Mostanában arra esek be reggel az irodába, hogy trópusi a hőmérséklet, 30 fokra van véve a szomszédos mini tárgyalóban a légkondi, onnan fűtjük az irodánkat. Hiába, fázós a főni. Ez azt jelenti, hogy ha reggel kerékpárral megyek dolgozni, rögtön bugyira vetkőzöm, elég egy póló átöltözés után. Persze 10 óra körül már egy vékonyabb kardigán vagy blézer is rámfér. Általában én lekapcsolom, ő bekapcsolja a fűtést, mikor éppen ki jár arra....mindenesetre ennek most a jelen helyzetben egészen különleges mellékíze, hangulata van. Nyilván a saját irodáját annyira fűti, amennyire akarja, ki is fizeti, csak hát, na.....
AMikor hazafelé tekerek, akkor a Bajcsy sarkán van az a lámpa bolt, ahol régebben, még a nyitás után folyton megcsodáltam a csillárokat és a nyálam csorgattam, hogy majd mi étkezőnkben milyen lámpa, milyen darabszámban fog lógni a plafonról....Aztán maradt egyelőre a régi, mert át kellene igazából fúrni az egészet 50cm-rel arrébb, de Tibi hallani sem akar arról, hogy ilyesmihez villanyszerelőt hívjunk, arról meg végképp, hogy ő maga csinálja meg. Különben sem vállalná el senki, szóval maradunk a szerény, szolid, régi lámpánál, azzal sincs nagy baj egyébként.... Na szóval itt a lámpa boltban régebben szinte mindenk kiállította csillár be volt kapcsolva sötétedés tájban és reggel is, azt hiszem. Most viszont az energiaárak elszabadulván, némileg szomorúan látom, hogy talán 4-5 csillár van bekapcsolva a korábbi 50 helyett, ami egyébként teljesen logikus és normális dolog. A helyzet velejárója. a
Pénteken Rékácska kidőlt a nyavalyájával, Zalán után, aki csütörtökön maradt itthon. Réka hősiensen lenyomta a hetet a gimiben, de mire hazaértem péntek délután, már aludt és amikor lefeküdtünk este, akkor is, sőt, amikor szombat reggel felébredtünk, akkor is durmolt. Gyógyulás titka Réka módra. Nem volt láza, csak köhögött, azt viszont ocsmányul, vasárnapra el is ment a hangja, hol dörmögött, mint egy termetes férfi, hol semmi hang nem jött ki a torkán. Úgy volt, hogy anyukámmal koszorúkat viszünk Halottak napjra alkalmából a temetőbe szombaton, de így csak ketten mentünk Tibivel plusz mama, a két gyerek és a kutya itthon maradt. Persze minden rokon őket hiányolta vég nélkül....Vasárnap a szokásos házimunka, főzés, tanulás ment, vég nélkül.
Október 23......Ilyenkor mindig elmeséljük a gyerekeknek, hogy nagyapám, M. papa, akit én is alig ismertem, a helyi forradalmi bizottság elnöke volt a forradalom idején. Apró törékeny ember volt, semmilyen forradalmi intézkedést nem hozott, az egésznek amúgy is túl hamar vége lett nagyjából 10 nap alatt. Utána viszont évekig jött érte a fekete autó, minden ünnep alkalmával és elvitték a Hortobágyra pár napra. Nem bántották, de nem is hagyták békén. Egyszer megjelent az újságban, hogy a zsíros kulák nem képes eleget beszolgáltatni a közösbe.....azok voltak a bizonyos padlássöpréses évek még 56 előtt. Nagyapám 60 kiló volt, mégis az ő nevét nyomtatták az újságba a hízott disznó fotója alá...Elmeséljük azt is, hogy az új állatorvosnak pont M. papa házát nézték ki, úgyhogy 3 gyerekkel kellett a kukoricagóréba költözni, mert érkezett az állatorvos. Nem volt hajlandó ilyen körülmények között beköltözni a házba, így a család visszaballaghatott a saját házába. Ilyen idők voltak azok, emberek....Még azt el sem meséltem, mikor apámat felvették katonai tiszthelyettesire, majd látványosan kirúgták, amikor kiderült, hogy kulák gyerek....Mekkora pofon lehetett az...
Közben a gyerekek gyógyulnak, illetve Zalán a héten már ment suliba, Réka is villámgyorsan gyógyul, de továbbra is köhög, szóval a héten már marad itthon. Tegnap megültük a házassági érfordulónkat is, ez volt a 13.....ilyenkor egy kicsit mindig visszagondolok arra az októberi napra és teljesen olyan, mintha tegnap lett volna. Pedig Réka még két éves sem volt, Zalán pedig mint egy zabszem. Azóta sok minden tervünk teljesült, több álmunk valóra vált. Az esti sétálnál tűnődtem rajta, hogy vajon a 13 évvel ezelőtti énem mit szólna a jelenlegi életünkhöz? Réka Vargás lett, Zalán hatodikos, a kéglit csinosítgatjuk. Szerintem nem lenne elégedetlen....és ezért hálásak vagyunk.
