Végül tesóm mégis megírta a panaszlevelet a kórház főigazgatójának valamikor és januárban meg is érkezett rá a válasz. Úgy olvastam el, hogy nem sokkal korábban érkezett postán a boncolási, amit nem ajánlok senkinek, aki még ilyet nem olvasott. Meglehetősen megrázó. Olyannyira, hogy inkább csak átfutottam, nem rágtam át magam minden soron és elemeztem ki a mondanivalót szóról szóra, de így is eléggé belém égett jónéhány mondat.
A főigazgató levele igazából csak megerősített néhány gyanút, hogy az az elvárható gondosság, amivel anyut ápolni kellett volna, na azzal volt némi probléma. Hogy bizonyítani ebből mit lehet, az megint más kérdés. Rögtön az az állítás kicsapta a biztosítékot, hogy némileg elmarasztalóan megjegyezte a levél, hogy mi szóban kértük a boncolási jegyzőkönyvet, pedig annak megvan a módja, azt hivatalosan itt és ott kérvényezni kell írásban, te butuska hozzátartozó..... Mi pontosan ezt tettük, én már csak tudom, mert Tiborommal egyetemben mi magunk, személyesen töltöttük ki a kérdéses nyomtatványt, majd adtuk le a papírt. Hogy abból aztán kishajót hajtogattak, beesett a szekrény mögé vagy egyszerűen elkallódott, nem tudni, de célba nem ért, az biztos.
A másik problémás megállapítás az volt a levélben, hogy a vizsgálat abból állt, hogy a kérdéses kezelőorvost (állítólag) meghallgatták. Tehát mi állítottunk valamit, egészen mást a kezelőorvos és ezzel el is volt intézve minden, hiszen nyilvánvaló, hogy kezelődokkernek van igaza. Rendre leírja, hogy a vizsgálat során ő megállapította, hogy a család a kellő tájékoztatást megkapta. De ugyan honnan tudná ezt tényszerűen leszögezni, ez tényleg a család hülyének nézése. A kezelőorvos egyébként arról számolt be, hogy a beteget két hölgy látogatta, amit egyrészt nem tudhat, hiszen soha a színét nem láttuk, akárhányszor kerestük, nem volt elérhető. Másrészt látogattam én és Tibi minden áldott nap, vagyis a két fő tényleg stimmel, plusz tesóm is talán 2x lenn volt...
Valószínűleg formaság az egész, ha tovább szeretnénk nyomozni, az országos tisztifőorvos rendelhet el vizsgálatot. Kérdem én, akkor eddig mit vizsgáltak? Nyilvánvaló a fentiek alapján, hogy semmit. Belenéztek a dokumentációkba, kapott ilyen támogatást és olyan támogatást, majd a halála napján majdnem felvitték az intenzívre, majd mégsem, mert attól már javulás nem volt várható. Én totál laikus vagyok, de már szerdán látható volt, hogy haldoklik, csütörtökön, aztán végképp, mert már inni sem kért és pénteken délután hunyt el, az intenzives konzi után.. Abban is sántít a roppantul kivizsgált történet, hogy mi az ügyeletes orvostól szerdán vagy csütörtökön, már nem tudom, részletes információt kaptunk volna anyu állapotáról. Az ügyeletes állította a telefonban, hogy most vizsgálta meg, változatlan az állapota, minden továbbit meg majd a kezelőorvos....Ez volt a részletes infó. Hogy mit jelent a változatlan állapot nem tudom, hisz az ügyeletes orvos egész másik osztályról volt való. Diplomatikus kifejezés, abból az ember azt vonja le következtetésképpen, amit csak akar.
Szégyen, hogy egy orvos (a kezelő) ilyen viselkedést megenged magának, végtelenül szomorú, hogy kórházba kerülve napokon, heteken keresztül ilyen az ellátás egy kórházban.... ami nem feltétlenül pénz kérdése....Nem is csak az orvosokra gondolok, de az, hogy aki nem képes enni vagy inni önállóan, az halálra van ítélve, azt nagyon komolyan állítom. Más osztályon is megfigyelhető volt, de talán nem ilyen nagyon mértékben ,mint itt. A neurológián pl. nagyon kedves nővérek voltak, akik megkérdezték, hogy segíthetnek-e, figyelték, mennyit eszik és iszik. Itt ebből semmit nem tapasztaltunk.
Azt meg egyenesen arcátlannal tartom, ahogy minden állítást cáfol a kezelőorvos, miközben a már nagybeteg anyukámnak képes volt vizitkor azt odavetni, hogy szóljon már a fiának, hogy őt ne zaklassa a telefonhívásaival....Holott egyetlen egyszer el sem érte őt, nem tudott vele beszélni. Egészen Anyu haláláig, mert akkor hívta még aznap délután. Még mi zaklattuk őt..
Én nem látom értelmét a vizsgálat folytatásának, az orvosnak úgyis igaza lesz akkor is, ő mindent megtett, a beteg sajnos meghalt, nem volt ugyan tüdőbeteg és szívbeteg sem, de nem lényeg. ) Viszont nálunk sebeket téphet fel, amik még be sem gyógyultak. Anyut már nem hozza vissza semmi, a kérdéses orvosig úgysem érünk fel. Néha félelmetes azért, milyen kicsi az ember egy gépezetben és végtelenül kiszolgáltatott hasonló idiótáknak, mint ő, aki orvosnak nevezi magát.
Mit csinálnék másképp? Tanyát vernék a kezelőorvos irodája előtt hajnaltól akár és megvárom, míg arra jár és beszélek vele. Mivel akkoriban is táppénzen voltam, én mindig csak látogatási időben léptem a kórház területére, tesóm volt a telefonos ügyeletes....mindhiába. Másrészt volt helye a Honvéd kórházban hétfőn, annak a hétnek az első napján, mikor meghalt. Jobban lett átmenetileg, az orbánc miatt nagy fájdalmai voltak, de evett, ivott, kommunikált. Itt volt hiba lemondani a Honvédos ágyat, hogy oké, sínen vagyunk, jobbulás látható. Mert innen aztán hétfőtől kezdve csak romlás volt és hanyatlás....
Hogy ennek a kezelőorvosnak mikor fogok tudni megbocsátani, fogalmam sincs, nagyon igyekszem....
