélem, nem pálinkát....mert azt nagyon utálom. Legmélyebb depresszióban vagyok képes csak lehajtani egy felest.

Holnap szerintem pihenő lesz a konyhának, a vaníliás kiflit (hókiflit) egyelőre kihagyjuk, az oldalas meg tud várni egy napot. Majd kap valami finom pácot. Jaj és holnap már csütörtök! Milyen rohan így az idő??

Zserbó

Nagyon örülök, mert finom lett a zserbóm, álomfinom. Egy picit bátrábban bánhattam volna a lekvárral, így az összes, a receptben szereplő dió is belemehetett volna a tészták közé, de nem vagyok elégedetlen. Viszonylag apró, falatkányi kockákra, téglalapokra szoktam vágni tálalás előtt és hát elég nehéz abbahagyni. Persze nálunk csak a fél család szereti, Réka és Tibi nem annyira, de az ünnep része, ezért nem tudom egyelőre nem megsütni. Amíg anyukámnak vihetek belőle, addig mindenképpen....

Ha esetleg valakit érdekelne, leírom a receptet. Az alaprecept Kikocsé, egykori bloggerina, így az igazi érdem az övé illetve ahonnan a receptet ő is kapta. Nem teljesen azonos azonban.

 

1. Először felfuttatunk 2,5 dkg élesztőt fél deci langyos tejben, egy teáskanál cukorral.

2. 50 dkg lisztben elmorzsolunk 20 dkg vajat vagy margarint (én vajjal szoktam készíteni, most 5 dkg margarin volt kimaradva, így ment a vaj mellé.). Jöhet a tésztához 10 dkg porcukor, lehetőleg átszitálva, 1 egész tojás, 1 csomag vaníliáscukor, 1 csipet só, 1 dl tejföl legutoljára, óvatosan adagolva, annyit, amennyitől összeáll frankón a tészta. 

3. Ezt mind összegyúrjuk.

4. 4 egyenlő részre osztjuk a tésztát, nekem pont akkora egy, amennyi elfér a két kezem közé nyomva, mint egy labda, de mérleggel lehet kontrollálni. Ha az egyik egy picit nagyobb, lehet az a legalsó réteg majd a tepsiben. 

5. Kb. 40 dkg lekvár egyneműre keverünk, ha nem teljesen egynemű. A diós réteghez kell 30 dkg darált dió, 20 dkg cukor (szintén átszitált porcukor), fél citrom héja, de ízlés szerint ez lehet több is. Kezeletlen héjú citromot érdemes használni. 

6. Nekem 33x33cm-es tepsim van, valami ilyesmi méretű tepsibe érdemes sütőpapírt rakni és sorra minden tésztagombócot tepsi méretűre nyújtunk.Miután az első réteg a tepsibe került, megkenjük bőven lekvárral és annyi dióval (az adag harmadával amúgy), amiről úgy gondoljuk, hogy majd a lekvár várhatóan át tudja itatni. Ez most furán hangozhat, de ez a cél. Ha majd a kész sütiben szétválnak a rétegek, mert fűrészporszerű a töltelék benne, na akkor a homlokunkra csaphatunk, hogy kevés volt a lekvár vagy sok volt a dió....Szóval nagyon fontos, szinte kulcskérdés a zserbónál a dió-lekvár arány. Szerintem....

7. Ha minden tésztánk elfogyott és remélhetőleg a dió és a lekvár is, akkor körbe lenyomkodjuk a tészta széleit, sűrűn megszurkáljuk a tepsi aljáig hatolóan, majd langyos helyre tesszük az egészet egy órára, kelni. A sütőben szoktam, nincs ugyan kelesztő funkciója sajnos, pedig rohadt drága volt pár éve, de valahogy lehet ügyeskedni, hogy langyos legyen.  Azért kelesztek a sütőben, mert a konyhánk nem kifejezetten meleg (ugye a rezsiköltségek...)

8. 180 fokon sütjük, az én sütőmön 30 perc elég. Szép barna legyen a teteje. Ha teljesen kihűlt, 150 g étcsokoládét olvasztok vízgőz felett némi olajjal, hogy egy kezelhető folyékony massza legyen. Pici vajat a végén lehet bele tenni, attól fényesebb lesz elvileg. Én ezt most el is felejtettem. Az olaj miatt a csoki nem fog gyorsan és váratlanul megdermedni, szóval lehet terelgeni ide-oda egy praktikus hablapáttal, vagy ki mivel szeretné.

Nekem az egyik kedvenc sütim. Az eredeti receptben úgy tudom, hogy jóval több a lekvár aránya, mint a dió, én meg arra törekszem, hogy szinte egyenlő legyen. Szerintem így finomabb, ha nagyon tolakodik a lekvár, az nem előnyös. 

Hálás sütemény, mert szerintem elég nehéz elrontani. Ha megvan a dió, lekvár arány, mégpedig ideális arányban (de ugye ez is ízlés dolga), akkor a siker borítékolt.