2011. december 2., péntek

Induló

Nagyon szeretek verseket, dalokat, mondókákat tanítani Rékának. Tulajdonképpen együtt tanuljuk őket. Némelyik nekem tetszik, másik neki és ha egyezik a véleményünk pár elmondás után vidáman fújjuk a nótákat vagy verselünk  kedvünkre. 


Mostanság ez a nagy kedvenc, Gazdag Erzsi: Lépegetődal, Almáék által feldolgozva, bár lassan és biztosan a Mikulás- és Karácsony váró dalok és versek leszorítják a palettánkról. Mielőtt ez megtörtént volna, gyorsan megörökítettem a kis pacsirtámat.




Ezer dolgom és elintéznivalóm van a hétvége, a Mikulás és Réka szülinapja közeledtével, egy valamit azért még lejegyeznék, mert nagyon fontos. Ovi szempontból másmilyen volt ez a hét mint a többi. Ahogy teltek a napok, ezt egyre erősebben éreztem. Rékát reggel továbbra is robbantani kell az ágyból, újraéleszteni, stb., ebben nincs új, viszont kialakult egy helyes kis baráti köre őkisasszonyságának (PaffKata, Kamilla, MásikKata, Emese, Kira), akikkel remekül eljátszik. Különösen az általa PaffKatának keresztelt kislányt kedveli nagyon és az ő Mani (vagy Manni?)  nevű maciját. Helytálló volt tehát Tiborom véleménye, mi szerint amint barátokra lel, kedvelni fogja az óvodát is. 


Reggelente elhangzik a bűvös mondat, amit olyan szívesen hallok és szeptember óta várok rá türelmesen hogyaszongya: "imádok oviba járni". Délutánonként rendre az utolsók között rángatom ki a csoportszobából Rékámat, aki nem tud elszakadni a jó kis miliőtől. Eltűnt a görcsös, bociszemes könyörgése is, hogy uzsonna ELŐTT menjek érte, feltétlenül, ott ne hagyjam...Jól alakulnak hát a dolgaink ezen a téren is, hála Istennek...