Másnapra nagyjából lehiggadtam. Elvégre azt nem lehet állítani, hogy Zalán csak velünk kommunikálna. Persze idegennel nem szokott, az óvó nénikkel egyáltalán nem, a pszichológus hölgyet sem ugrálta körül, ami nem túl ideális....de egyébként egy vidám, felszabadult, nagyszájú pasas. Legalábbis itthon... Ha velünk együtt van idegenek társaságában, hallani a hangját. Tegnap maga kérte a cukrászdában a fagyiját. Egyébként meg per pillanat 3 év 11 hónapos, szóval relatíve kicsi még.
Eszembe jutott, hogy én milyen félénk gyerek voltam kiskoromban. Nagyon sokáig pl. szóba sem jöhetett, hogy valamit kérjek a boltban (akkor még nem önkiszolgálós volt a közért), ha szólni kellett az eladóhoz, akkor inkább nem kellett az áru. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy én kérjek 10 deka párizsit vagy trappistát....Orvosnál egészen sokáig folyton anyu háta mögé bújtam, az ő legnagyobb bosszúságára és szégyenére. Mindez bőven 4 éves koromon túlra vonatkozik persze. Eszembe jutott az is, amit már majdnem elfelejtettem, hogy bizony később az iskolában is meggyűlt a bajom a tanárokkal a kommunikáció hiánya miatt. Szóval nagyon nem kell csodálkozni, ha enyém gyerök csöndeske és szüleihez ragaszkodó. Pláne, ha hasonló vonásokkal rendelkezik gyerekkorából az édösapa is.
De talán pont azért, mert tudom, milyen gátlásos gyereknek lenni, sajgott/sajog a szívem Zalánomért. Megnehezíti az ember életét alaposan, ez egy plusz teher lesz a vállán talán egész életében. Úgy szeretnék neki segíteni, hogy minél nyitottabb legyen. Mindenképpen azon leszek, hogy kihozzuk belőle, amit lehet, fejlesszük, ahogy lehet őt ilyen területen is.
A Napraforgó csoportban (Zaláné) illetve a szomszédos Kistücsökben éppen bárányhimlő járvány tarol, hígy aztán a héten össze-vissza vannak a gyerekek, hol az egyik, hol a másik csoportszobában, arra is csak tippelni lehet, hogy délután a négyből melyik óvónénit találom a csemetém mellett. Péntek reggel a "tücskös" Andi néni várta (á, ezt túlzás állítani) Zalánt, délután pedig I. nénire nyitottam rá az ajtót. Zalán volt az egyetlen gyerkőc a csoportban, mint mindig. I. nagyon kedves, kedélyes óvónéni, klassz beszélőkéje is van, hamar elmesélte, hogy Zalánnak nem volt kedve rajzolni vele, sem játszani, így hát hagyta, hogy egyedül fedezze fel a csoportszobát. Megnyugtatott, hogy ne aggódjak, mire nagycsoportos lesz, be sem áll majd a szája a csoportban. Pislogtam rá kettőt, mintha kitalálta volna az éppen aktuális problémámat. Hozzátette, hogy Zalánnak idő kell, több idő, de majd megnyílik ő is, egyet se féljek.
Érdekes volt megfigyelni, hogy a csoportszobában nem szólt Zalán egyetlen szót sem. Ahogy elköszöntünk I.-től nehezen indult be a beszélőkéje, olykor háromszor is megkérdeztem valamit, mire válaszolt. Majd hirtelen dőlt belőle a szó és nem is akadozva, hanem folyamatosan. Nagyjából 10-15 mondattal később újra meg-megakadt, bár nem túl feltűnően vagy csúnyán. Minden ott folytatódott, ahol abbamaradt.
Nagyjából összegyűjtöttem, mi és hogyan segíthet Zalánnak.
- nevtan - habár lassan vége ennek a tanévnek, ősztől indul majd egy másik.
- keresünk egy másik pszichológust, aki foglalkozik vele, lehet ez gyógypedagógus is.
- GEKKO
- úszótanfolyam Gyurival (az Rékának is jót tett minden szempontból, bár 5,5 évesen kapta őt meg Gyuri, nem 4)
- lovaglás
- hétvégente minél több program szervezése (emberek közé menni)
- sok figyelem tőlünk, a szülőktől
- majdazidőmegoldja
Hát ez nem volt egy összeszedett és átgondolt bejegyzés, már látom....Na mindegy!
Tiborom a hétvégét is a munkának szentelte, egyrészt mert nagyon sok munkája van, másrészt mert valamelyik gépe elromlott és próbálta megjavítani, hátha nem kell hozzá hívni szervizest. (Úgy néz ki, hogy kell.) Ma azért ellátogattunk a művelődési központban szervezett országos vonatmakett kiállításra:
Én, bevallom, néhány perc után inkább untam, mint nem, azon tűnődtem, hogy lehet felnőtt, meglett embereknek ilyesmire idejük és pénzük...., viszont a gyerekek nagyon élvezték, olykor szinte extázisba estek. Ahogy sokadszorra is végignéztük az összes kisvonatot, ahogy alagútból ki és be zakatoltak, siklottak, Zalánék kikunyeráltak egy kedvezményes áras ugribugrit is. Várakozás közben kiszúrtam egy palacsintázós bódét, naná, hogy nem bírtam ki, mindenkinek vettem egy-egy palit. Hazafelé rövid volt az út ótóval, mégis majdnem bealudt a banda a hátsó ülésen. Édesek voltak.
Végére egy RékaMondta, mostanában úgy sem szoktam jegyezni őket sajnos, majd igyekszem legalább papírfecnikre felírkálni egyiket másikat.
Zalánnal beszélgetek a konyhában, többet között valami olyasmit mondok, hogy "Zalán, drága".
- Nem drága! - kiált be Réka a szobából morcosan. - Ahmi sokba kerül a boltban, az a drága, nem Zalán....
Mert hát atyalapatyalázni Zalánnal nem mindenki szemében pozitív dolog....
