Az úgy kezdődött, hogy M. a NevTanban egy szép őszi napon, amikor már mindenféle fajta és formájú felmérésen túl esett Réka, letett elém egy pár oldalas anyagot. Ezekben változatos témájú "iskola előkészítő-szerű" illetve készségfejlesztő foglalkozások sorakoztak szépen betáblázva. Morfordíroztam, gondolkodtam, és bár azért voltam ott, hogy végre eljussunk idáig, hirtelen egyik sem igazán tetszett. Pontosabban egyik hallatán sem csillant fel a szemem, hogy no EZ AZ, ezt Rékának találták ki. M. sem nagyon lobbizott egyik mellett sem, főképp mert ő már a legelején leszögezte, hogy iskola előkészítésnek Réka nem szenvedi hiányát egyáltalán.
Ahogy ott vacilláltam, megakadt a szemem az utolsó ponton. LOVAGLÁS. Sajnos gyorsan kiderült, hogy ez az egy olyan foglalkozás szerepel a Nevtan programjában, ami nem ingyenes (leszámítva persze a magán órákat)....Kaptam egy nevet és telefonszámot (annak a bizonyos Hedvigét, akiről tudjuk,hogy valójában férfinév az övé ;), amelyet aztán elsüllyesztettem az egyik mappám mélyére. Vagy elvesztettem, nem tudni, a lényeg, hogy odalett az elérhetősége.
Legutóbbi alkalommal ahogy ültem a "társalgóban" és vártam, hogy Réka végezzen I. nénivel, feltűnt egy új szórólap a faliújságon. Egy fedett lovardában álldogált egy ló, mellette bizonyára a Hedvig néven futó szakember mosolygott, egy szőke hölgy. Elmentettem a számát a telefonomba, mit lehet tudni. Következő szerdán éppen úgy adódott, hogy ráértünk, felhívtam, beszélgettünk, fél óra múlva már a város határában zötykölődtünk a Millér felé, ahol a lovaglás folyik, alig elhagyva a város határait.
Réka kicsit szégyellős volt az új arcok láttán, szótlan, de egyetlen bólintással belement, hogy felüljön a lóra. Úgy hívták, Farsang, 15 éves gesztenyebarna kanca csikorgó izületekkel. Ez utóbbit Tibitől tudom, aki velem ellentétben látott már testközelből lovat. Magyarán ült rajta. Réka sem volt teljesen kezdő, jártak középsőben az egyik ovis társa apukájának lovas tanyáján. Ahhoz képest, hogy csak nézelődni mentünk, simán végig nyomta egy egész órás lóterápiás foglalkozás 50%-át, megosztva egy kisfiúval.
Először csak körbe-körbe vezették a lovat, amin ült. Meglepő nyugalom áradt az arcáról. Míg nekem el kellett rejtenem aggodalmam, mikor a ló 15 centire ment el mellettem....remélem, Farsang nem nagyon érezte rajtam a majrét....Próbáltam vigyorogni. Később Hedvig körbe állította a bámészkodó szülőket és afféle állomásokat kreált belőlük. Az volt a feladat, hogy minden állomásnál bizonyos mozdulatokat tegyenek a szülők, melyet a gyerkőc a lovon viszonoz, mint egy köszönést. Pl. az én feladatom az integetés volt, Tibié a kopogtatás a saját fején. Mások tapsoltak, csípőre tették a kezüket, stb. A harmadik körnél a szülők nem segíthettek, milyen mozdulat kötődik az egyes emberkékhez, a negyediknél az anyukák sorrendje megváltozott a körben. Réka ügyes volt. Végül labdáztak még egy kicsit (egyik oldalon elkapta a labdát Réka, a másik oldalra ledobta Hedvignek.). Ennyi volt kb. az óra fele, innen egy másik kisfiú következett, amiben ugyan segédkezett Réka, de szemlátomást már unta a többnyire tétlen bámészkodást.
Óra után jött a simisimi, kapott belőle bőven a lovacska, plusz élelmesebb és felkészültebb szülők, akik nem csak úgy beestek a lovardába, mint mi Pilátus a Credóba, vittek almát és répát, amit Farsang méretes fogaival meglepő gyorsasággal és étvággyal betermelt. Nehezen szakadt el Réka a lótól, de végül hiszti nélkül, méltósággal távoztunk. :)
Hogy pontosan mire jó ez a terápia Rékának, bevallom, nagyon nem néztem utána, inkább csak az járt az eszemben, hogy a lóimádó Réka ennek a programnak örülne. Hetente, kéthetente egyszer. M. elbeszéléséből annyira emlékszem, hogy Rékának is hasznos (mint ahogy bárkinek az), fejlesztheti az irány érzékét (jobb és bal), ami még nem tökéletes. Koncentrációt is javítja, hiszen ahogy a ló jár, közben különböző feladatokat kell végezni. Nem mellesleg, ez az egész egy nagy élmény, hatalmas, olyannyira, hogy talán egyszer még én is felülök egy lóra. Olyan nagyon jó lenne!
