2014. július 7., hétfő

Holnap lesz a napja



Olvasgatok mostanában egy blogot, amit egy orvos írogat. Eleinte több bejegyzése felháborított, bosszankodva csóváltam a fejem, hogy mik vannak....Aztán ahogy egyre többet olvastam tőle és róla, rájöttem, hogy nem az ő hibája. Illetve ami számomra fontosabb: nekem is tanulni valóm van az egészségügyi dolgozókról, rendszerről úgy általában. 

Egy sor dolgot megvilágított, amit "külsősként" az ember nem feltétlenül tud az orvosok, ápolónők, szülésznők, védőnők, műtősfiúk világáról. Csak azt látja, hogy az orvos megint bunkó, ideges, türelmetlen, pörgeti a rendelést, tojik magyarázni és informálni, kioktató és pökhendi, hálapénz nélkül meg nem mozdulna, hálapénznek sincs semmi látszatja, nem jön házhoz anyámhoz, pedig lábra sem tud állni, üzeni, hogy hívjon mentőt, egész másképp viselkedik saját beteggel (fizetős) és tb-s betegel (nem biztos hogy fizetős). Közben pedig van egy halom jófej orvos, szülésznő (hagy ne soroljam fel újra a teljes bandát), akik lelkiismeretesek, teszik a dolgukat, túl látnak a zsebükön, a gyógyításra tették fel az életüket és a többi....Hát nem? Az igaz, hogy sok ilyet én még nem láttam, de léteznek és érdemes picit hinni a tb-s egészségügyben is, mert meglepődhetek egyszer, hogy jééé, működik is benne valami?

Pont jókor kaptam ezt az optimista "injekciót" magyaregészségügyből, holnap reggel vonulunk úgy be a kórházba, hogy aznap várhatóan megműtik Réka kezét. Biztosra nem lehet venni, merthogy Tibi beszélt az orvossal (dr. B.) ma reggel 9 tájban, ahogy az szokása szerint elkezdett rendelni a sürgősségin. A doki amolyan laza fajta (vagy nemtom, szerencsére még nem láttam annyit, hogy kiismerhettem volna) mert azt felelte megkeresésünkre, hogy bármikor megműti Rékát, ő ránk vár. Forszírozásra, hogy mégis mikor, ragaszkodott a BÁRMIKOR kifejezéshez. Tibi ebbe belenyugodott, én, ha jelen lettem volna, tovább feszítettem volna a húrt, hogy mégis 9, 10 vagy 11 a legjobb időpont?? Esetleg 8? De nem voltam ott. Így reggel 8-9 körül besasszézunk, azt hiszem. 

Azt sem mondta dr. B., hogy éhgyomorra menjünk, ami fura. Talán kinézte belőlünk, hogy lesz annyi eszünk és reggel nem tömöm majd Rékát tele szalonnás tojással és tejszínhabos kakaóval. Vagy ha mégis, hát várunk 3-4-5 órát. Hogy mit érdemes tudni a műtétről úgy általában és részleteiben, nos, azt sem regélte el, mivel Tiborom éppen két beteg között kapta el, így sem idő sem mód nem volt erről értekezni. De hát az orvosnak sok a dolga, értem én. Majd holnap. 

Réka persze fél, reggel rémület ült szürke szemeiben, amikor átbeszéltük, hogy holnap műtét. Leginkább attól tart, hogy fájdalma lesz műtét közben és után...Hát...morfondíroztam magamban...remélem, megfelelően fogják adagolni a fájdalomcsillapítót, ezért nagyon fogok szorítani. 

Szóval összefoglalva, holnap Németország-Brazília a foci VB-n, cél a döntőbe jutás. Ez lesz este. Valamikor napközben pedig Rékának drótozás csuklóilag. A Jó Isten legyen velünk! 

Hajrá Németország, hajrá Réka!!!!!