Nyaralunk 2023 - még mindig

 

Péntekre nagyon viszketett a talpunk egy kis erdő, kilátó vár és hasonlók iránt, bár ezen a napon is, mint a legtöbbön, a nap valamely szakában vagy esett az eső vagy majd' le akart  szakadni az ég, úgy el volt borulva.

Végül egy rövid reggelit követő pihenő után összeszedtük magunkat, hogy elindulunk Somló vára felé. Kis szépséghibája volt a történetnek, hogy a fárasztó reggelit követően Zalán visszafeküdt aludni és  sehogyan sem tudtuk rávenni, hogy csatlakozzon hozzánk. Nógattuk, kérleltük, rimánkodtunk, könyörögtünk neki, de csak egyre durvább elutasításban volt részünk a takaró alól. Úgyhogy....ott hagytuk a szobájában. Én legszívesebben beraktam volna az autóba, alszik egy órát ott, aztán kirándul velünk, de ahhoz azért már elég nagy fiú, nem rángathatjuk végig a szállodán akarata ellenére vagy kaphatjuk ölbe. Elvégre már magasabb nálam is. Fájt a szívem érte és hiányzott a nap során többször is, de maradt a szobájában, állítása szerint egész nap azt tervezte, hogy aludni fog. (Hát igen, aki éjszaka nem alszik, az nappal alszik, így van ez....)

Sümegen keresztül jutottunk el Somló hegyig, közben a tanúhegyekről olvasgattam. Bevallom, egyedül Badacsonyt tudom felismerni az északi part hegyei közül, tanúhegyek és kész, jobb esetben. Tibi a Csobáncot is felismeri, de most már talán a Somlóval sem lesz gond, bár ez bentebb található a parttól. 

Sümegnél tettünk egy kört a vár körül és mivel elvétettünk egy kijáratot a körforgalomnál, még a Kapitány Wellness szállodára is vetettünk egy pillantást, ahol kétszer is nyaraltunk, amikor a gyerekek még kicsik voltak....picit nosztalgiáztam is. Pedig akkoriban sem volt könnyű, mert mindkétszer betegek voltak a gyerekek, sőt, a helyi orvost is fel kellett keresni, mert oké, hogy Zalán antibogyón volt, de Réka is belázasodott. Ráadásul akkoriban a gyerekek teljesen elutasítóak voltak az éttermi kaja iránt, úgyhogy nem is tudom, hogy maradtak életben olyan kevés élelmiszeren, mint ami a szállodában a rendszerükbe jutott. Egy kis tejbegríz és két falat sültkrumpli, rengeteg dinnye, ilyesmin tengődtek....Pedig ebben a szállodában is nagyon finomak voltak az ételek mindig....A középkori vacsorán sem tudtunk részt venni, úgyhogy egyszer még muszáj lesz visszamenni. 

Természetesen annyi eszünk nem volt, hogy mondjuk a kirándulástippek.hu -t alapul véve induljunk neki a várnak illetve a kilátónak, hanem a googlemap felvezetett valami egészen szűk utakon, pici, de mutatós nyaralók és szőlősök között egy ideig...Az autót letettük, amikor már túl meredek volt a helyzet....majd amikor végre találtunk egy útba igazító táblát, 100 méterrel később megtaláltuk a szilárd útburkolatos utat is...amerről igazából érkeznünk kellett volna. No mindegy. 

A sárga háromszög jelzésen haladtunk felfelé egy ideig - hiányzott Zalán - hamar megtaláltuk azt a nagy követ, amire Kinizsi ráült és behorpadt alatta - majd egy méretes fánál, melynek gyökereit kimosta az eső kitalálták/tuk, hogy letérünk az útról és inkább a meredekebb lépcsőket választjuk. Annyira nem volt jó ötlet, mert sár az volt bőven, de végül egy bő fél óra alatt felértünk a kilátóhoz, a Szent István Kilátóhoz. Szusszantunk egyet a padoknál, majd egy idő után feltűnt, hogy mintha zárva lenne a kilátó. Ekkor, mint egy filmben, nagy sebességgel érkezett egy piros Yaris. Viccelődtünk is vele, hogy biztos a pénztáros a kilátóba és lám, tényleg. A lejtőn felfelé, a sárban kövér gázt kellett adnia, mire felért a kilátó elé, majd be is parkolt mögé. Igaz, hogy délben kellett volna nyitnia és már egy óra is elmúlt, de lényegtelen. 

Rajtunk kívül még két csapat, egy lengyel család és egy magyar házaspár kívánt jegyet venni a kilátóba. Hármunknak 2100 Ft-ba került. A lengyelek kérdezték, hogy mi régen várunk -e, mert ugye dél óta nyitva kellene lennie a pénztárnak, de nekünk mákunk volt, pont akkor érkeztünk. A magyar házaspár olyan ötvenes éveiben járt és a hölgy tagja nem volt túl lelkes a túrázás miatt, de ez csak a várban derült ki később, mert ott is találkoztunk velük. A kilátóból lélegzetelállító volt a kilátás, de nagy volt a szél is, úgyhogy egyből ránk fagyott a verejték...Tettünk több kört is, fotóztunk, videóztunk, lefotóztuk a lengyel családot is, aztán leereszkedtünk óvatosan a toronyból, mert Diónak már nagyon mehetnékje volt. 

Következhetett tehát a vár. A kilátóhoz képest lentebb foglal helyet a Somlói vár, pár perc séta volt a kilátótól kellemesen lefelé, szóval több kaptató nem volt. Igazából a kilátóig sincs kaptató, csak egy kellemes séta, most is csak a sárral kellett megküzdeni. 

Somló várát már 1352-ben említik a források, bár a legendák szerint a tatárjárás után emelték.  Tulajdonosa volt a Garayak, Kinizsi Pál, a Szapolyai család, Bakócz Tamás. Most nemrégiben felújították, helyreállították a belső vár kapuját is, de ide most nem tudtunk bemenni, zárva volt illetve a benti kaszárnyaházat sem tudtuk megtekinteni. A kilátás innen is csodaszép, bár a kilátó után már kevésbé okozott eufóriát. Visszafelé már a Kitaibel tanösvényt választottuk, nem lépcsőztünk, lefelé túl csúszós lett volna. 

A várból láttuk, hogy lenn alattunk egy hatalmas fehér épület, talán kastély terül el egy park, erdő, arborétum közepén. Ez volt a dobai Erdődy kastély. A kastélyt valamikor a 19. század elején építette nyaraló kastélynek Erdődy Károly gróf. Egy neves francia építész Charles Moreau volt a tervezője. Az internet segítségével kiderítettük, hogy ez egy klasszicista stílusban épült kastély. 

Nagyon olyan érzésünk volt, mint tavaly, amikor Füzér várából leereszkedve belebotlottunk a kastélyba Füzérradánynál. Teljesen véletlenül csak a kutyát szerettük volna megsétáltatni és kiderült, hogy a park látogatható és pár héten vagy hónapon velül a felújított kastély is látogatható lett. A különbség annyi, hogy itt a kastély felújítás előtt áll... Három éve még szanatóriumnak adott helyet, csak aztán túl lepusztulttá vált, hogy bárki éljen benne. 

A kastélyt csodálatos, részben gondozott, óriási park veszi körül, amit szintén Charles Moreau tervezett. Úgy emlékszem a portán a bácsi 90 hektárt mondott, hogy ekkora a park....Bemehettünk sétálni, de a kutyát pórázon kellett tartani sajnos. Ennek később nem volt jelentősége, mert hamar véget ért a séta. Elsétáltunk a kaputól a kastélyig és nagyon sajnáltuk, hogy nincs méltóbb állapotban, szívszorító volt így látni. Aztán már nem voltunk annyira szomorúak, mert hátranéztünk és egy óriási fekete viharfelhő közeledett a kastély felé. Valamiért nem kapcsolt be a vészreflexünk, annyira lekötött, hogy minél többet lássunk ebből a parkból....Pedig csak egy óránk volt rá zárásig. Elfordultunk a kastély előtt a járdán, addigra nem láttuk a távolban a fekete felhőket, mert már felettünk volt az egész. Nem terveztük, hogy túlságosan eltávolodunk a bejárattól, vagy nem is tudom, mit terveztünk, mert volt egy pillanat, amikor azt láttuk, hogy egyik pillanatról a másikra előttünk szakadni kezd az eső. Majd az zivatar bennünket is elért. Mit tesz ilyenkor az ember? Amit külön mondott a portás bácsi hogy ne tegyünk, beszaladtunk a fák közé, hogy elpakoljuk Tibi kameráját. Mikor fél perc múltán láttuk, hogy az eső úgy ömlik, mintha dézsából öntenék, springben törtünk ki a kapu felé, ahol a kocsit hagytuk. Talán én áztam el legkevésbé, mert nálam volt egy kapucnis pulcsi, Réka futott a kutyával, mint a nyúl és hát mire az autóhoz értünk, bőrig áztunk szinte, vagy legalábbis én pólóig....Remélem, mire legközelebb arra járunk, legalább tervek lesznek, hogy mikor és miből újítják fel ezt a szép kastélyt....

Azt el is felejtettem, hogy a kilátóból leérve, az autóhoz visszasétálva kapott Tibi a fejéhez, hogy a fotós táskája a várban maradt a padon. Gyorsan autóba vágtuk magunkat pánikszerű állapotban és a kis parkolóig felgurultunk, de azon túl nem mehetett autó, így aztán Tibi felfutott a  várig és vissza. Még szerencse, hogy nem olyan várnál történt ez, ahová több óra felkapaszkodni.....Most izomláza is van szegénynek. Meglett a táska szerencsére, ugyanott volt, ahol hagyta.

Csurom vizesen az autóban gyorsan bepárásodott minden ablak, így mehetett a levegő az ablakra, ahogy a csövön kifért. Réka levetette csuromvizes pólóját és felvette a pulcsiját. Tibi maradt a vizes pólójában, aggódtam is,hogy megfáznak, de eddig nem. Visszaérve a szállodába, természetesen nem volt parkolóhely. Köröztünk egy ideig tanácstalanul fel és alá, majd kaptunk egy tippet az egyik szállodai alkalmazottól és beparkoltunk a szálloda udvarának egy olyan sarkába, amiről nem is gondoltuk, hogy állhat oda autó. Hurrá, ez is megoldódott, lett parkolóhely. Villámgyorsan felsiettünk a szobánkba, szerencsére gyorsan jött lift is és mindenki a forró zuhany alá vetette magát, még Dió is, így aztán jól végződött a nap. Zalán mondjuk morcos volt, hogy hol voltunk ilyen sokáig, már majdnem hat óra és éhes és nem érdekli hol voltunk, az sem hogy eláztunk, így jártunk, de most már menjünk vacsorázni, mert nagyon éhes....  

Nyaralunk 2023

 

Ahelyett, hogy foglaltunk volna szállást valami jó kis horvát vagy szlovén tengerpartra vagy akár hegyoldalba, mi idén is hazai szálláshelyet választottunk. Vagyis én.  Valamiért - nem tudom, miért, de valahogy külföldre nem szívesen megyek kutyával, habár tavaly azért Torockót bevállaltuk, igaz, az nem is annyira külföld, ez egy, a másik meg, hogy oda nem egyedül utaztunk ötösben. 

Szóval idén Hévíz volt a célpont. A Balatonra nem találtunk olyan szállást, amely ár-érték arányban megérte volna. (Hozzáteszem, hogy még a szállodákról nem szoktunk le, bár szerintem, ha a Balatonra vágyunk, kénytelenek leszünk más megoldást keresni.) Mióta nem ovisok a gyerekek, illetve Réka kinőtte a pótágyat, azóta két szobát kell foglalni, ami eléggé megdobja a költségeket. Lett volna még Zalakaroson egy családi lakosztály, két szoba egybenyitva, klassz is volt, szép is volt, ám Zalakaroson már kétszer is voltunk, így marad Hévíz. Nem a Balaton, de majdnem és rossz idő esetén ott a szállodai kinti, benti wellness, szóval minden kafa. Kicsit rövidre vágtam a sztorit, mert szóba jött Sopron és Sikonda is többek között.  Ez utóbbiban már kétszer jártunk, őszi szünetben és nyári szünetben is. Nekem jobban bejött őszi szünetre, mert a Mecsekben még nem kirándultunk eleget és azt nyáron annyira nem vidám, ha véletlenül kánikulát fogunk ki, mint tavaly. A folyamatos strandolást én gyorsan el szoktam unni, max 2 nap és elég belőle. Amúgy Sikondán a szálloda kutyabarát és nekem abszolút kedvencem. Igaz, talán a kaja nem olyan remek, mint 2 éve Siófokon, de messze átlagon felüli, nagyon jókat ettünk mindig Sikondán így is és hát most mondjam, hogy Siófokra idén ugyanabba a szállodába 800 000 Ft-ért mehettünk volna 5 éjszakára? Hagyjuk már....

Mivel Tiborom nem képes hátra hagyni a gépeit 5 napnál hosszabb időtartamra, ezért 4 éjszakára foglaltam szállást. Ötöt szerettem volna, de úgy fájdalmas ár jött ki, főleg, hogy a kutyára 10000 Ft / éjszaka volt a díj. Ezért nem jár semmilyen szolgáltatás természetesen, csak bevihető kutya a szobába. Kedden reggel utaztunk hát, bár már hétfőn is szabadságon voltam, ment a mosógép, ürítettem ki a hűtőt, vasaltam, pakoltam, takarítottam, mint aki hónapokra távozik.... Az utunk eseménytelen volt, három óra alatt csorogtunk oda, végig autópályán szinte. Három órától foglalhattuk el a szobát, mi fél négykor a recepción ücsörögünk Zalánnal együtt, míg Réka elvitte a kutyát sétálni, mert a lobbiban túl izgatott volt és zavarta volna a többi vendéget. 

Idén először foglaltunk all inclusive ellátással szállást, mert félpanzió nem is volt opció, gondoltam, megpróbáljuk, milyen lehet az ilyen. Nekünk nem nagyon működött, mert 10 órakor fejeztük be a finom és bőséges reggelit, de már 12-től 2 óráig mehettünk ebédelni.  Úgy képzeltem, hogy majd némi sültek lesznek sok salátával, gyümölccsel és sütikkel, de egyszerűen lakoma volt, ugyanolyan svédasztalos terüljasztalkám, mint a vacsora egy ilyen kaliberű szállodában. Úgyhogy egyetlen egyszer mentünk le ebédelni, de többet sem vágytunk rá. Mert egyébként 3 és 5 óra között következett az uzsonna. Számunkra teljesen feleslegesen, de járt és ami azt illeti, elég zsúfolt volt minden étkezés....Uzsonnára kétszer vagy háromszor lecsoszogtunk, wrapet ettünk vagy frissen sült lángost, de én speciel soha nem voltam ilyenkor éhes, szóval csak vedeltem az automatából a gyömbéres üdcsit és csipegettem a sütik között.  Hat órától pedig következett a vacsora, a szokásos étkezés, a második lakoma per nap....Az uzsonna egyébként némileg színvonal alatt volt, inkább olyan iskolai étkezés hangulata volt nem túl finom kajákkal és szocreál hangulattal, de sokat nem számított. 

Jellemző, az étkezéssel kezdtem az egészet....

Mivel szokatlanul korán megérkeztünk, futotta egy gyors uzsonnára lenn az étteremben - lásd fenti sorok - mert már mindenki nagyon éhes volt. Fura volt, hogy mindenki fehér köntösben ücsörgött szinte az asztaloknál, mert ahhoz vagyunk szokva, hogy abban nem illik kajálni....de itt olyan sűrűn jöttek az étkezések, hogy belefért. Illetve nem volt olyan formális, elegáns hangulata az étteremnek úgy összességében sem.  

Uzsonna után csobbantunk a wellnessben. Én is. Most hogy lefogytam 11 kg-t, nem lettem ugyan fürdőruha modell, simán még 5-8 kg is lemehetne rólam, viszont  a saját felfogásom szerint újra ember formám lett és fel mertem venni egy fürdőruhát nagy tömeg előtt. Nem mintha bárki engem nézve vagy értékelne, de engem azért visszafogott ez a súlytöbblet, talán tudat alatt is....A benti medencéket nem találtuk túlságosan gusztusosnak, valahogy nem volt kedvünk ázni bennük, túl meleg volt, úgyhogy inkább kilubickoltunk a kültéribe. Nem sokkal később el kezdett szakadni az eső, de durván ám. Ettől viszont kisebb lett a népsűrűség, ami kimondottan tetszett. A meleg vízben nem sokat számított egy ideig, hogy szakad az eső, de fél óra múlva azért már kifejezetten kellemetlen volt a koponyámon koppanó hideg esőcseppek tömege. Mégis, csak amikor durván villámlott is, na akkor úgy gondoltuk, hogy nem itt kellene meghalni ebben a medencében mind a négyőnknek, mi lesz a kutyával a szobában fenn, úgyhogy inkább biztonságos helyre húzódtunk. Én úgy elszoktam a víztől, hogy alig tudtam kimászni hirtelen a vízből.....Addigra úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Hát nem hiába, megérkezünk, vagy mi....

Ja, ha már megérkezés. Becsekkoláskor kérdezte a recepciós lány, hogy találtunk-e parkolóhelyet és határozottan meglepődött, mikor azt feleltük enyhe közönnyel, hogy persze. Megjegyezte, hogy becsüljük meg nagyon.....Nem sokkal később a pultba esett egy szlovák feldúlt pasas,hogy nem talál sehol parkolóhelyet - szlovákul nyomta, de valahogy értette mindenki - és hogy okés-e , ha beáll a szálloda elé a kapuba.....Megengedték neki, és onnan fogva az a kék Skoda nem is mozdult el arról a helyről, amíg mi ott tartózkodtunk. A parkolóhelyeként, mint kiderült  hamar komoly közdelem folyt, olykor fél órát is ücsörgött egy pasas a kocsiban, mire találta újat. Ha negatívumot akarnék mondani, akkor ez egy komoly hátrány, hogy ha egyszer elhagyod a pakolóhelyet, nem túl valószínű, hogy visszatértedkor másikat találsz. Persze a parkolás kapun belül nem is volt ingyenes és még meg is kellett harcolni érte....

Két napon át Tiboromat nem is nagyon lehetett rábeszélni, hogy elhagyjuk autóval a szálloda területét. A gyerekek mentek volna, ahogy kedden és szerdán már eléggé unták a wellness-t.....Tibor tekintete olyankor párás lett és felsóhajtott, hogy az a jó kis parkolóhely, hát hogy az nagyon kellene. 

A kutya - már meg sem lepődtünk - itt is elég nagy döbbenetet keltett a vendégek körében, bár több kutyus is lakott a szállodában most egyszerre. Egy fekete hosszabb szőrűvel találkoztunk egyszer a liftnél és valami tacskó is ügetett a folyosón, a liftnél láttam egyszer, de minkettő kisebb testű, mint Dió. Volt olyan vendég, aki szabályosan lefagyott a láttán, csak állt és meredt a kutyára, az ilyenek mellett rutinosan elsétáltunk minél gyorsabban.  A nagy többség azért barátságosan fogadta, néhányan kifejezetten lelkesek voltak, főleg a gyerekek. A kutyát egyébként indulás előtti napon megfürdettük, így bársonytiszta bundával foglalta el a hotelszobát. Vittük a plédjét és elvileg ezen aludt, de minden reggel az ágy végében találtuk a lábunknál feküdve. Olykor a fotelekbe is beült. A szálloda mellett volt egy erdőcske sétánnyal és kilátóval a fürdőre, úgyhogy oda naponta kb. 3-szor elvittük, hogy elvégezze a dolgát (kakazsákba összeszedtünk mindent). Reggel fél 7kor kérte az első sétát, általában itthon is ilyenkor engedjük le először a kertbe pisilni. Aztán 11 körül elvittük egy másik, hosszabb sétára Hévízen pórázon többnyire. Vacsora előtt és késő este két további rövid körre levittük sétálni, majd minden séta után alapos mancsmosásban részesült, hiszen sár és eső az volt bőven.....Igazából csak akkor maradt magára a szobában, amikor az étteremben voltunk, ez kb. 20-30 perc időtartam lehetett. Az ajtóra kitettük a "pet in room" táblát és reméltük, hogy az eb nem fog vonyítani vagy nyüszíteni utánunk. 

A wellness a mi ízlésünknek kissé túl zsúfolt volt, de azért kiélveztük. A nem fűtött medencében is megmártóztunk, na mondjuk ott alig volt valaki tényleg, de hideg is volt a víz és tartósan nem lehetett benne megmaradni, csak ha úszott az emberlánya kb. oda- vissza. A kinti medencében jót áztunk, közben beszélgettünk, pihentünk, koktélt, sört vagy üdítőt is kortyolhattunk akár. A fagyi szerintem ehetetlen volt, azt kihagytuk. 

Az esti élőzenei programok bennünket nem kötöttek le kimondottan, szerintem inkább a nyugdíjasok élvezték, mi csak zavaró tényező voltunk max, amikor kisétáltunk a lobbin át levegőzni a kutyával, majd negyed óra - fél óra múlva vissza.....Kutyával nyaralni nem leányálom, de mi szeretjük, hogy Dió ott van velünk. Többnyire....

Utolsó két nap következtek a legizgalmasabb kalandjaink, de majd erről legközelebb. :)