2020. október 15., csütörtök

A kutya esete a kutyaággyal

 

A kutya eddig egy rozzant fotelben aludt az ágyunkkal szemben , a hálónkban. Ronda egy fotel, még ezer éve, amikor anyuék vettek nekem egy picurka lakást a városközpontban (igen, ilyen mákom volt), akkor hagyta ott az előző tulaj egy kihúzható kanapéval és egy másik fotellel együtt. Már akkor sem volt új a bútor, nem csak azért nem vitték el, mert böhöm nehéz a kanapé. Teltek az évek, a kanapé egy ideig Tibi irodájában állomásozott, aztán vett az uram valami gépet, kellett a hely és elajándékozta. Az egyik fotelt nagy bátran kitoltam lomtalanításkor, nem vitték el a „kincskeresők”, pedig azok aztán bármiben meglátták a fantáziát, amiben volt egy atomnyi is. A másik fotel maradt, egyrészt, mert a sógornőm olyan jókat aludt benne, amikor nálunk volt látogatóban és valóban igen kényelmes egy fotel volt, ha amúgy kopott és ronda is. Mindenféle plédeket és ágytakarókat tekertem rá, már az eredeti kárpitja ki sem látszott. hogy csinosabb legyen.

Az új lakásba költözvén a fotel egy darabig a nappaliban állt, az állólámpa mellett, majd valahogy felkeveredett az emeletre és ahogy a kutya kinőtte a fonott kosarát (nagyjából 3 héten b elül), vettünk neki egy kutyaágyat. Amiben nem aludt egy percet sem, viszont szétcincálta a matracot, azt hitte, valami játék. A mi ágyunkba szigorúan tilos volt a bejárás, mert hát fuj, milyen dolog az, hogy valaki a kutyájával alszik, brrrrrr…..Annak ellenére mondom ezt, hogy már akkor tisztában voltam azzal , hogy nagyon sok vizslás a kutyájával alszik, de hát mégis, én nem így szocializálódtam. Számomra az ágy az egy tiszta hely, fürdés után mászunk bele, tiszta pizsamában, értitek na.
Amikor most felújítottuk az emeletet burkolatilag, egészen más világ lett az emelet, hihetetlen, hogy mennyit számít egy szép burkolat. Vettem oda szőnyeget, kicsit variáltunk a bútorok elhelyezésén és voilá, máris mintha új helyre költöztünk volna. Szó sem lehetett róla, hogy az ócska fotel, aminek már a karfája is lejárt, visszakerüljön a hálónkba a kutya kedvéért. Úgyhogy vettem egy mély lélegzetet és beszereztem jó drága pénzért (persze relatív, mert nem volt 50 0000,- ) egy kutyaágyat, baromi selymes matraccal, olyan mintha kárpitozott lenne, bútorszövegből van varrva. Én szívesen aludnék benne, ha kutya lennék. Van egy kimaradt fél matracunk, azt alátettem, majd rá a kutyafekhelyet, bele a csinos kis mancsos plédet ,amit ajándékba adtak az ággyal az állatok világnapja alkalmából. Azt hiszitek belefeküdt a rohadt dög kutya? Igen, bele, nagyjából fél percre, aztán nem igazán. Szimatolja, mint az őrült, feltúrja, mintha macskák varrták volna, majd tanácstalanul néz ránk, hogy ő most akkor hol aludjon???

Este az ágyába parancsoljuk, mert kifejezetten jelzi, hogy ő velünk akar aludni. Tibi még be is takarja, mégis rövidszőrű szerencsétlen kutya, majd mi is nyugovóra térünk. Minden idillinek tűnik, ám minden egyes reggel úgy ébredünk, hogy a kutya az ágyunkban alszik, karikában hol a lábunk között középen, hol középen középen. Örület. Tibi szerint azt úgy kell, hogy az ágyába kell szoktatni. Pl. úgy, hogy álomba simogatjuk. Erre csak annyit sziszegtem vissza, hogy egész napi meló után, amikor 8-ig, olykor fél 10-ig tanulok a kölkökkel, nekem nem sok kedvem van a harmadik gyereket is álomba símogatni. Tibi sokatmondóan somolygott, nem szólt semmit. Gondolta, akkor hárman alszunk ezentúl egy ágyban. Tibit egyébként nem zavarja kifejezetten, nem rugdossa le, én, ha rájövök hogy az ágy végében sunyít, azonnal letakarítom és rikácsolok , hogy a helyedre!!! Na nem mintha szót fogadna.

Tibi reggel megjegyezte, hogy nem nagyon lát más lehetőséget, venni kell a kutyának egy új fotelt, ha nem akarom visszahozni a régi, rongyosat. Még nem tudom, meddig megyek el, mennyi költséget vállalok be, csak hogy ne kelljen a kutyával egy ágyban aludnom…..Az uram már javasolta, hogy alakítsunk ki afféle rácsos ágyat a hitvesiből, mint amilyenben a kisbabák alszanak, bár akkor is meg kell majd küzdeni a folyamatos és kitartó nyüszítéssel, amivel a kutya reagálni fog a rácsokra.