NemSzocmunkás

Bár a nővér a rehabról azzal hívta fel pénteken anyut, hogy ha élve látni akarjuk aput, akkor jobban tesszük, ha azonnal bemegyünk a kórházba, apu délutánra jobban lett mégis. El sem mertük hinni, de lement a láza és a keringése is helyrejött. Teljes látogatási tilalom van a kórházban, a portán túl senki nem mehetett szombat reggeltől, ám Tibi péntek ebéd időben mégiscsak meglátogatta aput a belgyógyászaton. Megnyugtatta, biztatta....felmérte, mire lehet szüksége. Külön drámája a történetnek, hogy valamiféle "haldoklók szobájába" csöppent az uram, az egyik ágyon eszméletlen volt a beteg, a másikon meg teljes testéből remegett a páciens.....körbevették a hozzátartozók, mintha...áh...És persze ott pislogott az én apukám is, talán ennyire közel a halálhoz még soha. Vagy ki tudja. Gyerekkorában, amikor sokszor átúszták a Tiszát, mesélt arról, hogy milyen volt, amikor elkapta a örvény és lehúzta magával a víz mélyére, majd kidobta onnan. Vagy ötvenhatban, amikor kiskatona volt. Kitört a forradalom és félig-meddig gyalogszerrel jött haza Budapestről a kertek alatt. Az sem volt egy életbiztosítás. 

Vasárnap ünnepeltük volna a 82. születésnapját. Persze ebből így nem lett semmi, csak gondolatban, de az álló nap....Annyi emlékem van az én apukámról...A büdös életbe' - mondaná Zalán - , hogy ennyit kell szenvedni az életben! És ahogy öregszem, egyre jobban rájövök arra, hogy nincs kivétel, előbb vagy utóbb mindenki sorra kerül valamilyen formában. 

Amikor harmadikos gimis voltam, elhatároztam, hogy szociális munkás leszek. Egyébként meggyőződésem, hogy ha megtalálom a helyem, lehetett volna belőlem egész fajin szoc. munkás, legalább olyan jó, mint amilyen gazdasági szakember nem lettem. Amikor elmeséltem terveimet az osztályfőnöknek, szánakozva nézett rám. 

- Te akarsz szociális munkás lenni? Hiszen burokban nevelkedtél!

Ezen aztán olyannyira megsértődtem, hogy szólni sem tudtam hirtelen. Mellettem állt barátnőm, kinek gyerekkorát jelentősen beárnyékolta két súlyosan alkoholista felmenője....és nem értettem, miért ne lehetne belőlem kiváló szoc. munkás. Feltétlenül kell a terror és a fájdalom hegyláncnyi, hogy valaki vigye valamire ezen a pályán? Végül - mondanom sem kell - nem lettem szoc. munkás. Nem annyira azért, mert anyuéknak sem jött be a felvázolt jövőképem (Micsoda?? És mit fogsz te kezdeni drogosokkal és alkoholistákkal?? Még mit nem!), hanem mert aztán elvakított a közgazdaságtan világa, főleg a külgazdé (ami egyébként szintén egy tévút volt számomra, habár szeretem a munkám, 8 órában mindenképpen).

Hát hogy aztán ez bekezdés most hogy jön ide....akinek van halovány ötlete, annak külön gratulálok. :)

Közben mondja D., hogy még a Fazekasba nincs meg az időpontja a szóbeli felvételinek, az Apáczai Csere Gimiben szóbelizett pénteken és imádta, úgyhogy inkább lehet, hogy azt választja, ha felveszik mindkét helyre. Hát fő az optimizmus! :)