Ma reggel enyhe fásultsággal vegyes szomorúsággal néztem végig a gyerekeimen, ahogy óvodába indultunk. Majdnem úgy néztek ki, mint akiket rendszeresen vernek. Réka tegnap délután versenyt szaladt PaffKatával, hogy ki ér előbb a sárkányos csúszdához. A sokadik körben megcsúszott és nekicsapódott a csúszda feljárójának fém (?) pereméhez. Szájjal. Persze ordított szegénykém, ahogy felfogta mi történt vele, majd amikor fogai közül vér szivárgott, rutinosan, rettegve, elsőként azt ellenőriztem, hogy minden foga megvan e a helyén a húszból. Nyomban megkönnyebbültem, amikor láttam, hogy fogsora hiánytalan....bár az ordítás nem igen csitult. Felhasadt az ajka, onnan szivárgott a vér. Mire hazaértünk, leánykám szájacskája úgy nézett ki, mint akin túlzott mértékű ajak feltöltést hajtottak végre, mégpedig csak az alsó ajkakra kiterjedőt.
Este, miközben Rékának esti mesét olvastam (APG, naná), Zalán egyik kedvenc tevékenységébe fogott, az ágyon hason fekvő apja hátára pattant és azon vadul lovas vágtába csapott. Egyszer-kétszer futólag rájuk szóltam, hogy ezt nem kéne, mert sírás lesz a vége, mindhiába. Egyszer csak Zalán valahogy előre lendült, majd homloka nagy sebességgel találkozott az ágyunk fejtámlájával. Nagyjából teliben. Olyan nagyot szólt mindez, hogy azt hittem, nem ússzuk meg az ügyeletet. Főleg, hogy néhány másodpercig, amíg a karomba nem vettem, nem lehetett tudni, hogy maradt e foga, betört e az orra és egyáltalán. Most rajtam volt a sor, hogy ordítsak ijedtemben, nálam jobban már csak Zalán tett így. Tibi hozott kanalat, hogy az esetleges duzzanatot lehúzzuk-nyomjuk.....Zalán fura módon hagyta is, jól esett neki a kanál hűvöse. Végül úgy nézett ki, a dolognak rosszabb volt a hangja, mint amilyen komoly a sérülés maga volt. Azért egy 4-5 centi hosszú lila csík jelen van a homlokán, de már mélysége nincs neki, mint a balesetek utáni percekben. Huh, úgy megijedtem!
A hét elején Réka hazapakolta mappájából az oviban mostanában készített rajzait. Egy gombolyagnak látszó izé, pálcikaemberkék, semmi különös....Megdicsértem, hogy szép ez és az, majd eltettem őket a táskámba, szinte meg is feledkezve róluk. Itthon Tibi viszont nem akarta elhinni, hogy Réka a saját rajzait hozta haza az oviból, szerinte elcserélte az irattartót valaki máséval. Pedig nem.
Ízelítő ovis ill. itthon készült Réka rajzokból.
Itthoni rajz. Amióta Aranyhajjal megismerkedett, nagyon sok királylányt rajzol.
Még mindig itthoni. Ez nem királylány, hanem Anya Réka szülinapján. Mellém oda rajzolta önmagát is, abban a piros ruhában, amit a nagy napon viselt. Apa nem fért rá a képre, sőt, Zalán is csak pár vonal erejéig, futólag lett megörökítve.
Ovis rajz.
Szintén
Szintén
Szintén
Dettó
Újra itthon. Itt Réka látható tekintélyes muszklikkal és Zalán, előttük asztal, rajta torta.
És a kedvencem az utóbbi időkből. A három grácia. Nem családtagok, nem barátok, még csak nem is hercegnők, csak egyszerűen kislányok a rajz témái
Kérdezte Tibi tőlem, hogy szerintem miért csinálja Réka, hogy nem rajzol az oviban. Illetve de, csak nem úgy, ahogy tudna. Pedig nem ő az egyetlen, akinek tehetsége van a rajzhoz (mert azt hiszem, ezt már régen nem túlzás leírni. Azt feleltem, hogy fogalmam sincs. Agyaltam már rajta nem egyszer, nem kétszer, de végül is arra jutottam, hogy.... fogalmam sincs. A lényeg az, hogy itthon újra és újra megörvendeztet a leányka szebbnél szebb rajzokkal és hogy fejlődik, az egyértelmű. Lassan ott tartunk, hogy már nem sokáig tudok jobbat nyújtani emberábrázolás terén, mint ő....Na persze TIbitől örökölte a rajzkészségét, úgyhogy ezen nagyon nem kell csodálkozni.
Jövő hétfőn délután fogadóóra lesz az oviban. Mivel a hétköznapokban kevés infóm van arról, hogy mi folyik az oviban, túl azon, hogy minden rendben, Réka alig-alig mesél, ezért nagyon kíváncsi vagyok, mi fog ott elhangozni négyszemközt (hatszemközt) az óvónőkkel az elvileg rendelkezésre álló 45 percben. Vajon mennyire sikerült megismerniük Rékámat az elmúlt csaknem öt hónapban? Mi a véleményük róla? Majd jövök a beszámolóval.
