2010. október 27., szerda

Hol is tartottam?

Tényleg, hol is tartottam? Potom öt perce meresztgetem a szemem hol a plafonra, hol a monitorra, de semmi nem jut eszembe, mit is írhatnék. Már 10 percnél tartok....Hoppá, Doktor House  meztelenül szaladgál a konyhában. Mármint, nem itt nálunk szerencsére, hanem otthonában....(Be van kapcsolva a tévé, bár senki nem nézi.) 

Na összeszedem magam. 

Nos hát...több minden összejött. Először is kb. egy hete beadta a kulcsot a laptopom. Anélkül pedig bajos lenne blogot írni. Hogy a technika ördöge megfosztott számítógépemtől, először rosszul viseltem, ám két nap múltán már nem is nagyon bántam. Sőt, negyedik napra valami perverz módon még élveztem is, hogy szg nélkül és főleg, internet nélkül tengettük napjainkat. Ezzel egyidőben ugyanis kétgyermekes anya szerepem legnagyobb lelki válsága szakadt rám az elmúlt hetekben. 


Tulajdonképpen semmi különös nem történt. Réka kisasszony úgy döntött, megnézi hol húzódnak határai és ha már kitapogatta őket, jelentősen meg is reformálja őket. Vagy legalábbis megpróbálja. És ebben - vagyis próbálkozásban - nem is volt hiány. A hétköznapok szintjén ez folyamatos konflikuskezelést és válságmenedzselést jelentett. Nem is tudom, hány földhözvágom-magam-és-ordítok-mint-a-sakál stílusú hisztit éltünk túl per nap. Egy idő után nem számoltam. Főleg, hogy egyik a másikba ért jóformán. Nem is csodálkoztam, hogy esténként rendre hulla fáradtan, rojtosra szakadt idegekkel vonszoltam magam az ágyba és aludtam, mint akit agyonütöttek, mielőtt az optimális szundipózt felvehettem volna.


Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi lehet a megoldás. Mit csinálhatnék másképp? Hogyan bűvészkedhetnék, hogy elvegyem Réka hisztis kedvét? Igazából megoldást nem találtam. Tibi apu szerint túlteng a leánykában az energia, foglaljam le a kiscsajt! Okés. Újrakezdtük az Emi néni féle készségfejlesztő foglalkozásokat, ahol Anya és Leánya együtt játszhat a többiekkel ( Zalán nélkül). Ha az idő megengedi nagyokat sétálunk, színes leveleket gyűjtünk, mindenféle bogyókat és terméseket. A játszótéren összeröffenünk a haverokkal. Itthon mesét és mondókákat olvasunk vég nélkül, rajzolunk és színezünk, nehezebbnél is bonyolultabb készségfejlesztő feladatokkal bombázom a leányka agyát, addig sem a hiszti jár a fejében...legalábbis elvileg....


Eredmény? Hát vagy az én idegeim acélosodtak meg némileg vagy Réka engedett a gyeplőn. Magam sem tudom, de végre újra lélegzethez jutok, nem füstöl a fejem egész nap és nem akarok minden estére idegösszeroppanást kapni. Ha elvadul a helyzet egy-egy hiszti során, áttessékelem Rékámat a hálószobába, rácsukom az ajtót azzal, hogy majd akkor csatlakozhat hozzánk, többiekhez, ha lecsillapodott (pl. legalább egy rágókát engedélyez az öccsének és nem kivétel nélkül mindre tart igényt Kati babája számára, aki lássuk be, aligha növeszt maholnap fogakat.) Már egészen rutinos nyugalommal hallgatom, ahogy a hiszti mélypontján toporzékol Rékám a jobb időket is látott parkettán - gondolom, a szomszédok is velem együtt fülelnek.... - aztán pár perc múlva könnymentes arcocskával tűnik elő a nappali ajtajában, de legalább már nem szirénázik max. hangerővel. Ilyenkor újra szent lesz a béke. Hosszabb vagy rövidebb időre....


Hát így zajlik az élet nálunk mostanság....És akkor próbálom pótolni lemaradásom a bejegyzések terén.