2014. december 20., szombat

Ez nem lesz egy feldobós bejegyzés....



A tegnapi napom nem lett valami fényes. Természetesen munkaügyek miatt. Ősszel volt egy olyan szériám, hogy minden péntekre jutott valami apró ínyencség. Amin aztán járhatott az agyam egész pénteken, ha nem volt szerencsém, egész hétvégén. Nem tudtam nem foglalkozni vele, nem tudtam elengedni, sajnos...csak búslakodtam rajta, rágódtam, mint kutya a csonton. Persze többnyire nem jutottam semmire, hiszen ezek olyan dolgok, amik javarészt nem rajtam állnak, viszont arra jó volt, hogy klasszul elrontották a hétvégémet. 

Pénteken megállt a főnököm az irodánk ajtajában...áh, el sem mesélem, mi mindent mondott. Nem az én munkámmal kapcsolatos közvetlenül, tehát nem elmarasztalásról van szó, bár tény, hogy nem vagyunk egy kiváló munkaerő. Olykor fél 9-re esem be, 4 után rohanok a gyerekek után, a 8 benn töltött órából sokszor elkalandozom, kénytelen vagyok bentről is ügyeket intézni, most soroljam? El lehet képzelni. Mégis kiakasztott. Mert vannak az egyenlőek és a még egyenlőbbek. Vannak, akik remekül dolgoznának, ha hagynák őket, még hűségesek is, mégis arra vannak kényszerítve, hogy máshol keressenek állást. És vannak idióták, akiket támogatnak és segítenek, mert alacsonyabb bérért végzik el azt, amit egy értelmes szakember egy percig sem vállalna annyi pénzért...

Nehezen viselem az igazságtalanságot, úgyhogy még pityeregtem is az adott helyzeten délután kettő óra magasságában, kínomban. Déltől elméletileg el voltunk engedve, boldogkarácsonyt nyilvánított a főnök, dehát....Négy óra után aztán fogtuk magunkat a kolleganőmmel és elmentünk egy kicsit vásárolgatni, ajándékokat karácsonyra. Nahát itt akár minden szép és jó is lehetett volna, ám nem így lett. Vettem néhány ajándékot, aztán azt éreztem, hogy éhes is vagyok (aznap még nem sokat ettem), fáradt is. Azért néhány boltba még benéztünk és én nagyon élveztem, hisz általában egyszerre két gyerkőccel szoktunk vásárolni, vagyis rögtön legalább háromfelé kellett figyelnem. 

Az egyik üzletben (gyerekruha) aztán megkaptam a kegyelemdöfést. Egy kis ruhát vett a kolléganőm a kislányának, színházba, szilveszterre amihez aztán még harisnyát is kerestünk volna. Az egyik sorba rendezett bugyisorról én tévesen azt feltételeztem, hogy nylon harisnyák. Rám is förmedt az eladó, hogy azon nem azok, utalván arra, hogy ne nyúljak hozzá. Kisbugyik voltak, hercegnő mintával. Igaza volt, tényleg nem a helyére tettem vissza az egyiket, úgyhogy visszaléptem, megkerestem, hová illenek a 140-es kisbugyik. Mire újra feltűntem a pult mellett, így szólt az eladó:
- Most akkor vesz valamit  vagy nem? Nem kell össze-vissza turkálni az árut....
- De én csak visszatettem a helyére a bugyit....- sokkolt a hangnem.
- Láttam, persze, láttam....össze-vissza túrt ott mindent, én meg rakhatom rendbe....
- Ne haragudjon, de ez nem így van....- valami ilyesmit mondtam neki.
- Mondtam már az előbb is, hogy ne turkáljon, dehát hiába beszélek.
Ezek után távoztam, elköszöntem. Kolléganőmet hátra hagyva. Én egy ilyen hárpia mellett nem tudtam kivárni, hogy fizessen szegény, meg hát odakinn tisztább is volt a levegő.

Amíg kolléganőm fizetett és panaszt tett, hehe, azt kérdeztem magamban a város karácsonyi fényeit nézve, hogy az emberek miért ilyenek egymáshoz úgy általában. És miért ilyenek karácsony idején? Rossz napja volt vagy nem normális, szinte mindegy. Nekem is rossz napom volt. Utólag arra jöttem rá, hogy be kellett volna írni a panaszkönyvbe, minimum. A ruhabolt egyébként ismerősöm a facebook-on, talán dobok majd egy pár sort a tulajnak. Megérdemelné, anyósom rendszeresen vásárol onnan és Réka ballagó ruhája is ebből az üzletből való. Szóval még az a vád sem érhet, hogy sosem veszek ott semmit, csak "fogdosom" az árut és szétpakolok....Elme beteg, komolyan!

Hogy valami jóról is írjak a sok fos után, Réka pénteken hazajött egy újabb 100%-os felmérővel, szóval hogy összesítsek, az legutóbbi felmérők közül valamennyi (kettő matek, egy írás, egy olvasás és három OLVASÁS olvasás) is 100%-os lett. Nagyon büszke vagyok az én kis drágámra! Nem kaptak csak minimális házit, úgyhogy úgy döntöttem, ez a téli szünet legkevésbé a tanulásról és gyakorlásról fog szólni. Idén már biztosan nem lesz leckeírás egyáltalán. 

Ma, a téli szünet és szabadság első napján nagy megkönnyebbülés volt arra ébredni, hogy nem kell rohanni és sietni sehová. Szabadság van és szánsájnhepinessz....Délután le is tudtunk néhány pontot, abból a teendő listából, ami még hátra van karácsonyig. Elég sokan voltak az Interspar-ban, de nem elviselhetetlenül. Pici pánikba estem, amikor megláttam, hányan sorakoznak a húspultnál és nekem kacsacomb kellett...aztán rájöttem, hogy a baromfis egy külön sor, azt meg teljesen üres. Néhány ajándékot is vettünk itt és ott, majd amott...majd Réka gyanúsan fáradtságra panaszkodott. Még a karácsonyi faluba terveztük, hogy betérünk, de közben Zalán megadta magát az álommanóknak, úgyhogy haza jöttünk. Réka el is aludt itthon a kanapén, szinte rögtön. Szerintem beteg lesz, ide a rozsdás bökőt. Mondhatnám erre, nagy optimistán, hogy karácsonyi még simán meggyógyul, csak hát én nem vagyok optimista. Főleg úgy, hogy a fiúk elsétáltak a karácsonyi faluba kürtös kalácsot enni és nézelődni, mi pedig nem mehettünk velük. Miért érzem úgy, hogy ez a karácsony nem úgy alakul majd, ahogy szeretném?