Hétfőn Tibi vitte Zalánt a logopédus csajhoz a nevtanba. Ezt most csak azért említem, mert I. néni neki is felvetette, amit nekem már egyszer korábban, hogy nem gondolkodunk e pszichológus bevonásában.... Merthogy Zalán olyan félénk és tartózkodó a felnőttek körében. Igazából a válasz nem, de ahogy az lenni szokott, a felvetés megint megnyomott rajtam egy gombot. Mégpedig azt, hogy talán mégis fel kellene hívnom E-t és kérnem időpontot konzultációra. Ugye ő időközben sajnos átment magánba, máskülönben nem lennénk pszichológus híján. Azon is elgondolkodtam, mégpedig mosogatás közben (mert a klotyó után ott támadnak a legjobb (??) ötleteim) hogy attól ,hogy én unom az x+1. pszichológust, aki a következő lenne elméletileg, semmi kedvem újra kezdeni a történetünk elregélését, attól még Zalánnak szüksége lehet rá. Talán meg kellene emberelnem magam???
Eddig nem hívtam fel E.t, mert istenigazából nem látom értelmét. Beszélgetnénk egy jót, fel is kavarná bennem az állóvizet alaposan (jó az nekem??), majd megállapítaná
talán, hogy javíthatatlanok vagyunk, nem fejlődtünk tavasz óta semmit. És még igaza is lenne. Mert Zalán időközben ugyan elkezdte az úszást a foci befejezte után nem sokkal (jelszónk:sport is a must), ám már le is húzta a rolót azzal a nappal, hogy én dolgozni kezdtem. Tibi továbbra sem képest és hajlandó 8-ra elvinni oviba. Akár "készre jelentem" a pasast fél nyolcra, akár nem. Tibi továbbra sem jött rá, hogy 7-8 között otthon van a helye LEGKÉSŐBB, amiről én tudtam rögtön, hogy nem lesz nálunk megvilágosodás. Továbbra is én vagyok a szigorúbb és apát lehet kenyérre kenni. Én vagyok a következetesEBB, Tibi reménytelen. Tiborom egyetlen területen következetes, de ott baromira, AUTÓBAN NEM ESZÜNK, NEM ISZUNK. Szóval minek is mennék E.-hez tanácsért, amikor magunkon sem tudunk segíteni? Hát ő a pszichológus, találjon ki valamit! Hát nem? Persze nem kerestem fel még, majd....valamikor. Még azt is ki kell találnom, hogy mit mondjak neki és egyáltalán.
Ez volt hétfőn. Kedden nem tudom, mi volt. Szerdán Tibi "elintézte" a kutyámat. Szó szerint. Este anyuval eláztattuk a telefonvonalat a könnyeinkkel, majd este hazajött Tibi egy fél dinnyével és két kosár eperrel nagy vidáman. Vagy lehet, hogy nem volt vidám, de hozzám képest, mindenképpen vidorabb volt az ábrázata. Kapott valami ügyfelétől fél liter igazi, házi szilvapálinkát. A kezembe akarta nyomni, szíverősítőnek. Kissé megorroltam rá, ki is fakadt életem párja, hogy NEM EZT AKARTAM?? Mármint a kutyám elaltatni. Könnyek között vágtam rá, hogy de attól még fáj, a q...va életbe!!!! Így kicsit fagyossá vált a kapcsolatunk éjszakára.
Ahogy elcsendesedett a ház, megint elkezdtek belőlem folyni a könnyek. Annyira fájt, hogy ez történt Mollyval, még akkor is, ha 14 éves volt. 14 gyakori szám az életemben, aféle mágikus szám és ha legközelebb lesz kutyám, kiegyeznék azzal, ha 14 évig élne. De ettől még iszonyúan fájt. Az ember meg olyan (vagy legalábbis én), hogy nem az öreg, beteg, kedvetlen kutya lebegett a szemeim előtt, hanem oda tolakodott az édes kölyök, a fiatal fáradhatatlan apportőr, a gyönyörű pofájú kutyalány és ettől szanaszét szakadt a szívem. Egy idő után Zalán átbotorkált és megölelt. Annyira aranyos és édes volt, jól esett, hogy együttérző tud lenni....Másnap reggel azt motyogta, amikor elköszöntem tőle melóba menet, hogy felejtsem el Mollyt. Mikor rákérdeztem, mit mondott, elintézte egy semmisemmivel, de tudom én, hogy értette. Csak azt szeretné, ha nem lennék szomorú. Réka megjegyezte, hogy szegény MOlly...de igazából ennyivel túl tette magát az egészen. Ugyanez volt, amikor apu meghalt kb....
Csütörtökön megvolt az évzáró illetve a ballagás. Na ez is egy jó sztori. A kimondatlan terv az volt, hogy én megyek az évzáróra, mint általában (?). Ám Zalánom kitalálta, hogy apa is legyen jelen, mert verset fog mondani és csiga is lesz a mesében. Sejtettem, hogy bár én sok mindent nem tudok keresztülvinni Tiboromnál (és egész sok mindent persze igen), a gyerekek többnyire úgy tekerik az ujjuk köré, ahogy nem szégyellik. Vagyis ha Zalán azt szeretné, hogy apa fotózzon az évzárón, akkor Tiborom fotózni fog az évzárón és pont. Én nem szóltam semmit, csak vártam, hogy én mint alakulnak az események.
Négy óra előtt 10 perccel felhívott az uram, hogy akkor felvesz engem is a munkahelyemen és együtt mehetünk az évzáróra. Ennek örültem, mert 10 perc késéssel futottam volna be a fél ötös műsorkezdésre. Azt hinné az ember, hogy 4órakor vannak buszok mifelénk, de neeeem. Vagy háromnegyed 4 körül vagy fél öt előtt. Gratulálok! Na mindegy, nem nagy lényeg. Negyed ötkor még mindig az iroda ablakában vizslattam a környéket, hogy hol lehet az én hitös férjem. Lebattyogtam a buszmegállóba, hogy majd csak jön. Semmi. Felhívtam, hogy akkor most jön vagy mi is az aktuális helyzet? Végül majdnem ugyanakkor futott be, mintha buszra pattantam volna. Kérdésemre, hogy hol és merre járt, azt a választ adta, hogy ott hátul az ipartelepen elszabadultak a lovak és nem mert közéjük hajtani, nehogy megrúgják az autót a lovak. Na most őszintén ti ezt elhinnétek? :)
A lényeg, hogy pontosan a műsor legelejére ugyan beestünk az oviba, ám hely az nem volt annyi sem, hogy leejthettünk volna egy gombostűt. Tibi ügyes volt, ahogy a műsor haladt előre, négykézlábra ereszkedett, vagyis hát inkább mint egy kém, hol itt bukkant fel, hol ott. Úgyhogy mire vége lett, már egész klassz fotókat tudott volna készíteni. Maga a műsor aranyos volt és annyira élvezték a gyerekek! Eljátszottak egy mesét, sok-sok verset mondtak, énekeltek és hát a szokásos ballagási dalok és versek...Nem is az én gyerkőcöm ballagott, de párszor elhomályosult a szemem. Pl. ott van az vers, ami így végződik:
"De most hatéves vagyok és
Okos vagyok nagyon-nagyon.
Így azt hiszem, ezt a kort már
soha-soha el nem hagyom."
Néhány fotó a ballagásos évzáróról:
Csütörtökön volt az is, hogy reggel Réka erdei iskolába indult. Reggel fel kellett őkelmét mosni, ugyanis negyed 8-kor volt a gyülekező a suli előtt. Sokat gondoltam rá egész nap, főleg azért, mert Szolnokon úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna. Nem is bírtam magammal, írtam Facebook-on keresztül az ofőnek, hogy ugye Kecskemét táján nem esik vagy szakad és nem is csepereg?? Visszaírt E. néni tömören és velősen, hogy NEM. Majd később írt részletesen az izgatott szülőseregnek, hogy minden rendben, szép az idő vagy legalábbis nem esett és futnak a programok terv szerint. Megkönnyebbültem, örültem, mert sejtettem, hogy ha minden rendben folyhat.
Péntek délután negyed hatkor boldogan ugrott a nyakamba az én pici-nagy lányom. Hiányzott, fura volt az egy gyerekesség egyetlen estére is. Örülök, hogy újra itthon van. Persze dőlt és dőlt belőle a szó, Zongoráról a vaddisznóról, ami/aki az erdő réme, mert a legenda szerint akkora, mint egy egy zongora, a bátorságpróbáról, az eltévedős játékról, amiben végül csak hárman maradtak, Réka, Z. és L.....jellemző.....mindenki más nyuszi lett, vagyis feladta az eltévedést. Gondolom, még sokat fogok hallani erről az erdei iskoláról az előttünk álló hétvégén.
Most pedig hétvége indul, hajrá, rajta! Kellemeset mindenkinek!
."
