2019. január 30., szerda

Három nap

hétfő
Elsuhant egy újabb hét – mármint az előző, volt valamikor egy hétvége is , lezárult az első félév a suliban. Rékának az első felsős féléve, Zalánnak a harmadik iskolai. Mindez nem látszott meg a hétvégénken, mert valahogy úgy jött ki a lépés mindkét gyermeknek, hogy ennek a hétnek az elején rémes felmérőket írnak. Én mindig úgy emlékeztem, hogy félév után volt egy kis nyugi, saját iskolai évemről nosztálgiázva (dehogy is, mármint nincs bennem nosztalgia), de itt megfigyeltem, hogy soha nincs pihi, csak az évzáró után…
Úgy vágtunk neki a hétvégének, hogy pénteken Zalán matek TZ-t írt és hétfőn egy másikat (tájékoztató és igazi egymás után) fog. Az első jó lett, 96%, de ez nem jelent semmit, ettől még a másik simán lehet 80%, mert ő ilyen….Ha éppen ráér és eszébe jut, akkor tudja, ha nem, az sem gond. Mármint neki.
Réka szintén matek Tz-t ír, a harmadikat idén, műveletek törtekkel témakörben. Nyelvtanból a másodikat, tulajdonképpen a félév anyagából. Rettenetes. Nekem fogalmam sincs, melyik zöngés mássalhangzónak melyik zöngétlen a párja, ott elakadtam, hogy magas és mély magánhangzók. A mássalhangzótörvényekről nem is beszélve. Valahogy megfáradtunk így január végére, a félév végére és mivel nincs szusszanás az új félév és a régi között, hát nem gályáztunk annyit, mint kellett volna. Nyűgös volt mindenki és kedvetlen, fáradt, én is. Abszolút megértem.
Szombaton reggel sokáig aludtunk, majd elrepült az idő és csak 11-12 körül fogtunk neki a tanulásnak. Legalább tízszer kellett rájuk szólni. Háromig bírtuk, aztán elrobogtunk vásárolni, anyut meglátogatni.
Vasárnap nem bírtam magammal, kitakarítottam Zalán szobáját, ágyat kirángattam, szőnyeget porszívóztuk, vizes ruhával átdörzsöltem (lásd kutyaszőr….), port töröltem, játékokat rendszereztem. Úgy nagyjából. Dínók egy doboz, társasjátékok tartozékai saját dobozaikba, legó….egy nagy feneketlen kádba…vagyis dobozba. Közben ő matekozott. Ami szombaton jól ment neki, vasárnap már kevésbé, aztán mégis ment…..összességében meg voltam vele elégedve, úgyhogy áttértek Tibivel a németre, én meg Rékával a németre.
Rékával mostanában nem vagyok igazán megelégedve németből főleg, megint az van, hogy magától nem tud átvenni semmit. Megírja az írásbelit, jól vagy nem, de ennyi. Ez azért gond, mert a német tz nagyon összetett szokott lenni, MINDENT kell tudni nyelvtanilag, lehet benne bármi ,amit eddig vettek. Ami ugye egyre több. Nekem meg nehéz ezzel lépést tartani, ha ő nem csinálja magától. És naná, hogy nem csinálja.
Végül egy idő után behisztizett, én fáradt voltam és bár a nyelvtanba bele sem néztünk, de elmentünk inkább szánkózni, amikor megfőtt Dió vacsorája is, a farhát zöldségekkel, inkább elmentünk szánkózni kutyástul. A Tiszapartra mentünk, ahol jó kis havas lejtők vannak, vittük a szánkót is. Katasztrófálisan beázott a csizmám, de legalább jó is történt a hétvégén. A gyerekek és a kutya remekül mulattak. Végtelen számban csúsztak le a szánkóval, nekem meg végtelen számban állt fel a hátamon a szőőőőr…..hogy mikor borulnak egy súlyosat. Amikor már állt a csizmámban a víz, közöltem a bandával, hogy na MOST megyünk haza, mielőtt leterít valami nyavalya……szerencsére szót fogadtak.
Otthon már nem vettünk elő könyvet, vacsorára húst sütöttem vele sült burgonyával, salátával és a fiúk rittyentettek gofrit. Ez újdonság, mármint hogy fiúk a konyhában, de meg tudnám szokni, hogy csak úgy előttem terem egy halom illatos gofri….
Heti menü a végére:
- tarhonyaleves grízes tészta baracklekvár
- sült oldalas hagymás burgonyával, párolt savanyúkáposztával
- sült-kolbász és hurka házi befőttel, friss kenyérrel, opció: borsófőzelék
- rántott csirkemell rizibizi (felnőtteknek rántott máj)
- harcsapaprikás tésztával (ha minden elfogyna péntek délutánra)
- pizza sonkás – kukoricás


KEDD
Ehhez képest tegnap sonkával , húsos szalonnával és a hűtőben talált cukkínivel egy jó kis paradicsomos, bazsalikomos ragut rottyantottam össze, spagetti, sajt…finom lett, mind elfogyott. Most tartunk ott kapacitásban, hogy egy csomag spagetti tészta (meg nem mondom, hány dkg, sosem figyeltem) pont elég négyőnknek. Sok ideig elég volt fél is, pláne mikor még ketten voltunk. Fél kg húsból készült vacsora mind elfogy, ha másnapra is főzök, akkor egy kilóból kell kiindulni. Ez azért foglalkoztat, mert Réka egyre többet nyafog, hogy nem akar a menzán ebédelni. Ha kidől mellőle az összes menzás barátnője, én sem tarthatom vissza őt, úgy érzem. Illetve tudom.
Az szokott lenni a tendencia, hogy csak alsóban ebédelnek a menzán a gyerekek, mert akkor van erre kijelölt lyukasóra, az úgynevezett nagyszünet. Felsőben ilyen nincs. Tehát pl. ha a hatodik óra testnevelés és utána még van német fakt, akkor pont 10 perce van felöltözni és megebédelni. Nyilván ha csak hat órájuk van, akkor egyszerű a téma, de kétszer is van hét óra a héten.
Mivel egyre nagyobb a nyomás, hogy otthon ebédelhessen, elöntött egyfajta pánik. Akkor nem elég, hogy egy munkanap után még két gyerekkel kell tanulnom, a napi meleg ételt is nekem kell szolgáltatni. Nem mondom, hogy első osztályú éttermi kaja van a menzán, vagy akár harmad, nyilván nem, de legalább eszik naponta egyszer főtt ételt ott a gyerkőc .Akkor is , ha nem főzök, mert nincs rá idő, tehát egy szendvics, egy omlett, péksüti tejjel is elég vacsorára.
Azóta átgondoltam a dolgokat, elmúlt a pánikrohamom. Egyrészt, mert hétköznap baromi ritkán eszünk szendvicset vacsira, a legrosszabb eset a virsli és a melegszendvics. Eggyel erősebb szint a spagettik világa, egy carbonarat, milánóit és társait gyorsan össze lehet ütni. Nem lesz könnyű, de biztosan más is megoldotta már, ,ha meg minden kötél szakad, akkor Tibi rendel neki pizzát vagy veszi neki sültcsirkét. De azért…izé…még jó lenne legalább ezt a félévet kihúzni a menzán. Please….
Tegnap mit csiináltunk? Tanultunk. Amíg Réka szolfézson ücsörgött fél hétig, Zalánnal megtanultuk a szavakat a szerdai dogára. Ma még a nehezebben rögzülőket át kell venni. Rékával 8-ig tanultunk, amikor hazaért, aztán én olyan fáradt voltam, hogy rettenetesen fáztam még a forró zuhany után is, így ágyba bújtam és biztosra vettem, hogy reggel nem fogok tudni felkelni, bár semmi egyéb tünetem nem volt. Tibi hozott fel egy nagy pohár Jagert, ami karácsonyról maradt és a kutya sem issza. Na az átmelegített és végre nem reszkettem, miközben másokról pergett a veríték. Zalán ekkor jelentette be, hogy másolni kell a füzetbe egy definiciót, volt már vagy fél 9…valamint, hogy éhes, kér kolbászos kenyeret. Ennyit a spagettimről, amiből alig evett. Szóval én felügyeltem a definició írást, kb. minden szónál meg kellett állni, hogy szép legyen, őt nem izgatja. Tibi hozta a kolbászokat.
Este Réka velem aludt, Tibi Zalánnal, a kutya meg Zalán ágyában.


SZERDA
Egyszerűen nem jutok gépközelbe otthon, ebédszünetben és esténként írogatok, gyűjtögetem a hírfoszlányaimat…
Azt nem tudom , írtam e, hogy megjött az ablakokra a komplett árajánlat, redőnyöstül, szúnyoghálóstul….és nagyon sok lett a három ablakra, úgyhogy most kérünk még egy ajánlatot mástól is, akit ajánlottak nekem, aztán ha az sem jobb, akkor csak a két gyerekszobára kerül új ablak. Egyelőre. A cirkó kivitelezése óta még Tibi gépet is vett, ami 2 hét után lerobbant és 400 000 volt a javítás….úgyhogy akárhogy fáj, nincs pénz többre.
Nagyon vágyom egy nagyobb étkezőasztalra is, amit hat szék tud körülvenni. Akkor a mostani kisebb visszamehetne a konyhába. A zuhanykabin sem áll még mindig, bár egyáltalán nem hiányzik, viszont a doboza ott terül el az étkezőben és némileg útban van. Olyan nehéz, hogy csak végszükség esetén mozgatjuk. És persze a lista végtelen, mármint a felújítás teendői. Amióta van melegvíz és fűtés stabilan, azóta nem idegeskedem vagy bosszankodom, max. sóvárgok és álmodozok, mi mindent lehetne alkotni, ha pár millióval több lenne a bankszámlán…
Rékáék megírták tegnap a két legvéresebb TZ-t, amit csak a suli nyújtani tud számunkra. Ez a kettő egy héten belül is sok, egy napon meg aztán….A nyelvtanra jellemző, hogy két órán írják, a teszt 4 oldal + tollbamondás. Ez talán jól sikerült. A német viszont nehéz volt és Réka lapított is, szerintem nem tudja, hogy mit gondoljon róla. Hát lesz amilyen lesz, már mindegy. Majd gyúrjuk ezeket az elöljárókat és vonzatokat, úgyis csak egyre több lesz belőlük. Most fogják venni a múlt időt a következő leckével, hurrá. Jövő héten természetismeret, de az nem szokott gond lenni egyáltalán. Várható még töriből az első nagy TZ a görögökből és ott is mindig van valami kis gonosz kérdés. Múltkor pl. valami sírfeliratot kellett idézni, hát nekem eszembe nem jutott volna, hogy az lehet egy dolgozatban, pedig de. Matek TZ-ről még nincs hír, de úgyis második féléves jegy lesz. Csupa izgalom, nem?
Zalánnak is megvan élete első igazi érdemjegye (ugye másfél évig csak százalékok voltak). Matek TZ ötös. A nagyon jó kezdést remélem hasonló jó folytatás fogja követni, de várhatóan neki bőven lesz négyese is, aminek nagyon fogok örülni….