Hazafelé, komótosan tekervén a bringámmal, hirtelen megcsapott egy illat. Eltaposott poloskák szaga....Szóval kétség kívül itt az ősz. Jó 100 méterig benne maradt a sajátos illat az orromban, úgyhogy klassz volt. Úgy értem haza, hogy lekváros buktát sütök és ropogós, békebeli kiflit, viszont mivel csak gyümölcsöt ebédeltem, farkaséhesen értem haza és első dolgom volt, hogy jó alaposan feltöltsem a raktárakat. Aztán rendbe tettem a nap közben felfordított konyhát és addigra már elfelejtettem, mit akartam sütni. Készítettem magamnak egy szendvicset, paradicsom, paprika, sajt, házikolbász....jaj! Vacsorára brassóit sütök, de én már nem hiszem, hogy fogok belőle enni, addig ettem, amíg maradt bármi is a tányéromon....
Holnap véget ér a nyári szünet, ami felér egy kisebb fajta katasztrófával, egy fél világvége és nemzeti, nemzetközi gyásznap, de még tartom magam és igyekszem arra gondolni, hogy a gyerekeim egyre nagyobbak és önállóbbak (khömmmm...) és majd csak megérem, hogy egyedül tanulva és szép jegyeket hoznak haza. Igyekszem arra gondolni, hogy vége lesz ennek a nyavalyás melegnek, a szárazságnak (reméljük) és minden hétvégén lehet túrázni, legalább amíg el nem jön az őszi szünet. Arra fókuszálok, hogy szeretem az őszt, mert gyönyörű, nem izzadok, mint egy hajtott ló, és ennek is vannak szépségei bőséggel.
Túl fogjuk élni ezt a tanévet is. Remélem legalábbis a legjobbakat.
