2020. december 18., péntek

Téliszünet ON

 

Ma kitört végre a téli szünet. Télnek ugyan nyoma sincs, napok óta szitál valami az égből és Isten tudja mikor láttuk utoljára a Napot, de lényegtelen. Szuperjó nap volt, azért délig dolgoztunk, az utolsó simításokat elintéztük a 2 hét szünet előtt. Írtam a finneknek, hogy boldog karit és a cseheknek is, ahol a képviselő amúgy félig román...vagy tán egészen, nem is tudom. A finnek válaszoltak is rögtön szinte, belátható ideig nem rendelünk  most árut kamion tételben, szóval ajándék sem nagyon várható tőlük, pedig nagyon jó kis repi anyaguk van, sok-sok csoki pl.....Elvileg jövőre tervezünk egy utat Finnországba...ha elmúlik ez a járvány krízis, gyárlátogatás, ilyesmi....szóval az nem is jövőre lesz talán. 

Utána rendeltem ebédet a Csipet Csapatnak, kézműves hamburgerre gondoltam, mindenféle finomsággal, nagyjából negyed egyre meg is hozták a kaját és hát úgy bezabbantottunk, hogy mindenki csak nézett ki a fejéből, hogy most mi van.  Hát most ennyi volt az év végi záróvacsi.....azért az a tavalyi lazacos penne az Aranylakatban, az sem volt semmi. Négykor én elköszöntem, mert mentünk karácsonyfát venni, de biztos jó volt a hangulat még egy ideig. 

"Főztünk" egy kis forraltbort, 3 üveg fehérborból és némi ilyen-olyan porból....a lelkemre kötötték, hogy ne forraljam a bort, mert még alkoholmentes lesz. Valahogy elfogyott mind a 3 üvegnyi cucc....

A fenyőfát ugyanott vettük, mint a tavaly, a cukrászdával szemben, a Pennynél. Általában az van, hogy nagyon gyorsan elveszítjük a türelmünket a fákkal kapcsolatban és vagy megvesszük a legelsőt, amit megnézünk, majd átrágjuk magunkat vagy 25 fán, majd végül megvesszük a legelsőt....Egy nem túl barátságos asszonyság közelített meg bennünket, hogy mit szeretnénk, mondtam, hogy még magunk sem tudjuk, hogy nordmann vagy ezüst vagy luc, szóval csak úgy nézelődünk. Ez biztos tetszett a nőcinek, az eladók álma az ilyen vevő. Mutatott pár fát, de valahogy egyik sem volt az igazi, hol alul kellett túl sokat levágni az ágakból, hogy be lehessen faragni a talpba, hol fentebb volt hiányos az "lombozata'" a fenyőnek. Hirtelen arra gondoltam, hogy szegény fácskák, miért kellett ennyit kivágni, még éltek volna.... Ami érdekes gondolat, hiszen ezeket a fákat azért ültették, gondozták, hogy karácsonykor ki lehessen vágni egyszer.  Azonban nem szabadultam ettől a borús hangulattól, hagytam, hogy Tibi válasszon és hálóba csavarjon egy helyes kis fát.

Itthon arra értünk haza, hogy Réka kicsomagolta a karácsonyi ajándékokat. Szerencsére gyorsan kiderült, hogy igazából becsomagolja mindazt, amit nekünk szánt karácsonyra a délután barátnős shoppingja után.  Huhh! Csak ugyanazokat a csomagolópapírokat használta, mint amit én vettem. Este brassói készült vacsorára és elvittük sétálni Diócskát. Jön a pihi, remélem, jókat fogok olvasni, Víkingurt hallgatni, kikapcsolódni, szabadlevegőn lenni, sütit sütni, ebéd után kanapén hortyogni, sütit sütni még többet, töltöttkáposzta szagban fürdeni, esetleg puzzle-t kirakni, ilyesmi.