Ó, a hétfői nap a fellélegzések napja volt, Réka megírta az utolsó TZ-jét és ahogy én értelmezem, több felmérő és dolgozat nem is lesz ebben a tanévben. Hihetetlen megkönnyebbülés, pedig nem is hetedikes vagy nyolcadikos gyermekem van….. Hurrááááááá! Én már nagyon régen voltam ennyire boldog és felszabadult. Számomra már most kitört a vakáció, amit nagyon vártam, mert nagyon elfáradtam lélekben a végére. Mindig el szoktam. Két gyerekkel nyomon követni a tananyagot elég durva feladat, ha nem ezt csinálja az ember főállásban. Mondjuk szerintem úgy sem egyszerű. Főleg, ha a gyerekek hozzáállás olyan, mint nálunk Zalánnak.
Még mindig nem történt meg a bejelentés, azaz nem tudni, ki lesz Rékáék felsős ofője. A múlt héten nem hivatalos hírek terjedtek el, amit egyelőre cáfolnak, szóval mégsem Réka némettanára lesz az ofő….Hát most már nem tudom, mit higgyek, mit ne, de nem is érdekes, meg kell várni, míg a suli bejelenti. Azért én még reménykedem, hogy K. néni lesz, mert annyira emberi volt a fogadóórán...
Egy sor változás lesz egyébként jövőre. Csoportbontásban tanulják a matekot is, külön ének óra lesz fiúknak és lányoknak, ahogy tesi órán is másképp lesz a felállás. Új tantárgyként bejön a történelem, az angol a német mellé, kicsit bizonytalan vagyok, de szerintem az informatika is.….meg valami dráma?? Természetismeret lesz környezetismeret helyett, más neve lesz a "gyereknek".
Két év után újra a főépületben kapnak helyet (elvileg), mégpedig az emeleten, ami a felsősök hagyományos tanyája. Vándorolnak minden órán, ami érdekes lesz az elvesztett tárgyak szempontjából. Réka belekóstolt ebbe idén, fuvola óra, kamara, szolfézs, hol itt, hol ott...vesztett is el nem is egy pulcsit pl…..Első óta arra nevelem, hogy a padban nem hagyhat soha semmit, az mintha nem is létezne, de hát még mindig van, hogy elfelejti, most pl. a kirándulásos lap maradt ott.
Szóval izgi lesz a következő év is, és hát mikor unatkozunk, soha. Még nagyobb követelmények, még több terhelés, de előnye is van, pl. hogy ebéd után itthon találja magát a lány, tehát elvileg a kedvelt tevékenységekre több idő fog jutni. Ahhoz ragaszkodom, hogy ötödikben is menzás legyen, aztán meglátjuk, mennyire fogynak el a társai, mert világos, hogy ha nem lesz kivel ebédelnie, ő sem akar majd…Azt is elképzeltem, hogy mire én hazajövök a melóból, ő már megtanul, legalábbis egy ideális világban. Így foglalkozhatom Zalánnal, Rékát max kikérdeznem kell, persze egyelőre ez illúziónak tűnik, szükség lesz jó adag kötelességtudatra, hogy ez így legyen. Mivel feltett szándéka, hogy végig kitűnő lesz (mert azok a nyolcadikban az évzárón külön kis kupát kapnak, a továbbtanulás az elitben nyilván nem érdekli, jóhogy…) fel kell kötnie egy picit a gatyát és nem könnyedén venni TZ-ket és felmérőket, mint idén. Újdonság lesz a meglepetésszerű dolgozat és felelés is, na ez az, amitől én mindig kardomban dőltem, hogy mindig minden tantárgyból képben kellett lenni a rossz jegyek elkerülése érdekében. Én betiltanám a meglepi feleléseket és dolgozatokat....
Zalán teljesen más történet, számára jövőre kezdődik csak az iskola igazán a második osztállyal (legalábbis én úgy látom), szeretném, ha úgy teljesítene, mint amire képes. Szerencsére a sulis bandát kedveli , délután halálra van sértődve, ha négyre megy érte az apja, mert pont ráér. Jó kis osztálya van, bár sokkal kevésbé ismerem a társaságot, mint annak idején Réka osztálya esetében, mert eddig egyetlen közös rendezvény volt, most hétvégén egy kis játszóteres NEFAG-os batyus buli, arra sem mentem el, hiszen a kutyát nem lehetett magára hagyni. A kutya jól ellett volna a gyerekekkel a NEFAGon, csakhogy oda nem lehet vinni kutyát.
Érdekes demográfiai adat, hogy míg 2013-ban 64 helyre 68 jelentkező volt, majd 2014-ben Réka idejében is sikerült bőségesen megtölteni a két induló első osztályt nebulókkal, azaz 31-31 fővel indult az első évfolyam , addig most két 18-18 fős első osztályt indítanak szeptemberben. Valahogy nincsenek gyerekek, bár mindezt az élveszületések száma is alátámasztja, 2011-ben mélypont 88 000 gyerek született, míg 2016-ban 95 000. 2007-2008 volt a csúcs, amikor 99 000 baba született.
Visszatérve a Nefagra. Sütöttem lekváros tekercset, gondoltam az gyors is, egyszerű is, szeretik is a gyerekek. Valahogy átok ült ezen a tekercsen. Két tepsivel sütöttem, az egyiket majdnem odaégettem (de mindképpen alaposan túlszárítottam), mert véletlenül 250 fokon sütöttem és nem 200-on…..Hat perc után gyanús volt….A másik rúdról a felszeleteléskor kiderült szerencsére, hogy a piskótában félborsónyi lisztcsomók maradtak…ekkora amatőrt, komolyan, mint aki még nem sütött száz piskótatekercset….Úgyhogy a banda üdítőt vitt a bulira hozzájárulásként. Utóbb olvastam, hogy italról mindenki magának gondoskodott, na mindegy.
A gyerekek a héten már nem járnak suliba, helyette kirándulnak. Réka rögtön belecsapott a lecsóba, mert a Csodák Palotájába látogatnak ma az osztállyal, Zalánék pedig a helyi katonai reptérre buszoznak ki. Remélem, egészben hazaérnek este, tele élményekkel. Este felkészülésképpen maratoni rántotthús sütést rendeztem, mert ilyenkor mindig rántott husit akarnak vinni ebédre-uzsonnára. Mellé csináltam egy nagy vajling chilis babot is, ami olyan csípős lett, hogy a gyerekek számára ehetetlen lett…mostanában nagy sikereim vannak a konyhában, még jó, hogy a rántott husit nehéz elrontani.
A házfelújítóknál (nálunk) közben elkészült tegnap éjjel a parketta szegése is, Tiborom jóvoltából, mert mesterembert immáron lasszóval sem lehet fogni, úgy be van mind táblázva a nyárra….Nagyon szép lett, újabb kis lépéssel előrébb. Következik a polcok felrakása a nappaliba a kanapé fölé és a csillár plafonra illesztése, kicsit uncsi már az a villanykörte….
Hites uram nagy erőről, kitartásról tett tanúságot, ugyanis munka közben leégett (fehérbőrű...) és az arca, karja könyéktől lefelé rózsaszín lett. Illetve tegnap még bordós volt. Elég mókásan festett, amikor levette az ingét....Este, így leégve, munka után még neki állt szegőket fűrészelni és igazgatni....Egy igazi hőőős!
Dió köszöni, jól van, hizlalásos projektemet egyelőre még nem kell odafogyottságra hivatkozva lefújni, válogatós, keveset eszik (szerintem) és soványka. Nem nagyon, de lehetne gömbölyűbb. A színhús farhátat rizzsel, zöldségekkel mondjuk megeszi….és a kutyaszalámit is (BRIT)….és a töpörtőt sem veti meg. Jövő héten oltás, és kitárul előtte a világ.