Őszi szünet után

A gyerekek mély fájdalmára ma véget ért az őszi szünet. Ami nekem sosem volt diák koromban, bár ez nem rázza meg egyikőjüket sem. Ha van, hát van. Amennyire vártam ezt az egy hetes ovimentes időszakot, annyira kikészültem vasárnap estére idegileg. Vagyis inkább szombat estére? Nehéz pontosan belőni a mélypontot. Milyen problémák merültek fel?

- Reggel viszonylag korán felkeltek. Ez még nem lett volna baj, sőt, de nem akartak felöltözni, reggelizni pláne nem. Addig viszont nem volt mese (tévés), sem játék, amíg legalább magukra nem húztak valami rucit. Hogy én mennyit kergettem a félpucér Rékát, hihetetlen. Magánéletükbe történő durva beavatkoznak ítélték, hogy ragaszkodtam bizonyos alapszabályok betartásához. Legtöbbször persze egy falatot sem gyűrtek le reggelire a kakaón vagy a teán túl, konyhatündérként repdeshettem fel és alá....

- Soha semmi nem volt jó úgy, ahogy én szerettem volna. Vegyük példának az öltözködést. Réka magától nem öltözött fel, úgyhogy tettem ki neki ruhát. Mire kiakadt. 

"AZT nem veszem fel!"

"Azt pláne nem!"

"Azt soha nem is fogom felvenni" - ordította.
"EZT akarom!" - ujjatlan póló nyári szoknyával, szuper!

Végül az ágyára hajítottam két felsőt és két nacit, ami közül választhatott, aztán nagyon gyorsan rácsuktam Rékára a szoba ajtaját és távoztam. (Mármint nem ODA csuktam, csak RÁ.) 

- Akárhová indultunk, nem volt kedvük jönni. Mert nagyon sürgős "játszhatnékjuk" volt, illetve ippen izgalmas szakaszba érkeztek a szerepjáték során. Mire mindenki felöltözött és kiléptünk a bejárati ajtón, leizzadtam, vérnyomásom az egekbe szökött és fortyogtam a méregtől. Valamint nekem sem volt semmi kedvem egy tapppodtat sem kimozdulni. 

- Akárhonnan indultunk hazafelé, egy egész sereg macska nyávogását felidézve tiltakoztak. Újra jött az, hogy holacipőd, holakabátod, hozolmindent? És ami a kedvencem, főleg idegenek előtt a "Nem akarok hazamenni!" - minél kétségbeesettebben tiltakoztak és kapálóztak, annál jobb. 

- Több hiszti volt, mint nem hiszti - főleg az utolsó három napban. Ez pedig teljesen felőrölte az idegeimet. Péntek este Tibi tűnődően hozzám fordult, amíg Réka ordított a kanapén valami egészen nevetséges, bagatell indokkal......hogy ezzel mit lehet kezdeni? Mikor fog ez elmúlni? Fogalmam sincs, de az biztos, hogy nekünk szól. Bezzeg az oviban vagy bárhol máshol egy angyal. Nélkülünk. Totál idiótának érzem sokszor magam emiatt. Vasárnapra aztán fokozódott a helyzet, kora este Tibi megkért, hogy bármit csinálhatok, csak ne ordítsak a gyerekekkel. Hű...na az ciki volt....

- Kezdenek határozottan szemtelen lenni. Visszabeszélnek, olyan megjegyzéseket tesznek, amelyekről még meg kell tanulniuk, hogy nem illik/való/kedves....Remélem lesz olyan is, hogy ezt felfogják.

- Zalán rászokott a hangos, öblös böfögésre evés után. Szerinte ez nagyon vicces. Hahaha....hol a humorom??

- Folyamatos volt a kupleráj, ahogy rendet raktam, ugyanazon enteriőr hamar rendetlenségbe borult. Réka még úgy ahogy elpakolt maga után, ha azzal fenyegettem, hogy nem megyünk úszni többet, de Zalán simán letagadta a csillagokat is az égről, ha arról volt szó,  hogy rakjon rendet maga után.

- A gyerekek többet veszekedtek, mint egész nyáron összesen. Nem tudom, mi ütött beléjük. Ha nem hisztizett, nyafogott, ordított, pityergett, vinnyogott vagy zokogott valamelyik, akkor órát lehetett ahhoz igazítani, hogy hamarosan veszekedés következik. A temetőben azon marakodtak, hogy az utolsó általunk meglátogatott sírhoz ki vigye a koszorút. 

- Az autóban mindig szólni kellett a CD-nek. Gyerekdalok válogatás. Minél hangosabb, annál jobb. Az a zene, ami a rádióból folyt, nem volt megfelelő. Az utolsó három napban temető- és rokonlátogatás címén relative jelentős időt töltöttünk autóban...Amikor századszor szólt a "ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág", nyüszíteni tudtam volna. Hogy ki tette rá ezt a dalt egy válogatás CD-re nem tudom, de nem volt jó ötlet. Azt mindenképpen feljegyeztem magamnak, hogy sürgősen frissítenem kell a zenei kínálatot az autóban. 

Na szóval....első felindulásból ez jutott eszembe az őszi szünetről. Közben persze történtek virágosabb dolgok is, nem mondom, hogy nem. Jártunk úszni, játszóterezni, festegettünk, sütögettünk, jókat ettünk, nevettünk. Gyertyát gyújtottunk, összebújtunk, énekeltünk, mesét néztünk. Találkoztunk sok-sok rokonnal, ismerőssel, akiket most megint nem fogunk látni egy évig, mert mindig ez a helyzet, de legalább egy évben egyszer összejövünk. Sírokat látogattunk, rendbe tettünk, emlékeztünk azokra, akik már nem lehetnek velünk....

Tegnap este sűrűn elhangzott, hogy nem akarnak oviba menni, nehemahakaharuhunk oviba mennihi! Pedig ma reggel kézen fogtam őket, és megkésve bár, de félig lelkesen, félig lelombozódva oviba kísértem őket. Most a téli szünet után sóvárognak, azt sulykolják belém, hogy az legalább 3 hetes legyen, lécciléccilécciiii.....

Diótörők Gabi nagynénéméknél

Zalán farmer, amikor véletlenül a lencsébe néz