Eljön az advent. Már a harmadik napjánál tartunk, amikor óvodából hazafelé tartva megszólalok.
- Na vajon mi van ma a zsákocskában?
- Azt csak te tudod, anya. - feleli Réka könnyedén
- ???
- Te mondtad tavaly, hogy az adventi naptárba te szoktad tenni az ajándékokat.
Hoppá. Kiment a fejemből....
***
Réka:
Képzeld, anya! Zalán megosztotta velem a csokiját. Azaz... én osztottam meg vele az ő csokiját....
***
Karácsonyról beszélgetünk pár mondatban, Jézusról....Egyszer Réka félbeszakít:
- Micsoda? A Jézuska fiú volt?????!
Szégyelltem magam azért rendesen...
***
Míg mi lányok fotókat nézegetünk a monitoron, a fiúk játszanak valamivel. Egyszer elakadnak, apa sehogy sem érti, mit szeretne Zalán mondani. Újabban ritka az ilyen, de lám, azért még előfordul.
- Kanosz, kanosz. - ordítja mérgesen Zalán, a megnemértett.
- Kanos? Mi kanos? - értetlenkedik Tibi sokadjára is.
- Kalóz... - szól oda Réka, oda sem nézve, ki sem zökkenve a fotókból.
Zalán bólint.
***
- Hmmm...de jó illatod van!- ölelem magamhoz habokból frissen kiszabadult leánykámat.
- Neked is!
- Tényleg? Milyen illatom van?
- Hát...olyan anya szagod.
Akármilegyenisaz...
***
Együtt fürdünk Rékával hétvégén, karácsony előtt. Néz, néz, egyszer csak megszólal.
- Te vagy a leggyönyörűbb anyuka a világon.... - pont aznap olvastam egy pszichológiai cikkben, hogy soha, de soha ne nevessük ki gyermekünket (?), úgyhogy csak megköszöntem a dicséretet mosolyogva.
***
Réci lassan hajlott korba él kisgyerekkorilag, de olykor még mindig átkölt dalokat, verseket. Egy friss gyöngyszem:
- Nem baj, ha hull a hó, csak a dám ne jöjjön.... - dalolássza.
- Adám? Az micsoda?
- A DÁM. Egy naagy, hatalmas nagy vihar.
- Tényleg?
- Igen. Téli vihar.
- Aha.
Szokás szerint elmondtam, mintegy mellékesen, hogy "vadász" a helyes változat, de senki nem figyelt igazán.
***
Zalán énekel nekem valamit. Mivel többre már nem hajlandó, Rékához fordulok.
- Te nem énekelnél nekem egy dalt?
- Á..á...fáló...áj fáló jú...díp szí, bébi....áj fálló júúú...
Hát nem pont erre gondoltam...
***
Réka leeszi magát ebéd közben:
- Hoppá.....még jó, hogy van rajtam tapéta.
Kiterjedt méretű matrica a pólóján.
***
25-ször kérem, hogy vegyen fel egy harisnyát vagy öltözzön fel, de a füle botját sem mozdítja. Üveges szemekkel mesét néz. Végül megunom, erélyesebben rászólok, mire eltűnik a szomszéd szobában. Mire visszaér, pont véget ér kedves meséje, az Angelina balerina.
- Ajjjjh, anya. Ha nem vinnyogtál volna, nem maradtam volna le a meséről.
Én nem nevettem.
