Rögtön a státusz vizsgálat utáni napon jelentünk meg időpontunknak megfelelően a NevTanban, hogy a kötelező log. szűrést letudjuk. Egy kedves hölgy fogadott, engem is beengedett az irodájába, bár csak Rékát ültette maga mellé a kisasztalhoz. Azt gondoltam, hogy majd öt perc alatt átveszik a kritikusnak számító hangokat és betűket, majd 10 perc múlva elegáncsosan távozunk, elvégre az ovis szűrést is letudták egy délelőtt. 2 logopédus, 26 gyerek.
Azzal indított a logopédus (nevezzük M.-nek), hogy felvette Réka adatait. Itt zavarba hozott itt és ott, mert olyasmiket kérdezett, hogy mikor ült fel őnagysága (hómező), mikor állt fel (kihúztam magam, erre emlékeztem), mikor kezdett el járni (Tibi szülinapján), meddig mászott (amíg nem járt, hehe) sokat mászott e (igen), mikor lett szobatiszta (2 év 4 hónap), ágytiszta (dettó, itt füttyentett egyet a szakemberünk), mikor kezdett el beszélni, mikor kezdett mondatokat alkotni, folyamatosan beszélni stb.
Ezután Rékához fordult és neki szegezett egy halom szót, hogy ismételje utána. Ezekkel minden rendben volt. Ezen a ponton úgy hittem, mindjárt mehetünk haza, de nem, a hölgy előkapott három vaskos könyvet. Felütötte nagyjából az egyik elején és minden oldalról megnevezett egy valamit, amire Rékának rá kellett mutatni a négy ábra közül. A könnyűtől egészen eljutottak a "karnis", "gyász", "strázsa" szavakhoz (volt cifrább is, de persze nem jegyzeteltem). Hihetetlen, de végig mentek mind a három könyvön.
Részletes értékelést nem kaptam, bár nem is kértem. A lényeg, hogy minden rendben Rékával logopédiailag, hozta a papírformát. Minden hangja a helyén van, nem szorul logopédusi figyelemre. Ő is tesztelte iskolaérettségre, bár említettem, hogy azon már túl vagyunk ovi és nevtan szinten egyaránt. Passzív szókincset vizsgált, ezzel kapcsolatban kiértékelés nélkül is megmondta, hogy 6 éves szint felett van. Amit tudtam a nevtanos tesztek alapján. És ugye....amúgy is. Mivel nagyjából 45 percig foglalkozott vele anélkül, hogy Réka különösebben kínlódott volna, valószínűsítette, hogy az iskolai órákat is jól fogja tűrni jövőre.
Nehezebb témával fejeztük be, Zalán és az akadozó beszéd. Igazából nagyon vegyes érzéseim voltak, nehezen is találom a szavakat ezzel kapcsolatban. A legrosszabb ebből, hogy valahogy rám szakadt, a dadogás az én hibám. Minél tovább beszélgettünk annál inkább. M. nem a logopédiai vagy pszichológusi oldalt hangsúlyozta annyira, mint meghatározó tényezőt akadozó beszédileg, hanem az otthoni, a családi, közösségi miliőt. Pedig én pont abban bíztam, hogy majd jön egy nagytudású logopédus fehér lovon és megmenti az én hercegemet a csúnya dadogástól. Közben meg lehet, hogy itthon van a megoldás kulcsa? Pont miattam dadog? Mert azt nem nehéz beismerni, hogy minta anya nem vagyok. Igaz, kezet soha nem emeltem Zalánra, laposra pláne nem vertem soha, szeretetet is kap vödörszám, imádom fokozhatatlan módon, fejleszteni is igyekszem, bár ez mostanság egyre kevésbe divat ("hagy játszon az a szegény gyerek" című....)ordibálni viszont szoktam vele. Kiabálni is. Letolni is gyakran. Ha pedig nem miattam dadog, akkor miért? Apa alig van itthon, Réka nem terrorizálja. Szóval maradok én. Csak itt lehet a kutya elásva....
M. tapasztalata szerint mostanság nem is az elhanyagolt, félelemben élő gyerekek dadognak, hanem pont ellenkezőleg, akivel sokat foglalkoznak, jó családi környezetben élnek ÉS nagyon érzékeny gyerekek. Ez pedig - fogjuk rá - igaz Zalánra.
Azzal is először szembesültem, hogy ez bizony tartós lehet, maradandó, egész felnőtt életére kiható. Eddig mindig úgy voltam vele, hogy úgyis mindent megteszünk az ügy érdekében, nem lehet, hogy ez a probléma ne múljon el.Pedig lehet. Erre úgy elfacsarodott a szívem.....fizikailag fájtam, főleg utána. Napokig. A pozitív hír, amire érdemes koncentrálni, hogy Zalán még mindig élettanilag dadog, azaz nem lehet azt mondani, hogy nem fogja idővel elhagyni, 5-6 éves koráig még simán kialakulhat a folyamatos beszéd. Én hiszek abban, hogy mire iskolás lesz, minimális szinten fog akadozni mondat közben vagy tán egyáltalán nem. Egyes napokon mégsem hiszek és elfog az aggodalom, félelem, hogy mi lesz így velünk, vele. Ha ennyire ismeretlen, megfoghatatlan az ok, ami csak úgy lebeg felettünk, közöttünk, nehéz megoldást találni, nem is tudom, lehet e. Persze ezt nem mondom senkinek, csak bennem fogalmazódik ez meg hullámokban.....
Januártól alakul egy nevtanos csoport szülőknek, akiknek a csemetéik beszédproblémásak. Ide hívott engem is M. Még nem tudom, hogy szeretnék e ide járni. M. felajánlotta, hogy ha januárban megkeresem, beszélgethetünk még Zalánról, akár ő is megnézi, mi vele a helyzet. Az ovis logopédusnak nagyon jó híre van, valahogy oda szeretném "benyomni" őkelmét, hogy helyben foglalkozzon vele valaki a következő kb. 3 évben. Akár magán úton....Hamarosan kiderül, hogy ez sikerülni fog e.
Azzal indított a logopédus (nevezzük M.-nek), hogy felvette Réka adatait. Itt zavarba hozott itt és ott, mert olyasmiket kérdezett, hogy mikor ült fel őnagysága (hómező), mikor állt fel (kihúztam magam, erre emlékeztem), mikor kezdett el járni (Tibi szülinapján), meddig mászott (amíg nem járt, hehe) sokat mászott e (igen), mikor lett szobatiszta (2 év 4 hónap), ágytiszta (dettó, itt füttyentett egyet a szakemberünk), mikor kezdett el beszélni, mikor kezdett mondatokat alkotni, folyamatosan beszélni stb.
Ezután Rékához fordult és neki szegezett egy halom szót, hogy ismételje utána. Ezekkel minden rendben volt. Ezen a ponton úgy hittem, mindjárt mehetünk haza, de nem, a hölgy előkapott három vaskos könyvet. Felütötte nagyjából az egyik elején és minden oldalról megnevezett egy valamit, amire Rékának rá kellett mutatni a négy ábra közül. A könnyűtől egészen eljutottak a "karnis", "gyász", "strázsa" szavakhoz (volt cifrább is, de persze nem jegyzeteltem). Hihetetlen, de végig mentek mind a három könyvön.
Részletes értékelést nem kaptam, bár nem is kértem. A lényeg, hogy minden rendben Rékával logopédiailag, hozta a papírformát. Minden hangja a helyén van, nem szorul logopédusi figyelemre. Ő is tesztelte iskolaérettségre, bár említettem, hogy azon már túl vagyunk ovi és nevtan szinten egyaránt. Passzív szókincset vizsgált, ezzel kapcsolatban kiértékelés nélkül is megmondta, hogy 6 éves szint felett van. Amit tudtam a nevtanos tesztek alapján. És ugye....amúgy is. Mivel nagyjából 45 percig foglalkozott vele anélkül, hogy Réka különösebben kínlódott volna, valószínűsítette, hogy az iskolai órákat is jól fogja tűrni jövőre.
Nehezebb témával fejeztük be, Zalán és az akadozó beszéd. Igazából nagyon vegyes érzéseim voltak, nehezen is találom a szavakat ezzel kapcsolatban. A legrosszabb ebből, hogy valahogy rám szakadt, a dadogás az én hibám. Minél tovább beszélgettünk annál inkább. M. nem a logopédiai vagy pszichológusi oldalt hangsúlyozta annyira, mint meghatározó tényezőt akadozó beszédileg, hanem az otthoni, a családi, közösségi miliőt. Pedig én pont abban bíztam, hogy majd jön egy nagytudású logopédus fehér lovon és megmenti az én hercegemet a csúnya dadogástól. Közben meg lehet, hogy itthon van a megoldás kulcsa? Pont miattam dadog? Mert azt nem nehéz beismerni, hogy minta anya nem vagyok. Igaz, kezet soha nem emeltem Zalánra, laposra pláne nem vertem soha, szeretetet is kap vödörszám, imádom fokozhatatlan módon, fejleszteni is igyekszem, bár ez mostanság egyre kevésbe divat ("hagy játszon az a szegény gyerek" című....)ordibálni viszont szoktam vele. Kiabálni is. Letolni is gyakran. Ha pedig nem miattam dadog, akkor miért? Apa alig van itthon, Réka nem terrorizálja. Szóval maradok én. Csak itt lehet a kutya elásva....
M. tapasztalata szerint mostanság nem is az elhanyagolt, félelemben élő gyerekek dadognak, hanem pont ellenkezőleg, akivel sokat foglalkoznak, jó családi környezetben élnek ÉS nagyon érzékeny gyerekek. Ez pedig - fogjuk rá - igaz Zalánra.
Azzal is először szembesültem, hogy ez bizony tartós lehet, maradandó, egész felnőtt életére kiható. Eddig mindig úgy voltam vele, hogy úgyis mindent megteszünk az ügy érdekében, nem lehet, hogy ez a probléma ne múljon el.Pedig lehet. Erre úgy elfacsarodott a szívem.....fizikailag fájtam, főleg utána. Napokig. A pozitív hír, amire érdemes koncentrálni, hogy Zalán még mindig élettanilag dadog, azaz nem lehet azt mondani, hogy nem fogja idővel elhagyni, 5-6 éves koráig még simán kialakulhat a folyamatos beszéd. Én hiszek abban, hogy mire iskolás lesz, minimális szinten fog akadozni mondat közben vagy tán egyáltalán nem. Egyes napokon mégsem hiszek és elfog az aggodalom, félelem, hogy mi lesz így velünk, vele. Ha ennyire ismeretlen, megfoghatatlan az ok, ami csak úgy lebeg felettünk, közöttünk, nehéz megoldást találni, nem is tudom, lehet e. Persze ezt nem mondom senkinek, csak bennem fogalmazódik ez meg hullámokban.....
Januártól alakul egy nevtanos csoport szülőknek, akiknek a csemetéik beszédproblémásak. Ide hívott engem is M. Még nem tudom, hogy szeretnék e ide járni. M. felajánlotta, hogy ha januárban megkeresem, beszélgethetünk még Zalánról, akár ő is megnézi, mi vele a helyzet. Az ovis logopédusnak nagyon jó híre van, valahogy oda szeretném "benyomni" őkelmét, hogy helyben foglalkozzon vele valaki a következő kb. 3 évben. Akár magán úton....Hamarosan kiderül, hogy ez sikerülni fog e.
