- Anya, megtakarítom a teherautómat! - szólt Zalán büszkén miközben egy fehér, popsitörlőnek látszó anyaggal maszatolt valamit a jármű nyitott platóján.
Engem várt a konyha és a tarhonya. Isten bizony nem láttam, hogy a takarításhoz szükséges folyadékszükségletet a tengervizes orrspray aznap felbontott példánya biztosította. Ha láttam volna, biztosan nem dicsérem meg fiacskámat és nem dagad egy méretet a mellbőségem, hogy lám...milyen derék, tisztaságszerető fiam van is van nekem!
Zalán gyűlöli a Sterimar-t, szívből, zsigerből. A soron következő orrszívás során gyanútlanul felkaptam az orrsray-t, hogy adjak egyet a sűrű, zöld takonynak (bocsánat!). Mire Zalán közölte, hogy az biza már üres..... Csend lett, sötét, vihar előtti. Édes cicalányként, ám csikorgó fogakkal a legrosszabbat sejtve a részleteket követeltem, mire Réka egyszerűen rámutatott a piros teherautóra a kanapé mellett. Voáááááááááááááááá! Az oroszlán, a nőstény elbődült. Én nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen mérges rájuk (1). Zalánra azért, amit tett, Rékára, hogy könnyedén hagyta. Holott minden csipp-csupp ügyért képes beárulni az öccsét, ha az érdekei úgy kívánják. Aztamindenit, annyira pipa voltam, hogy a vécébe kellett elvonulnom lehiggadni. 1800 forintos játékótó mosás...Vittem volna némi málna pálinkát is, de elfogyott.....
(1) Vagyis de. Amikor Zalán a lábacskájával sunyin addig feszegette a szúnyogháló ajtó szúnyogháló ajtaját, hogy az kilyukadt, kiszakadt, annyi neki...és nekünk szúnyogilag, amíg Tibi átlátszó fóliával orvosolni nem fogja a kárt.
