Reggel egész frissen ébredtem, semmi kóma vagy nemakarok felkelni....Időben elkészültem, készítettem tízórait Zalánnak, csomagoltam magamnak ebédet, raktam be tejet, gyümölcsöt, egyebeket és fél nyolcra menetkész voltam a táskámban két feltöltött telefonnal. A busz persze késett, mint mindig, már ahogy közeledett, meresztgettem a szemem, hogy ez tényleg a 22A- busz? És az is kell nekem? Nehágy átvigyen Abonyba. Bárcsak átvinne Abonyba! Ezen a buszon sosincs senki és most mégis tele volt, úgyhogy csak lestem, mint Rozi a moziban, hogy mi ez a sok ember és mit akar? Az extrahosszú csuklód legvégében találtam magamnak helyet a kb. 5 perces útra.
Az irodába érve nem vettem észre az egyik főnit, ő köszönt rám, hogy boldogújévet. Esküszöm, nem láttam, gondoltam, mindenki a szokásos hétfő reggeli mítingen van. Még mosolyogtam is, hogy milyen szórakozott idióta vagyok, így az irodába egy valószínűtlen, elsőmunkanapos mosollyan az ajkaimon libbentem be és még őszinte is volt a dolog. Csak nem annyira az irodának szólt.... Pedig amúgy szeretem a munkahelyem, nincs vele gond, viszont otthon azért mégiscsak jobb....egy ideig.
Benyomtam a gépem és majdnem nem jutott eszembe a jelszó. Benyomtam a kávégépet és nem ismertem fel, melyik gurgulázó hangja mit jelent, így a kávém felét az átmosós bögrébe engedtem, amibe amúgy korábban a kávés víz folyt, de nem tűnt fel. Régen jártam erre, na. A virágaim nem döglöttek ki mind, bár főni pont megjegyezte, hogy nem locsolta őket az elmúlt 3 hétben. Remek. Én megöntöztem mindet, mielőtt 3 hétre leléptem, úgy látszik, szívós dudvák, túlélő fajták. Rácsodálkoztam egy picit számlázó programra is...na jó, nem, viccelek, abban nem volt semmi gikszer. A háttérképem viszont Diócska egyik kölyökkori képe, melyen kíváncsian, zabálnivalóan oldalra forítja a fejét....picit összeszorult a szívem, hiányzott a kis drága.
Főni kifelé libbenve az ajtón osztotta meg a hírt, hogy a legelső idei munkanapon, amely a csütörtök volt (csak én lébecoltam nyolcadikáig, azaz máig) kirúgta az a raktárost, targoncást, akit annyira egyikőnk sem szeretett. Vegyes érzelmeim voltak ezzel kapcsolatban, főleg, amikor nem sokkal később egy másik kollegának újságolta, hogy anyagi okokat jelölt meg a döntése mellett, ami persze szerintem nem teljesen indokolt, viszont a szokásos tavaszi béremelési lelkesedést talán letörheti. Az nem annyira jó, szerintem idén mindenképpen kell bért emelni, ha eddig sűrűn emelt, az a tavalyi infláció nem volt vicces. Meglátjuk.
Amúgy gyorsan eltelt a nap, csak negyed kettőkor jutott eszembe ebédelni. A tízórai shaket kihagytam, ittam helyette egy kávét. Igaz, a tejhabosítót nem találtam, szerintem hazahoztam, úhgyhogy nem volt se tejszín, se hab, de mindegy, megittam. Főni kávéja erősebb, mint az itthoni kapszulágys, szóval több tej kell bele holnaptól.... Aztán mindenféle céges ügyekről beszéltünk, amiket itt most nem teregetnék ki, de ebből rügyezett ki egy mellékszál, a magán egészségügy. Az volt a téma, hogy egy közös ismink magánúton műtteti meg a bokáját (amúgy nem, de most legyen ez a példa) és én erre úgy rácsodálkoztam, hogy hát és a megyei kórház? A másik kettő rám nézett, mint egy idiótára, hogy mert én bemennék felnyisszantani magam egy sima megyei kórházba??? Ezen picit el kellett tűnődnöm, de már ezen is kiakadtak, hogy viccelek....Igazából nem gondolkodtam még ezen, de nem is tudom. Nem biztos, hogy telne több százezer, millió Ft műtétre....Érdekes volt, hogy ennyire alap bizonyos szinten a magán műtét is, hogy az már magától értetődő? Ennyire alap szülni 1-2 millióért? Mert ez is szóba jött. Még szerencse, hogy ezekből én már kiöregedtem.
Mi volt még? Főninek volt pár kérdése, ami fájt, hogy a 25-ös léc ww vagy rw és gyaluláshoz alapanyag vagy O.T és az a luc az tényleg luc vagy borovi. Melyik rendelésben volt és egyáltalán megrendeltük vagy csak opciós volt? Én meg csak pislogtam hármat, hogy halvány.... fogalmam....sincs, de nyilván az ember aztán összeszedi magát és előkaparja valahonnan a decemberi emlékeit, ha máshonnan nem, akkor az emialek közül. Főninek meg van az a jó tulajdonsága, hogy sokszor csak egy kis részlet hiányzik neki a puzzle-hoz, ami már összeállt a fejében, én meg ugyan nem látom a puzzlet, de nálam van a kis részlet és ha a kettő találkozik, az klassz. Ahogy Zalán mondaná, szatiszfájing.....
Délután hazahoztak a B. kereszteződésig, mire a zebrához értem, fejembe nyomtam a sapkám, mert eléggé lehűlt a levegő, magyarán nagyon fáztam brrrr....Aztán meg nem az volt, hogy elterültem a kanapén és magamhoz húztam a könyvemet vagy benyomtam egy filmet és sütit ettem, hanem Zalánt kellett motiválni, hogy a holnapi matek dogára készüljünk. Most éppen németet tanul és még nincs kész a töri házidoga. Hétköznapok, remekek vagytok, nehogy már unatkozzunk.....
