2011. január 31., hétfő

Doktornéni járt nálunk

Mégpedig a 8 hós státuszvizsgálat apropóján.

Igazából minden rendben Zalánnal, hiszen integet, tapsol, élénk, értelmesen tud nézni - de tényleg - és nem utolsó sorban rendszeresen villogtatja két apró alsó fogacskáját, azaz folyton vigyorog. A mozgásfejlődésében sem lehet hibát találni...Immár játszi konnyedséggel áll lábra, ül le, próbál is lépni, de némi csodálkozására a lábacskák egyelőre nem igen engedelmeskednek. 


Szóval minden szép és minden kerek. Illetve majdnem. Egyetlen kivetnivaló azonban mégis van a doktornéni szerint, az pedig Zalánom gyarapodása és a novekedése. Jelen állás szerint 7950 g és 73,5 centi, 130 g-ot kapott csak magára négy hét alatt és mindossze fél centit nőtt...Igaz, mindez - vagy legalábbis a gyarapodása - előre borítékolható volt, hiszen beteg volt az árva,   egy héten át szinte csak cicizett, azt is kókadtan, a hozzátápit újra fel kellett építeni, onnantól, hogy alma.....alma burgonyával.... alma burgonyával és hússal...stb.

Ezt persze a doktornéni is tudta, hiszen annak idején jobban aggódott Zalán miatt, mint Rékáért, mégis egy kicsit meglepett azzal, hogy talán előszor anyaságom torténetében kifaggatott, hogy mit és mikor eszik ez a fiúcska? Elmondtam pontról pontra, hogy tízóraira gyümit, ebédre főzeléket hússal, vacsorára tejpépet kanalaz a kisfiam, illetve szopik, amikor csak megkívánja. Meglepetésemre válaszként kaptam egy halom szaktanácsot a szemem kozé, élükon azzal, hogy naponta 5-szor kapjon szilárd kosztot Zalán....Hát vagy másfél nap kellett, hogy megemésszem és feldolgozzam a hallottakat.

Ahogy doktornéni elment, hátrahagyva egy Sinlac receptet és kifejezett reményét, hogy  intelmei elengednők lesznek arra, hogy Zalánra plusz dekákat varázsoljunk, nekem órákon át csak zsongott a fejem. Mégpedig azon, hogy miért nem emlékszem arra, hogy Rékát annak idején hasonlóképpen tápláltam? - Hát mert nem úgy tápláltam. -  Tényleg ennyire háttérbe kellene szorítani a szopit, amikor nagyjából két hónapja kezdtük az egész hozzátáplálás témát? 130 g gyarapodás tényleg ennyire brutál rossz egy olyan baba esetében, akit betegség is kínzott? Nincs ez az egész egy kicsit eltúlozva? 


Végül, két-három nap agyalás, mérlegelés és Zalánon kísérletezés után azt hiszem, ott állunk megint, ahol voltunk. Kisfiamnak hiába kínálok ebéd után uzsonnát és vacsorát is, legalább az egyiknek hátat fordít, három-hat kanál után indulna játszani. Tehát nem eszik mérhető mennyiséget. Azt sem látom, hogy a főzelék ebéd és az anyatejes uzsonna után két pofára habzsolná a vacsoráját, ami tejpép - tejmentes - gyümolcsokkel. Maradunk hát a napi három szilárd éteknél egyelőre. Hogy 5-re emelném a számukat, az biztosan a szopi rovására menne, amit nem szeretnék, valamilyen tejcsire minden babának szüksége van, legyen az tápszer vagy anyatej, hát Zalánnak is dukál a napi anyatej adagja. Szerintem ez fontos, még ha ennek az is az ára, hogy lassabban gyarapodik majd....


Danonino, sült krumpli, sonka, vajaskenyér és egyéb tippek a doktornénitől egyelőre nem képezik Zalán étrendjét, mert valahogy az az érzésem, hogy találok tápláló és Zalánnak való falatokat friss zoldségek és husi, gyümi segítségével is, amelyekben nincsen E betű, sem guar gumi, sem más rémség...


Hát ennyit tudok írni a 8 hós státuszvizsgálatról...Egy halom energiát leszívott belőlem ez az egész, teljesen feleslegesen. Na mindegy. Holnap megint óvoda Rékámnak, már minden baja van, hogy holnap úgymond ott hagyom néhány órára....



2011. január 30., vasárnap

Egy életérzés- szerelem

Este együtt néztünk mesét,kettecskén. Azaz egy idő után Réka a mesét,én inkább csak őt. Aztán előkaptam a kamerát és felvettem, amit láttam. 

A videóból nem jon át semmi, tudom jól....csak az anyai szem látja és érzi, ami bennem végigfutott és lepergett.... külső szemlélőnek tán üres....de azért megorokítem. Már csak a copfok miatt is, melyek valami csoda folytán engedélyt kaptak Rékától....






2011. január 28., péntek

Az első kozos pancsi


A nagy  haverok


Vaku miatt csakis csukott szemmel....


Eszkimópuszi 


Két ordogfióka


Kinn, padon, száradóban...

2011. január 27., csütörtök

Réka autót rajzol- avagy hová lehet fejlődni egy hét alatt- az első vázlattól a Yaris-ig







Befejező rész

Mármint visszatekintésileg.

Szóval mi is tortént még a héten? 

1. Zalán tapsikol. Egyelőre hangja nincs a dolognak, de a két mancs osszehangolt munkája  határozottan megvan, ott van, azaz Zalán tapsol. Ügyi,ügyi, ügyi.
2. Cici helyrejott, pont ahogy gondoltam, Zalán jóértelemben szétszopizta a cicim és vele a csomók, az oklomnyiek is eltűntek.
3. Illetve korrigálnom kell, mert az egész cickóm kb. akkora, mint az oklom...szóval nagyítottam egy csoppet a kettes pontban...gesztenyényi csomókban megállapodhatunk.
4. Hétvégére visszakaptam a laptopom, hurráááá. Viszont nincs rajta o betű, pontosabban rovid ő...És idézőjel sem. Nagyon hiányolom őket. Egy hónap garanciát vállalt rá a szerviz, ami jelzi, hogy nem túl optimisták a gépecském jovőjét illetően. Hogy mit is műveltek vele a szervizesek, nem derült ki, mert a pultos holgynek erről fogalma sem volt, a szervizes fiúk pedig nem voltak elérhetők....
5. A múlt héten csak visszafelé léptünk a hozzátápi terén, így megint ott tartunk, hogy almapüré....barackpüré, zoldségpüré....csak Zalán kap hozzá husit is. Immár beépítettük az étrendbe a vacsit, tejmentes és gluténmentes almapépet kap extra gyümolcsokkel, hogy meg is egye. Mert egyébként bűnrossz íze van szerintem. A vacsi ellenére befigyel továbbra is két szopi éjszaka. Ez van. Ki lehet bírni. Akkor nyarvogok csak, ha 3-5 ébresztőt is fúj a legénykém. 
6. Újra szakadt a hó kedden és szerdán - asszem legalábbis, hogy akkor- úgyhogy maholnap nem lesz még tavasz. Pedig hogy várom már.
7. Réka megkérdezte minap, ahogy egy helikopter húzott el a tetőnk felett, hogy a helikopterek honnan jonnek? Hol alszanak? Mondtam neki, hogy a reptéren. Azt felelte, hogy az nem lehet,mert ott a repülőgépek alszanak, a helikopterek a helikoptertéren pihennek. Aztán rájottem, hogy van olyasmi felénk, hogy Helikopter Bázis....úgyhogy tán még igaza is van.
8. Elfogyott az antibogyó, a gyógyszereket szedését a mai nappal abbahagytuk és a porszívó is csak a szőnyeget szippantyúzza. 
9. Réka hétfőn belenézett a tükorbe, ahogy fogmosáshoz készülődtünk és annyit mondott.
- Olyan gyonyorű vagyok. - és villogtatta 20 hófehér fogacskáját. És tényleg.
10. Réka tegnap talált egy tollbetétet a tolltartómban. Felmutatta nekem és felkiáltott:
- Nézd anya, egy csavarhúzó. - Csajos a csaj nagyon.
11. Járt itt a védőnéni ma reggel. Inkább Rékáról és az oviról beszélgettünk, bár alapvetően Zalánhoz jott volna....Abban maradtunk, hogy a tejtermékekkel - joghurt - várunk még egy hónapot, egyébként minden johet, amit a 8 hónaposok általában enni szoktak. Ovi témában javasolta a két másik ovit,ami szóba johet a lakókornyezetünkben. Az egyiket külonosen, amelyikben ő a védőnő. Megígérte, hogy kitapogatja, milyen esélyünk van egy átjelentkezésen keresztül a felvételre. Nagyjából sejtem a választ, de meglátjuk. 

Más nem jut eszembe hirtelen.

2011. január 26., szerda

3. rész

2011. január 21, péntek

Ma avatták fel a városban a gyalogos hidat. 

Az elmúlt napokat a saját kis világunkba fordulva éltünk, így csak onnan értesültem az eseményről, hogy délután egy helikopter korozott gyanúsan a levegőben, majd ahogy besotétedett, egy klassz kis tüzijátékot is megtekinthettünk a konyha ablakból. Réka eggyé nőtt az ablaküveggel, csak jóval a látványosság után volt hajlandó engedni, hogy eltávolítsam az ablakból.

A híd egyébként a Tiszavirág nevet kapta. Szerintem gyonyorű....Az előzetes tervek szerint már tavaly ősszel át kellett volna adni és én szovogettem is helyes álmokat még Zalánnal 2in1, hogy milyen klassz lesz tologatni a frissen átadott hídon babakocsiban a kisfiamat....Nohát lassan áttotyogunk inkább azon a hídon, én és Zalán, még szerencse, hogy ami késik, az nem múlik.
http://szolnokigyalogoshid.hu/blog/
Most azt hagyjuk, hogy ennél jobban már csak egy négysávos ótópályának orültem volna Bp. felé.....Ez jutott.

Ma megint egy picit jobban vannak a csemeték, ennek oromére uzsonnára palacsintát sütottünk. Réka ugyan két  harisnyát is meglepő sűrűségben osszekent a csokis toltelékkel, de nem szóltam semmit, csak nyeltem egyet. Még az sem hozta ki belőlem a tüzet okádó sárkányt,amikor kiderült, hogy a hitvesi ágyunkra is jutott bőven a csokipottyokből....

2011. január 22, szombat


Reggel Réka kiszúrta, hogy egy régi, rongyos, erősen hiányos és szamárfüles mesekonyvét kidobtam a szemétbe. Így kommentálta az apjának az esetet: 
- Nézd már, kidobta a mesekonyvem a szemétbe, a BUTA SÁRKÁNY....- mármint hogy én. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Rettegek a kamaszkortól. Érzem, ahogy kicsúszik az irányításom alól leánykám és egyre azon jár az agyam, mivel és hogyan neveljem tiszteletre. Nyilván nem attól fog tisztelni és felnézni rám, hogy ezt neki parancsba adom és kotelezővé teszem, spontán alakulnia kellene a dolognak....De hogyan? Miért van az, hogy én ilyet édesanyámnak soha nem mertem volna mondani? Még viccből sem? Miért, ó, miért lett ez a Hároméves ilyen élesnyelvű bestia? Legalábbis itthon. Bezzeg az oviban remeg nélkülem, mint ama nyárfalevél. Mit csinálok rosszul?


Délután KETTESBEN voltunk nagybevásárolni Tibivel. Hát nekem olyan buli volt,mint másnak egy egy hetes társasutazás nemtomén hová. Élveztem nagyon. Ráérősen válogattam, semmi idegbajban lekapom a polcról, amit érek.....még a műszaki osztályon is végigbattyogtunk és szemeztünk a csillivillinél is okosabb tévékkel. 


2011. január 23, vasárnap


Zalán TÁNCOL. Ez a nap híre. Úgy rogyaszt a kis lábával és kavar a karjaival, hogy rekeszizom nem marad gorcs nélkül, ha figyeli az ember. Hihetetlen a pasas. Bő egy hete elkezdett integetni. Kicsit amolyan szélsőjobbos időket igéző volt kezdetben a dolog, inkább karlendítés volt, mint integetés és most sem a kis ujjacskáival pápázik, de a szándék a lényeg és az van bőven. 

Újabban nagy kedvence lett az apja. Ahogy hazajon, addig nem téveszti szem elől, amíg a karjaiba nem veszi. Úgyhogy amíg ledobja magáról a kabátját Tibi vagy kezet mos, megyek utána Zalánostul, hogy el ne torjon kisfiamnál a mécses....Van aztán nagy orom, ahogy a család férfi tagjai egymásra találnak.

Este erősen osszekotottem a bajszom Rékával, aki véletlenül rossz időzítéssel ugrott a nyakamba, éppen Zalánt etettem volna. Repült az almapépes edény, osszekent mindent vastagon. Jutott a kanapéra, a szőnyegre, leginkább mégis az olemre és Zalán feje búbjára. Réka érintetlen maradt almapépileg. Azt hittem, elvisz a gutaütés, de mire eltakarítottam a romokat, inkább kovettem Tibi példáját, azaz nevettem egyet....


Este leeresztettük Zalán ágyát a legalsó pozícióba...hát nagyfiú már....


2011.január 24, hétfő


Hatalmas csomó keletkezett a cicimben. Hőemelkedésem is van és ramatyul vagyok megint.
Zalán alap esetben a rendszeres szopikkal simán feloldja a csomót majd, a kérdés, hogy mikor, egyelőre semmi javulás tegnap éjjel óta. Próbáltam fejni is, még 10 ml sem jott le, pedig a mellbimbóm olyan volt, mint egy érett málna.....

Beszéltem az ovival, egyre másra dőlnek ki a gyerekek hányós-fosós virnyákkal vagy éppen még mindig himlővel...ami még decemberről maradt itt. Hurrá. Réka egyelőre itthon marad, ameddig nem szűnik meg a fojtó kohogése és nem folyik úgy az orra, ahogyan jelenleg....

2. rész

2011. január 16, vasárnap


Érdekes dolog ez az anyatermészet. Egyszer az embert vért izzad és a lelkét kiteheti, mégsem rendelkezik annyi anyatejjel, amennyi szükséges lenne vagy egyáltalán nincs az áhított nedüből....máskor viszont akkor is akad belőle, amikor az ember lánya már egyáltalán nem is számít rá. És milyen jó, hogy ez így van. Mármint ami az utóbbit illeti. Úgy nézett ki nagy meglepetésemre, hogy Zalánom kivárásos taktikája anyatejileg teljesen megalapozott volt. Vasárnap hajnalra - fogalmam sincs honnan és miként - újra volt tejem. No nem sok, de Zalán határozottan kortyolta, méghozzá elégedetten és boldogan, majd ahogy pocakját megtomte mély pihentető álomba is merült. 

A vasárnap a gyógyulgatásról szólt. Újfent fellélegeztem volna, hogy túl vagyunk mindketten egy hányós-fosós mélyponton, ám ekkor elkezdett kohogni Réka. Majd délutánra kovette példáját Zalánom is. Jaj, bár ne tette volna....

2011. január 17, hétfő

Hétfo éjjel Réka borzalmasan kohogott. Mint aki meg akar fulladni. Felpolcoltuk a párnáját, hogy szinte ülve aludt, főztünk neki teát....de semmi sem hatott. Csak a Sinecod. Nem is tudom, mihez kezdtünk volna, ha nincs itthon egy kicsi belőle. Réka sírt és konyorgott, hogy segítsünk neki, segítsünk, mert megfullad....és nem hagyja aludni a kohogés....Borzasztó volt hallgatni. Nem sokkal a cseppek lenyelése után aztán mintha elvágták volna a fuldoklást és aludtunk reggelig. Én mint egy nyúl a bokorban....

Másnap reggel aztán a kohogés folytatódott. Csillapíthatatlannak tűnt, egészen az oklendezésig tartott, amíg a leányka arca voros volt és konnyek patakzottak a szeméből. Immár fel sem kelt az ágyból, ha nem kohogott, akkor kimerülten elszunnyadt. Kihívtam a doktornőt. Kaptunk antibiotikumot. Az ELSŐ antibogyó kúrába csaptunk bele dél tájban. 

2011. január 18, kedd


Egészen biztos, hogy a fegyverkereskedelem után a gyógyszer a legnagyobb biznisz a világon. Lássuk, mit szedünk mostanság.


Cetzil - vagymi - antibiotikum
Laktiv oldat - a bélflórára
Lándzsás útifű szirup 
Stodal - száraz kohogésre
Smecta - hasmars fékező
HIPP répaital - hasmars esetére innivaló
Spiropent 
Sinecod 
Nurofen
Nasic orrspray 
Baby Loof balzsam 
Sterimar
Cebion - nem árthat
Novorin- anyának


Zalánnak még:
Nasivin orrcsepp
Cataflam
Rhinathiol
Tantum Verde 


Azt hiszem, nem hagytam ki semmit....


Egyébként mélyponton vagyunk. Réka nincs még jobban, ellenben Zalán is fulladozásba fogott és lázas. 


2011.01.19, szerda


Tibi ragaszkodott hozzá, hogy délután elvigyük a gyerkőcoket ismét orvoshoz. Egyrészt mert Zalán egyre jobban kohog, másrészt mert Réka állapota is stagnál. Igazából, visszatekintve, felesleges volt a látogatás, inkább csak minket, mint szülőket nyugtatott meg a doktornő, hogy Réka bámulatos mennyit javult hétfő óta - még ha mi nem is vettük észre... És Zalán sem igényel antibogyót, kutya baja, ha kohog is.


Doki után beugrottunk egy és mást vásárolni, receptet kiváltani az Intersparba. Hosszú idő  után - 1 hét- előszor mozdultam ki a lakásból, hihetetlenül jól esett ez a mini shopping és némi városi levegő....


2011.01.20, csütortok


Mintha egy leheletnyit jobban lennének a csemeték. Ma már Réka játszott is egy picit. A kohogés, a fuldoklós, megvan, talán egy picit ritkább. Megkérdezte Réka délután, hogy - Hogy lettem én ilyen beteg??? - Egyébként is azt hajtja egész nap, hogy naaaagyon beteg vagyok, anya, naaagyon beteg. Egyem is meg. Most előszor beteg igazán három szűk esztendeje alatt, naná, hogy megviseli. Főleg, hogy egyik nyavalya jott a másik után....

2011. január 25., kedd

Update - avagy hogy telt a múlt hét , 1.rész

2011. január 13. - csütortok

Hasmenés, hasmenés, hasmenés, fosás, fosás, fosás....Atyavilág, ez maga a megvalósult rémálom. Már nem is számolom, hányszor rottyantott Rékám eddig a bilijébe, az biztos, hogy az egész lakáson ül egy bizonyos édeskés, ragacsos, bűzos illat....Na nem folytatom. Drága édes angyalkámnak szava sincs, szárnyaszegett és megszeppent. Engedelmesen megivott az imént egy adag Smectát, mert azt mondtam neki, hogy attól jobban lesz. Egyébként semmit nem eszik, nem iszik....Még kólát sem, szóval tényleg beteg.

2011. január 14. - péntek

14 óra - Leszámítva a hajnali rókát, mely letámadta Rékámat, leánykám jobban van. Legalábbis nem hány. És hasmarsa sincs. No nem mintha lenne mit ürítenie... Kókadtan és erőtlenül gombócot formál a kanapén és üveges szemekkel JimJam-et néz. Nagyjából egész nap. Hatalmas lila karikák éktelenkednek a szeme korül. Fel is lélegeznék, mert a mélyponton mindenképpen túl vagyunk - szerintem-  ha nem járnék immár jómagam is igen sűrűn a toalettre....Benyeltünk egy kis pofás hányós-fosós nyavalyát, hurrá. 


19 óra- Apa hozott HIPP répaitalt a patikából és még egy kis kólát. Viszontláttam mindkettőt jóval előbb, mint szeretettem volna.


Furcsa. Minden fájdalom és gorcs nélkül egyszerűen csak kiáramlik belőlem az élet lassan és biztosan. Az imént majdnem nosztalgiám támadt a koravárandós időszakaim után....úgy olelgettem a vécécsészét, mint aki soha nem akarja elengedni azt a nyavalyás fehér elemét a budinak. Merthogy most már hányok is,mint a lakodalmas kutya. Csakhogy itt nem volt semmilyen muri...


22 óra-  Tejem egy csopp sincs. Kiszáradtam,mint egy ősrégi kút. Szerintem egy múmiában is tobb lé van, mint bennem. Jártányi erőm sincs. Ha felülok az ágyban, forog velem minden, az ájulás kerülget. Lábra állni sem egyszerű. 


Hét óra után kétségbeesésemben felhívtam a védőnőmet azzal, hogy milyen tápszert vegyünk Zalánnak, én az utolsókat rúgom, valami tejféle csak kellene Kicsifiamnak.... Ha égett is a képem, amiért péntek este fel mertem hívni, nem sokáig. Tőle megtudtam, hogy recept nélkül is kapható 1-es tápszer, ami Zalánnak dukál, úgyhogy a helyzetem egyszerűbb volt, mint gondoltam. 


Apa BABE-s tápszert zsákmányolt a patikából. Mire hazajott még a cumisüvegeket is előráncigáltam valahogy a konyhaszekrény mélyéről. Nem is értem, miért nem lepett meg aztán, hogy Zalán elutasította a tápszert. Valószínűleg nem volt elég éhes, mert előbb udvariasan ízlelgette a tejcsit, majd finoman fintorgott, végül a hatás kedvéért oklendezett is párat, úgyhogy feladtam. Olyan nyugodtan nézgelődott a karomban fekve...mintha azt kommunikálta  volna. - No para, anya, én megvárom az anyatejecskét. 








2011. január 16., vasárnap

Béke poraira

Még nem biztos, csak nagyjából 90%, hogy a laptopomnak annyi. Bár a totális vég még nem jött el, hiszen rajta pötyögök, de lassan kinyilváníthatom szomorúan, hogy.....élt 3 (!) évet.

Réka talán egy hónapos lehetett, amikor egy este apa hazahozta nekem, mint meglepit. Volt ám öröm, pedig akkor még net hozzáférésem sem volt.....Sok szépet és jót megörökítettünk együtt, ő, apa és én, gondolok itt elsősorban több ezernyi fotónkra és családi videókra.

Áh, lóg az orrom, a földig lóg....ilyen márkát sem veszek soha többet, mellesleg.

Így aztán folytköv majd egyszer, ha lesz a laptopnak utóda.

Vagy ha csoda történik a szervizben jövő héten....

2011. január 14., péntek

Update - 13 óra

Réka jól van, ma még nem hányt, nem fosott ment a hasa, láza nincs.....Ellenben egész nap tehénkedik a kanapén és JimJam-et néz. Vagy ha uncsi a mese, hát bogarászik valamelyik játékjával. Ha azt is elunja, módszeresen szedi el Zalántól a játékokat....

Noszogatás nélkül teát iszik, piritóst eszik. Hogy egészen biztosan a javulás útjára lépett, azt más sem bizonyítja jobban, minthogy reklamált, amikor a pirítósához nem szolgáltam fel kést. Mármint...amivel megvajazhatta volna a kenyerét. Hogy sehol nem volt vaj a tányérja szélén, nem igen zavarta a szájjártatásban. 

Ennyi volt a jó hír. A rossz, hogy a hasmars, most engem gyötör. Érzem, ahogy lassan, de biztosan szivárog ki belőlem az erő...Most azt játszom, hogy nagyon optimista vagyok és Zalán megússza ezt az egészet.

Tizedik napon....

No azt nem éltük meg. Mármint óvodailag. Tegnap délután erőt vett Récin a csillapíthatatlan hasmars, mára virradóra még egy fincsi kis vörösbundás is megtámadta szegénykémet.

2011. január 13., csütörtök

Kilencedik nap

Tegnap délután, ahogy Rékáért mentem az oviba , összefutottam a folyosón L. óvónénivel. És ha már találkoztam vele, el is kaptam a grabancát egy pár szóra. Úgy nyilatkozott, hogy a reggeli drámai elszakadás ellenére Réka napközben jól érzi magát az oviban, már megcsillogtatta csodaszép gurgulázó kacaját is, rajzol, játszik, jóízűen ebédel....Illetve napközben második napja nem sír. Szóval minden oké, majd ahogy az idő halad előre, egyre jobb lesz minden....Egy csöppet meglepődtem ezen, mert amolyan, a történelemből ismert "passzív ellenállásra" számítottam Réka részéről és hogy nem az volt a tapasztalat már második napja, az jó hír volt. 

És tényleg, ahogy a babakocsis Zalánnal a hátam mögött siettem volna Rékástul hazafelé, őfelsége a kisujját meg nem mozdította volna, hogy segítsen nekem öltözni, pakolni. Elterpeszkedett, kukucskált vissza a csoportszobába kíváncsian, szót váltott az óvónénivel, elvolt, mint a befőtt. Rólam folyt a víz, füstölt a fejem a méregtől, de egy örökkévalóságnyi időre volt szükség, mire kiléptünk végre az ovi kapuján....

Ma reggel (csütörtök) szerencsés helyzetből indultunk, Apa itthon maradt Zalánnal, így kettesben, kéz a kézben baktattunk oviba Rékával. Nem nyaggatott, hogy ne hagyjam ott, nem volt sírás, hogy nem akar oviba menni (bár elhangzott a mondat, nem is egyszer...) Egészen vidáman, amolyan "beszokott" módra jutottunk el egészen az ovis zsákig. Ott Rékám némán hagyta, hogy átöltöztessen, meg sem mozdult, meg sem szólalt volna.

Ahogy megálltunk a csoportszoba küszöbén, L. éppen színes papírlapokat osztott szét, melyre aztán valamiféle téli tájat kellett alkotni, az volt a feladat. A többség részt is vett a munkában, néhány fiúcska inkább építőkockázott, néhányan céltalanul ténferegtek szoba szerte. Réka az ölemben ült és el nem engedett volna semmi pénzért. Mivel L. nem ajánlotta fel, hogy úgymond átveszi Rékát, helyette hol a csoporttal foglalkozott, hol a dadussal tűnt el a szoba túlsó felében, úgy döntöttem, hogy időm, mint a pelyva, kivárok. Kivárom, mi lesz, hogy lesz.

Noszogattam Rékát, hogy ugyan nézze már meg, hogy mit alkotnak a többiek, itt leszek az ajtóban, csak kukucskáljon oda. Nem volt rá hajlandó. Nem és nem. Szomorúan pislogtam,  mert azt éreztem, hogy egyedül persze, hogy nem megyek semmire, ennek nem így kellene lennie....Gondolom, az óvónéni is azt ugyanazt gondolhatta, csak azzal kapcsolatban, hogy minek állomásozom ott a küszöbön, ő a gyors búcsú híve, akár ordít a gyerek, akár nem. Közben gyerekek sorra jöttek oda beszélgetni, mesélni, kérdezősködni, Nóri, Zita, Hunor...Lassan megismerem a csoportot, tán hamarabb, mint Réka.

Néhány perc múlva Réka lassan elhagyta biztonságos fészkét (az ölem) és néhány méterre el -el távolodott tőlem. Aztán pityeregve vissza is tért mindannyiszor. Akkor azt gondoltam, ha L. nem veszi át tőlem, nem figyel oda rá, én ott ülhetek akár egész délelőtt is. Tibi talán leordítja itthon minden hajszálat a fejemről, de nekem ott a helyem Réka mellett. 

Végül, ahogy a csoport belemélyedt az alkotás örömébe és elfogytak átmenetileg az utasítások, L. meginvitálta újra, többedjére Rékát a többiek közé, az asztalhoz. Réka valahogy vele tartott, talán mert előzőleg azt mondtam neki, maradok a küszöbön még egy picit, nézzen csak szét. Erre valahogy elvegyült a csoportban. L. többször az ajtó felé nézett, gondolom, jelezni szerette volna, hogy mehetek (tűnjek már el), de becsapni sem szerettem volna Rékát, hát nem mozdultam.

Aztán egyszer Réka a tekintetem keresvén rám nézett, intettem neki, hogy megyek, cupp, jó legyen, mire persze rögtön eltört a mécses. Ekkor elhúztam a csíkot az ajtóból. Vissza-vissza kukucskáltam, láttam, hogy L. a gondjaiba veszi, leül mellé, nem hagyja magára. A sírás sem volt igazán erős. Ráértemben azt is megvártam, hogy elcsituljon, abbamaradjon. Talán egy percbe sem telt. Az utolsó kép, amit láttam a Katicák életéből, hogy tucatnyi óvodás körülül egy asztalt és buzgón dolgoznak valamin. És ott csücsül Réka is, kezében egy ceruzával. Nem sír, végre, nem sír.


2011. január 12., szerda

Nyolcadik nap-

Első reggel volt, amikor Zalánostul indultunk reggel az óvodába. Fogalmam sincs, hogy lesz ez majd, ha egyszer nekem még majd a munkahelyemre is be kell érnem azt követően, hogy a gyerekeket az oviba bepakolom......Nyilván nem 10-re járok majd dolgozni.....Kész káosz volt a reggel. Na mindegy, holnap biztosan jobb lesz. Nem az utolsó pillanatban jut eszembe, hogy Réka csizmáját elfelejtettem előző nap megtakarítani, a sapkákat is meg fogom találni és nem a lépcsőházban jut eszembe, hogy Réka hátizsákja odafenn maradt báránykástul, mindenestül....

Szerda van, azaz tornaórás nap az oviban. Ennek megfelelően akkor lépett be Rékám a csoportszobába, amikor a terem tornára készen át volt rendezve és éppen belecsaptak volna a lecsóba. Réka sírt, majd ordított. "Ne menj el, haza akarok menni, haza akarok menniiiii"...Hiába volt kezében az AnnaPeti könyv és a hátizsákja bárányostul. Sőt, még egy rajzfüzetet is tettem neki a csomagjába, mert tegnap csak egy gyűrött papírost találtam a hátizsákban, rajta firkával....és egy kishajó jellel....azt tette el az óvónéni, mint aznapi Réka alkotást...

Becsuktam magam mögött az ajtót és hallottam, hogy Réka odarohan és ott sír. Figyeltem, vigasztalja e valaki, pátyolgatja e valaki....Nem, L. óvónéni el volt foglalva a torna órával,  hallottam, amint adja ki a feladatokat....Réka aztán egy ponton az ajtót is püfölni kezdte és fokozhatatlan hangerővel sírt utánam. Csak egy ajtó választott el tőle. Egy karnyújtásnyi távolság.....Volt némi kísértés, hogy kinyissam az ajtót, a karomba vegyem és megvigasztaljam, nem tagadom. Mégsem tettem. Sarkon fordultam és kisétáltam Zalánhoz a bejárati ajtóhoz. Füleltem azért még egy darabig....Réka akkor hirtelen ötlettől fogva feltépte a csoportszoba katicával díszített ajtaját és kirohant, mint aki világgá akar futni.
- Haza akarok menni, haza akarok menni. - üvöltötte.
Mielőtt hozzám érhetett volna, L. felnyalábolta és visszavitte a többiekhez.
Nem tudom, mi lett volna, ha elég gyorsan sprintel és a nyakamba veti magát....Nem hallgatóztam tovább, kitoltam a babakocsit iziben az udvarra, át a kapun, ki az utcára. Esett az eső, de ez egész sokáig nem tűnt fel.


Lehet még vajon ennél rosszabb? Szerintem nem. 

2011. január 11., kedd

Feladvány


Mi a közös a fenti 3 tárgyban? Azon túl, hogy egy-egy játék részei....

Aki eltalálja, mit kap? Alma után szabadon, semmit. 


Hatodik nap - hétfő

Hatodik nap reggele sem hozott igazi áttörést. Sőt, nekem úgy tűnt, hogy minden csak egyre rosszabb lesz. Elköszönéskor Rékának esze ágában sem volt csak úgy "elengedni", görcsösen ragaszkodott hozzám. Ahogy a kis asztalkánál ültünk, figyeltem ahogy rajzol, még arra is képes volt, hogy átvegye a ceruzát a bal kezébe, csak hogy kezembe csimpaszkodhasson, fel ne álljak csak úgy, hirtelen....

Megvártam, hogy az óvónéni levezényeljen egy rendrakást a nagyobbacskákkal és legyen ideje leülni az asztalunkhoz, majd szóltam Rékának, hogy cupp-cupp, legyen jó kislány, most már ideje mennem. Ebéd után azonban itt leszek érte és együtt elvisszük sétálni Zalánt, jó???? Érdemben nem válaszolt. Elkeseredetten sírni kezdett, max. hangerőn. Ennek ellenére felálltam és szépen lassan elhagytam a szobát. A küszöbről azért még visszanéztem, láttam, hogy L. óvónéni a pártfogásába veszi....Tudtam, hogy ez a sírás a "majd az idő megoldja" kategória nélkülem....és azt is, hogy nem mehetek vissza megvigasztalni. Odakinn vártam pár percet, azt nem tudnám megmondani, hogy kettőt vagy tizet, a lényeg, hogy a leánykám zokogása nem csillapodott. Egy darabig idegesen babráltam a sálam a jól fűtött óvoda folyosóján, aztán célba vettem a  kijáratot. 

Délután fülem hegyezve léptem az oviba....És csönd volt, semmi sírás és ordítás, csak béke és edénycsörömpölés, de abból jó sok. Egyik várakozó anyukától megtudtam, hogy a Katica csoport még csak pár perce kezdte az ebédet, vagyis volt időm bőven. Réka gyors evő, így nem is lepődtem meg, hogy elsőként lépett ki óvónénistül, uzsonnástul az ajtón. M. óvónéni elmondta, hogy ügyesen evett, nagyjából be is lapátolt mindent (naná, hiszen tejbegríz volt menün). Nem volt sírás sem, ügyes ez a lány. 

Megöleltem Rékám, puszit nyomtam a képére, legeltettem a szemem rajta, hisz már 3 órája színét sem láttam. Hm....nem voltam benne biztos, Rékám mintha picit visszafogottan viselkedett volna. Finoman szólva sem ugrott a nyakamba, csak egy mosolyra futotta tőle....Mindez valahogy azt az üzenetet hordozta számomra, hogy haragszik rám némileg. Akárhogy is, igyekeztem ezt a gondolatot elhessegetni a fejem fölül.

Aztán öltözködni kezdtünk, Rékám csendesen babrálta uzsonnaként kapott szomorkás szalámis zsemléjét.  L. óvónéni is kiugrott hozzánk egy percre, hogy beszámoljon róla, nagyon ügyes a Réka, délelőtt sokat rajzolt, majd segített neki pakolászni, ezt azt rendezni...szóval ahhoz képest, hogy második hete szoktatjuk, nagyon jól halad minden, napközben már egyáltalán nem volt sírás. Az udvaron is vidáman játszott a lelkem, amit hm....bizonyított hihetetlenül koszos nadrágja. Csak pislogtam, amikor L. előhúzta az egyik fűtőtestről. Nem tudom, mit művelt Réka, de valami olyasmit, ami a sárban birkózáshoz nagyon hasonlíthatott. 

Itthon aztán olyat tett, amit még soha, megevett egy EGÉSZ zsömlét. Nem csak a puha részeket, hanem a héját is, hogy úgy mondjam, szőröstül-bőröstül. És utána ivott a poharamból, melyben VÍZ volt. Há kettő ó. Ez már a második vívmánya az óvódás létnek (az első a "vécébe' kaka" volt). Már nem jártunk hiába!

PS: Itthon aztán kiderült, hogyan hagyta abba a sírást reggel Rékám. L. "megfenyegette", hogy elveszi tőle a hátizsákját, a Fifiset kincsestül, ha nem hagyja abba. Réka elmondása szerint a könnyek azonnal felszáradtak. Hát el tudom képzelni. 

Szóval van egy M. óvónénink, a vécére-erőszakolós és egy L, a zsarolós. Hehehe.....Egyébként nincs bajom az óvónőkkel (Bár....nem is vagyok tőlük és erőfeszítéseiktől elájulva...Egyáltalán nem....) Főleg L.-lel, mert tegnap végre az ő szájából elhangzott egy ének. Réka ugyan nem tudta megmondani, mit énekelt (remélem, nem valami slágert mormolt a bajsza alatt mondjuk Caramelltől vagy Eminemtől.....) de legalább ÉNEKELT, könyörgöm.

2011. január 10., hétfő

Az én (azaz a mi) ÓVÓDÁSUNK

Párbeszéd

Részlet.


Én: ....Réka, tényleg, hogy is hívják azt a kislányt az oviban? Tudod, aki melletted ült pénteken.
Réka: ???? (Kit érdekel? - képet vág)
Én: Tuuuudod, aki a Fifis újságját nézegette. Barna haja van és veled egy idős.
Réka: ???? (Még mindig nem érdekli.)
Én: Nem tudod hogy hívják?
Réka: Nem. - böki ki nagy nehezen.
Én: Nem? Nem szoktatok együtt játszani?
Réka: Nem. 
Én: Miért nem?
Réka: MERT NEM VAGY OTT. - mondja szomorúan, nyomatékkal, vádlón. 
És megint "vizes szivacs effektus" van nálam.....


Néha azt gondolom, soha nem fog beszokni. 
Máskor azt, hogy szaranya vagyok, amiért oviba írattam, pedig nem volna muszáj, hiszen nem dolgozom. 
Máskor, hogy miért nem veszem ki, ha nem dolgozom és ő útálja? 
Máskor, hogy nem én, vagy nem csak én, hanem az ovi is gáz. Hát már csak beszokna, ha olyan jó volna. 
Máskor, hogy már miért szokna be könnyen, hogyan is képzeltem, amikor Tibi is, én is nehezen szoktunk be annó? M. mama állítása szerint, Tibi soha nem szokott be az oviba igazán. Én pedig rendszeresen hazaszöktem, ahogy arra alkalom nyílt..... 
Máskor, hogy a fentiek mindegyike hülyeség,  túlspilázom ezt a beszokós szeletkét pici életünknek és lesz még jobb is. Csak türelem, kitartás, türelem, türelem, türelem, türelem....

És ilyenek....

Ötödik nap, péntek - Mélypont után derű, az átmeneti?

A reggel nagyon elég rosszul indult. Illetve tulajdonképpen az este is tartogatott már magában jeleket. A szokásos "ugye holnap nem hagysz ott az oviban" helyett volt nyifinyafi, búbánat, kétségbeesett pillantások, könnyben úszó szemek...ez mind egyszerre. 

Általában nem beszél az oviról magától, semmit nem mesél. Ha faggatom, akkor sem bőbeszédű, maximum valami egészen másról hablatyol, aminek távolról sincs semmi köze az óvodához. Este mégis meglepő nyíltsággal elmondta nekem, hogy nagyon szeret itthon lenni, itthon játszani velem és Zalánnal, nem akar óvódába menni, ahol nincsenek játékok sem, túl sok a gyerek, ráadásul még ott sem vagyok vele. Egészen megrendítő élmény volt az a párbeszéd. Tiszta gyermeki őszintesége folytán hirtelen mintha éveket "öregedett", ért volna a pici lány egyik napról a másikra. Persze meggyőzni nem tudtam, elvetélt ügy volt az egész. Viszont első alkalommal éreztem a beszoktatási mizéria történet során, hogy mint nedves szivacsot, valami tekergeti, csavargatja a szívemet.......

Reggel ébresztő után ott folytatódott minden, ahol este abbahagytuk közvetlenül elalvás előtt, vagyis, hogy nem szereti az ovit, nem akar menni, ugye ott maradok vele??? Potyogott a könnye. Végül meleg citromos teával, sajtkrémes falatkákkal....és egy dózis JimJam-mel megvigasztaltam. Úgy ahogy. 

Tegnap este (csütörtök) Apa váratlanul (no nem is annyira) meglepett bennünket egy másik fekete báránykával az elveszett helyett. Hatalmas volt az öröm Réka részéről. Jómagam egy picit úgy éreztem, hogy az én báránykámat egy pont ugyanolyan sem pótolhatja, elvégre ha elpusztul a macskám, nem rohanok másnap a tenyésztőhöz/menhelyre egy másikért, hát nem? Akárhogyis, azért jól esett a figyelmessége......Őőőő, az igaz, hogy felhívott enyhe idegben a pénztártól való távozás után, hogy "ez a .... bárány baromi drága volt!!!" De a lényeg, hogy megvette....


Szóval....Oviba érkezésünk (még mindig péntekről van szó) amolyan szorongósra sikeredett. "Ugye velem maradsz, ugye nem mész el?" hajtogatta fojtott hangon, hogy csak én halljam....Ahogy átöltöztünk és küldtünk egy pisit a vécébe, megint úgy kérlelni kezdett, hogy megadtam magam. Együtt sétáltunk be a csoportszobába, ahol éppen utószilveszteri bulit csapott a banda egyik fele (ropi, innivaló, zene és tánci), a másik fele a kisasztalnál gyúrmázott, rajzolt, vagdosott valamit. 


Körülvett bennünket a csoport apraja, édes csivitelő gyerkőcök, akikből ki sem fogyott  a szó.....Réka egy mukkot sem szólt, búbánatosan , gyanakodva sandított körbe a többiekre, az óvónénire. Pár perc után, ahogy Rékának módja nyílt minden szempontból megmelegednie, szóltam neki, hogy most már indulok, rendben? Valahogy rábólintott, hogy jó, hát indultam is. Ahogy az ajtóhoz értem, már keservesen sírt.  Az óvónéni ölbe vette, vigasztalta, a "korelnök" 6 éves  csoporttársa Rékának, Korinna pedig gyorsan előkapott egy CD-t, hogy folytatódhasson a tánc....hátha az eltereli a leányka figyelmét...

Vártam kinn egy picit, meddig sír, hogyan sír Rékám, füleltem, fülem hegyeztem....Úgy ítéltem, a helyzet rossz, de nem reménytelen, távol volt a max. fokozattól a dolog. Eljöttem hát ismételten haza....

Délután úgy döntöttem, picivel hamarabb érte megyek, megfigyelem, mit csinál, hogyan játszik. Nem sok időről volt szó, talán csak fél órácskáról. A Katica csoport kinn ügyködött a hóban, egyik fele hóembert épített, a másik a távozó ebédhordó kocsit kísérte ki a kapun.

Már bőven az udvar közepén baktattam, hasztalan keresvén az én csepp lányomat,  amikor szólt az óvónéni, hogy a kapunál találom Rékát....Végre nem a bejárati kapuban fagyoskodott rám várva, hanem segített becsukni a kaput az autó után. Átsétáltam L. óvónénihez, akivel együtt figyeltük a felénk sétáló Rékát.
- Vajon észrevette már, hogy itt van anya? - kérdezte L., mire én azt feleltem, hogy biztosan nem, ahoz túl közönyös képet vág, amolyan elgondolkodósat. És tényleg, ahogy felnézett, fókuszált rám egy darabig, hisz szemébe sütött a nap, de aztán nagyot sikoltott örömében és szaladt hozzám boldogan.

Váltottam pár szót végre mindkét óvónénivel ( a dadussal nem, funkciója, szerepe egyelőre számomra homály....) Réka ma rajzolással töltötte a délelőttöt, dicsérték, hogy milyen ügyesen tartja a ceruzát, jól viselkedett. Nem sírt, max. passzívan gubbasztott valahol a csoportszobában. 


Úgy tűnt, anyával a sarkában Rékának már nincs is kedve hazamenni, lapátolta a havat, figyelte ahogy a nagyobbacskák répa orrot és dió szemet illesztettek a hóemberüknek.  Szép idő volt, szikrázott a napsütés, meleg is volt, olvadt a hó.... Végül elköszöntünk és elsétáltunk a kapu felé.  L. óvónéni azzal búcsúzott, hogy jövő héten ő lesz a délelőttös, majd lesz meglepi Rékánál reggel....- és vele egy kis hullámvölgy. - gondoltam én hozzá magamban. Főleg, hogy hétfőn már ott is költi el ebédjét őnagysága, csak ebéd után hozom haza....


Azt hiszem, nem lesz könnyű hetünk. A beszoktatósdiba jövő héttől Zalán is bekapcsolódik,  őt is hozom-viszem majd, ami érdekes lesz és némileg tovább bonyolítja (vagy egyszerűsíti, nem tudni) a dolgokat.... 


Folyt. köv.: Hétfő, avagy tényleg minden egyre csak rosszabb??


2011. január 7., péntek

Réka mondta 10

Mert lyukas eszemmel hármat elfelejtettem vagy lefelejtettem az előző adagból.


- Tortát sütök. - mondja nekem egyszer Réka. Kezében egy tálkát tart, abban kavar valamit.
- Igen, tortát? És milyen torta lesz az? - kérdezem.
- Nem tudom, torta lesz. Torta maradékokkal.
Hűha, az biztosan nyami lesz....

***

A konyhában mosogatok, amikor kisomfordál hozzám. 
- Anya, elfogyott a JimJam. - panaszkodik némi nyafival. 
- Mármint....szóval...megnyomtad a távirányítót véletlenül? - jutok a helyes következtetésre.
- Igeeeen, és másik tévé megy. De az nagyoknak való, nagyobbaknak........ és......... én még nem vagyok magas.

***

Rékának egy szombat délutánon akkor támad kedve üres ásványvizes üvegeket taposgatni a szelektív hulladékgyűjtés jegyében, amikor Zalán éppen alszik. Kétszer szépen kérem, hogy hagyja abba, harmadjára már kevésbé kedvesen....
Réka mérgesen felhagy a hangos üveglapítással, beront a nappali ajtaján, mint akit kergetnek és kifakad. Szinte tüzet okádva:
- Most nézd meg, nem engedi. Nem lehet taposnom az üvegekre. Nem engedi. A sárkány!!!! 
Na, ezt vajon kitől tanulhatta, kérdem én? Egyet lehet találni.

És ez nem minden. Egy óra múlva nagyjából felsóhajtok, hogy fáradt vagyok, azt hiszem, lefekszem aludni, amíg Zalán csendespihenőjét tartja. Valahogy úgy alakul, hogy ebből mégsem lesz semmi. Még két óra múlva is a nappaliban talál Réka. Egyszer csak megtorpan előttem és odaszól az apjának.
- Né' mán, nem is alszik a sárkány.
Hát keményen fel voltam háborodva, de nem volt értelme, AZOK ketten csak nevettek rajtam

Réka mondta 9.

Megbeszéltük, hogy találkozunk bevásárló központban Tibi és én. Ahogy a center közelébe érek, rádöbbenek, hogy abban elfeledkeztünk megállapodni, hogy pontosan hol? Lenn a parkolóban? Fenn a parkolóban? Netán...középen a parkolóban? Mikor már mindent végigcaflatok  Zalánommal, hogy a férjuramat és pici lányunkat megtaláljam, úgy határozok, jobb lesz, ha egyhelyben maradunk és türelmesen várok, hogy megtaláljanak minket. Megállok a második emeleten (asszem...), amikor ezt hallom:
- Tegyél le, tegyél leeee, segítsééég, segítség, segítséééég. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!VÁÁÁÁÁ!
Aha. - gondoltam.  - Ez az én lányom! - és tényleg. Tibi némi hangzavar közepette és némi közjáték után tudta csak eltávolítani a majdnemháromévest a játékboltból.....

***

- Ó, Réka, megeszlek, jó?
- Inkább zabálj meg! - vágja rá.

***


Sétálunk, ő és én.
- Megfogod a kezem? - kérdezem.
- Nem, most nem fázik...


***


Séta közben találkozunk egyik kedvenc cirmos cicánkkal a szomszédból. Egy ideig álldogálunk Rékával a macsek mellett, csodáljuk vastag csíkjait, tekintélyes bajuszát, hallgatjuk, ahogy dorombolva simisimit próbál kicsiholni belőlünk....majd folytatjuk sétánkat...Közben megjegyzem, hogy a cicus bizonyára anyai örömök elé néz, jókora pocaknak örvend. Aztán hirtelen a cica fürgén futásnak ered, bőven elhagy bennünket, szem elől is tévesztjük egykettőre. 
- Biztosan megy a kórházba . - véli Réka. Bár nem mondja, de tudom, hogy úgy érti, szülni.
Na ja. Elképzeltem, ahogy leül a szülőszoba tejüveges ajtaja előtt és miákol, hogy engedjék be....


***

Ruhákat pakolászunk innen oda és onnan ide. Kezembe akad az egyik kedvenc kismama nadrágom, amelyet még Rékával a pocakban zsákmányoltam egy kismama boltban. 
Réka is érdeklődik, nézegeti, nézegeti, végül megkérdi:
- Mi ez itt a nadrágon fenn?
- Az a gumis? Azt húztam a pocakomra, hogy ne essen le rólam a nadrág.....- aztán mást gondolok.
- Emlékszel még arra, amikor anyának naaagy pocakja volt? Hatalmas? Hm? - Réka végigmér.
- Most is nagy....- szűri ki a fogai között. 
Vigyorom nem is olyan őszinte többé....

***


Városban járva megpillantom a doktornéninket cirka 20 méterre tőlünk baktatni.
- Nézd csak, Réka, ott a Doktornéni. - mire Réka rövid hallgatás után értetlenül:
- Dehát...most nem is vagyok beteg!!!


***


Réka sok sorsfordító és hétköznapi kérdést elintéz mostanában egyetlen válasszal. Mert megtalálta A VÁLASZT. Melyet minden kérdésre feleletként rá lehet applikálni. 
- Réka, mikor mégy oviba?
- Tavasszal.
- Réka, mikor alszol nálunk? (L. mama, M. mama)
- Hát...majd tavasszal.
- Mikor alszol a saját ágyikódban?
 - Majd a tavasszal.
- Mikor pisilsz a vécébe?
- Majd a tavasszal.
- Mikor segítesz nekem porszívózni?
- Majd a tavasszal.
- Elmenjünk pancsizni a fürdőba?
- Jó, el, majd a tavasszal.
- Szeretnél palacsintát sütni mamával?
- Persze, majd a tavasszal.


És így tovább, így tovább. Néha azért fején találja a szöget.


- Mikor fognak virágozni a fák és a bokrok?
- Majd a tavasszal.
- Mikor mehetünk újra játszótérre?
- Majd a tavasszal.


***

Hisztiben tör ki az utcán. Toporzékol, térdre veti magát és ordít, ordít. Mindent bevet, csak úgy legyen, ahogy ő szeretné. Egy ideig győzködöm, lelkére beszélek, mindhiába. Alapszabály és néha be is tartom, hogy hisztivel nálam nem ér el semmit, így hát tovább ballagok, tolom magam előtt a babakocsiban Zalánt. Réka egy pillanatra meghökken, majd ordít utánam: 
- Gyere ide, gyere ide....gyere ide....de AZONNAL. - és jobb kezével maga elé mutat. Pont, mint egy mini felnőtt. Istenem, remélem, ezt nem tőlem tanulta....

***

Halat eszünk majonézzel. 
- Mi ez, anya? Mustár? - tudakolja Réka.
- Nem, ez majonéz.
- Majomméz? 
- Nem, majonéz.
- Majomnéz? 
- Nem, szivem, ma-jo-néz. Majonéz. Megkóstolod?
- Majomméz, majomméz, majomméz. - kántálja Réka vidáman.
Este hazaér Apa. Újságolom neki, hogy Réka "képtelen" kimondani a majonéz szót.
- Majonéz, majonéz, majonéz. - néz a szemem közé Réka, majd diadallal az apjára. 

*** 


Fogja a Tesco reklámújságot és egy ceruzát.
- Most pedig bejelölom, mit szeretnék megvenni magamnak.

***

Anyukám által készített székelykáposztát falatozunk ebédre, mely - bár Tibi nem szereti - a csoda kategóriáját súrolja. Valami isteni ízorgia, kész kényeztetés, a csúcsok csúcsa. Még Réka is nyeli, mint kacsa a nokedlit. Egyszer aztán sziszegésbe fog.
- Jajj, erőőőős....- panaszkodik.
- Csípős? - pislogok csodálkozva.
- Naagyon csípős. - fuldoklik szinte és viz után kapkod.
- Naaa, Réka, ne mondd már, egyáltalán nem csípős. - felelem magabiztosan, hisz lassan egy púpozott tányérnyi adag vándorol a gyomromba.
Réka hirtelen rám néz.
- Neked fogalmad sincs.... - úgy meghökkenek, hogy a falat is megáll a számban. Ezt meg hol hallotta? És kitől, mikor?
- Nekem? - kérdezem.
- Neked. - vágja rá határozottan, közben villan a szeme. - Fogalmad sincs.
Beleiszik a vizébe, a pohár peremén túl rám pillant és látom, hogy vigyorog. Ha a huncutság fájna, napestig ordítana ez a perszóna.

***

Réka szeme megakad valami nagy fehér izén a szárítón, amely alapesetben az ünnepi, jelen esetben a karácsonyi abroszunk funkcióját tölti be.
- Anya, mi ez? Fényterelő?
A hobbifotós lánya, mit is várok el tőle?  Büszke is volt rá az apja, pedig akkor még nem hallotta az alábbiakat: 

Rászólok Rékára.
- Rá ne ugorj arra a fekete izére az ágyunkon, mert Apa nagyon nem fog örülni, ha összetöröd.
- Nem fog örülni, mert az nem izé, az a softbox.
Doktornéni is hallotta, jót nevetett rajta. és megtanulta, hogy néz ki egy softbox.

***

Óvodában.
- Réka, légyszíves hozd ki a könyvet a csoportszobából, hazavisszük, jó?
Réka egy másodpercig hallgat, majd annyit mond szenvedélyesen tagoltan:
- Én oda soha többet nem megyek be....
Hát kihoztam a könyvet én...no problémó.

2011. január 6., csütörtök

Negyedik nap - avagy a nagy veszteség

Ma reggel Réka vidáman ment óvodába. Ahogy ráadtam a nadrágot és a pulcsit, sürgetett, hogy menjünk már, mire várunk, mégis? Kéri a csizmáját és a dzsekijét is...Most nem tudom, hogy a nagy lelkesedés az ovinak szólt e, vagy annyira utál nadrágban lenni, alig várja, hogy az oviban megfosszam tőle (ott mindig átöltözünk farmerszoknyára, ahogy itthon.) Ha lehet, inkább a második verzióra szavaznék....

Zalán egyik kisnyusziját és anya báránykáját (FriendSheep-et) is magával vitte, ez utóbbit a pulcsija alá cipzározta, hogy az meg ne fázzon. Mondtam volna neki, hogy szerintem sem a nyuszi, sem a bárány nem fázik, klassz kis bundás állatkát, ám csak megkaptam volna tőle, hogy igenis fázik a bárányka, hiszen odakinn nagyon hideg van (mit képzelek én...), így hát ráhagytam. Vesztemre. Csak az óvodában derült ki ahogy Réka a kardigánjától megvált, hogy a bárányka nincs sehol. Ajjjajjjj....Nagyon elszomorodott hirtelen (ő IS), csak ült búbánatosan a padon és egy szót sem szólt. Biztattam, hogy bizonyosan kipottyant a kabátja alól valamely pontján utunknak (otthon-ovi távolság), de futok vissza és megtalálom, egyet se' bánkódjon...Közben legszívesebben magamnak adtam volna két maflást, amiért hagytam, hogy a bárányka bizonytalan, "vagy elhagyjuk, vagy nem" pozícióban lógjon Rékán. Végülis, semmi meglepő nem történt...

Végigpásztáztam az utat lennt és fenn egyaránt (lásd ablakpárkányok, bokrok alja, autók motorháztetője, járda....), de sehol nem találtam a báránykát. Pedig fekete a bundája, mint a szén...Itthon is átnéztem a kapualjat, lépcsőházat, tűvé tettem előszobát és gardróbot, de semmi. Elveszett, végképp elveszett a bárányka. 

Szerencsére délben kiderült, hogy a veszteség engem érzékenyebben érintett, mint Rékát, aki erősen bízott abban, hogy Anya detektív módra fel fogja göngyölíteni a bárány eltűnési ügyét. Rákérdezett ugyan, hogy hol van a bárányka és hol találtam meg, de válaszom, miszerint "a boltban egy polcon....izé, megtaláljuk az "ikertestvérét""...kielégítette. Az lett volna az utolsó, ami hiányzik, hogy fél napot sírjon a bárányka után.

De azért...remélem, ma valakinek itt a közvetlen környékünkön..... a böcsületlen megtalálónak leszárad a keze....És a megmaradt másik kezével ugyanakkor jó gazdája lesz az én drága kis báránykámnak. Brühühü....


Nekem pedig első utam szombaton az ikertestvérhez fog vezetni.....Mert a Bárányka számomra egy "must have", hogy úgy mondjam. Kell nekem, imádom és kész. Akármennyire is gáz ez így túl a húszon, hehe....