Ma belebotlottam az első vadgesztenyébe a szomszédék portája előtt, a járdán. Felvettem és a táskámba süllyesztettem. Ahogy baktattam a buszmegállóba, szemügyre vettem ott a kereszteződésnél álló gesztenyefát is, na igen, ő is lassan kész megválni gesztenyécskéitől. Itt az ősz a nyakunkon, ha abból nem vettem volna észre, hogy elkezdődött az iskola....
Ma először mentem fél 8-ra dolgozni. Pár nap rutinja áll már mögöttünk ahhoz, hogy bízhattam abban 99% biztonsággal, hogy nem fognak elkésni a suliból, oviból (bár onnan nem lehet) akkor sem, ha én nem rángatom őket jobbra és balra. Természetesen én "készre jelentem" a gyerekeket és minden egyes pakkot, amit vinni kell a suliba/ oviba a komódra készítek az előszobában. Így Tibinek semmi más gondja nincs, csak célba juttatni a gyerkőcöket.
Egyelőre egyedül csomagolom be a táskát esténként, bár intettek a suliban, hogy ne tegyem, vonjam be a gyermekem. A ceruzákat Réka szokta hegyezni, az uzsonnás csomagját ő üríti a kukába, én mosom el, szóval igyekszünk megosztani a munkát, de még nem bíznám rá teljes lelki nyugalommal a bepakolást.
Rengeteg féle és fajta táskánk van. Adott ugye az iskolatáska, ami helyet ad értelemszerűen a tankönyveknek és a füzeteknek, plusz a tolltartónak. Az uzsonnás doboza, a Minnie-s stílszerűen (egyébként totálisan véletlenül) a Minnie-s kistáskában kapott kuckót. Itt elfér egy-egy alma vagy banán is, ruhaszalvéta, amit külön kértek a suliban és esetleg némi csereruha (cicanadrág nélkül élni sem érdemes) gondosan nejlonba csavarba.
Emellett hetente egyszer, hétfőn tornazsákot vonultatunk be a suliba, ami ott is marad egészen péntekig. Szerencsére ezt nem kell naponta hazahozni. Hétfőn, kedden és csütörtökön úszik a lány, az úszós táskát muszáj megsétáltatni, hiszen másként bajosan száradna meg benne a sok vizes holmi. Szóval ez eddig négy táska. Érdekes, hogy tavasszal a gondolatra, hogy a lányom, a kis szöszke törékeny leányka egyszerre négy táskával egyensúlyoz a suli folyosóján, pihekönnyű pánikrohamot kaptam, most meg olyan természetes, hogy így van. Fejlődök, no meg a csaj is nő, egyre önállóbb. És hát a helyzet az, hogy a táskákat egyébként sem ő cipeli, hanem mi. Ha majd az iskola kapujában búcsút intünk egymásnak, pár hét múlva máris, az más káposzta lesz.
Meglepetésként ért bennünket a szülőin, hogy az úszás már az első héten felmérővel kezdődik, eltérően a tavalyi évtől, amikor csak a 3. héten jutottak el odáig, hogy vízbe ereszkedjenek. Úszott is már Réka a mély vízben, persze nem volt kérdés, hogy hová sorolják. Csak én izgultam túl az ügyet, szokás szerint.
Ma pedig azzal esett haza, hogy le kell szokni a "csókolomról". Pislogtam párat értetlenül. Erre tanítom 2 éves kora óta. Gyereknek szia, felnőttnek csókolom. Erre részletezte nekem, hogy van, jónapotkivánok, jóreggelt és viszontlátásra. Csókolom NINCS. Milyen fura, hogy én erről annak idején 14 éves koromban szoktam le, ahogy gimis lettem. Mi több, ha otthon vagyok, ott, ahol felnőttem, akiknek gyerekkoromban csókolomoztam, azoknak máig így köszönök....Akárhogyis, úgy sejtem, Rékám csókolomjai meg vannak számlálva....Ahogy távoztunk a suliból, a portásnénire nézett, aki az üvegkalitkában ücsörgött és csilingelve így köszönt: - Viszontlátásra!
Még mindig minden nagyon kerek és gördülékeny. Mintha nem is elsőbe, hanem másodikba ment volna ez csaj. Várom a holtpontot lélegzetvisszafojtva. Közben meg többnyire úgy érzem, mintha ő inkább most "megérkezett" volna valahová....
Van egy méternyi magas vasalni valóm, ehelyett elmegyek alukálni, jóéjszakátkívánok, mert kész vagyok, mint a matekházi. Egy Rékamondta a végére.
- ....mert ha majd kiveszik a drótot a kezedből, egy napig nem leszel suliban. - morfondírozok én hangosan.
- Micsoda????? Egy napig nem mehetek suliba???? Neeeeeem!!!!! - csattan fel Réka kétségbeesve.
