2015. augusztus 24., hétfő

Mai mantra - frissítve


Beköszöntött az ősz. Kijelentem ezt úgy, hogy száz ágra sütött ma a nap és robog felénk a a 30-34 fok még erre a hétre. Ám engem nem ver át, másképp esnek a fények, a nap is máshogy süt, ereje jóval bágyadtabb, gyengébb, más, ez már az ősz előjele. Ott, akkor, Veszprémben, amikor bőrig áztunk, na ott lett vége a nyárnak, azóta tart az ősz. Én mondom....Egyébként nincs vele sok gond, szeretem az őszt, mindig elprédikálom, hogy  2007 ősze óta, vagyis amikor Rékát vártam nagy pocakkal, kedvelem. Akkor belopta magát a szívembe. Olyan szép tud lenni, ha az ember picit ráér odafigyelni, beleszimatolni....gyönyörködni benne, uram bocsá, bár ezen már nem egy ismerősöm megbotránkozott, hogy hogy tudok én ilyet mondani, amikor nyálkás az idő, esik az eső, a levegőnek döglött giliszta és vizes föld szaga van és kezdődik az iskola és vége a nyárnak és és és.....igen, kérem szépen, bölcs Erika mondja, hogy az ősz szép és punktum. Aki nem így látja, az majd talán egyszer mégis rájön, hogy igazam van. Ha szerencséje van.

Rékám még mindig nem tanulta meg a verset, amit az évnyitón szaval (hogy egyedül vagy osztálytárssal, totál rejtély, próbáról sem tudok egyelőre). Aranyos kis vers egyébként, így hangzik, már az egész család fújja, én tanultam meg utoljára hármónk közül.

Molnos Lajos: Becsengetés

Ezerszínű, kedves nyár:
elszállt tarka lepke –
Csitri-csivi fecskék
sem ülnek az ereszre…

Hosszú, nagyvakáció:
már csak emlék, álom –
Szép volt, jó volt, s hogy eltelt,
kicsit még sajnálom.

De szólít az iskola,
s padok, térkép, tábla
ha tehetnék, futnának
elénk az utcára. 

Mint egy nyüzsgő hangyaboly,
olyan lett az osztály, 
s csupa kérdésekből állunk: 
„… hát te hol nyaraltál? 

…tenger? …tábor? …fenyvesek?...”
Emlékek cikáznak: 
egy-egy fényes darabja
az elsuhant nyárnak. 

Nézzük egymást kacagva:
„ – Pityu, hogy megnőttél!...
- Kati, Palkó, te talán
kávéban fürödtél?!...”

Szép volt a vakáció,
mint egy színes álom,
de hogy eltelt, oly nagyon
most már nem is bánom.



Végül nem lett a "nagy gyakorlás projektből" semmi. Tegnap legyűrtünk nagy nehezen még egy Benedek Elek verset a könyvből és a hétvégén még egy következik...Az Üssed, üssed, botocskám! - című klasszikust olvastuk tegnap, nem mondanám, hogy nagyon izgatta volna Rékát, hogy mi lesz a végkifejlet. Sajnos olyan édes kis cukker-mukker hangja van, ahogy olvas, hogy azon mindig úgy elálmosodom, mint akit meghipnotizálnak. A múltkor, egyik este egyenesen bealudtam a meséjén, arra sem emlékeztem, mi volt a címe. Eléggé fel volt háborodva a lány, mert állítólag végig küzdötte magát az egész mesét - kétlem. Hát nem tehetek róla, ha a hangja ilyen hatással van rám. Videóra kellene venni és nyugtatóként árulni, még káros mellékhatása sincs, mint a szintetikus alapú gyógyszereknek. :) 

Matekot egyáltalán nem gyakoroltuk, viszont mivel érdekelte, hát megtanítottam három-négy számjegyű számokat összeadni. Nem, nem fejben. Ahhoz volt kedve, mit csináljak? Még a római számokat átvesszük, mert állítólag tavaly abból írtak felmérőt az akkori elsősök, KÖRNYEZETBŐL. Igaz, más tantónéni, szóval akár el is felejthetem a római számokat. Én többet nem tanulok vele, majd jön a suli, feltartóztathatatlanul, aztán meglátjuk. 

A tankönyveket kedden, az évnyitó után kapjuk meg, szóval aznap este lesz majd egy köröm, hogy becsomagoljam őket. Pontosabban benejlonozzam, mert csak azt kell a könyvekre szabni, ugyi. 

Zalánkám a héten már mehetne oviba, de ez a hét még neki is vakáció. Jövő kedden kezdődik a tanév Réka számára is, hát Zalánt sem löktük be hamarabb az oviba. Egyébként jól is tettük, találkoztam a városban három anyuka/apukával is a csoportból, egyik csemetéje sincs még oviban a héten. Jut eszembe, a kerti partit elmosta az eső, valamikor szeptemberben lesz az esőnap. :) Klassz lett volna pedig, talán kicsit jobban várta volna a sulit ez a pasi. Egy nyúlfarknyit. Vagy hangyabokányit. Esetleg egy  atomnyit....az is valami!

Nem fosok az új tanévből, nem fosok az új tanévből, nem fosok az új tanévtől, nem én!!!

Ui: Találkoztam a fogtündérrel, hozott Rékának fogkrémet ajándékba. Betettem a párnája alá, majd meglepődik! :) Mást is hozott, vitamint a "csúnya őszre", valami fürdővíz színező izét és egy kis neszeszert, amiért ezer éve nyaggat. Mostanában remélem, nem pottyant el több fogat a Királylány!