Annak idején, amikor Réka volt óvodás, az összevont csoportnak valami egészen negatív és elrettentő csengése volt számomra. Amit legjobb elkerülni. Ahol nincsenek foglalkozások, verstanulás, különösebb kreatívkodás, csak afféle gyermekmegőrző, ahol kvázi e"l vannak hanyagolva" a gyerekek. Azóta megtanultam, hogy egy hétköznapi ovis nap sem sokkal jobb ennél, valamint a nyári szünet hosszú, továbbá toboroztam Zalánnak néhány pajtit a nyárra....szóval miért is ne maradhatnak Zalán az összevont csoportban? Legalább addig, amíg Réka táborosat játszik. Mert utána mindenképpen meg kell valahogy oldani az ő felügyeletét is, illetve júli közepén az ovi mindenképpen bezár 5 hétre.
Az mindig nagy titok, hogy kik lesznek az óvónénik, melyik csoportszobában lesznek a foglalkozások, egyrészt gondolom, mert tényleg nem is tudják, másrészt nehogy valakinek megjöjjön a kedve az oviba járáshoz (ugyazaz az óvónéni, ugyanaz a csopi, hát miért ne?). Így csak az első napon derült ki, hogy most két hétig a saját óvónénik lesznek, harmadikban is I. néni, de már tényleg összevont csoportban. Merthogy most még nem úgy vannak, mivel legalább 15-en maradtak erre a hétre még, hát nem terelhették őket össze másik gárdával.
A héten a reggelek nehezen indultak, merthogy a búcsú sokkal nehezebb apától, ha Réka is ott figyel és marad apával, az egyetlennel, az utánozhatatlannal, az imádottal....De azért valahogy összehozták. Még azt is megígérte Tibi, hogy minden nap kap Zalán egy dínós tojást, amin őszintén megbotránkoztam. Merthogy én is minden nap eljövök dolgozni és mit kapok ezért? Mármint otthonról. Hát sok jó nem, max. az elmorzsolt megjegyzést az orra alatt, amikor stresszben égek vagy panaszkodom. Valami olyasmit, hogy "teakartad...." (Mintha!!!!!) Egyébként is nehogy már bruttó 350 Ft értékű cuccal lekenyerezzem a gyerekem, hogy oviba járjon. Ahol egyébként ott figyel az összes pajtija, cimborája és nő nemű rajongója....Ahonnan délután nem is egyszerű kirángatni.
Szóval úgy néz ki, hogy júli 5-ig mindkét csemete elhelyezése megoldott. Utána mindössze 10 napot kell kibírni és máris ellibbenek szabira. Ó, jeeee! Mire visszadugom az orrom, már augusztus lesz. Annak a hónak a végén pedig újabb egy hét szabi. Hát mondom én, hogy mire kettőt pislantunk szeptember 1 lesz és évnyitó! Majd meglátjátok!
Volt olyan kérdés (privi vonalon, de a bloghoz kapcsolódva), hogy mégis mondjam már meg, hogy milyen lett Réka bizonyítványa és egyáltalán milyen tantárgyak vannak elsőben. Kérem szépen, írás, olvasás, matematika, hittan vagy erkölcstan, testnevelés, technika, rajz (már egyiket sem így hívják, de ez a lényeg. Valami vizuális nemtommi), német (Rékának, kinek mi), környezet és ének. Ez utóbbit majdnem elfelejtettem. A bizonyítványa pedig nem bonyolult, az elérhető legjobb.
Volt olyan kérdés (privi vonalon, de a bloghoz kapcsolódva), hogy mégis mondjam már meg, hogy milyen lett Réka bizonyítványa és egyáltalán milyen tantárgyak vannak elsőben. Kérem szépen, írás, olvasás, matematika, hittan vagy erkölcstan, testnevelés, technika, rajz (már egyiket sem így hívják, de ez a lényeg. Valami vizuális nemtommi), német (Rékának, kinek mi), környezet és ének. Ez utóbbit majdnem elfelejtettem. A bizonyítványa pedig nem bonyolult, az elérhető legjobb.
A "banda" B-s fele. Jobb szélen Rékámmal. Illetve most látom, a képen mi is rajta vagyunk :)