2019. március 15., péntek

Március 15










Mit csináltunk ma?


Sok mindent és sokfelé jártunk.

Jó sokáig aludtunk. Majd Egyeske és Ketteske beugrott közénk az ágyba. Másodperceken belül Dió is és képen nyalta Rékát. Általában így szoktak kezdődni a hétvégék, de hogy csak péntek volt, az maga volt a mámor.... 

Megnéztük a Múzeumkertes ünnepi műsort, nagyon szép volt.

Jártunk itt és ott, láttunk ezt, meg azt. A gyerekek a Mekiben költötték el kései ebédjüket, mi itthon Tibivel káposztás tésztát ettünk és paradicsomos káposztát a káposzta fogyasztás jegyében és hogy ne dobjuk ki azt a fonnyadó fejet, amit a kamrában figyelt már egy ideje. 

Aztán rádöbbentünk, hogy a Munkácsy kiállítás egy óra múlva bezár...úgyhogy rohantunk be a városba , mármint kocsival. Ott nem voltak kígyózó sorok, bár ingyenes volt a mai napon a buli, viszont azért minden kép előtt ácsorgott legalább 3 ember. Mindegy, nem volt zavaró. Ismerőssel is találkoztunk. Nem sokkal később rájöttem, hogy a híres trilógia hiányzik. Persze tudhattam volna, hiszen az nem Pákh gyűjtemény, hanem Debrecenben van kiállítva. Szóval nem volt okom csalódottnak lenni, de valahogy úgy vártam azt a három képet, hogy a múzeum után muszáj volt még a cukrászdába beugrani pár szolnoki habos islerért, anélkül nem ünnep az ünnep. Tibi morgott a bajsza alatt, mert sosincs franciakrémes mostanában. 

Később csak punnyadtunk, fotókat nézegettünk, fotókat válogattunk, kutyáztunk, Réka fuvolázott. Jó kis nap volt....:)