Péntek este van, vagyis még egy hétvége és egy egész hét van a vakációból. Sajnos. A fiúk "pasis" pizzás buliba mentek, Réka fenn szöszöl a szobájában, úgyhogy pont ráérek írni egy kicsit.
Szóval nem, ez még nem a blog legvége, bár tény, hogy eléggé az utolsókat rúgta ezen a nyáron.
Minden idők talán leggyorsabban elröppenő nyara áll lassan mögöttünk. Mondanám, hogy köszönhető mindez az ingerszegény heteknek, de nem lenne egészen igaz. Kicsit szégyenkezve vallom be, hogy nem voltunk idén (sem) nyaralni (tavaly ugye nem munkában voltunk, komplett fűtéscsere volt, ami elszippantyúzta a pénzünket. Ez IS.) Az sem vigasztal, hogy gyerekkoromban egyetlen egyszer vittek anyuék nyaralni, augusztus legvégén, a jéghideg Balatonhoz, amiről a legfőbb emlékem, hogy lila a szám és önkéntelenül összekoccan alsó és felső állkapcsom, mert bele készültem fagyni abba a csodás tóba…Hiányzik a nyaralás gondtalansága, még ha a hatása pár héten belül úgyis tovaszáll...
A nyár legmeghatározóbb élménye a – kapaszkodjatok meg – a cserépkályha eltüntetése volt a hálónkból. Ha tudtam volna, hogy mivel jár, biztosan nem fogunk neki. Ha belegondolok, többek között ezért hasznos, ha az ember nincs tisztában vele, mit tartogat számára a jövő. Én gyakran hallgatok a vágyaimra és ilyenkor nem számít a hozzá vezető út, csak a cél és hát ez gyakran eredményez sok vért, kínt és verejtéket. Sokszor több, mint amennyi indokolt volna.
A legmelegebb kánikulában vágtunk neki, azon a hétvégén, amikor 38 fokot mondtak árnyékban. Ésss volt is annyi, simán. Következő héten várhatóak voltak a festők, szóval nem volt választásunk. Így is halasztottuk, ameddig csak lehetett. Emlékszem, hogy cserépkályhánk (az egykori) a teteje, a felső 6-8 cseréplap milyen könnyen feljött…..nem is kellett szinte vésni. Majd jött 20 cm-es homok kilapátolása, majd a komoly vésés, feszítés, kalapálás , kopácsolás. A cserép alatt legalább annyi tégla volt, az tartotta az egész szerkezetet, mire is számítottam? Hogy az imádság tartja össze a kályhát?
Az első nap végén a szomszéd bácsi megkérdezte Rékát, hogy vajon diót törünk e. Persze. Ráfanyalodtunk a diós tésztára. Rögtön aranygaluskával. Egy idő után néma csöndben dolgoztunk, maximum tőmondatok hangoztak el. Szegény Tibi nem tudom hány vödör sittet lehordott, legalább százat. Minden cserék falazóanyaggal együtt több kiló volt. Jómagam igyekeztem segíteni neki, inkább a cseréplapokat hordtam le, de a munkamegosztás úgy nézett ki inkább, hogy én véstem, vertem, ő lehordta az udvarra. Ha túl sok halmozódott fel, én is segítettem. Izzadtunk, lihegtünk, vedeltük az ásványvizet vég nélkül, majd egy idő után már fogunkat csikorgatva szenvedtünk. Szombaton délután kettő és este 8 között dolgoztunk, majd másnap 10 és 16 óra között. Főleg a vasárnap volt kegyetlenebb. Minden szint , minden sor eltűnését ünnepeltük. Egy ideig. A vicsorgó fázisban, amikor más sírhatnékom volt, már semmi sem számított, csak hogy eltűnjön minden. Persze volt por és folyamatos takarítás is, hogy ne hordjuk szét a sódert, homokot, amit a cserépkályha magában rejtett…..
Végül csak egy sima beton maradt a cserépkályha helyén, aminek nagyon megörültem, nem tudom miért, de valahogy rendezetlenebb viszonyokra számítottam. Valószínűleg betonozás után épülhetett annak idején a cserépkályha és csak utána a parketta, így a beton alap az ugye alap volt.
Akkor azt mondtam, hetek, hónapok kellenek, mire én ezt kipihenem, feldolgozom. Másnap jött a hétfő és a munka, eszembe is jutott, hogy nincs más esélyem, mint ahogy Geszti énekelte, kipihenem mindezt a munkahelyem...Ámde következő héten szerdán jöttek a festők, árajánlatostul (rendesek voltak, hogy egy nappal a meló megkezdése előtt adtak árat is….), úgyhogy nem volt pihenés.
Tibi sok mindent lehordott a garázsba, az autó addig az autóbejárón állt. A gyerekszobákban csak az ágyak és a ruhásszekrény maradt, minden mást áthelyeztünk. Minden játék és cucc dobozokban figyelt, a könyvek is, így átmenetileg nem volt gond, ha neteztek és tévéztek a gyerekek. Azt ígérték a festő rácok, hogy két nap alatt végeznek. Hittem is, nem is, gondoltam, max. szombaton befejezik, ha mégsem. Végül hárman jöttek és valóban, mire pénteken hazaértem az irodából, már mindenhol vadonatúj festés ragyogott, félig száradtan, a levegő pedig jellegzetesen páradús és festékszagú volt.
Konstatáltam, hogy a karton borítás a padlón elmaradt az emelet teljes területén…itt lefolyt bennem egy mini agyvérzés, hiszen már tudtam, hogy a takarítás felér majd egy büntetéssel. Igaz, a festők elvégezték az első takarítást, de az igazi az volt, amikor négyzetméterenként feltöröltük a parkettát, majd nyomás a csaphoz kiöblíteni a felmosószivacsot....és mindezt vég nélkül. Majdnem. Tibi is segített, így péntek estére már az emeleten aludhattunk, mindenki a helyén.
Némileg átrendeztük a hálónkat és most így sokkal praktikusabb, szebb. Az ágyat beszuszakoltuk részben a cserépkályha helyére. Az éjjeliszekrények is befértek, kaptak új lámpákat. Réka szekrénye szintén kikerült a szobájából a cserépkályha egy másik részének a helyére. Szóval most fenn egész más minden, sokkal több a hely, hangulatosabb, otthonosabb. Baromira sokat számít a friss festés, új konnektorok, kapcsolók…tisztára mintha új lakásba költöztünk volna. Habár még a gyerekek szobáinak ajtajait le kellene mázolni....sosem lesz kész....
A gyerekek nyarának legmeghatározóbb vonása az volt, hogy milyen fogásokkal korlátozzam a net, laptop, telefon és egyéb kütyük használatát. Legjobb fogás a net kikapcsolása, de ez igazából csak hétvégén működik, egyrészt mert akkor vagyok otthon ,másrészt ,mert akkor a net nem kell az uram, Tibor munkájához….Másik a telefon beszedése munkaidő tartamára, laptok elrejtése. Hát mindegy, nem olyan sokára nem lesz már erre idejük szegényeknek.
Következik lassan az új tanév, bár még egy hetecske van hátra a szünetből. Olyan félelmetesen gyorsan eltelt, én nem is értem. Miért van az, hogy egyik pillanatban új év van, aztán évzáró és megint karácsony. Újra és újra. A tanszereket kb már akkor megvettük, amikor szabin voltam júliusban. Kicsit túllendültem a füzetek tekintetében, de az Auchanban olyan gyönyörűek voltak, hogy nem tudtam kevesebbel hazajönni. Korábban az volt a taktika, hogy 2-3 féle füzetet vettünk, most mindegyik más. Ráadásul találtam csodás, a szokásosnál vastagabb füzeteket (persze drágább is, naná). Bizonyos tantárgyakból 2-3 füzetet is megeszik Réka, pl. matekból és németből. Kell az utánpótlás. De egyébként is gyengém a tanszer, papír-írószer, ez az egy jó oldala van a tanévkezdésnek, hogy ilyenkor a legnagyobb a választék mindenből.
Nem tanultunk, ismételtünk semmit. Illetve Zalánnal átvettük a szorzótáblát, mert egy ismerősöm mesélte, hogy az ő fia elfelejtette másodikról harmadikra virradó tanév elején….amin picit bemajréztam. Szerencsére nincs gond, kicsit rozsdás, olykor csikorognak a kerekek, de majd belejön. Kötelező olvasmány a Tom Sawyer...nehéz neki, úgyhogy egyelőre hanyagoljuk, inkább a Sirály a királyt fogjuk forgatni, mert az a másik és szerintem azzal többet fognak foglalkozni. Rékáéknál másodikos anyag volt a Sirály a király és minden Ly/J betűs anyag, nem érdekes. Nem reklamálok, hogy tavaly ez elmaradt.
Réka cicának ott van a német szószedet, mint tavaly is a nyelvtani összefoglalóval. Kinyomtattam a 32 oldalt, lefűztem, de nem vette még elő, úgy érzem. Nekem meg nincs kedvem, erőm nyaggatni. Olyan jó lenne, ha a lelkiismeretem leszokna a gyerekek nyaggatásáról! Sajnos nem tetszik neki az Egri csillagok ,pedig az első 50 oldalt maga olvasta, aztán és is felolvastam neki még legalább 50 oldalt. Közben nagyon érdekes volt, mert bevillant, megelevenedett bennem a csaknem 35 évvel ezelőtti érzés, hogy milyen volt, amikor ÉN olvastam az Egri csillagokat. Nagyon fura volt, különleges érzés, kevés ilyen ér már így vénségemre.
És hát igen, volt szabi is, két hét egyben. Egyből egy héten át vadásztam az egyik német beszállítóra, mert nem tudtam elérni és fontos lett volna. Persze nem vagyok bolond, nem ültem egész nap a telefon mellett.....Végül sikerült és rendeztük az ügyeket. A szabi jellemzője volt egyébként, hogy azt csináltam, amihez kedvem volt. Ez fontos, mert általában nem úgy élem az életem, hogy azt csinálnám, amihez kedvem szottyan. Nem mondom, hogy két héten át nem mosogattam, de ellenálltam a kísértésnek, hogy nagytakarításokat csapjak. A közelgő festés miatt nem is nagyon lett volna ennek értelme.
Volt IKEA látogatás, több is, mindkettőben jártunk, azt hiszem, a Soroksári szimpibb lesz ezek után. Végül nem sikerült még berendezni az előszobát, az Ikeában nem találtam semmit, ami máshol tetszene, az a szett 300 000.... na neeeee. Majd kiforrja magát a dolog, még nézelődök, nem sürgős.
Nagy Budapesten is jártunk többször, benn a belváros szívében, az Operaháznál, a Klinikák környékén, imádom, ahogy lüktet a város. Ha újra egyetemista lennék, könnyen el tudnám képzelni az életem ott pár évig. Pont a Gucci bolt előtt parkoltunk egyszer, de nem álltunk sorba, mint állítólag tavaly Arnoldunk. Na jó, valahogy megleszek Gucci és Vuitton nélkül. Aztán persze pár órával később jó itthon, főleg a kis utcácskánkban, ahol nincs átmenő forgalom és reggel nem suhan el autó percenként vagy másodpercenként az ablak alatt, madárcsicsergés van és susogó fák. Budapest akkor is csodás!
