2022. szeptember 27., kedd

Amíg Zalán tanul

 Már majdnem teljesen meggyógyultam, olykor még érzem, hogy van arcüregem, de ettől ugyebár simán lehet dolgozni. Reggel akkora köd volt és sötét és nemszeretem időjárás, hogy nem is bántam, hogy itthon maradhatok. Bárcsak létezne home office a számomra is! 

Nem voltam ma valami produktív, pedig szerettem volna kuglófot sütni, vagy buktát, amit mindig csak készülök, de végül mindig valami más lesz belőle....ehelyett nem készült semmi finomság ma. Viszont legalább tényleg pihentem egy kicsit. Egyébként meg a lasagne pillanatnyilag is a sütőben sül, szóval a gyerekek elégedettek lesznek a vacsorát illetően. 

Az volt a gubanc - az ok, amiért nem sütöttem semmit - hogy sajnos áramszünet volt dél körül és előtte is itt voltak az Áramosok és hol elment az áram, hol visszatért. A Jeff Dahmer nagyszerű életét feldolgozó sorozatot néztem a Netflixen, de annyire elképesztő, hogy nem ajánlanám senkinek. Viszont a THE CROWN következő évada itt lesz november elején. Nekem az előző két évad volt a kedvencem, a már nem kifejezetten fiatal királynővel, szerintem ott meggyőzőbb volt a színészi alakítás is, bár mindenki jó benne. Kicsit sajnálom is, hogy már "új" királynőt kapunk erre az évadra, de hiába, az idő csak pereg. 

Fantasztikus volt az olasz-magyar meccs, picit még szomorkodtunk is utána, hogy nem nyertünk, de hát mégiscsak az Európa bajnokkal játszottunk, méghozzá jóóóól játszottunk és valahol ez a lényeg. Akkora élmény volt még a képernyő előtt is. Olyan ereje van a focinak, hogy alig várjuk a következő válogatott meccset. Van jövő, szép jövő, ami biztató. Kár, hogy amúgy az NB1 harmatgyenge, talán a Fradin kívül. Majd megkérdezem tesómat, hogy milyen reményeink lehetnek, bár ő nem optimista. 

Közben Zalán szenved itt a fenyővel, Kiefer, pedig nem is nehéz, a gombafajták sokkal gázabbak voltak. Holnap írnak belőle. Holnap is. Ezek állandóan írnak. Levontam a következtetést, hogy a hatodikos természetismeret még nehezebb, mint az ötödikes, szóval remek.....Szép lesz ez a tanév is. 

Töriből ma írtak ötödikes összefoglalót, beindul abból a verkli jövő héten, szóval lehet abból is teperni... Réka viszont virágzik még mindig a Vargában, valami második legjobb lett a német dogája a csoportban. Na ott meg az történt, hogy a legjobb csoport olyan erős lett - nem egészen Réka miatt, de ő is egyikük- a sulinkból Vargába átnyergelő 5 németestől, hogy 8 főre apadt a csoportlétszám 13-14-ről és még mindig van, aki nem érti, mit mond a tanár egészen. Kár, hogy ehhez a 3hoz igazodik a tananyag is, bár remélem, hamar felzárkóznak vagy nem tudom, mert így vesztegetik a drága időt. A régi ofő már írta is buzgón, hogy 10. évvégére felsőfokot vár el....Persze....

Szakad az eső. Nincs is jobb ilyenkor, mint egy fenséges tál lasagne....