2023. december 28., csütörtök

Idilli helyzet

 

Úgy belejöttem a sütkérezésbe, hogy szilveszterre már nincs is kedvem sütni semmit. Gesztenyepüré és cukrászdai pogácsa teljesen jó lesz...Azért egy Kálci féle pogácsát kinéztem, krumplis, azt meg szeretném sütni valamelyik nap. Az aranygaluska egyelőre hátrébb szorult a prioritási listán. 

Minden nap klassz hosszú sétákat teszünk Dióval, aki ennek nagyon örül. Öröménél talán csak a csodálkozása a nagyobb, hogy napközben, ebéd után hogyhogy elvisszük sétálni, erre nem szokott rá. Na ne is tegye, mert január 8-cal visszaáll a kis élete úgyis a régi csodás kerékvágásába. Olykor irigylem ezt a kutyát azért, ennél jobb dolga csak akkor lenne, ha vadászna is. 

Anyukám igazi troll, de természetes úton, nem hajta sem rosszindulat sem semmi negatívum. Ma felhívott, hogy megkóstoltuk e már a belga csokit, amit tőle kaptunk karácsonyra, mert nagyon drága volt....Megnyugtattam, hogy még nem, mert nem pusztítottuk el az összes süteményt, így nem fanyalodtunk csokira. A mézeskalács bepuhult a bejgli mellett a zárt dobozban, úgyhogy azt már nem eszi meg senki, csak a felnőttek. Emlékeztetnem kell magam jövőre, ha még élünk, hogy a mézest nyugodtan felfalhatják a gyerekek 99%-ban, mert senki más nem fog enni belőlük. Valahogy senkinek nem kell, pedig finom. A zserbóból még mindig van, ahogy hazajöttünk a sétából, első dolgom volt, hogy készítettem magamnak egy tejszínes, habos kávét és szeltem pár mini kocka zserbót, mákos bejglit és egy részét be is toltam a pocakomba. Ez aztán a dolce vita....

Este néztük az EB-től EB-ig című műsort az M4-en, ami természetesen foci, nekem nagyon tetszett, tegnap, ma, holnap adják 3 részletben, de én végig tudtam volna nézni az egészet egyben. 

A téli szünetre vett két könyvem egyelőre érintetlen....Elég későn kerülünk ágyba és ha egyszer elhelyezkedem, valahogy csukódik is le a szemem gombnyomásra. 



Árad a Tisza is. Ahol sétálni szoktunk lenn, most víz alatt. A sétány maga fenn kutyával túl forgalmas, de most ez van. 


2023-as süti választék




Dió pihi - ünnepi hangulatban


bájgli - fele kirepedt, fele nem, de amelyik kirepedt, az finomabb volt. Nekem mindig alul, oldalt reped ki, szóval semmi látványos nem történik 


Karácsonyfa közelről