Ma (azóta tegnap) újra ellátogattunk a fogorvos doktornéninkhez. Mint minden évben egyszer. Ami az orvosi kontrollokat illeti, nem vagyok elég felelősségtudatos, mi több, az egyetlen orvos, amit rendszeresen látogatok, az éppen a fogdokink, mégpedig mindig ugyanaz. Sem tüdőszűrésre, sem nőgyógyászhoz nem járok, amióta Zalán megszületett, szemészet, ájjjhhh...minek az...igaz is, üzemorvosnál viszont jártam februárban, hoppá!...Viszont, ha a gyerekekről van szó, valamennyivel szorgalmasabb vagyok. Így majd júniusban eljutunk szemészetre mindkét csemetével (figyelem, ez igen fontos program, főleg az iskola kezdőknek!) és hát ugye, hogy ismételjem magam, ma a fogorvoshoz is magammal vittem őket.
Azt a részt ugorjuk át, amit hármasban elköltöttünk a pici, ámde komfortos váróteremben, nagyjából 15 másodpercenként fordulat állt be az általános hangulatban, és erről legyen ennyi elég. Párszor egymásnak estek a kölkök no, de semmit nem tettek tönkre. Éhesek voltak, szomjasok, fáztak és pisilniük is kellett, így még véletlenül sem unatkoztam. Pedig úgy kipróbálnám már, milyen az, ezer éve nem volt benne részem....
Odabenn a rendelőben Réka penderedett a székbe elsőként, megvillantotta 24 fogát, melyből immáron 6 db maradandó fog. Ügyes volt, nem szégyellősködött, ha kérdezték válaszolt, egész mondatokban beszélt, hát nagylány, no, nem győzöm ismételni. Lefeküdt és fetrengett is abban a rettegett székben, melyről annyira nagyon szeretném, ha ő nem látna benne soha semmi szörnyűt...velem ellentétben.
A doktornéni szerint nagyon szépek a kis gyöngyfogai, egyelőre hibátlanok. Felhívta viszont a figyelmünket, hogy ne feledjük, a hatos fogak már maradandók, nagyon vigyázzunk rájuk. A hat éves gyerekek nagy százalékának sajnos már van szuvas foga. Ezért inkább én mossam még egy darabig azokat a fogakat (kb. 9-10 évesen tudnak "rendesen" fogat mosni, addig nem) Lesz tehát pár rázós évünk, amikor már vannak maradandó fogak, de még kielégítően tisztítani nem tudja a drága lány. Reméljük, nem lesz gond velük az elkövetkezendő pár évben (sem.)
Zalánt többszöri biztatás és csalogatás után sem sikerült a székbe csalni, sőt, még az ölemben ülve sem nyitotta ki a száját a doktornéninek. Sejtettem, hogy így lesz, persze nem erőltettük. Ezután következtem én, megszabadultam vagy fél kiló fogkőtől. Én nem tudom, ahogy öregszem, egyre több a fogkövem. Milyen szervem termeli ezt?
Holnap ovis anyák anyáknapja, nincsenek vérmes reményeim, szerintem 10 percen belül vége is lesz, viszont Réka nagyon csini lesz, majd készítünk fotókat.