2011. szeptember 22., csütörtök

Mesteremberek minálunk

Nemrégiben ajánlat benyújtása céljából volt nálunk némi népvándorlás. Egyik mesterember jött, felmért, árat mondott, aztán ment. De érkezett nyomában máris a másik, mindig volt egy következő...A harmadik fickó, a huszas éveinek közepén járó, távozás előtt a bejárati ajtóban megtorpant, rám nézett, megvakarta a fejét és azt mondta:
- Hát....mondtam én az asszonynak, hogy odébb lesz az, hogy nekünk gyerekünk legyen. Én még nem vagyok készen. - pislogtam rá párat, majd még néhányat, mire lassan leesett (inkább ereszkedett az), hogy mi mondatta vele mindezt. 


Az én mihasznáim nem éppen jó benyomást tettek rá, avany/és nem mozog kisgyermekek között sokat, tán a családban is ritka példány a kisgyerek. Ahogy elment, elgondolkodtam, hogy is zajlott nyílászáróink ezen utolsó felmérése? Akárhogy hánytam vetettem magamban a dolgokat, azért olyan eget verő dolog nem történt. Vér nem folyt, nem gyulladt ki semmi, személyi sérülés, anyagi kár nem történt.....

- Megérkezésükkor Zalán békésen poroszkál nappaliszerte, látszólag céltalanul,  Réka villámszerűen motorozik a folyosón, oda-vissza (kb. 7 méter oda), közben visít vagy sikoltozik? Valamelyik. A frekvencia és hangerő nekem nem feltűnőbb az átlagnál, bőven az ingerküszöböm alatt hullámzik.
- Réka - leszállván a motorról - gyöngyökből és golyókból levest főz, melyet muszáj a nagy műanyag tálban vadul kavarni nagyjából folyamatosan, hogy le ne égjen. Esélytelen bármi mást meghallani, pár dolgot meg kell ismételnie a pasasnak, pár dolog örök rejtély marad...
- Egyszer csak, valahol az ajánlatadás közepén, Zalán felkéreckedik a karomba, onnan figyeli az idegen egyedeket matatni az ablakok körül, ő innestől fogva egy darabig több rosszaságot nem követ el (legalábbis nem tudok róla)
- Réka megunja a banánt (azaz a főzőcskét), ezért követeli, hogy menjünk át a másik szobába. "Nem lehet. - magyarázom neki. - Figyelem és hallgatom a bácsi mondandóját. -mini hiszti jön, némi lábrugózással és karrázással egybekötve, de semmi különös. Egész hamar abbahagyja, teljesen magától.
- Ja, mert kéri, hogy őt is vegyem fel. Talán összetéveszt az apjával, én nem vagyok képes egyik karomban 15, a másikban 10 kilót másodperceknél tovább tartani, pedig amúgy egész edzett vagyok magamhoz képest. Réka nem örül az elutasításnak, mintha macska volna, finoman nyafog-vernyákol.
- Amikor végre Zalánt le lehet tenni újra a szőnyegre, és még el is enged magától kb. 1 méterre,  Réka leül rajzolni. Valahogy úgy adódik, hogy csak három ceruza van elől, két barna és egy lila. Az egyik barnát választja, ügyesen rajzolni kezd.
- Zalán lecsap ragadozó macskaként a másik barna ceruzára. Nem mintha szeretne vagy szokott volna vagy tudna rajzolni, de nem is az a lényeg.
- A szakzsargon sűrűjébe merül a szaki, úgyhogy talán nem is gond, ha csak fél fülem szentelem neki, közben mindkét szemem azt figyeli, hogy Zalán már az összes barna ceruzát magánál szeretné tudni. Azaz mindkettőt.
- Nagy nehezen rábeszélem Rékát a lilára, bár dohog és morog, a másik barna az "rondabarna", az övébarna volt a "szépbarna"....
- Réka virágot rajzol, kap még egy piros és egy sárga ceruzát is, Zalán csak firkál, de egész pofásan tartja a kezében a rajzeszközt, ez tetszik.
- Zalán meggondolja magát, a sárga ceruzára fáj a foga. Pont akkor, amikor Réka is a sárgával szeretne rajzolni. Az összecsapás elkerülhetetlen. Picit ordít mindkettő egyszerre, majd csend lesz. Újra tudok figyelni az árképzésre ablak tájékban. Bár mintha azt érezném, hogy valamiről végképp lemaradtam....
- Talán csak egyetlen pillanatocskára nem figyelek oda egyik gyerekre sem, mikor hirtelen Réka keservesen felhorkan és azt kiabálja: "Megharapott, brühühüüü...." - Tényleg megharapta, én láttam. - bizonygatja az ablakos pasas. Nem mondom, hogy nem hiszem el neki, Zalán valóban harapós sajnos. Mire ezt kimondanám, megint támad, ezúttal Réka felkarja a cél, hiányos fogazatát Réka karjába mélyeszti egy szempillantás alatt. Réka nagyon dühös, teljesen érthetőn. Zalán felé dobja a füzetét, a ceruzáit is felkapja, majd meggondolja magát és végül csak az asztal alá hajítja őket. 
- Rászólok Zalánra: "Neeem szabad, Zalán, nem szabad harapni!"- nem biztos hogy hallja, Réka úgy sír és panaszkodik, de mégis eljuthat a füléig, mert maga is sértődötten sírva fakad. 
- Az első adandó alkalommal, amikor megint csend van, átveszem az árajánlatot, a fiúk az ajtó felé veszik az irányt. 

Ahogy mondtam, nem is történt semmi különös. Nem is értem az embereket. :)