A nemszeretem napok általában nem szoktak jól indulni és a szeptember 1 egyértelműen ebbe a kategóriába esik.
Nem sokkal hat után a konyhában össze is akasztottam a bajszomat az alufóliával, melyből újat bontottam és sehogy sem tudtam megkezdeni. Már elmorzsoltam káromkodási skálám egy kisebb részét, mire bele tudtam tekerni az egyik zsömlét, majd a másikat. A kávégépet be sem nyomtam, kellőképpen felbosszantott az alufólia... Frissen a fagyóból vett, kiolvadt zsömle volt a menü, ígycsiklandó sonkával, zöldsalátával, sajttal és mustáros majonézzel, ami Zalán kedvence újabban. Túl későn vettem észre, hogy az egyik szendvicsbe nem kellett volna sajtot tenni, mert Réka nem szereti, illetve passzoltam vissza a hűtőbe a vajat, amikor bevillant, hogy nem kentem meg vajjal a zsömle egyik felét sem. Sebaj, oda se neki! Viszont a sajtot ki kellett szedni a szenyából, szóval kicsomagol, sajt megesz, visszacsomagol...
Voltam olyan jófej, hogy a szobájában készülődő Rékának felvittem a kész csomagot, reggelit, hagy örüljön...ilyen egy klassz anya. Na persze. Ha nem is egy üvöltő nőstényoroszlán bődült el, ahogy rányitottam az ajtót, hamar jött az elutasítás, hogy nem fogja megenni a zsömlét, nem kéri. Miért? Merthogy nem szereti a sonkát. Mióta? Fogalmam sincs, eléggé úgy tűnik, hogy ma óta. A hangszíne sem volt ideális, bár korának talán pont megfelelő. Hogy lehet, hogy 2 napja a melegszendvicsben még tolta befelé a sonkát?
Az ablakon besütött a reggeli napfény. Azt hagyjuk, mikor pucoltam ablakot, elrontaná az idillt. Ott állt a lányom csinosan, fehér blúzban, a sötétkék iskolai nyakkendőben, amire büszkébb, mint hogy ebbe a gimibe jár...és annyira szép volt, hogy majdnem meghatódtam. Ez még azelőtt volt, hogy nem kért a finom zsömlémből. Bevallom, a kelleténél erőteljesebben csuktam be magam mögött az ajtót, a huzat a hibás, őt kell számonkérni.
Nem sokkal később láttam elsuhanni a konyha ajtó előtt, megakadt a szemem a Conversén, de állítása szerint átveszi majd tűsarkúját a suliban, nem fog abba rohanni a buszhoz, fő a kényelem! Okos lány, ezen megnyugodtam. Az ofő elég kényes az ünneplőjükre, mind a túl rövid szoknya, mind a nem megfelelő stílust szóvá szokta tenni. Nem mintha sokat számítana, de hát mégis.
Pár perc múlva hallottam Rékát az emeletről lefelé rikácsolni. Nagy nehezen szót értettem vele, hogy Zalán pár napja Hervisből beszerzett pulóverét (cipzáros,kapucnis) keresi, azt szeretné felvenni. Számos örökölt blézer és csinos pulcsi sorakozik a gardróbszekrényében és lám, mit kíván a kishölgy felvenni? Az öccse pulcsiját....Ezen már szemethunytam, pár néma szemforgatással beértem, amit senki sem látott. Bíztam abban, hogy kellemesen mediterrán lesz a gimi udvara az évnyitó alkalmából és a pulcsi NEM lesz rajta Rékán....
Hét óra előtt 10 perccel, éppen fejjel lefelé pozicióban a hajamat mostam, amikor Réka bevágta maga mögött az ajtót, a bejáratit, mint mindig. Nyugtáztam, hogy távozott a suliba. Nem készült persze elsőnapasuliban fotó, de ígérte, hogy majd a gimiből küld (nem küldött). Hogy a zsömlével mi lett, nem tudom. Remélem, hogy Tibi megette, még mielőtt a majonézes mustár romlásnak indult volna. Bár élelmiszeriparunk terméke, nem házi, így hát valószínűleg stabil termék.
Zalán éppen a másik oldalára fordult hét órakor, amikor benyitottam hozzá eléggé feldúltan a fél hetes ébresztő után először. Na ő aztán nem izgatta magát az első tanítási nap alkalmából. Közös erővel azért sikerült lecsalogatni a nappaliba, ahol a szék karjáján lógott az ünneplője, mivelhogy előző este gondosan kivasaltam. Zalán is levágott egy mini összeomlást, merthogy az ünneplőnadrág túl bő és túl nagy és hogynézmárki...csak jobb vidámabb legyen a hangulat, majd eltűnt a szobája mélyen, hogy másikat keressen. Közben én - tartva az időhiánytól - bedobáltam néhány tollat a június óta árva és elhanyagolt tolltartóba, azt a táskájába, mellé egy random kisalapú füzetet, uzsonnát, innivalót és igazából ezzel Zalán készen is állt a tanévre. Csak el kellett tolnia magát a suliba, persze kellőképpen felöltözve. Szerintem világcsúcsot döntött lassú inggombolásban, valahogy mégis készen lett. Azt már nem követtem le, hogy milyen cipőt húzott és kipucolta-e -7,nyilván nem, max az apja, mert 7.40-kor muszáj elindulnom a bringával, ha 8ra be akarok esni az irodába.
A bizonyítványokat sem hagytuk itthon, mert Rékának nem is kellett még leadnia, Zalánét pedig ki sem kértük, hála neked e-napló!
Az irodába érve bontottam egy jéghideg ásványvizet a hűtőből, bekapcsoltam a gépemet, szétnéztem magam körül, kortyoltam párat a vízből. Megnyugodtam. Minden rendben van, semmi pánik. Vagy legalábbis minden rendben lesz.
Kellemes vidám tanévet mindenkinek!
Ui: Hazafelé újabb királydinnye tüskébe futottam a bicajjal... Meg sem lepődtem, annyi növényt fedeztem fel mostanában. Ráadásul olyan területeken, amelyeket kikerülni sem tudok. Persze hazaértem, de mire egy óra múlva mentem teregetni, már lapos volt a kerék. Szerintem feladom, jövő héttől buszozok. Defektálló szervizelés után esetleg újra nyeregbe szállok, de fene tudja. Attól is függ, Tibinek mikor lesz kedve megszerelni.
