Kicsit elvesztettem a fonalat, pontosan hányadik úszásórába fogtunk szerda délután. Talán a 19.-be? Majd utána számolok. Igazából az utolsó pillanatig szerencsétlenkedtem, hogy menjünk é vagy ne. A hőmérséklet ugyanis lepottyant 21 fokra. 21-re!!!! Ki az az idióta, aki ilyen időben úszni viszi a gyerekét? Hát én!
Csábított és csalogatott az időjárás jelentés, mely reggel még 28 fokot, majd délben már csak 24-et jósolt (1 órára előre én is tök jól tudok időt jósolni....)...Viszont tény és való volt, hogy a mi erkélyünkön sehogyan sem akaródzott az a "nemhiganyszál" fentebb csúszni 22 fokról. Végül Tiborom lökött rajtam egyet, úgymond, megkérdezte, hány fokos a tanmedence. 30. - mondtam én. Hát akkor mehetünk nyugodtan. - vélte ő. Én is valahogy így gondoltam. Főleg, hogy én még annó októberben is nyomtam a tempókat a nyitott medencénél...no bele is fagytam egészen finoman, tény, ami tény.
Gyuri oktatónak két csoportja van, egy fél 4-es és egy fél ötös, ez utóbbiba járunk mi is. Fél négykor felhívtam telefonon, de senki nem vette fel, szóval bízvást hihettem, hogy éppen vízben van derékig, ezért nem elérhető, magyarán az óra biza meg lesz tartva. Ahogy a tanmedencéhez sétálunk, már láttam is, hogy 4-5 fős csoportban folyik az oktatás.
Rékám alig tudta kivárni, hogy az ő órája is elkezdődjön. Egy csillingelő "Csókolom, Gyuri bácsi!"- val elszáguldott a tanmedence mellett. Gyuri nem szokta fogadni a köszönését, legalábbis olyan még nem volt, hogy én hallottam volna. Nem tudom, hogy azért, mert szokatlan neki, hogy egy gyerek ráköszön, vagy a csókolommal van a gond. :)
Örömmel láttam, hogy Réka az 1 hét kihagyás alatt nem felejtett semmit az úszásból. Az igaz, hogy próbálkozott tempózni a Balatonban és a "száraz" úszásgyakorlásban is igen nagy rutinja van. Azon egy picit meglepődött, hogy az oktatója nem vetette bele magát a habokba, az egyik közeli rajtkőről vezényelt neki. Így aztán nem is csodálkoztam, hogy nagyon sokat habozott, mire a vízbe csobbant. Legalább ötször meggondolta magát és valamit magyarázott Gyurinak, de persze nem volt apelláta. Két megállással úszott, mindkétszer a Gyuri által elfoglalt rajtkő volt a cél, majd a túlpart. Ügyes volt! Az oktató előre is vetítette, hogy másnap már csak egy megállás lesz, pénteken pedig egyben átúszhatja az egész mélyvizet. Erre egyébként már kb. 3 hete képes lenne...talán több is, de ott mozog benne a para, amit neki kell legyőznie. Ezt pedig ki kell várni, nincs mese.
Ami a tegnapi úszás órát illeti....Megint meglepett a Rékám. Induláskor ugyanis hirtelen elkezdett pityeregni. Konkrétan potyogtak a könnyei. Csak pislogtam. Hogy ő nem....a víz hideg....ő aztán nem megy....át kell úszni azt a mély vizet....Nyifinyafi...Így is érkeztünk az tanmedence mellé. A többi szülő úgy nézett rá, mint egy ufóra, olyan régen művelt ilyesmit. Nem is volt hajlandó a tanmedencébe ereszkedni. Ült mellettem, kinn, padon, és sírdogált, mondhattam bármit. Vártam, várakoztam, hanem aztán amikor Gyuri elindult a többi gyerkőccel a mélyvíz felé, kézen fogtam a Rékát és oda sétáltunk hozzá, hogy van egy kis problémánk. (Szerencsére nem kellett vonszolni. ) Ő azonnal tovább vezényelte Rékát a mélyvíz felé és rögtön vízbe is parancsolta. Engem meg visszaküldött a padra, nem mehettem Rékával. (Más anyuka bezzeg ott ácsoroghat a medencétől 10 centire, közben a gyereke végig ordítja az órát, nem érdekes. )
Rékát egész fura volt látni úszni. Két részletben úszta át a vizet, Gyurival a parton, közben többször szétesett a mozgása és olyan érzésem volt, hogy mindjárt bugybugybugy...elsüllyed, Gyuri meg ugorhat utána menteni....Előző nap jóval ügyesebben úszott (para faktor ugyebár....) ...De valahogy a felszínen maradt végig, átért a túlpartra, nagy megkönnyebbülésére kimászhatott a vízből és újra nevetett a cápafogaival a Récikém.
Alakul ez, minél többször átússza majd a mélyvizet, minél magabiztosabb lesz, annál kevésbé fog félni a mély vízben. A terv legalábbis így szól. És így is lesz, előbb-utóbb.
