Ildi néni? Az jó?

Ma délután tartották a szülői értekezletet az oviban a "maradók" számára. Nagyjából 8 percet késtem, hiszen így ér be a buszom az ovi közelébe. Szerintem a javáról ezzel le is késtem, bár nem végzetesen, hiszen gyorsan lekövettem, hogy addig csak  bemutatták az új óvónénit....

Igazából a közelmúltban közönyösen figyeltem, hogy mi zajlik az oviban, mert azt gondolom, hogy annyira mindegy. Mármint persze nem az, nagyon is fontos, csak éppen olyan langyosvíz az egész, meg állóvíz, lábvíz....hogy fogalmazzak? Aki olvas régebbről, tudja vagy legalábbis rémlik neki valami. Szóval az ovi nem igazán fogja előmozdítani, hogy Zalán még iskolaérettebb legyen jövő szeptemberre, mint most. Esetleg szociálisan, de még az sem biztos....

Viszont kilépve az eddigi fásultságból, most érdeklődve nyújtogattam a nyakam. Megkapjuk ugyanis a szomszéd csoportból I. nénit, aki szerintem egy jó óvónéni. Az igaz, hogy szigorú, de még az is lehet, hogy tőle tanulnak valamit a gyerekek. Leszögezte, hogy az utolsó éve következik, mint óvónő, nyugdíjas lesz (és itt szemmel láthatóan elérzékenyült), én is , mert eszembe jutott, hogy így szép ajándék dukál majd neki jövő év végén, ha megköszönjük a fáradozásait...Bár gondolom a SZVO elbúcsúztatja úgyis, mint kollegát (SZOLNOK VÁROSI ÓVODÁK). Na félre a tréfát, szóval egy öreg róka társul a szintén nem pályakezdő Cs néni mellé....Hát most mondanám, hogy tök mindegy, melyik két óvónénihez NEM szól a gyerekem, de azért él bennem a remény, hogy egy új arc új esélyt és így áttörést is hozhat. Habár I. néni nem új arc, hiszen a szomszédból jön, de hát na, értitek.

A csoport jövőre 22-25 fő közötti létszámmal indul, az SNI-s kisfiú külön csoportot kap a negyedik évre és 16+6 fő alkotja majd az új Napraforgó csoportot. 6-an jönnek a szomszéd csoportból. Nekünk marad a logopédia, melyet nem sikerült befejezni a nyárra, ahogy azt E. pszichológus klasszul eltervezte nekünk....Ősztől pedig iskolaelőkészítő buli kapcsolódik a programhoz, kiscsoportos. Plusz úszás. Tibi erre némi gondolkodás után rávágta, hogy nem akarok jövőre itthon maradni??? Hát lenne mit csinálni, egy friss tagozatos Réka és egy iskolaelőkészítős, Varázsceruzás (így hívják a negyedik évet az oviban) Zalán....Kemény év lesz, megkockáztatom, hogy ugyanolyan szívatós (bocsánat), mint az idei volt....Különben meg nem, nem így lesz. Igenis Réka szárnyalni fog a harmadik osztályban is, Zalán meg simán besétál a kéttannyelvű osztályba, mert odavaló és kész, kezem porolom. Mit rinyálok én állandóan??

Ha már munka, a múlt héten letelt az első hónap az irodában. Klassz, szeretem. Változatos, izgalmasnak mondható, korrekt körülmények. Elsősorban beszerzéssel foglalkozom, ami érdekes, mert nem erre vettek fel igazán. Én nem bánom, mert ami tényleg a feladat lett volna, annyira nem áll hozzám közel. Nem tudok semmi rosszat mondani sem a kollegákról (igaz, azok a raktárban illetve a kisker részen vannak), sem az ügyvezetőről, csak pozitív dolgokat.  Szóval hurrá és csak így tovább!  

Egész nap meg akartam örökíteni egy Zalán mondtát, de ugye munkahelyen nem blogolunk, úgyhogy majd most.

Bekanyarodunk Gyulán abba az utcába, ahol valami olyasmi tábla köszönt bennünket, hogy Üdvözöjük Erkel Ferenc szülővárosában. Nem biztos, de a lényeg ez. 
- Na gyerekek, ma is tanultok valamit, Gyulán született Erkel Ferenc.
- ...
- Tudjátok, aki a Himnuszhoz megírta a zenét...
- ...  - semmi reakció a hátsó ülésen, a gyerekek némán pislognak, mint a verebek. KÉtség kívül nem jöttek izgalomba.
- Szóval itt született Erkel Ferenc... - zárom le a témát immáron kevésbé lelkesen, azzal előrefordulok menetiránybe.
- Itt? Az utcán?? - kérdi némi felháborodással a hangjában Zalán.
Hátra fordultam ismét, vigyorgott, úgyhogy nem gondolta egészen komolyan. Tibi megosztotta azon vélekedését velünk, hogy szerinte otthonszülés dívott akkoriban, szóval nem a kórházban született a kis Ferenc, hanem otthonában. Ebből jött a következő gondolat, hogy akkor ha a gyerekek szülőházánál egyszer majd táblát avatnak, ama híres Dávid Rékának vagy a legalább olyan híres Dávid Zalánnak, azt vajon majd a kórházra akasztják??? De ez már egy másik történet volt és amúgy is pikkpakk megérkeztünk Gyula belvárosába addigra.