AZ igazi visszaszámlálás - egyetlen nap a suliig

Full ünneplőben. A Rákóczis kendő hiányzik. Hétfőig....Kicsit feszengett a fekete szoknyában, betűrt blúzban, a csinos ruhát ismeri, az iskolai "egyenruhát" még nem. Lesz ideje megszokni, azt gondolom. A fotókon nem annyira jön át, talán majd Tibi profi fotóin visszaköszön, de csini nagyon. 

Szomszéd ajtajában

Lépcsőházban

Bejáratnál

Készülődünk - még 2 nap a suliig

 

 

Tegnap őfelsége, Réka királykisasszony felpróbálta az ünneplő cipőjét, majd kijelentette, hogy tatatataaaaa..... MOST NŐTT BELE. Sztepptánc szerű koreográfiát adott elő benne az előszobában.  Néztem, csak néztem rá, pislogtam párat, számban a túrógombóccal....és újfent az a gondolat vágott nyakon, hogy mikor nőtt meg ekkorára ez a csajszi? Hatalmas. Abszolút iskolában az ő helye. Olykor, bizonyos frizurával, így foghíjjasan nem is ismerek rá. Tudom, először írok ilyet a blog történetében, tele vagyok meglepetésekkel.....

 

Én nem így emlékszem, de ezt elhallgattam előle. Mármint, hogy a cipő eddig nagy lett volna. Fél órával a ballagás előtt még tornádószerű hisztit vágott ki, hogy neki a cipellő nyomja a lábát, ebben aztán egy tappppodtat sem tesz egyik irányba sem. Aztán persze de. Majd két hétre rá egyik este a sötétben megkaptam, hogy "Anya, a ballagáson senki nem volt ünneplő lakkcipőben és csipkés zokniban, csak én....." Igen, szivem, te is voltál a legcsinosabb!

 

Tegnap délután egyedül voltam otthon, benyomtam a tévében az Alkonyat sorozat azon részét, amikor Bella hozzá megy Edward-hoz, nászút, teherbe esik, megszületik a gyerekük, egyebek...nem is ez a lényeg. Közben előszedtem Réka összes tanszerét, szétválogattam őket, mi tartalék tanszer és mit kell vinni majd a suliba második vagy harmadik nap. Matek cucc dobozban + rajz felszerelés. Beragasztottam az üzenőfüzetbe a kitöltött adatlapot, kicsit hullámos lett a papír, nem tökéletes, így sikerült. Viszont minden lényeges adatot felvezettem rá.

 

Élmény volt, ahogy kanyarítottam a betűket a füzetek cimkéin. D. Réka 1.B....Meg is nyugodtam egy picit, mert az utóbbi napokban egyre másra elmorzsoltam egy-egy könnycseppet, ha szóba jött valamely tévéadásban az elsősök iskolakezdése. Normális vagyok én, hogy ezen (is) bőgök??? Azért van bennem öröm is, várakozás is, nem csak a picsogás....ügyesAnya. Vagy legalábbis nem totális idióta.

Első nap iskolatáskát kell vinni, uzsonnát, tolltartót és üzenőfüzetet. Mást még nem. Egyre inkább készen állunk, már amennyire én készen lehetek. Azt hiszem, már csak azt kell eldönteni, melyik blúzt vegye magára a nagylány hétfő reggel.

Breaking news: Megkaptam az engedélyt a 7.30 - 16.00-ás munkaidő sávval kapcsolatban. Örülök! Így negyed ötre érek az oviba és legkésőbb háromnegyed 5 körül a suliba. Majd igyekszünk, hogy inkább fél öt legyen.

 

Balaton, te édes!

Még nem írtam (legalábbis nem emlékszem) a balatoni napokról, amelyeket augusztus 20 előtt töltöttünk Balatonföldváron. Mondanám, hogy szokás szerint, mert tavaly is ugyanitt ugyanazzal a bandával, ugyanekkor töltöttünk el pár szép napot. Jó volna jövőre is visszatérni. No majd meglátjuk!

Ha eddig nem, akkor majd most beszámolok erről is, bár inkább képekben. Iskolakezdő lázas vagyok, súlyos az állapotom. Tegnap nem kaptam kék tornadresszt a Hervisben (használt az mondjuk van), amin egy kicsit felment a vérnyomásom. Plusz Réka nem próbálta még fel az ünneplő cipőjét, hogy kinőtte e június óta (remélem, nem) és Zalánnak sem vettem semmit az oviba (pl. váltócipő, néhány melegítőalsó, fogkefe)

 

Még itthon, indulás előtti napokban

 

Balatonföldvár, kacsaetetés. Most akkor tényleg kinyiffannak a kacsák a kenyértől???? Nem derül ki.

 

A lángos mindig jól csúszott

 

Játszótéren az éjszakában. Klassz az az új hajó ott a mólónál

 

Amikor még csak úgy tűnt, hogy csak az imádság tartja Réka szájában ama fogacskát.

 

Kereki várromnál

 

Barátnők

 

Zalánok

 

Esti fürdőzés

 

Az aprónép

 

Az Ugráló....

 

....a levegőben

 

 

Balatonos eufória....Vagy csak a víz hideg? :)

 

Balatonlelle

 

Ott aludt el, ott ébredt

Zalán a saját ágyában aludt el és ott is ébredt mára virradóra. Ilyen sem volt sohaaaa legalább 1-2 éve (a fütyiműtét óta).

Picit szomorkodtam este, hogy na ez is elmúlt, ennek is vége, sose jön vissza, a gyerekemetakarom, milyenjóvolthallaniahogyszuszog, gyönyörködni a pasasban, meg egyáltalán.......de pszt! Nem mondtam én semmit.

Még mindig meg tudok lepődni

OFF

Múlt héten, ahogy hazaestünk a nyaralásból arra szálltunk ki a kocsiból finoman törődötten, hogy valami nagyon nem oké. A kipufogógáz konkrétan az utastérbe áramlott leginkább és elsősorban. Uccu neki, másnap Tiborom a helyi Toyota szervizben kezdett. Megjegyzem, mert szerintem nem mellékes, hogy Toyotáék (nem a japánok sajnos) egyébként partnerei is Tibinek, folyamatosan dolgozik nekik, plusz tőlük vette az autót annó. Szóval ha nem is szokott együtt sörözni és nem keresztapja a gyerekeknek egyik szerelő, főnök vagy üzeltkötő sem, azért jó a kapcsolat. 

Az ítélet hamar jött, a porlasztó pillenpátya ereszt, javítani nem lehet, csere szükséges. Ára 200.000 Ft. És örüljünk, de farokfelvágva, mert összesen négy ilyen pillanpáty is van, szóval akár 800.000-re is rúghatna extrém szerencsétlen helyzetben a számla.  Én kiakadtam, Tibi kutatott, telefonálgatott. Kiderült, van olyan "szaki", aki foglalkozik pillenpátyok javításával. Nem ígért semmit, de egy utat megért, még ha kb. 1 óra autóútra is volt tőlünk. 

Ma elvitte a pillenpátyot Tiborom a szakemberhez. Az egész viszonylag kicsi egyébként, nem mondom, hogy elfér a tenyeremben, de majdnem. Szaki rácsodálkozott a dologra. Ezt akarta a szerviz kicseréltetni??? Hiszen kutya baja. Kicsit megsimogatta, csiszolgatta, varázsolt vele valamit, majd újra Tibi kezébe nyomta. Nem kért egy forintot sem, mert elmondása szerint érdemi munkát nem végzett. Na most ha nincs ez a szaki, most 200 000-rel lentebb van a bankszámlánk. Nagyon nem mindegy! 

Kérdeztem, mit szóltak Toyotáék, hogy Tibi megjavíttatta a pillenpátyot. Kapaszkodjatok meg! Hogy hááát, ők nem tudnak javítani dolgokat, arra nincsenek berendezkedve. Csak cserélni. Há! Tapasztaltam már ezt és azt, de még mindig meg tudok lepődni az ilyesmin....Olyan kedvem lenni írni a Toyota Magyarországnak (vagy annak megfelelőjének), hogy mi bánatot művelnek. Lehet, meg is kellene tennem??

Készülődünk - még 5 nap az iskoláig

 

A "feltöltött" tolltartó az egyik olyan elem volt, ami járt az iskolatáskához. Faber ceruzákkal volt tele, ami szerintem nem olyan rossz.... Ezt én kiegészítettem néhány grafit ceruzával, postaironnal (vékony,vastag, mindenféle), vastag fajtából néhány színessel az alapszínekből + grafittal,  valamint egy lovacskás vonalzóval (mert a sima 15 centis ugye nem ugyanolyan jó, bárki beláthatja :)  )

 

Réka ragaszkodott volna a filceihez is, de 1) nem volt rajta a tanszerlistán egyetlen filctoll sem 2) nagyjából ennyi az össz férőhely a tolltartóban.

 

Tiborom megígérte, hogy névmatricákat készít majd, ovis jeleset, ahogy az oviban suliban  kérték, ám erre idő hiányában nem került sor. Az én nem kis bosszúságomra és frusztrációmra. Kolleganőm azonban volt olyan drága, hogy meglepett 2 db A/4 lapnyi ilyen cimkével, így a hétvégén már minden valamirevaló ceruza viseli a lakásunkban Réka nevét. :)

 

Hegyezőink száma 2 db.  A céges hegyezőm nincs benne a kettőben. A harmadikat, amelyik mindenfelé méretű ceruzát hegyez, a legprofibb példány....na azt ippen nem találom, úgyhogy szerintem hegyezőből veszek még legalább 2-t. Radírból nagyjából 5-8 db biztosan készleten van. Ha teljes leltárt tartok, talán még több. Van még továbbá egy halom tartalék ceruza is, természetesen, mindenféle, ők átmeneti lakhelyükön, a Túró Rudis, pöttyös tolltartóban várják, hogy előléptessék őket, vagyis a FŐ tolltartóban kapjanak helyet.

Nem lesz belőle manöken?

 

Azt szoktam mondani, egyetlen értelme volt, hogy jártunk a Nyitnikék oviba (ugye ahonnan annak idején elhoztam Rékát és beírattam a Pitypangba). Megismertem több jófej anyukát. Közöttük M.-et, akinek a kislánya egy csoportba járt Rékával, E. akkor taposta éppen a nagycsoportot. Néhány éve van már, hogy rendre tőle veszem át E. kinőtt ruhatárának egy részét, mert nagyon csinos ruhái vannak, rengeteg és ebből is kifolyólag nagyon jó állapotban. Első kézből H&M, C&A, Adidas stb.

 

Szombaton beadta M. a rucikat, két hatalmas Ikeás táskában. El lehet képzelni, micsoda mennyiségű ruhát kell(ett) átválogatnom. Sosem egyszerű móka. Ám míg tavasszal Réka könnyedén végigpróbálta valamennyi holmit, a pólótól a hosszúnadrágig, most nem akart kötélnek állni. Kiválasztott egy azaz egy darab kis csíkos, csillámos felsőt és egy puha polárszerű anyagból eszkábált melegítőfelsőt, azt magára öltötte, majd könyörögni kellett minden továbbis ruhadarabért. Rimánkodásaimnak hála, 5 körben végül késő estig felpróbálta a készlet felét, a többit magamtól is elimináltam (garbó, belebújós pulcsi szóba sem jöhet nála, plusz ami túl bő, az lóg rajta, szóval azt is félre lehet tenni).. Még maradt azért holmi, elsősorban ingek, blúzok, néhány szoknya,  egyebek, elleszek vele a héten.

 

Úgy el is gondolkodtam. Ha nekem gyerekkoromban elém tesznek két zsáknyi ruhát, amiből választhatok, bármelyik az enyém lehet, biztosan pislogtam volna, hogy mi a franc van, a paradicsomba pottyantam és eljött immár a Kánaán??? Réka bezzeg nagyjából tojik arra, hogy milyen ruhái vannak. A ruhákra sem pillantott. Persze nem azt mondom, van szeme a szépre, csinire, de ha tehetné pólóban és leggingben szökdécselne álló nap és egész évben. Az üzletekben sem a szoknyákat vagy felsőket nézegeti, hanem a kiegészítőket. Nyakláncok, csatok, gyűrűk. Amiket egyébként csak gyűjt, mint egy pocok, ritkán ölt magára.

 

Az is igaz, hogy nem szűkölködik ruhákban. Nem két nadrágja van 3 pólója és egy szoknyája. Talán itt lehet az eb elhantolva. Mindenesetre nekem olyan különös volt ez a fajta érdektelensége a sok őszi/téli/tavaszi/nyári ruha iránt.....Nem azt mondom, a pénztárcám örülne, ha ez tartósan így maradna. Dehátno.....

Készülődünk - Még 7 nap az iskoláig

Az íróasztal fényesre suvickolva. Iskolatáska még makulátlan. Íróasztal mellett a komódban helyet kapnak majd Réka könyvei, füzetei és egyebek. Plusz vettem Ikeáéknál néhány barna tárolót a polcokra, ezzel pótolva a fiókok sajnálatos hiányát. Olyan olcsón vettük ezt az asztalt, és annyira illik a többi bútorhoz, hogy nem tudtam otthagyni. 

Most (ebben a pillanatban) örömteli várakozás van bennem és izgalom. Mint atléta a rajt előtt. Visszaszámolok. Hurrá, hurrá, hamarosan az én csodás lányom iskolás lesz!!!! Megint máskor, akár 2 másodperc múlva, például ha eszembe jut az évnyitó, még könny szökik a szemembe. És van még lejjebb is, amikor a csúnya majré jön rám, hogy lesz, mint lesz, de azt el szoktam hessssegetni, hogy természetesen minden szép lesz és jó. Ennyi. 

Zalán ágya

Múlt héten egyik nap, munkaidő lejártával  autóba vágtuk magunkat (családi szinten) és meg sem álltunk az egyik kedvenc skandináv kéksárga áruházamig. Egészen zárásig maradtunk, ettünk húsgombócot (nemannyirajó) és mandulatortát (nagyon nyamm) Emellett - és ami a lényeg - beszereztük mindazt, amit Zalán óhajtott sóhajtott azzal kapcsolatban, hogy a saját ágyikójában aludjon őkelme. Választottunk matracot (hosszabbítható ágyhoz), mely elfoglalta még aznap éjjel az előző (csaknem 7 éves kókusz) helyét. Lepedő és nagypárna szintén dukált, az ágyneműt már korábban beszereztem (lovagos). Nekiadtam a pehelypaplanomat is, nekünk majd lesz valami más. Ilyen lett.

Persze én fotóztam, így sajnos homályosak lettek a képek, de már nem érzek erőt magamban újakat készíteni. 

Zalán élvezettel foglalta el új kuckóját. Hálával a szemében hentergett párat a habos takarón, pihepuha parnán, majd felült és rám nézett.

- Köszönöm, anya.....de azért éjjel közöttetek alszom majd. - így lett. Aznap legalábbis. 

Első beszélgetés

...a pszichológussal (T.-vel). Igazából azt kell hogy mondjam, picit többet vártam. Értem én, hogy nincs varázspálcája és ez a néhány alkalom nyilván nem elég, hogy Zalán újra folyamatosan beszéljen, mintha mi sem történt volna....Mégis valahogy komplexebb, professzionálisabb értékelést vártam. Ehelyett a rajzait elemeztük főként és a valami táblázatot, ami nekem nem mondott sokat. Max. annyit, hogy rendben van a gyerek úgy általában, pszichikailag. Amit azért eddig is sejtettem. 

Legelőször azt mutatta meg nekem T., hogy hogyan ábrázolt Zalán fát, amikor először járt nála. A törzse a fának nagyon vastag és dominál a lombhoz képest, ami picike, szinte jelentéktelen. T. elmagyarázta, hogy a törzs az érzelmi biztonságot jelzi (magyarán szerető, stabil a háttere Zalánnak), a lomb pedig azt, hogy saját értékeit, képességeit hogyan látja őkelme. Ez is arra mutatott, mint egyébként minden teszt, hogy igen alacsony az önbizalma, önértékelése. 

A családrajz nagyon helyesre sikeredett. Apát rajzolta meg legelőször (ebben biztos voltam), utána engem, majd saját magát, végül Rékát. Az ő esetében már nem tudta eldönteni, kire is hasonlítson a tesója. Volt még néhány rajz, például, hogy a családból ki milyen állat lenne. Apa bika lett, én bálna (nem röhögni!!!!), Réka kígyó.....és Zalán szintén kígyó, persze jóval hosszabb és erősebb, mint a RékaKígyó. 

Ami lényeges, legalábbis számomra, hogy a foglalkozásokon nem dadog, olykor meg-megakad, de az nem nevezhető "hivatalosan" dadogásnak. Hiszen 4 éves a drága, 1 órán belül néhány megtorpanás nem probléma. Halkan beszél többnyire, eleinte suttogott, mára már van hogy elfelejti, hogy neki halkan kell beszélnie.

T. szerint Zalán pont abban a korban van, amikor a fiúk "leválnak" az anyukájukról és "átmásznak" az apjukra. Hiszen pasi-pasi, kell a minta, a férfi minta, amit leginkább az apjukban kapnak meg, ugye.  Zalán már le is vált volna rólam (hiszen apás, az is volt mindig), ebben segíti a tény, hogy Réka egyelőre anyás, de durván ám. Szóval átlátja az erőviszonyokat, hogy anya-Réka, apa-Zalán, ám valahogy tart a "befogadástól", ezért egyelőre úgy kettőnk között lóg. 

Feladatunk, valamilyen közös aktivitás megtalálása, amit az apjával közösen űzhet. Emellett fejleszteni kell az önbizalmát. Pl. szívesen és ügyesen segít nekem a konyhában, akkor hívjam segíteni, ő lesz az én kis kuktám. Réka nem egy konyhatündér, általában hamar elunja a banánt, így ez lehet a mi közös "játékunk".

Az óvodával kapcsolatban egyelőre folynak a kutatások. Néhány napja reggel mellém kúszott az ágyban és hirtelen annyit mondott.

- Anya, borzasztó (lehet, hogy szörnyű volt az) dolgok történnek az óvodában....

Szerintem ez mindenképpen jelzés, hiszen miért mondana ilyet egy gyerkőc. Biztosan valami nem kerek, talán Andriska terrorizálja a bandát, ezt el tudom képzelni vagy valami más. Nem derült ki, mert a pillanat varázsa megtört és Zalán bezárult. Egyelőre T.nek sem árult el semmit, minden szép és jó az oviban, roppant diplomatikuson felelget, majd ha átfogó véleményt kell alkotni kapásból így felel: Utálom az ovit!

T. azt is elmondta, hogy ideje lenni kitenni a kispasit az ágyunkból. Éjszaka aludjon a saját ágyikójában, mert ott a helye. Ő mindenképpen készen áll rá. Nem tudom, ezzel arra célzott e, hogy mi nem.....Mert abban igaza van, hogy szeretek Zalánnal aludni, szerintem Tibi is. Még akkor is, hogy sokszor találom a szemüregemben a könyökét, vagy rúgja szét a derekam egy-egy éjszaka. Viszont nem is vagyok függő tőle, szóval teszünk egy próbát a saját kuckóban alvással kapcsolatban. Azóta tettünk is lépéseket, majd erről külön írok, ha el nem felejtem. 

Novemberben születik T. kisfia, egyelőre jól bírja magát, úgyhogy folytatódnak a foglalkozások. Tőlem olykor akár heti 2x is. Talán még 4-6 hét belefér, addig még fény derülhet erre-arra. Hogy aztán van e/volt e értelme ennek a nyári "pszichológiai tréningnek" én nem tudom, azt viszont sajnálom, hogy hamarosan megszakad a folyamat. Olyan jó lett volna, ha hosszabb távon tudnak együtt dolgozni T. és Zalán. Most egyelőre nem tudom, hogy legyen ősztől, majd még átgondoljuk, megálmodjuk.

Felső Egyes távozik

Balatonlellén történt. Érdekes, mert Réka és a Balaton között létezhet valami mágikus, megmagyarázhatatlan kapcsolat. Vagy csak a véletlenek játéka, ki tudja. Annak idején Füreden kismamaként andalogva bámultam a "tengerünket". Szikrádzó volt a napsütés, mindenhol vakítóan fehér vitorlások imbolyogtak. Mi néhány hatalmas fűzfa alatt terpeszkedtünk kettesben Tibivel. Egyszer csak, közös életünkben először, rúgott egy ménkű nagyot Réka a pocakomban. Félidős voltam vele, talán kicsit több is annál. Leírhatatlan élmény volt, tényleg a túlcsorduló, fokozhatatlan boldogság állapota. Egy csodaszép idilli helyen végre éreztem a kisbabám mozgását.

 

7 évvel később a hideg habokra fittyet hányó Réka vacogva rohant a partra, a sátrunkba. Tetőtől talpig csupa-csupa libabőr volt őkelmem, minden tagja mint a jégcsap. Meleg köntösbe bugyoláltam, a combomra hajtotta a fejét, együtt figyeltük a Balatont, vártam, hogy felmeledjék. Olyan misztikus percek volt, érdekes. Megint olyan csöppnyi kis idillt éltem meg, amit - valljuk be - mostanában kevésbé és már igen szomjaztam rá. Közel voltunk egymáshoz, szinte egyek, mint anya és lánya.

 

Réka egyszer csak felnézett rám, majd a tenyerét nyújtotta felém.

- Anya, kiesett a fogam.

Volt nagy öröm és ováció. Végre, végre megszabadultunk ettől a csaknem 3 hónapja mozgó fogtól. Aminek már nagyon nem volt Réka szájában helye, harapni régen képtelen volt vele, ki is állt neki, mint valami banyafog....

 

Kis fogatlan bábám hirtelen elvesztette a megszokott ovis arcát. Nem teljes a foghíj, mert a tejfog alatt csöndben és békében ott növekedett a kis csipkés sarkú maradandó fogacska is, ami most napvilágot látott. Egyelőre felső egyes nélküli portrét nem sikerült készítenünk róla, csak távolabbi képeket. Ám ami késik, nem múlik.

 

Este együtt fürödtünk, összedugtuk hát az orrunk és meggyőződhettem róla, hogy a másik felső Egyeskének sincs sok hátra. Én nagyon drukkolok neki. Most azért megnyugodtam egy picit. Úgy néz ki, hogy 3 hónap kínlódás nem tántorította el a maradandó fogat attól, hogy pontosan oda nőjjön, ahová a Jóisten szánta.  

 

Ők mondták

Réka

- Tudod, miről beszélgettünk ma apával?
- Miről?
- Az árakról.
- Az izgi lehetett.
- És tudod még miről?
- ....
- A perspektívákról.
- ???
- És a perspektivikus ábrázolásról. Tudok perspektivikusan képet ábrázolni.
- ????  - 
Itthon szégyen szemre rá kellett kérdeznem Gugli havernál, hogy mi is az? Halovány lila gőzöm az volt, több nem.


Zalán

Balatonlelle, strand (a fizetős) 

Beleszalad a Balatonba, szinte hallom, ahogy csikorognak a fogai, de nem mondaná, hogy hideg. Az én kis fakírom lovagom. Egyszer csak futásnak ered a partra a sátrunk felé.
- Rohadthideg...rohadthideg....rohadthideg.....rohadthideg......rohadthideg.....

Bekukkantok

Reggel késéssel indultam dolgozni. Szedtem a lábam az utcán, ahogy tudtam. Kinyitottam az ernyőm, majd rájöttem, hogy igazából nem is esik, max. a fákról csöpög ez vagy az. Szóval összcsuktam az esernyőt, hónom alá vágtam. Kétszer majdnem elnyaltam, mert a bőrtalpú (tesómtól ezer éve kapott) cipőm volt rajtam, tekintettel a ménkű nagy reggeli zivatarra. Ezen cipellőm meg erősen csúszik, mindig elfelejtem. Egy bajuszos pasas gyanakodva figyelt, már akkor, amikor még meg sem előztem a járdán. Végülis tök rendes volt, figyelmeztetett, hogy valami a nadrágomra ragadt. Egy matrica féle volt, rajta végig egy szám 38....ami a méretet jelezte. Ultra gáz! Hálát rebegtem az úrnak, majd rohantam tovább. Eszembe jutott, hogy tesóm mesélte, hogy egyszer a felesége járt majdnem így, még ígyebbül, mert ő be is jutott a kórházba, meglátogatni az anyukáját egy vadonatúj, még felcímkézett nadrágban. A bátyja szólt rá megdöbbenve.

- Hát te meg hogy nézel ki?? - neki is ugyanez a méret megjelölés maradt a nadrágja hátulján. Hát miért teszik oda, kérdem én.

 

Hát szóval így indult ez a nap, az első munkanap a második mininyaralás után, augusztus 21-én, amikor már csak durván egy hét van hátra a nyárból és a szünidőből. Brühühühühüüüü.....

 

Annyi, de annyi mesélnivalóm és megörökítenivalóm volna, de sem időm, sem agyam hozzá. Az iskola fenyegető kezdetével extra kavargás van a gondalataim között mindennek a tetejébe, úgyhogy várok, amíg valamelyest "lenyugszom", vagymi..... Addig is egy fotó a nyaralásról. Balatonföldvár 2014. Ó, be' szép is volt! :)

 

Találóskérdéses

Tiborom - mint írtam volt - reggelente képtelen felkelteni a gyerekeket. Azok rendre maguktól ébrednek (dejónekik!) Így náluk 10 órakor indul a nap általában. Kérdés, mit csinál az uram a hirtelen támadt szabadidejében reggel 7 és 10 között.

 

A. Dolgozik, szerkeszt a laptop-on, ne menjen veszendőbe az idő. 

B. Fényesre súrolja az összes háztartási kisgépet, mixertől a konyhamérlegig.  

C. Gyúr, edz, tornázik, hisze nem járt edzésen tavasz óta, ideje meg éppen tenger.

 

A helyes megfejtők dícséretben részesülnek majd....aaaa többieket sem marasztalom majd el.

Nyomós ok

Arról beszélgetünk Tibivel, hogy elröppen lassan a nyár, 2 hét és kezdődik az iskola.
Réka felkapja a fejét és rá jellemző módon elkerekíti a szemeit.
- Az nem lehet!.... Én még nem tanultam meg korán kelni! - sípítol őkelme.

Hát igen, ez lesz az első lecke, utolsó vakációs héten indul ennek begyakorlása.

Egyébként meg hihetetlen, hogy bő 2 hét van hátra a szünidőből....

 

Rutinos Csipkerózsika

 

Tegnap este Réka talált egy szálkát a saját talpában. Először csak nyöszörgött, nem engedte, hogy megnézzem, aztán mégis engedett a nyomásnak. Tényleg, talpának közepén, egészen picit elmosódott kontúrokkal bár, de ott virított egy szálka. Sajnos a bőre alatt. Olyannyira, hogy én hirtelen, lámpafénynél, a bementesi sebet (sok krimit nézek??) sem leltem.

- Mindjárt hozok egy tűt és kiszedjük! - pattan fel az apja az ágyról.

- Micsoda??? - dülled Réka szeme focilabdányira. - Neeeeheheeeem!!!

- Muszáj kiszedni. Fájni fog, de ha benn hagyjuk csak rosszabb lesz.

- Nem akarom, hogy fájjon! Hagyjuk benn!

- .... - itt egy kicsit elveszítettem a párbeszéd fonalát. Gondolom, ment a hozavona, hogy mi legyen, hogy legyen. 2 perc múlva.

- Legalább hagy nézzem meg a talpad. - kéri Apa.

- Nemnem....még nekiesel a tűvel....

- Réka. Ki. Kell. Szedni. Onnan. A. Szálkát.

- De én nem akarom, hogy fájjon!!

- Akkor mi legyen?
Pici csönd, Réka határozottan kivágja:

- ......Altassatok el előtte!

 

Ami lemaradt...2. rész

Mire a kastély pénztárához értünk,  teljesen összezavarodtam, hogy a mi családunkból ki mit szeretne és kinek mit érdemes lenne megtekintenie a Festetics-ék kínálatából. Tibi azt hajtogatta nekem, mint egy végtelenített magnószalag, hogy a kastélyba fölösleges jegyet váltani, azt a gyerekek még nem fogják értékelni. Ezt mondjuk, nem egészen értettem, már miért ne értékelnék? Nyilván nem esnek hanyatt a többszázéves bútorok előtt, nem fogják felismerni minden egyes stílusirányzatot valamint a F. család összes tagját a festményeken...de azért eszembe sem jutott, hogy unatkoznának. Ugyanakkor váltsak e jegyet valamennyi helyszínre? Az nem húzós anyagilag? De akkor mit hagyjunk ki? Mindegyikre kíváncsi lettem volna. A kocsimúzeumot? Arra volt Tiborom leginkább kíváncsi.

Közben egy előttem sorban álló asszonyság kishíjján szívrohamot kapott, amikor a pénztáros kiszámolta neki, hogy férjestül együtt 7000 forintot kóstál a belépőjük. Ez is bezavart. Mire jómagam a pénztáros elé járultam, addigra egyszerű  lett a képlet, ugyanis elmúlt 17 óra, hat órakor pedig bezárt a bazár, szóval egyedül a kastély megtekintésére váltottunk jegyet, kedvezményeset. Tibi forgatta a szemeit nem gyengén. Végül teljesen jól sült el a dolog. A gyerekek (APG után szabadon) nagyon is képben voltak az Eszterházy (csak viccelek) kastéllyal kapcsolatban. 10 éve még valami posztó papucsban (vagy az nejlon zacsi volt??) slattyogtunk végig a termeken, most a saját kis szandinkban. A gyerekek persze nem illedelmesen sétafikáltak egyik helyszínről a másikra, ó, nem, attól távol voltak. Viszont kárt sem tettek semmiben és meg sem botránkozott rajtuk senki, úgyhogy rendben volt minden az én szememben. 

Szerintem a könyvtár tetszett nekik a legjobban. A hatalmas földrajz könyvekkel, titkos ajtókkal. Fotózni nem lehetett, csak külön engedéllyel, olyanunk meg nem volt, hát inkább csak a kertben fotózkodtunk. 

 Na igen, a második kedvenc a szökőkút volt. Hat bivaly talán távol tudta volna a gyerekeket attól, hogy belenyúljanak. De egy sem volt sehol éppen akkor. 

Fura gipszben látni, a jót olyan könnyű megszokni....

Zalán durván belemozdult, de semmi baj! :)

RékaPóni

Egyedi sorozatképek a fiúkról....szerintem nagyon vicces....bruhhhahha.....

Az én szerelmem, Tiborom....Olyan  szép ember, hát nem? :)

Este a vacsoránál játszotta a zenekar a "Balatoni nyár" című klasszikus dalt, amin kelllő alappal mindig bőgni tudnék, kivéve télen. Akkor nem tudom eléggé átérezni a dal üzenetét bizonyára. Most sem itattam az egereket, még elsóztam volna sültem, meg hülyének is néztek volna.....csak lógattam egy picit az orrom. Megint csak elmúlt egy nyaralás....a macska rúgná meg!

Este ezer szúnyog hegedült a fülünkbe, míg a teraszon hűs pezsgőt kortyolgattunk ( végre megtaláltam a welcome drink kupont, no). A gyerekek azon tanakodtak, a hasas macska, ami napokon át bejárt a szállodába (kóbor vagy sem, nem tudom) vajon megszült e már. És ha igen, hol lehetnek a kiscicák. A szobánkba visszatérve már nem volt kedvem megkezdeni a csomagolást, pedig menetrend szerint este a nagyja cókmókot el szoktam rámolni. Helyette csak élveztük amit az utolsó este még tartogatott nekünk, egy pici szabad időt együtt, négyesben.

Még átolvasnám, amit klimpíroztam, de Tibi valami Hold fotót akar letölteni a gépre...Jobb lesz, ha befejezem. 

Ami lemaradt a nyaralásos beszámolómból.....1. rész

Utolsó egész napunk egy részét Keszthelyen töltöttük. Kedvelem ezt a várost nagyon, jobban, mint amennyire ismerem. Első közös nyaralásunkat itt töltöttük Tiborommal annak idején az ókorban 2003 nyarán. Be' szép is volt! Egy szocreál, finoman kopott, ámde olcsó szállodában foglaltam szállást. A reggelinél villámgyorsan elfogyott a zsömle és külön rimánkodni kellett a rántottáért. Citromos teát ihattunk, kávét, esetleg tejet. Vacsoránál fix kaját tettek elénk, három fogás formájában, a desszert olykor kompót volt csokipudinggal. Ezt akkor megmosolyogtunk, ma már inkább bosszankodnék....A vacsorát klasszul feledtette azonban a tény, hogy az étterem a nyitott teraszon helyezkedett el. Falatozás közben legeltethettük a szemünk egymáson azon a szépséges tavon...

Rengeteget kirándultunk, folyton úton voltunk, igyekeztünk kihozni abból a 4-5 napból, ami csak belefért. Főleg, én, aki azelőtt kimondottan ritkán nyaralt. Nagyjából soha. Az én szüleim úgy gondolták/gondolják a mai napig, hogy a nyaralás nem több, mint az energia és a pénz felesleges pocsékolása. Fizessünk azért, hogy jól elfáradjunk? Még mit nem! Vallják ezt annak ellenére, hogy egyetlen balatoni nyaralásunkat (1980, augusztus 20 után pár nappal) azért még a mai napig emlegetik, jó értelemben.

 A szállodának saját kis strandja terült el a part mellett, viszont azon a héten, amikor bennünket vetett arra a jósorsunk, egyáltalán nem volt strandidő. Egyszer merészkedtem a vízbe nagyjából térdig, sziszegve, libabőrösen..... mire egy irgalmatlan nagyon dörrent az ég, villámlott is, jött a zivatar, úgyhogy ijedten szökelltünk a szárazra. A szobánk viszont a Balatonra nézett. Isteni volt úgy kelni és feküdni, hogy az a hihetetlen szép tó volt az első, amit láttam, amikor felkeltem. Mármint Tiboromon kívül, persze. Ó, olyan szerelmetes voltam, mindenhol kis szívecskék ugrándoztak körülöttünk....

Eme terjedelmes bevezető után rátérhetnék arra is, mi történt 2014-ben velünk Keszthelyen. Nos, első körben nem könnyen találtunk oda, mivel Tiborom elfelejtette megnézni a térképen, merre is van Keszthely Zalakaroshoz képest. A tab-on pedig nem működött a net, ingyen wifi híján....Egész tekintélyes energiamennyiséget pocsékoltunk el pusztán arra, hogy odataláljunk.

Valahol a város határában meg kellett állni egy Interspar-nál, hogy együnk és kakáljunk, mert a gyerekeknek ilyen igényei támadtak és ebben a sorrendben. Először hideg élelmet vásároltunk, kiflik, szalámik és péksütik formájában uzsonnára. Ezt a parkolóban egy picinyke, satnyácska fa árnyékába húzódva elfogyasztottunk. Már majdnem ismét autóba vágtuk volna magunk, hogy megkeressük a kastélyt, amikor Réka szerényen bejelentette, hogy neki vécéznie kell. Sürgősen. Mit volt mit tenni, kettesben elfoglaltuk a női szakaszt Intersparéknál. Én a mosdós részlegnél vártam türelmesen, ő meg szóval tartott. Emígyen:

- Anya....amikor legutóbb kakáltam, a joghurt és a barack összeveszett a pocakomban, szóval fostam. De most újra rendeset, kolbászosat kakálok. - mondta ezt csilingelő bájos lánykahangján, fennhangon. Csodálkoztam, hogy a többi, dolgát letudó hölgyemény közül senki nem fetrengett a nevetéstől ahogy frissebb levegőjű helyszínekre evickélt.

Na idáig jutottam el, most muszáj elkészítenem a répatortát, hív a konyha!

Folytköv.

A két percek embere és az angyal, aki nem alszik itthon

Közben persze lehet nekem akármilyen vinnyogós kedvem, állomásozhat az én fejem felett állandóan egy helyes kis fekete felhő (ami azt illeti, az egész nyarunk szinte egy fekete felhő alatt telik. Nem képletesen, ténylegesen. ) attól még az élet megy tovább. Mármint ÉN dolgozom, TIBI meg szaladgál a gyerekek nyűgjeit megoldandó egyik helyről a másikra...

Kedden fogorvosnál jártak, mégpedig gyermek-fogorvosnál. Rékám felső egyes fogacskája (egyik) hónapok óta mozog. Nem gyengén, brutál módon. Mégis valahogy nem akar kiesni. Már ferde, kiáll, saját életet él, mindent csinál, csak éppen nem távozik Réka szájüregéből. Pedig már - példás anya módjára - egy nagy doboz Playmobile-t is ígértem a csajnak, csak szedje már ki azt az (engem) idegesítő fogat. Nem szedi ki az istennek sem....Senki hozzá nem nyúlhat. 

Szóval kértem időpontot, a fiúk és a lány pedig egy heti várakozás után besétáltak A.Z. magán rendelésére (a börtön mögé...hát ott rendel, na.) Tibi úgy tűnik a két percek embere, ha orvosról van szó, legyen az magán vagy tb-s. Doktornéni belenézett a csaj szájába, megmozgatta a fogat, majd ahelyett, hogy kirántotta volna ENGEM boldoggá, Rékát fogatlanná téve, közölte, hogy majd kiesik az a fog, ha akar. Egyelőre ott a helye. Akkor tenne rosszat, ha kihúzná. Hát komolyan, én voltam olyan pipa, mikor Tibi benn tartózkodásuk 120 másodpercéről beszámolt nekem délután.....3 hónapja UGYANÚGY  mozog az a fog (na jó, kettő), mitől a bántattól esne ki? Doktornéni tanács: adjunk neki almát, majd abban benne marad. Annál azért dörzsöltebb a Réka, oldalt eszik cirka 8 hete. Szóval fölösleges kör volt az egész, mindegy, pénzt nem kért a dokinéni. Majd lesz valahogy a foggal is, csak nem azzal fog érettségizni! 

Két nappal később a baleseti sebészetre vitte kontrollra az uram a leánykámat, hogy mégis mi legyen a benne levő dróttal. Idézem a telefonbeszélgetésünk. Pontos idő: 14 óra

- Szia! Ugye nem felejtetted el, háromig van rendelés az rendelőintézetben....

- Ó, onnan már megjöttünk.

- Komolyan??? És....mit mondtak?

- ...Jónapot, ó, minden rendben, viszontlátásra.

- Tessék?... Tényleg?

- Aha....na jó, nem. Azt is mondták, hogy majd ha B. doki visszatér szabiról, kiszedi, viszlát. Sokat mondok, ha 2 percet voltunk benn.

Hát mondom én, hogy az uram a két percek embere. Ha orvosról van szó.

B. doki EGÉSZ augusztusban nyaral, legalábbis minden valószínűség szerint, szóval már az ISKOLÁS Réka kezéből szedik ki a drótot. Nagyon boldog vagyok ezzel is, mondhatom. Igyekszem arra koncentrálni, hogy gyógytornára nem szorul, tök jól van a gyerök (mondja a tb-s, hálapénzt nem kapó doki), ami mindenképpen egy jó hír, hogy finoman fogalmazzak. 

Időközben Rékám elköltötte első iccakáját "nemcsaládi" körben. Katáéknál aludt vasárnap éjjel. Fura volt,valamikor hajnaltájt kibotorkáltam pisilni, menet közben nyugtáztam, hogy Réka ott gömbölyödik a takarója alatt. Mire visszajöttem, ráébredtem, hogy amit láttam, bizonyára a plüsskutyája lehetett, a barna....merthogy Réka Katával alszik a piros kanapén egy egészen másik lakásban. Kicsit aggasztó, mi minden nem tűnik fel, nodehát nem volt rajtam szemüveg.....

Az angyalkák édes álma...(alul Réka)

Gyomorideg és egyéb csemegék

 

 

Tegnap bemondták a híradóban, hogy elkezdték a tankönyv csomagok kiszállítását az iskolákba országszerte, tekintettel a veszedelmesen közeledő új tanévre. Erre nekem rögvest összeugrott a gyomrom. ÁÁÁÁÁ! 2014/2015-ös tanév. Melyben nagyobbik sarjunk iskolás nagylány lesz. Én még mindig nem emésztettem ezt meg, bár valamennyire felfogtam. Muszáj volt, tekintettel arra, hogy nem csukott szemmel szaladgálok a lakásban, így az íróasztal, a rajta virító iskolatáska és az egyre másra valahonnan előbukkanó tanszereket látni vagyok kénytelen.

 

Közben Réka várja a sulit, azt mondja, nagyon is! És persze az eszem tudja, hogy helyt fog állni, talán nem is akárhogy, mégis be vagyok tojva. Egyrészt, mert ő még olyan kis szétszórtka. Hétvégén uszodába mentünk, melyre az ő holmiját a megszokott rózsaszín úszótáskába csomagoltam. Isteni szerencse, hogy a fürdőruha már rajta volt, mert indulás előtt az utolsó pillanatban elszaladt még pisilni itthon, majd annak rendje és módja szerint a vécében felejtette a táskáját. Nekünk sem tűnt fel, csak a pénztárnál. Szóval mi mindent fog szét- és elhagyni majd elsőben?

 

Ugyanakkor úgy általában is tele vagyok feszültséggel. Egyelőre csak halvány tervem van, hogy logisztikázzuk le azt, hogy szeptembertől begyűjtsem mindkét gyereket oviból és suliból, valamint hogy haza is érjünk 5 óra magasságában. Ehhez át kell térnem a fél 8-16 óráig tartó munkaidő sávba. De Tibi akkor egyedül viszi őket suliba/oviba reggel, amivel kapcsolatban csak annyi megjegyzésem van, hogy a nyári szünet idején minden egyes nap megvárja, amíg maguktól felébrednek. A drága szentem nem képes őket édesded álmukból felriasztani. Márpedig 7 óra körül szeptember 1-től mindenkinek ébernek kell lennie és legalább 80%-os készültségben. Nekem pedig negyed 8-kor ki kell lőnöm otthonról. Feltételezem, hogy majd én előkészítem a kis magzatjaim a napra, már csak ébredezniük kell a fél 8-as indulásig. Az iskolában háromnegyed 8-ra ott kell lennie Rékának.

 

Nem tudom. Amúgy is minden bajom van. Bővült a munkaköröm, nőtt a feladatok száma, szeptemberben egy nagyleltár van előttem, amit nekem kell majd kiértékelni...ettől önmagától kiakadok és pszichológus után sóvárgom. Ennek tetejébe jön az őszi szezon, a pörgés, az a leheletnyi, nem állandó, de hullámokban jelentkező idegbaj.....A gyerekek mamáznak, apáznak, mindeneznek, csak nem velem vannak, ez pedig nagyon fáj. Ennek ellenére hétvégén ordítozok velük, mert összekenik a frissen festett falat gyúrmával, mert képtelenek felöltözni, pedig már 10x szóltam. Csodálkozok magamon, hogy idegesítenek a saját gyerekeim, mi lenne, ha még érdemben időt is töltenék velük?!

 

Szóval valahonnan erőt, hitet és biztatást kellene gyűjtenem, hogy megoldódik majd minden, kialakul, aminek és ahogy ki kell....Ennek ellenére régen voltam ilyen negatív hangulatban. Azt sem tudom leírni, amit szoktam, hogy "hát majd összekapom magam, minden rendben lesz a végén", mert fene tudja, úgy lesz e....

 

Utálok ilyen borús bejegyzéseket írni, bugyborékolt is már bennem jóideje, de nem tudtam túllépni rajta, hát ide öntöttem....

Zalán mondta

Réka csuklójáról beszélünk, hogy műteni kellett a kórházban, egyebek. 
- Engem is műtöttek már. - jelenti ki Zalán borúsan.
- Igen, tényleg, a fütyidet. 
- Emlékszem, nagyon fájt.... - toldja oda Zalán még sötétebben.
- Na ja, de milyen szép fütyid lett. - próbálom felvidítani. 
- Azt te csak hiszed. Hogy jobb lett. Ugyanolyan, mint volt. Ha pisilnem kell, pisilek, ha nem nem. Minden ugyanolyan....
- Háttö.... - és itt véget is ért a mondandóm. Hogyan is fogalmaztam volna meg, hogy a műtétnek alapvetően másféle célja volt....ugye.....

___


Késő este van, hétvége, Zalán hulla fáradt. Viszont még éhes is, így nem tudom lebeszélni néhány falatni kései vacsoráról. Evés után elégedetten dől mellém le a párnára. 
- Tele a pocak? Akkor mehetsz is fogat mosni.
Zalán nyög egyet, rám emeli a tekintetét, majd megszólal.
- Anya....na ez most hogy jutott eszedbe???


___

Ez rendszeres Zalán mondta, talán már le is írtam, de olyan édi volt, muszáj dupláznom.

Vacsorával várom a bandát. Szerintem nagyon finomat rittyentettem, meg is vagyok magammal elégedve. Tiborom és Réka méltányolja fáradozásaimat, ízlik nekik a főztöm. Zalán viszont őszinte:
- Finom, igen.....Csak kicsit rossz, anya! Csak picikét!