Most, hogy ebéd helyett lopva benyomtam egy emberes szeletet Réci tegnapi csokitortájából , kellőképpen megelégedve a dolgok állásával talán befejezhetem azt, amit még a zsúrról szerettem volna írni. Első volt és talán nem az utolsó, emlékezetes marad, jó élmény.
Szombaton, a zsúr délelőttjén a gyerekek valahogy nem bírtak magukkal. Egyik sem. Délre nem csak a hajam állt égnek, de a cérnám is elszakadt. Egy egész kötélnyi. Seperc alatt megszegtem azon, még advent előtt tett fogadalmamat, hogy gyerekkel nem ordítunk, hangunk sem emeljük fel, szelídek vagyunk és békések. És nem csak azért, mert ha a folyosón játszom a fába szorult férget, még a kapunál is hallják a szomszéd nénik és juj, mit gondolnak.
Rékába nem tudom, mi ütött, de egyik nyafi követte a másikat, úgy viselkedett, mint egy felturbózott Borsóhercegnő. Ha hatszázszor nem kértem, hogy öltözzön fel, pakoljon el, csináljon, legyen szíves ezt vagy azt, akkor egyszer sem. Hogy mit viseljen a zsúron, az külön tortúra volt. Amit én javasoltam, még véletlenül sem tetszett neki, pedig nem báli ruhát kerestünk, csak hétköznapi játszóst. Végül nem tudom, hogy egyeztünk meg, azt hiszem, Réka unta el a saját válogatósságát.
Fél négy magasságában átvitorláztunk a kutyahideg, szeles városon és megérkeztünk a játszóházba, immáron tortástul. Természetesen ebéd után egyik gyerek sem aludt, ekkorra mindkét gyermek fáradt volt, viszont az izgalom dolgozott bennük és a kedvük is egész virágos volt. A játszóházban Andit találtuk, akit még az életben nem láttam, addig csak telefonon egyeztettünk. Rátörtem az ajtót, hogy mi volnánk az ünnepeltek, megérkeztünk, mire csodálkozva annyit mondott, hogy négy órára várt bennünket....nem mennénk el valamerre 15:50-ig, neki még sok dolga van??? Hááát....de, okés. Csak kipakoljuk a tortát, innivalókat, rágcsákat, azt lehet? Lehet.
Nekem szokatlan volt, hogy nem kellett/lehetett segítenem a szervezkedésben, dekorációban, terítésben. Kicsit tétlen szemlélődő, vendég lettem a saját lányom szülinapján. Ami végül is igaz, a játszóház rendezte a zsúrt és vállalta a szervezés minden feladatát és nyűgjét, nekem semmi más dolgom nem volt, mint könnyes szemmel figyelni és dokumentálni csemetém boldogságát. Mégis fura volt, hogy mindent Andi vezényelt le. Persze ha nagyon nem tetszett volna valami, kinyithattam a számat, de ilyen igazából nem volt.
A 16 fős meghívotti mezőnyből végül 10 fő futott be az "regisztrációnál" (ünnepelttel és kistesóval együtt), a többiek otthon lábadoztak valamiből, ami nem tudom, mi volt, de valamennyiüknek ugyanaz volt a baja. A gyerekeknek nem kellett kétszer mondani, eldobtak kaszát kapát, sálat, sapkát, némelyik még a szoknyáját is az anyukája kezében hagyta és birtokba vették a játszóház mászókás, csúszdás felét. Rutinos öreg róka zsúrozók ők, kb. ugyanaz a banda verődik össze szülinapokon, esetleg a pasasok felállása változik.
Mindeközben az ügyeskezű Andi elkezdett dolgozni Réka arcán arcfestésileg. Meg is lepődtem, mert váltótársa Emese szülinapján úgy pingálta ki a gyerekeket, mintha az én kézügyességem költözött volna belé. De Andi hozzá képest egy Picasso, egy sminkmester, nagymester.
Én nem is néztem az órát, valószínűleg percek alatt eljött aztán a fél hat, amikor ünnepélyesen beegyensúlyoztam a tortával az asztalhoz ültetett bandához. Hát persze, hogy meg voltam hatva, naná, hogy fátyolos volt a tekintetem. De senki nem látta, csak a gyertyák világítottak a sötétben (no meg a többi üzlet kirakata a játszóház körül). Réka ült az asztalfőn, kis koronával a fején. A torta sajnos senkinek nem ízlett, még nekem sem igazán. Sem gesztenyét, sem tejszínhabot nem látott, úgyhogy ha legközelebb gesztenyetorta jut eszembe, majd magam sütök egyet. Andi megvigasztalt, hogy nem több, sem kevesebb nem fogyott belőle, mint általában szokás, a zsúrokon csak látványelem a torta, senkit sem izgat igazából az íze.
Ezek után következett az ajándékok átadása. Ez fura volt, mert Réka csak átvette a szépen csomagolt meglepetéseket, begyűjtött két puszit, mint egy gép, majd maga mögé halmozta azokat Andi kérésére. Egyelőre nem nézhette meg őket. Nem is bánta, merthogy következett a játék. Számomra ez volt a zsúr legjobb része és szerintem a gyerekek is nagyon élvezték. Három játék volt:
1) kóla, fanta, sprite (vezényszavakra ide vagy oda szökdécselni vagy éppen terpeszbe ugrani egy padlóra tett kötél mellett)
2) szintén vezényszavakra bizonyos mozdulatokat tenni (balerina: forog, flamenkó: tapsol, bomba: leül, kenguru: ugrál, stb.
3) bingo
Réka ügyes volt mindhárom játékban, mindig ott volt a legjobb háromban, illetve a bingo-t meg is nyerte. Jutalmul egy VIllámMcQueen (vagymi) tányért kapott.
Játék után még egy kis levezető lufihajtogatás, eszem-iszom-játszom következett, majd a záróra fél 7 után nem sokkal. Az anyukák nyomására míg Andi lufikból katicát és teknőst facsart ki, Réka óvatosan és finom úrilány módjára kibontotta az ajándékokat is. Ahogy mindennek vége lett, elköszöntek a vendégek is, megkérdeztem Rékát, jól érezte e magát és hogy neki mi tetszett a legjobban a buliból. Azt felelte, hogy az ajándékok.
Ahogy beültünk az autóba, nagyon csodálkoztam magamon. Hulllllla fáradtnak éreztem magam, ha amolyan jólesően is. Hogy mitől, nem igen tudni, mert sem arcot nem festettem, sem nem igen csináltam semmit túl azon, hogy kergettem a gyerekeket, ki kér inni, hol a pohara, megmutatni, hol a vécé és ilyesmi.
Ám a napnak nem volt még vége. Réka kitalálta, hogy ha már kapott x összeget a szülinapjára M. mamától, szeretné ő maga kiválasztani az ajándékát, mégpedig a Müllerben. Ja és most és azonnal. Olyan határozottan és nagylányosan kérte mindezt, hogy csak lestem. Máris itt tartunk?.... Végül nagyjából hét órától zárásig ott múlattuk az időnket kettesben. A fiúk a kocsiban hortyogtak. Átnéztük nagyjából az ÖSSZES játékot, leszámítva a bébicuccokat. Réka - átlendülvén a csalódáson, hogy Lego Friends állatkórház nem maradt a polcokon - egy Lego Friends kávéházat választott (szerencsére akciós volt) és egy Polly Pocket mütyűrt (szintén akciósan, van érzéke a gyereknek.) Ez utóbbi ugyan szerintem egy hetet sem ér meg nálunk hiánytalanul (három pár fél centis cipőcske van benne, szinte nagyító kell hozzá), de nem érdekes. Ahogy a pénztárhoz indultunk a zsákmánnyal, Réci képe sugárzott a boldogságtól, ami kárpótol a nemmeglepi ajándékozással kapcsolatban.
A Müllerből hazafelé addig simogattam Réci kezét, hogy az bealudt, mély pihentető álomba merül. Fel sem ébredt reggelig. Az arcára festett pillangó egy részét így csak akkor tudtuk lemosni....
Reggel, ahogy beléptünk a nappaliba, minden olyan volt, mint karácsony első napjának reggelén, leszámítva, hogy sehol nem volt a karácsonyfa. Ahol az ajándékok szoktak sorakozni, ott most a Réci által begyűjtött ajándékhalom pislogott. És persze azonnal mindennel játszani kellett, egyikkel a másik után. Közben a tévében valami cseh mesefilm ment, ami meg gyerekkorom karácsony körüli matinéit idézte fel....Réci, aki csak mostanában nyitott ablakot magában az igazi klasszikus mesékre (hercegnők, boszorkányok, tündérek, átkok, gonoszság, jóság, királyfi, libapásztorlány, gonosz mostoha és a társai) szintén nagyon élvezte. Kicsit csodálkozott, miért vágták le a királylány legpompásabb lovát és ha már, akkor miért volt az jó, hogy a fejét kitűzték a kapu fölé? Valamint az normális e, hogy a ló feje levágás után is tud magyarul beszélni....ezeken úgy eltűnődött, de ennyi.
Ennyit a zsúrról, az egyéb szülinapi megemlékezésekről majd máskor.
....Jó ez az Advent, no, élvezem minden percét.
