A tervet, miszerint egy nagy hosszú PIHENÉST varázsolunk a hosszú hétvégéből, még túl is teljesítettük. Annyiból, hogy szokásunktól eltérően idén nem jártunk egyetlen temetőben sem Mindenszentek ellenére. Esténként gyertyát gyújtottunk és emlékeztünk azokra, akik már nem lehetnek közöttünk. A csendes elmélyedés gondolatainkban bizonyos szinten talán többet ér, mint bejárni cikázva, rohanvást négy-öt temetőt, mégis volt hiányérzetem....Úgyhogy ilyet többet nem csinálunk.
Amikor nem itthon múlattuk a napot, akkor játszótereztünk és sétáltunk nagyokat, élveztük a csodaszép őszi időt.
Zalán egész pöttöm volt, amikor legutóbb ezen a Tisza parti játszótéren jártunk, no hát most már mindkét gyerkőc élvezettel vette birtokba a hajót, hogy öröm volt nézni.
Bepörgött papagájként ismételgettem, hogy "neüljle, hidegvanahhoz" és variációi, de Réka lerázta intelmeimet rendre, mint kutya a vizet.
Zalán itt épp felfelé tart a lépcsőn, a kormánykerék felé. A csúszdán nem szívesen csusszant le, Rékával ellentétben, de azt a bizonyos kereket fáradhatatlanul tekergette...
Sokszor eltűnődöm mostanság, mitől lett nekem ekkora fejem és főleg mikor....Talán nem kellene annyit zabálni? :)
A Tiszavirág híd látogatását persze most sem hagyhattuk ki. Még nem maradt el "hidi séta" anélkül, hogy magamban el ne képzeltem volna, akár egy percbe sűrítve is, mi lenne, ha mondjuk beszakadna alattam ez az anyagában bizonytalan összetételű palló....És ezek az üveg "kukucskáló" izébizék lefelé a mélybe sem segítenek.
Jó volt, no. Hogy bőbeszédűen és részletekbe menően összefoglaljam a négy napot.
