Van most egy új keksz receptem (Gabriella kalandjai a konyhában-nak hála), diós is, csokis is, zabpelyhes is, amit nagyon szeret az egész família. A minap sütöttem egy tepsivel, mire este hazaérkeztek a gyerekek, nagy volt az öröm. Másnapra is maradt egy kisebb dobozzal, melyre Zalán előszeretettel rájárt még reggeli előtt. Egy szál kis kék alsógatyában szaladgált fel és alá. Fel-kor még volt nála keksz, alá-kor már nem. Kétszer rászóltam, hogy csak semmi keksz reggeli előtt! Minden arra mutatott, hogy megértette, adta a jófiút, leállt a sütikről, ahogy kértem. Egyszer csak belépek a nappaliba és mit látok premier plánban a dohányzóasztal alatt? Egy kék feneket. Nagyon érdekes látvány volt. Léptem még kettőt, és azzal elém is tárult Zalán teljes tevékenysége. Az asztal alatt pucsítva kekszet ropogtatott, mint egy mókus.
- Te, Zalán, mit csinálsz ott az asztal alatt? - mire kisfiam nem zizegett többet a sütivel, kimászott az asztal alól, majd teljes megdöbbenéssel és enyhe zavarban megszólalt.
- Anya, te hogy vettél észre??
Nem tudom, tanítottam én neki valaha olyat, hogy az asztal alá bújva láthatatlan lesz, nem emlékszem.
