Reggele a gyerekek még aludtak, amikor kicsoszogtam a nappaliba és vasaltam egy adagot. Azután, ahogy végeztem, illetve a filmnek is vége lett, amit a számítógépről követtem, gondoltam, bekapcsolom a tévét, amíg rendezkedem. És akkor elcsíptem a sajtótájékoztató legelejét. Hogy buszbaleset történt. Egyből kirázott a hideg, végigfutott valami a gerincemen, szinte bénítólag hatott. Nem gondoltam semmit, csak hogy hány áldozat lehet? Kik azok? Mekkora lehet a baj, ha a külügyminiszter öltözik feketébe és áll ki a sajtó elé? Aztán elmondott szépen mindent, nekem pedig szivárogni kezdtek a könnyeim, egy idő után azt sem tudtam, mit pakolok jobbról balra. Amikor előjött 5 perc múlva Zalán, pizsamában, maga köré tekerve a takaróját, annyira örültem, hogy megölelhetem, hozzám bújhat és végtelen számú puszit nyomhatok a kobakjára. Tudom, hogy szánalmas és önző ez is, de óhatatlan szerintem, hogy akinek van gyereke, ilyenkor rögtön a sajátjára gondol.....
Később lettek számok is, statisztikák....minden részlet, borzalmas és rettenetes. Nincsenek is rá szavak. ....Napközben nem is igen kapcsoltunk be tévét, még akkor sem, amikor éppen megtehettük volna. Este valamelyik rádióban hallottam felcsendülni Mozart Requiem-jét....ami egy csodálatos zenemű és ha ezt hallom megáll az élet. Akkor is könny szökött a szemembe, amikor eszembe jutott a borzalom....Gyertyák gyújtottunk este az emlékükre és hétfőn nemzeti gyász. Nem tudok semmit mondani. Örök nyugodalmat az elhunytaknak és vigaszt a családoknak! Ha egyáltalán létezhet ilyen....
UI: Pénteken szerkesztettem a céges facebook oldalt. Találtam egy "Weekend- loading...please wait" képet....ami nagyjából tetszett péntek dél tájban....Egy dolog nem annyira, hogy nagy fekete háttérbe illesztették be a fehér betűket. Hát fekete hétvége lett rendesen....
