Múltkor azt álmodtam, hogy Amerikában éltünk egy hatalmas földszintes házban. Csöngettek, de mire az ajtóhoz értem, talán egy perc is eltelt. Hogy ki volt a vendég, nem tudom vagy legalábbis nem ismertem. A gyerekek már nem voltak kicsik, bár az arcukat nem láttam, de amikor az álmomban a gyerekekre gondoltam, olyasmi formájúak voltak, mint én. Fura volt. Főleg azért, mert aztán 2 napra rá Tibi egyik cimborája felhívott bennünket, hogy júniusban Amerikába költöznek családostul és legalább öt évig nem is tervezik, hogy hazajönnének, mégpedig az állampolgárság miatt. Különösebben nem vágyom Amerikába, bár ha nyernék a lottón, biztos beutaznám egy pár hónapon, akár éven át. Az csudaklassz lenne.
Ez a 10 éves évforduló egyébként egészen felkavart, jó értelemben, persze. Meglepődtem mennyire. Tegnap megtaláltam Zalános szülés történetemet is, ami bizonyos tekintetben durvább volt az elsőnél és mégis emlékezetesebb, egy újabb csoda. Olyan jó, hogy megírtam, hálás vagyok magamnak. :)) Illetve ami még jobb, belelapoztam a Zalános pocakos naplóba is (az is egy freeblog blog volt, amit szerencsére sikerült lementenem, biztos vannak páran, akik már azt is olvasták) és nagyon érdekes volt belekukkantani az utolsó két-három hét eseményeibe. Milyen a lélektana egy szülés előtt álló kismamának, mi foglalkoztatja, mi adott nekem erőt, milyen félelmeim voltak... Pl., mennyire ragaszkodtam a dokim jelenlétéhez a szülésnél - befigyelt akkoriban egy konferencia - pedig Zalánt aztán tényleg megszültem volna csupán a szülésznő közreműködésével is. Persze utólag könnyű okosnak lenni, én meg a Rékás szülésem után azt hittem, másképp már nem is tudok életet adni egy babának. Akárhogy is, mindez már lényegtelen, lassan mindkét gyerkőc iskolás lesz, magunk mögött hagyjuk nem hogy a szoptatás és hozzátáplálás időszakát, de az óvodát is....mindörökre. Én sem harmincas vagyok, hanem negyvenes, amire mondanám, hogy nem számít, de picit igen....Új célok állnak előttünk, melyek akkor még olyan távolinak tűntek és tessék, mára maga az aktualitás.
Ugyanakkor ez nem egy film vagy kitalált történet, nincs vége főcím és stáblista, csak haladt az élet tovább a maga kihívásaival és feladataival. Túl egy nagyon fontos állomáson az életben, egy csúcsponton, egy emléken, ami sosem tud kitörlődni az agyamból. Hm....már nem biztos, hogy értem a saját gondolatmenetemet, úgyhogy inkább hagyjuk. Telnek az évek no. Újabb 10 év múlva Réka 19 lesz, Zalán pedig majdnem 17, amibe elég durva belegondolni, de ez egy ilyen móka.
Mai nappal elkészültek a húsvéti sütik, rákóczi túrós, mézes béles és répatorta. Tiramisu és kókuszgolyó is elfogyott azóta Tibi névnapja alkalmából, úgyhogy nem unatkoztam. Holnap reggel még összeütök egy egyszerű sós rudat, aztán ennyi lesz. Sonka, tojás, torma, retek, medvehagyma persze kilószám a hűtőben. :)
Áldott Húsvétot mindenkinek! :)
