Hétfőn villámlátogatásra utaztunk a Főnivel Erdélybe. Pontosabban Romániába, de nekem elég nehezen áll rá a szám erre a szóra, bocs... Szászsebesre utaztunk egyébként, ahol a német partnerünk megvett egy fűrészüzemet és ennek mi úgy megörültünk, gondoltuk, megnézzük, mi a kínálat. Egyébként túl korán ugrottunk rá a lehetőségre, mert még P. (aki a német) sem volt képben igazán. Teljesen olyan volt, mintha mi kedden jártunk volna gyárlátogatáson, ő meg hétfőn....de előtte még soha..
Szászsebes, ahogy a neve is mondja, nem annyira magyar település, sőt szinte egyáltalán nem. Már amennyit tudok róla, szinte semmit. Viszont valaha németek, vagyis szászok lakták. A szászok nem annyira jófejek, mert általában ha arról volt szó, nem a székelyekkel, magyarokkal fogtak össze, hanem a románokkal (de javítson ki valaki, ha jobban ért hozzá), de mindegy, mert azóta Szászsebes is román lett leginkább, habár akadt bőven nyoma a szász örökségnek is.
Az utazástól magától már egy héttel előtte is nagyon ráparáztam, tiszta idegállapotban voltam, mert úgy tűnt, ütközni fog a ciklusom elejével...vagy hogy mondjam. És izé, nekem olyankor itthon van a helyem a ciklus 2. napján, mert semmi másra nem vagyok alkalmas, csak a mosdóba járni. Ilyenkor utazni sem tudok, vagy ha igen, hát óránként mosdó közelben lenni ezen az egy napon. Na most én kiszámoltam, hogy pont rosszkor leszek rossz helyen és ezen totál kikészültem. Végül ezért vagy másért, de elkerült a ciklus eleje, hogy úgy mondjam, szóval hátra is dőlhettem volna akár....
Főninek szép és kényelmes autója van, plusz szerintem nagyon jól vezet, úgyhogy szeretek vele utazni. Ebéd után indultunk, előtte én 3szor voltam vécén az idegtől, de végül rendben elindultunk, személyi igazolvány volt nálam és egy kisbőrödben két váltás ruha. Egy melegebb és egy lengébb. Sima, eseménytelen utunk volt tulajdonképpen, Arad felé gurultunk le délre, ott meg valahol fel az autópályára és suhantunk, mint az álom. Főni imádta a szolgáltatásokat az autópályán, bár nem nagyon vettük őket igénybe, de tetszett, hogy léteztek. Ingyen volt a mosdó a MOL kúton, de a nemMOL kúton is.
Valamikor este fél 7-kor értünk Szászsebesre a német cég által foglalt szállodába, pont akkor, amikor egy nagy busz német turista is befutott. Pontosabb egy nagy piros busz fáradt és törődött német turista. Szerencsére még előttük eljutottunk a recepcióra, bár rendszeresen fogadhatnak csoportokat, mert ment minden, mint a karikacsapás, azt látszott. Némi kárörvendéssel nyugtáztuk, hogy mi a 4 csillagos részen kapunk 1-1 szobát, a németek pedig a három csillagosban. Egy hölgy rikácsolni kezdett, hogy mi az, hogy nincs lift, de gyorsan megnyugtatta a recepciós, hogy van lift, no para.
Elfoglaltuk a 20 fokra lehűtött szobákat, amik tényleg nagyon szépek és tiszták voltak, csak valahogy nekem nagyon hiányzott belőlük Tibi....és a gyerekek....és Dió.
Átsétáltunk az étterembe, ahol a németek már javában vacsoráztak a másik csoporttal, akik horvátok voltak. Szerencsére az angollal nagyon jól boldogultunk bárhol és bárkivel, senki nem mondta, hogy noinglis, úgyhogy helyet foglaltunk az egyik napernyő alatt - este fél 9-kor és megvacsoráztunk. Először kaptunk egy menüt, aztán szóltak, hogy csak pizza van és rántott csirke salátával. Aztán hogy nincs citromos sör, amit a főni kért, aztán egy órát kell várni a kajára, aztán végül kaptunk végre legalább inni kólát és sört, végül 10 perc múlva megkaptuk a meglepően finom pizzát és a nemtudommilyen csirkét, de a Főni megette. Örültünk a villámgyors kiszolgálásnak.
Hangulatos volt a hely, mindenféle nyelvet hallottunk magunk körül és olyan nyár feelingje volt az egésznek, szeptemberben, egy hétfő este. Lehet, hogy ott még nem kezdődött meg az iskola, azt éreztem? Fogalmam sincs, de elég sok volt a fiatal. 10 körül már nagyon álmosak voltunk, úgyhogy fizettünk és felbattyogtunk a szobánkba. Én még aztán olvastam az ágyban, mert magyar idő szerint mégiscsak 9 óra volt. Bevallom, egy kicsit féltem egyedül a szobában, túl nagy volt és túl sok volt az idegen zaj. Tudtam, hogy zárva az ajtó, de mintha valaki matatott volna az ajtó előtt, aztán valaki a mellettem levő szobában is fura hangokat művelt, sőt, azt is a hallottam a néma csöndben, hogy a Főni a szobánk falán túl telefonál...Végül éjfél volt már , mire elaludtam, pedig végre kipihenhettem volna magam, na mindegy....
Reggel 9-re vártak bennünket az üzemben, úgyhogy még előtte kényelmesen megreggeliztünk. Még azelőtt leadtuk a kártyákat a szobákhoz, a csomagokat az autóba tettük, úgyhogy még tanúi voltunk, hogy 8 után nem sokkal a németek elhajtottak a piros buszukkal együtt.
Az üzemnek már korábban is osztrák tulajdonosa volt, nem úgy nézett ki a fűrészüzem, mint ahogy valamiért gondoltam, hogy káosz lesz rajta és elhagyatottság, hülyeség volt ezt még csak sejteni is, mindegy. P. fogadott bennünket az egyik tárgyalóban. P. szerintem nagyon jó pasi, főleg ahhoz képest, hogy német. Egy kicsit úgy néz ki, mint egy jóképű dr House fiatalon. Kék szeme volt (vagy hát van), hullámos haja és a biztonsági mellények felöltésénél vettem észre, hogy Boss farmer van rajta. Mennyi lehet egy BOSS farmer? Ilyen jól fizet ez a cég?
P. , mint általában a németek, nem nagyon volt vevő a humoromra kifejezetten, de nincs ezzel baj, olyan nagy cimborák vagy barátok nem vagyunk, most láttam életemben másodszor. Azért kedves volt, mert kifizette a hotelszobákat és úgy volt, hogy együtt vacsorázunk vagy reggelizünk, leszámítva, hogy ő már fél 8 körül reggel túl volt mindenen, este pedig fogalmam sincs, hol és mit evett, de biztos korábban, mint mi. P. mellett szól mindenképpen, hogy elég jól nézett ki és ez egyáltalán nem ment ki a fejemből, amíg vele egyeztettünk. A fűrészüzemben nem sok kérdésünk lehetett, mert akkora a zaj, előtte és utána viszont mindent átbeszéltünk.
Helyi idő szerint 11-re túl voltunk mindenen. Ja, vittünk neki egy üveg Tokajit (a jobbikból) és egy ocsmány barna céges pólót, amit - majdnem mondtam neki - felvehet, ha mondjuk autót szerel vagy festi a kerítést, de valamiért aztán ezt mégsem említettem meg. Úgysem szerel autót vagy fest kerítést egy ilyen pasas, mint ő, de mindegy.
Hazafelé aztán kevésbé sima utunk volt. Egyszer, a két autópálya szakasz közötti eldugott ösvényen megállt az élet majdnem két órára. Két órára a negyven fokban. Az volt a szerencse, hogy Főni működtette folyamatosan a légkondit, így nem pusztultunk meg. Inni nem nagyon mertem én, mert nem tudtam, hol találunk mosdót legközelebb, a Főni bátrabb volt, csak eltűnik a bokrok közt és kész, végülis. Két óra alatt elhihetitek ,baromira meg lehet unni a román rádiót, ami valami borzalom volt, nem tudom, mit fogtunk be az autóval, de szerintem azt senki nem hallgatja, a románok sem. Mivel a telefont tudtuk tölteni, így podcastokat kezdtem bedobni a Főni szórakoztatására, de már pont akkor, amikor megindult a forgalom és végre megint visszataláltunk az autópályára.
Temesvár környékén sajnos búcsút kellett venni a hegyeknek, majd akadály nélkül megérkeztünk Arad környékére, ahol megebédeltünk ...volna, de közölte a román pultos, hogy nem tud adni szendvicset, csak fél óra múlva, mert leltározik. Délután kettőkor. Főni egy darabig gyanakodva méregette a srácot, várta, hogy majd tényleg elkezdi a leltárt, de mivel meg se moccant, hát egy pihenőhellyel arrébb robogtunk. Főni megette az egyetlen sajtos-sonkás croissantot, úgyhogy én csak egy simát ettem, nem is voltam éhes, igaz. Tetszett, hogy mindenki tud valamilyen szinten angolul.
Az mindig egy kedvenc élményem minden külföldi útból, amikor átlépjük a magyar határt, nekem az mindig olyan megkönnyebbülés, öröm valahogy. Na most erre elég sokat kellett várni, mert óriási sorok gyülekeztek arra, hogy belépjenek a Schengeni határokon. Személyautóból. Mert kamionból tényleg végtelen végtelen sor állt....Itt összesen másfél órát álltunk, amennyit még soha, úgyhogy erre se jövünk többet, azt biztos. Előttünk egy német rendszámú autóban egy román pasas folyton kiszállt és beszállt az autójába, eléggé idegesítő volt, amikor századszor is kipattant, visszapattant a 40 fokban....Türelmesen vártunk, én annak örültem, hogy légkondiban ülhetek és nincs velünk egyik gyerek se, és pláne nincs velünk a kutya....Többen vadul dudáltak időnként, hátha attól gyorsabb lesz az ügyintézés, de hát ettől nyilván nem lesz semmi haladósabb. Rajtunk nem múlt, 5 másodperc alatt végeztünk a román határőrrel és 2 másodperc alatt a magyarral. Szerintem ha a Főni mellett Bicska Maxi ül,azt is átengedik az én személyimmel, mert az érvényes volt. Mindegy, megkönnyebbülés volt, hurrá itthon. Jó sokáig voltunk külföldön, nem mondom, még egészen 24 óra sem volt.
Este fél 6-ra értünk haza, ami román idő szerint fél 7....szóval ki lehet számolni, mennyit utaztunk, ha 11-kor indultunk. A kutya végtelenül nagyon örült nekem, majdnem ledöntött a lábamról mindenestül és itthon várt a család egy Mekrojál menüvel. Kicsit hideg volt, de mindegy, eléggé éhes voltam, megettem volna a rántott cipőtalpat is.
Ennyi a sztori röviden. Ma szabin voltam, majd mesélek erről is, csak a kutya várja a sétáját. Holnap már csütörtök, repül ez a tanév.... Pénteken már matek doga....és nekem Vargás szülői....pfff....
