Erdélyben 1

 

Szóval fel a Visegrádi utcába a Központi Okmányirodába. Gond nélkül találtunk parkolóhelyet, nekem mogyorónyi volt a gyomrom, hogy mi jön még, nem kellett volna-e magunkkal vinni Zalánt vagy egyebek....(Ja mert itt helyben az okmányirodába menet majdnem itthon hagytuk. Közöltem vele szórakozottan, hogy majd jövünk.....félelmetes, mennyire hülyülök amúgy.) 

Sokat mondok, ha 10 percet töltöttünk benn és amikor átvettük Zalánka útlevelét (neki van egyedül a családban) földöntúli volt a boldogság. A célzott 8 órás indulás 10 órára tolódott, de akkor még nem tudtuk, hogy nincs személyije a gyereknek....végül fél 3-kor passzíroztuk be a kutyát az újonnan vásárolt kutyautazókuckóba és zötyögtünk ki vele a Tiszapartra, hogy elvégezze a dolgát, szaladgáljon kicsit a hosszú út előtt. Úgy számoltam, hogy este 9-re érünk oda, bár az időeltolódásról megfeledkeztem, de végül ez tényleg így is lett. 

Karcagnál rám telefonált a szállásadó, Levente, hogy hol járunk, már 4 óra, öt óra és sehol semmi, nem veszem fel a telefont. Hupsz nekem legtöbbször le van némítva, rossz szokás. Totál kiakadt, amikor elmondtam, hogy este 9 re érünk oda, merthogy 3-5 órát jeleztem és ők nem laknak ott, ráadásul holnap nekik esküvőjük lesz. Gondoltam, mit érdekel engem egy rendezvény a szálláson, vagy környékén, de hamar kiderült, hogy Tordán neki lesz esküvője. - Hogy leszek én így vőlegény holnap? - felkiáltása szállóige lett itthon azóta, más főnév behelyettesítével. Borzasztó lelkifurim lett egyszer, másfelöl viszont kissé sértő volt, hogy így leszidott, mint a pengős malacot. KÉsőbb azért megenyhült, mikor felhívtam a határ túloldaláról, később pedig amikor Tordánál lejöttünk az autópályáról. Muszáj volt, mert később nem nagyon van térerő. Valószínűleg megijedtek, hogy vagy el sem utazunk vagy csak szombaton érkezünk, amikor nem tudják átadni a kulcsokat érthető okokból, a 380 fős esküvő miatt.....

A határ előtt csurig tankoltuk a Tojót és a határig meg sem álltunk, ahol senki nem volt, semmit nem kellett várni. Tibi elfelejtette odaadni a határőrnek a kutya útlevelét, szinte ránk sem nézett a pasas, úgyhogy ez egyszerű akadály volt. Kicsit még bénáztunk, mert Tibi kiejtette a kezéből a lakcímkártyáját és ki kellett szállni a kocsiból összeszedni, de átjutottunk és Nagyvárad már ismerős elemei köszöntöttek. 

Az út Nagyváradtól az autópályáig elég kalandos volt, a helyiek semmit nem fejlődtek olyan téren, hogy simán előznek beláthatatlan kanyarban. Talán kifejlesztettek valami hetedik érzéket, mert egy baleset sem történt, ilyen előzésnek meg számtalannak voltunk tanúi. Mivel Leventének másnap esküvője volt, még Királyhágón sem álltunk meg, egyetlen pihi nélkül nyomtuk le a hat-hét órás utat. Itt külön babérkoszorú és érdemérem a kutyának, aki ezt minimális nyafival, ami szinte semmi, kibírta az utat. Gyakorlatilag vagy átaludta vagy alvást tettetett, ebben nem vagyok biztos. Olykor hátra vonult, amikor látni sem bírn bennünket, de többnyire a két ülés közötti résen ránk látott hátulról is. Okosan nézett, olyan mindentértekgazdi tekintettel, ami láttán tisztára még inkább belé szerettem.

Leventével Torockó főterén találkoztunk az itatókútnál vagy mi az, ahol van egy parkoló is, de rögtön a rozzant Audijába pattant és mutatta az utat a kulcsos házit, amit kivettünk. Szilárd útburkolat hiánya nem lepett meg bennünket, de itt 20km per óránál többel nem lehetett haladni, feltekeredtünk a falu legkülső, legfelsőbb házainak egyikébe. Már csaknem teljesen sötét volt, de a falu fölé magasodó hegy látványa még így is feltűnő volt. Egyből el voltam varázsolva.

Fizettünk, elbúcsúztunk, megmutatták a  házat, aztán léptek, TIbi tesója a két felnőtt gyerkőccel pedig hajnali fél 1 körül érkeztek, fél 3ig beszélgettünk. Elég gyorsan le kellett mondani arról, hogy másnap - aznap itt Székelykő hódítás lesz, pedig azt olvastam, hogy nyáron érdemes oda korán indulni. Olyat is olvastam, hogy hajnali 4kor indultak csoportok, gondolom, ott a naplementét is meg tudták nézni, ami Torockón kétszer van, bár nekünk fenn a domboldalból csak egy jutott. 

Fél ötkor felkeltünk a naplementét megnézni, de az első után nem akar jönni második, úgyhogy visszaaludtunk. Reggel, később sütöttem Kálci féle lángost , majd délután átrobogtunk a Tordai hasadékhoz. Nem fenn parkoltunk, hanem lekanyargóztunk a lenti parkolóba, mint 6 éve és ahogy az ember ráfordul a hasadékra, én tényleg majdnem elbőgtem magam, az annyira varázslatos közelről. Tudom, gyengéim a hegyek, dombok, mindig lenyűgöznek...

Az anyaországi túrákhoz képest nagy volt itt a népsűrűség, talán a legnagyobb, amivel valaha szembenéztünk, de nem volt zavaró igazán, a kutya végig pórázon maradt. A túra eleinte egy erdei séta, aztán beérünk a hasadékba a hatalmas sziklák közé és egyre szűkebb lesz a terep, egyre nagyobb figyelmet igényel. Helyenként kapaszkodók is vannak, ahol csak egy embernyi út van a patak felett pár méterre.  Annak idején a 6 évessel és 9 évessel, eső után nem mertünk végig mennni a hasadékon, most azért eléggé meglepett, hogy ilyenmi korú gyerekeket láttunk papucsban és törött karral flangálni a hasadékban.....Hogy azt utóbbi 2 évben túrázni szoktunk, az meglátszik, mert könnyedén vettük az akadályt, el sem fáradtunk volna, ha nincs a nagy hőség - bár legalább a hasadékban árnyék volt. Egy gond adódott ahogy kiértünk a parkolóba, nekem nagyon kellett pisilnem, de kibírtam hazáig.  Este a helyi Szarvas éttermben vacsoráztunk, s Csiki sört ittunk hozzá, a kedvenc málnásomat, mi lányok, a fiúk persze simát. Nagyon kellemes volt, egy tárkonyos ragulevessel és Zalán rántott sajtjának maradékával én maximálisan jól laktam. Este senkit sem kellett altatni a korai ébredés miatt vagy másért. 

Képek vegyesen:

Sikonda és Torockó után

 

Fantasztikus volt Torockón. Hihetetlen és csodálatos, magunkba ittuk minden percét. Persze Sikondán is nagyjából minden tökéletes volt, kicsit bezavart, hogy túl meleg volt túrázni és mi lányok, mindketten vérzivataros napokat éltünk. Így pl. egyetlen napot tudtam wellnessezni, kinti medencék, benti medencék, de legalább tudtam értékelni azt is. A szobában az én telefonomról nem működött a wifi, szóval olvashattam, amennyit akartam. Réka kivolt idegileg, mikor ő is nagylány lett abban a hónapban, szóval gondoltam, bemegyünk reggel az Árkádok plázába, ami a szolnoki lányokat (minket) eléggé sokkolt a méretével, és sajnos elég sok pénzt is költöttünk. Réka sok üzletre rácsodálkozott, Zalán meg arra, hogy látott lány ruhába bújt fiút, bár olyan akad már Jász-Nagykunban is, nem ütközünk meg rajta, mint a fehér hollón.....

Mivel a várak nagy rajongói vagyunk, hát ellátogattunk Szigetvárra is. A gyerekek csalódottan bődültek el, amikor meglátták, hogy ez is egy helyreállított vár, ahogy a Siklósi Vár is, de azért volt egy hangulata. Újabb ízelítő őseink hősies cselekedeteiből, életüket áldozták a hazáért.....igaz, hogy ebből sem igazán mi húztunk hasznot, hanem inkább Bécs, de mindegy. 25 000 török veszett oda a vár ostrománál..... kb. ennyi magyar katona védte a várat összesen szemben a legalább négyszeres , sokszoros túlerővel. Egy hónapig sikerült tartani a várat, de végül 1566. szeptember elején Zrinyi kénytelen volt kirohanni pár száz emberével és hősi halált halt. Ültünk ott az árnyas fák alatt jeges ásványvizet kortyolgatva, és ezen elmélkedtünk. Vajon lenne most pár ezer vagy akár száz ilyen ember, aki védeni képes a hazát ilyen helyzetben?

Szóval Sikonda klassz volt, ahogy Pécs is az, esténként berobogtunk, magunkba szippantana a hangulatát. A második vh. bombázása nem érintette Pécset, szemben mondjuk Szolnokkal, így rengeteg régi épület, 1800-as éveket idéző utcát találtunk, zsúfolt bárokkal, éttermekkel, mindenhol fiatalok zsibongtak, pezsgett a város. Késő este, olykor éjfél után értünk vissza a szállodába, olyan klassz volt a pécsi belváros. 

Diócska imádta, naponta négyszer sétált. Kora reggel, amikor elmentünk valahová kutya nélkül, előtte, később vittük magunkkal és volt egy késő esti pisi vizit is. Sikondán nincs egy teremtett lélek sem a szálloda és a kemping lakóit kivéve, bár van ott pár nyaraló is, jópár, ami azt illeti, esténként olyan sötét volt és az volt körülöttünk az erdő, hogy olykor féltem sétálni késő este. Gondoltam, ha itt kinyírnak, soha meg nem találják a hullám. Persze ott volt nekünk DIó, akit olykor pitbullnak néznek a szakavatott kutyanemimádók....

Általában soha nem sikerül a tervezett programokat elintézni, bár ez minket nagyon nem zavar, a lényeg, hogy mi jól érezzük magunkat. Csak semmi nyomás.  Így aztán nem barnultam le, mint egy görög istennő, a Tv toronyba sem mentünk fel, és a vártnál jóval kevesebbet túráztunk - mint mondtam, túl meleg volt nekem hozzá, még így az erdőben is. Nagyon klassz volt, de talán ősszel egy fokkal még jobb, amikor az ember belevetheti magát az őszi erdőbe egész napra, és ha a kinti medence nem is pálya, a bentiek igen. Mivel kutyabarát, szívesen visszamegyünk. 

Az erdélyi utunk elég érdekesen indult. Csütörtöki napon szerettünk volna indulni reggel, korán, hogy még a csütörtöki napot is kiélvezzük. Már szerdán szabin voltam, mintha megéreztem volna, hogy kelleni fog. Szerda reggel iszonyú meleg volt, csomagolni kellett volna, de utálok, nyűgös voltam és nyávogós...viszont gondoltam, ránézek, hogy mi a helyzet a személyikkel, megvannak-e az útra. A kutya útlevelét előző héten csináltatta Tibi a dokival, kutya nem is kellett hozzá (csak némi zsé). SZerintem soha nem fogom elfelejteni azt az érzést, ami elfogott, amikor megláttam, hogy Zalán személyije májusban lejárt. Tavaly csináltattuk ugyan, de pont 1 évig volt érvényes, 12 évesen újat kapnak a gyerekek. Gondolom.... Biztos szóltak tavaly, de elfelejtettem. Mivel tesómék hasonlóan jártak a keresztlányom cambridge-i diplomaosztójára menet, már sejtettem, hogy 24 órás útlevél kell, amit csak Pesten lehet átvenni, olyan pedig, hogy 24 órás személyi, na olyan nincs, azzal 2 napot legalább elkéstem. Rohantunk az okmányirodába beadni a kérvényt. Olyan meleg volt, hogy csorgott mindenemről a víz, ideges voltam, hogy mi lesz, ha el sem tudunk utazni, mennyire gáz már ez az egész, hogy lehetek ilyen hülye.....Az okmányirodában tök jófej volt mindenki, biztattak, hogy egy kis szerencsével csütörtök reggelre már mehetünk is a kész okmányokért, de akkor se legyünk idegesek, ha csak 2 órára lesz az útlevél a kezünkben, mert akkor jár le a 24 óra, ami ugye az okmányiroda vállalása. Hát reméltük a legjobbakat. Zalánnak nem tetszett a fotója, bosszankodott a haján, de megnyugtattuk, hogy az szig képek már csak ilyenek, egyébként pedig igenis jóképű rajta. 2 év múlva meg úgyis lejár újra. Még kifizettük a csaknem 40000 Ft sürgősségi díjat és téptünk haza csomagolni. 

Másnap reggel még kirántottam egy kiló csirkemellet, gondoltam, ráérünk sajnos....amikor is 8 órakor érkezett az sms, hogy pingggg, átvehetjük a papírokat. Uccu neki, rohanás csomagolni nagyobb fordulatszámon.

No majd innen folytatom.