Ma (pénteken) volt az óvodában az anyák napi műsor a Katica csoport számára. Próbáltak is rá a gyerekek, hosszú hetek óta tanulták a verseket (a nagycsoportos korúak főleg), memorizálták a dalokat és a hozzájuk tartozó koreográfiát... és hallottam, hogy Réka is szívesen sürög-forog a próbákon...
A fejemet tettem volna rá, hogy Réka nem fog részt venni a műsorban. Borítékolható volt a dolog. Az ovis anyák napja előtti napokban sokszor átfutott az agyamon, hogy az első anyák napját "páholyból" nézi Réci, azaz az ölemből...hiszen még M. mama előtt sem versel, nemhogy 40 idegen felnőtt előtt. j
Reggel meglepetés ért, mert szembesültem azzal, hogy az anyák napi műsorhoz ünneplőbe illik csavarni az ember gyermekét. Valahogy tudnom kellett volna, ha máshonnan nem, hát saját tapasztalatból...mégis csodálkoztam. Aztán beszéltem M. óvónénivel és ő bólogatott, igen, csini ruhában, ünneplőben lesznek a gyerekek. Rendben, Réka úgyis szeret kiöltözni.
4 órakor kezdődött a műsor. Negyed négykor, emlőmön a ragaszkodó Zalánnak, mellettem a játszóruhás Rékával azon töprengtem, mikor tanulom már meg, hogy két gyerekkel jóval több időbe tart elkészülni, mint nulla gyerekkel. Az igaz, hogy még azt a leckét sem tanultam meg, hogy egy gyerekkel pontosan mennyivel indulás előtt kell belefogni a készülődésbe....mindegy....Ez pont azután futott át az agyamon, hogy konstatáltam, az anyatejet kedélyesen iszogató Zalánt barnamackó is meglátogatta, tehát még pelust is kell cserélnem rajta, ááááá....
Fél négykor jött a felmentő sereg, azaz Apa, igaz, akkorra egy jóllakott, tiszta pelusos és ruhás, nagyon álmos legénykét hagytam hátra neki. Réka drágám úgy nézett ki, mint akit a skatulyából húztak ki, szóval élt a remény, hogy nem fogunk elkésni.
Sógornőm előző este szólt, hogy feltétlenül vigyek az ovis anyáknapjára (OAN) zsebkendőt. Mit ne mondjak, még sehol sem volt a műsor, de mire az ovi területére értünk, párszor a szemembe szökött a könny és nem a meghatottságtól. És most nem arra a dührohamomra gondolok, ami akkor tört ki belőlem, amikor ezredszer is megállapítottam a készülődés közepett, hogy nincs egyetlen göncöm sem, tényleg nincs...
Ahogy kiléptünk a kapun, lánykám sprintbe fogott az ovi felé, ami elég veszélyes, az útkereszteződésben ilyenkor eszébe sem jut szétnézni. Hívtam, nem jött vissza, futottam utána, kacagva nyargalt előlem. Kergettem, mint macska az egeret összeszorított fogakkal, vérben forgó szemekkel, Iszonyú mérges voltam rá. Halálra tud rémíteni. Mindez ugye remek alaphangot adott az OAN-ra....ráhangolódásban nem volt hiány....
Az ovi kapujában eszembe jutott, hogy nem hoztam magammal esernyőt, pedig erőssen esőre állt. Sem pulóvert. Hurrá. És hoppá, a fényképezőgép is otthon maradt, a fene egye meg.
Viszont egyáltalán nem késtünk el. A Katica csoportban szőnyeget kanyarítottak a szoba közepére, köré apró székeket sorakoztattak. Ezekre ültünk szépen sorban mi anyukák és nagymamák. A csoport a szomszédos szobában öltözött és gyülekezett, talán még egy utolsó próbára is sor kerülhetett. Amikor Réka sehogyan sem akaródzott megválni tőlem, már sejtettem, hogy itt ha lesz is műsor, de bizonyosan nélküle. Egy idő után eltűntek a gyerekek, csönd ereszkedett a teremre, de Réka maradt. Az óvónéni hívta, de ő maradt....
Egyszer csak kitárult a dupla ajtó és feltűnt rajta 4 nagycsoportos a köszöntővel. Majd körjáték következett (Bújj, bújj zöldág....iglice szívem). Aztán egy játék (koszorú, koszorú, miért vagy oly szomorú...) Végül versek, talán 3. Nem sírtam, még csak nem is könnyeztem. Nem annyira azért nem, mert az én lányom kimaradt a buliból, sokkal inkább azért, mert a versek témája távolról sem érintette az édesanyákat. Mire belerázódtam volna a műsorba, a gyerekek máris eltűntek a szomszéd szobában. Véget ért a verses móka, jött a meglepetés. Láttam az arcocskájukra pírt varázsló örömöt, az izgalmat, hogy milyen sokat jelent ez nekik, most megajándékozhatják az anyukájukat valamivel...olyan nagyon aranyosak voltak, rengeteg szeretet volt ott egyhalomban. Én még anyák napi műsoron soha nem voltam (érintettség híján), így hát azt hiszem azok a csillogó szemek...azok voltak a legszebbek az egészben.
25 gyerek ostromló vitézként csapott le anyukájukra virágjukkal és pici ajándékukkal. Figyeltem őket és szomorú voltam, amiért Réka nem szerepelt a műsorban és így ajándékot sem hozott nekem. És csalódott is voltam (lásd a címet fenn) Tudtam, hogy marha vagyok, amiért így érzek, hiszen kicsi még a lány, olyan aprócska....nem is szereti az ovit és nem is illeszkedett be, ahogy a többiek. Tudtam, is, hogy nem szereplős fajta, mégis fájt, hogy 26 gyerekből 25 "fellépett" a műsorban, köztük 7 kiscsoportos, az enyém leány pedig nem. Legalábbis azt hiszem, ez esett rosszul. Csak ott ültem, ölemben a csöpp lánnyal, ringattam, átöleltem, szimatoltam a haját, miközben körülöttem mindenki fényképezett és pózolt a virággal, csemetével...És azt gondoltam magamban, hogy iszonyú ostoba vagyok, amiért képes vagyok csalódottnak lenni.
L. óvónéni segítségével végül nekem is jutott virág és egy díszcsomagolt süti, amit a gyerekek együtt sütöttek az óvónénivel tegnap. Rékának ugyan egészen biztosan semmi köze nem volt hozzá, nekem mégis kedves volt, mert az első hivatalos anyák napi ajándékom ez volt tőle. És egy szál narancssárga gerbera.
4 óra 20 perckor már az óvoda kapuján kívül battyogtunk. Még visszanéztem, hogy nem e lemaradtunk valamiféle svédasztalos uzsonnáról vagy koktél partiról, amit a Maci csoport termében tartottak meg....de áramlottak ki utánunk a gyerekek és szülők egyaránt, tehát valószínűleg ennyi volt a műsor.
- Nem akartam szerepelni...Olyan sokan voltak a gyerekek és olyan hangosan énekeltek, olyan hangosan....- szólalt meg akkor Réka, mintha érezte volna, hogy valami magyarázatra szorul... - És nem akarom megfogni senkinek a kezét a körjátéknál...
- Gyere, menjünk el fagyizni. - simogattam meg a szöszke fejét, mire láttam, hogy megkönnyebbül. Ragaszkodott hozzá, hogy fogja a kezem és vidáman szökdécselve célba vettük a cukrászdát. Csak mi ketten. Hát ma is tanultam valamit talán.
