Hurrá, nyaralunk! - 1. nap

1. nap

Kipakolok, bepakolok....kipakolok, bepakolok. Kipakolok és újra csak bepakolok. Akárhogyis szervezkedem, iszonyat sok csomagunk van. Lényegesen több, mint legutóbbi nyaralásunk idején, két éve. Harmadolom a magamnak szánt ruhakészletet, a táskakupac mégsem apad jelentősen. A gyerekeknél ugyanezt nem tehetem meg, sokszor 3-4 pólót  elhasznál a két haramia per koponya. Csomagolok Apa helyett is, aki - minő meglepi - utolsó pillanatig dolgozik. Határidős melója nem várhat nyaralás utánig. De végre befut, hurrá, indulhatunk! Apa sziszegve rámolja le a csomagokat az autóba, nem hiszi el, hogy nem köveket pakoltam legalább két táskába. Pedig nem. A babakocsit nem hajlandó betenni a járgányunkba, szó sem lehet róla. Hát jó. A mei-tai jön, babakocsi marad. Csak meg ne bánjuk!

Nyugodt vagyok és kiegyensúlyozott, minden rendben, szép az élet, trallala. Zalán az utolsó pillanatban leeszi a pólóját, így újat kap, aznap már a harmadikat. Pár másodpercre elönt egy kisebb dühroham, mert mire jó az előke, kérdem én Apától költőien...Mindegy. Lenyugszom. A tervezett fél 11 (azaz Zalán szundi ideje) helyett végül pontban délben zsebkendőt lengethetünk a házunknak. Ki sem fordulunk az utcából, Zalán beájul. 

Alapszabály, hogy autóban nem eszünk, nem iszunk, mi, felnőttek sem, így két óra felé úgy érzem, az éhhalál kerülget. Egy fél disznót is fel tudnék falni. Apa szerint vannak tartalékaim, így semmi vész. Újabb fél óra múlva lopva elmajszolok egy pici sonkás szendvicset, amikor mindkét gyerek alszik. Apa megsemmisítő pillantásokat lövell felém,  de én megkönnyebbülök. 

Amint mindkét gyerek felébred, mégiscsak muszáj megállnunk ebédelni. Ami késik, ugyebár, nem múlik. Így is mar a bűntudat, hogy éhesztetjük szerencsétleneket. Fogalmam sincs, hol járunk, de betérünk az első normálisnak tűnő helyre, ahol kaját osztanak. Déli fél négykor. Rékának gyerekmenüt rendelünk, sült krumplit és rántott csirke husit ketchuppal, mi egy-egy gulyást kívánunk meg. Ám az ebédnek sansza sincs a kihűlésig, mert a kerthelyiség egyik sarkában mini játszótér van hintával és csúszdával.

Váltott műszakban leküldjük kései ebédünket, a gyerekek is egész jól fogyasztanak (kiéheztetés eredménnyel zárult) Éppen lenyelném az utolsó falatot, amikor a környéket felmérő tekintetem megakad egy vicces pároson. Egy felnőtt férfi, karjában egy kisfiúval, vadul kerget egy 3-4 éves forma leánykát. A szöszkeség minden áron a csárda előtt szeretne leállomásozni...Meg kell hagyni, fürge, mint egy gazella.

- Pisilnem kell, pisilnek kell! - ordítja a mihaszna, bugyija a térdénél, guggolna le pisilni. ÁÁÁÁÁ! - kénytelen vagyok közbeavatkozni, nem hagyhatom, hogy Réka vadember módra a csárda előkertjére locsolja sárga terméket. Enyhén bíbor arccal berángatom csemetém az angolvécébe. Mindenki remekül szórakozik rajtunk. Réci még kiszól a vécéből:

- Apa, gyere te is pisilni!!! - de a max. hangerő ellenére ezt senki nem hallja odakinn.

Boldogan, jólakottan és üres hólyaggal folytatjuk utunkat, immáron javában a Balaton északi partját róva. Apa következetesen Simontornyát emlegeti utazásunk célpontjaként, képtelen megjegyezni azt a bonyolult és nyelvtörő szót, hogy SÜMEG. Nem értem, mi ebben a nehéz. Még ha Karakószörcsökre mennénk, de nem. Az ötödik alkalom után ki sem javítom. Így amikor anyós pajti telefonál, hogy megérkeztünk é  ugyan egyben és egészben....Apa lezseren rávágja, hogy áhh, Simontornya még odébb van pár órácskával. Nem szólok semmit. 

Újabb két óra autókázás után megközelítjük Sümeget. Valószínűtlenül magas és meredek oldalú dombon csücsül a vár, mintha ufók emelték volna oda egykoron. Nem mondom ki hangosan, de úgy érzem, én oda nem megyek fel gyalog, legalábbis egy kiadós szívinfarktus nélkül semmiképpen.....

A szállodát a vár tövébe húzták fel, nem is lehetett az régen. Pazarul néz ki kívülről, remek. Hogy nem teljesen a mi kategóriánk és pont 4 csillagja van, azt a parkolóban sorakozó autók márkáján és évjáratán remekül le lehet mérni....


A recepción nem üdvözölnek kitörő örömmel, de kedvesek. Egy fiatalabb pasas színtelen hangon, gépiesen elregéli a tudnivalók lényegét és javát. Lelkesen bólogatok,  illedelmesen mosolygok. Ez utóbbi nem nehéz, mert az úr egyik orrlikában valami oda nem illő virít, baromi nehéz nem odanézni. És még nehezebb reflexszerűen nem zsebkendőt nyújtani neki. Apa elfordul a recepciótól Zalánostul, sejtem, hogy odabenn rázza a röhögés. Jó, hát mindenkivel előfordulhat elvégre....

A szoba földszinti, nem várra néző, amit tükröz a mi igen akciós foglalásunk. Viszont jó nagy és van benne minden, ami kell. Villám kezekkel kicsomagolok, kiürítem a táskákat és bőröndöket. Amint végzek, a gyerekeknek mindenképpen be kell bújniuk a szekrénybe, így mire kilépek a fürdőszobából, lépni sem tudok a ruhahalomtól. Nem verünk gyereket, nem idegeskedünk, nem ordítozunk. Nyaraláson pláne nem.

A vacsora feldobja a gyerekeket. Na nem mintha eddig tétlenkedtek volna. Hatalmas az étkező, ismeretlen a táj, rengeteg a kisgyerekes család, szinte csak azok vannak jelen.Talán a mi szegénységünk több szempontból is, de Zalán még soha nem járt étteremben és Réka is talán csak a legutóbbi nyaralás alkalmával....Rögtön mellettünk terem egy etetőszék, bár Zalán nem akar tudni róla. Réka csipeget, okosan viselkedik, semmit nem borít fel és tör össze.

Mi felnőttek, szeretnénk enni, de nem igen van rá lehetőségünk. Ahogy Zalán levezet néhány flört fordulót a felszolgáló leányzókkal, többé nincs maradása. Sem mellettem, sem apja ölében, felfedező körútra indul, ahová persze követi Réka is....Nincs semmi praktika, ami egyhelyben tartaná őket. Legalábbis nekünk semmi nem jön be.Így megint váltott műszakban eszünk. Akkor még nem tudjuk, de ez végig így lesz....Apa kedves, hagyja hogy normál iramban átnyammogjam magam a vacsorámon, egészen a desszertig. Cserében tele gyomorral, levezetésképp kergethetem a gyerekeket szállodaszerte, amíg Apa táplálkozik. 

10 óra körül jár az idő, mire elhagyjuk az éttermet. Terepszemlét teszünk  szállodaszerte, majd visszavonulunk a szobánkba. Pancsi és tente mindnyájunknak egyszerre.

- Jó lesz nekünk itt, Simontornyán. - jegyzi meg Apa, mielőtt mély álomba zuhanna párnái között. Belevigyorgok a sötétbe.