1) Ahhoz képest, hogy pénteken véget ért a tanítás és azt vártam magamtól (amúgy nem), hogy megszáll Buddha nyugalma, szombat reggel még egy jóízűt rikácsoltam Zalánnal. Természetesen végül hozta a papírformát és elkésett a ballagásról is, 9 órára kellett menni és 9 óra 5 perckor tettük le őket a suli előtt. Réka nem, mert neki fél 10-re kellett bevágódni. Hogy mikor kezdődött a ballagás az tök rejtély, mert fél 11-re itthon voltak a gyerekek. Ez valami rapid ballagás lehetett vagy nem tudom.
2) Megnéztem a fotókat a suli honlapján a ballagásról…atyaég, most, hogy felsőbe lép Réka, egész másképp fogtam fel az egészet. Nagyon megható!!!….Egyrészt gyönyörűek a gyerekek, másrészt hirtelen olyan nagynak és felnőttnek tűnnek. Nehéz elhinni, hogy még egy kis könnyed évzáró és többet az életben nem fognak általánosba járni.... hanem zömében gimisek lesznek...
3) Amíg a gyerekek ballagtak illetve ballagtattak, mi bevásároltunk, mert majdnem teljesen üresen tátongott a kamra és a konyha is, amit nagyon utálok. Reggelire vajas pirítós volt lekvárral vagy paradicsomos babbal (ángol módra), kávé, kakaó….Nagyon finom volt, meg minden, de azért hétvégén jobban meg szoktam adni a módját a közös reggeliknek.
4) Az Aldiból távozva piszkosul összevesztünk volna Tibivel, ha vele össze lehetne veszni. Nyeltem. Az történt, hogy becsületesen feltöltöttem a fagyót és a hűtőt plusz a kamrát és az összeg, amit otthagytunk, kiverte nála a biztosítékot. Nem szólt hozzám érdemben utána fél napig. Vettünk áfonyát, málnát és sajttal töltött olajbogyót is, ami isteni az Aldiban, de ezek voltak a legnagyobb luxuscikkek…..Hazafelé joghurtos szőlős jégkrémet szopogattam, de nem nagyon éreztem az ízét valahogy...
5) Én nem tehetek róla, hogy minden ilyen drága. Legközelebb, ha kiürül az éléskamra, a Lidl-be megyünk, az talán olcsóbb. Vagy veszünk krumplit, zsírt és tésztát, azon tengődünk egész hónapban.
6) Zalán szülinapra volt hivatalos 2 órára. Előtte 40 perccel minden áron filmet akart nézni otthon, mert töltöttem le párat a napokban. Nem akarta megérteni, hogy nincs negyven perces film a világon sem. Ment a nyafi,nyafi, nyafi, míg végül Tibi kézen fogta és elvitte a buliba….
7) 4 órára vége lett a szülinapnak. Állítólag lerúgtak egy mozgásérzékelőt focizás közben, de más kár nem érte a kéglit. Nem Zalán rúgott konkrétan.
8) Estére nyírségi gombóclevest főztem, ami keresztezése a nyírségi gombóclevesnek és a tárkonyos pulykaragu levesnek….A lényeg, hogy isteni lett. Majdnem mindet be is faltuk.
9) A maradék kinn maradt a főzőlapon éjszakára és mehetett másnap a vécébe. Nagyon pipa voltam.
10) Vasárnap ismételten nyugtáztam, hogy nem tudok grízes tésztát főzni. Bár a többiek nem értették miről beszélek, nekik bejött a cucc. Hát jó. A házi baracklekvár sok mindent megment.
11) Elfelejtettünk fotót csinálni a gyerekekről a ballagás előtt, úgyhogy majd évzárós fotót mindenképpen lőni kell róluk. Nagy vigyorgósat.
12) Kár, hogy nincs olyan jól megfizetett foglalkozás, hogy hivatásos vizsla simogató. Nagyon jó lennék benne és imádnám a munkám.
13) A törzskönyve még mindig nem érkezett meg, de már legalább lefotózva láttuk, megküldte a MEOE ,vagy mi. Nem nekünk, a tenyésztőnek.
14) Azt meséltem, hogy küldött a tenyésztő fotót Dió tesóiról? Mind Németországban éli világát, amennyire a fotókból ki lehet venni, Dió került a legnyomorúságosabb helyre. VIszont kutyán ennél jobban nem lehet szeretni, mint amennyire mi szeretjük őt....Talán ez is valami.
15) A kutya egyébként még mindig zseniális. Van az a mondás a vizslások között, hogy ez nem kutya, ez vizsla. Abszolút így van. Dió több, mint egy kutya. Igaz, mire hazajöttünk szombaton az Aldiból, az ágyunkban heverészett és oda is pisilt némiképp, de hát mire jó a matracvédő?? Nem, igazából tajtékoztam, ez már a reggeli Zalános idegösszeroppanásom és az Aldis vérnyomásugrás után volt, úgyhogy nesze neked vidám hétvége.
16) Zalánnak fáj a torka és kókadozik. Így kell kezdeni a vakációt....Összebújnak a kanapén Dióval és nézik a tévében a Legendás lényeket...Nagy baja nem lehet, mert kért finom vacsorát.
17) Tegnap beszélgettünk Rékával a ballagásról , egy korszak vége, új iskola, új barátok, szétszéled a banda, ilyenek, mire ő meglepetésemre azt mondta, hogy ez csak a szülőknek nehéz, a gyerekek örülnek, hogy végre ennek is vége. Ő meg úgyis ugyanabba a gimibe megy, ahová a cimborái, úgyhogy egál. Hm….Meglátjuk, mi lesz négy év múlva. Az biztos, hogy nekem nem volt nagy törés a nyolcadik, alig vártam, hogy gimnazista legyek….
18) Szombat este megnéztük a Star Wars legutóbbi részét, ami kb. fél éve ment a mozikban. Nekem nagyon tetszett ,talán a kedvenc részem eddig…
19) Tibi sűrű káromkodások közepette szögelte le a parkettaszegőt a nappaliban és az étkezőben szombaton és vasárnap.
20) Szerintem őt is megviselte az utóbbi, csaknem fél év felújítás.
21) ….és most következik a fűtésreform, elvileg heteken belül…aztán majd amikor ténylegesen ide érnek a mesterek….
22) A kutya – mint kiderült – egy pici darab szegőlécet (5 centi lehetett kb.) kikapott a helyéről (mivel még nem volt leszegezve) és szétrágta. Még hetekkel ezelőtt. A hiány csak most tűnt fel, hogy Tibi arrébb tolta a böhöm kanapét és szegezte volna le azt is….Hát így jártunk. Fene gondolta, hogy az nem valami kimaradt fadarab….
23) A kutyának rossz kullancs-szúnyog-bolhaírtó övet vettem, ez olyan büdös, hogy első körben nem tudtuk elviselni indoors, le kellett venni és szellőztetni. Na jó szellőztetni nem, de közel volt az is. Utána olvastam, van illatmentes is, naná, hogy ez nem az, arra rájöttem….(Kiltix)
24) Kettesben vagyunk Zalánnal egyébként. Bocs, Dió, szóval hármasban. Tibi és Réka zeneiskolás évzárón. Most először, amióta zeneiskolás. Ez volt a harmadik éve.
25) Szerdán évzáró és bizonyítvány osztás. A gyerekeknek nagy kehely fagyit ígértem.
26) Reggel eldugtam otthon minden telefont és ki is kapcsoltam őket. A laptop töltőjét is felraktam a gardrób tetejére. Anélkül egy óra múlva lemerül. Így Tibinél tudtak netezni, de nem orrvérzésig...
27) Most meg azon aggódom, hogy laposra unják magukat 10 hét alatt, mivel idén nem megyünk nyaralni…Réka júli közepén végez az atlétika táborral, onnan meg már csak egy ugrás a szeptember 1, úgyhogy szerintem ezt megint túl aggódom.
28) Ha csupa kettes lenne a zenesulis bizonyítványa, az sem zavarna, bár tény, hogy elgondolkodnék, hová ruháztam be egy rakás pénzt egy saját hangszerre, ha ilyen a gyermek előmenetele….
29) Zalán ellenállt, így nem mentünk el a hangszerválasztó bulira sem a beíratkozásra a zeneiskolába.
30) Pedig egy kis zongora oktatás ráférne, de nem tudom elképzelni, hogy végig csinálja a szolfézst….
31) A szolfézs tanárunk egy sárkány, talán már említettem.
32) Réka nem mer elmenni a fél éve a vívóknál hagyott gúnyájáért….Úgy tudom, júni végéig van edzés. A hétvégén bökte ki, hogy ő tök béna volt a vívásban és reménytelen. Hát nem volt egy világbajnok alkat, de megmondhatta volna egyenesen is, ha így érez. Nem is értem....
33) Holnap dolgozom utoljára a héten. Bár már ma is elég álmodozó hangulatban voltam, volt már nem betervezett hibám, jujj....