Gesztenyézünk

Ez már a sokadik generáció idén, ideje megörökíteni kedvenceimet.

Lónak indult, de Tibi félkészen kecskének nézte, hát az lett inkább, kapott állszakállt és szarvakat is....Nem, ez nem ördög!!!

Kitalálható, mi a másik kettő állatka? 

Folytköv után

Tegnap bűvész vendégeskedett az oviban. De nem is itt kezdeném a történetet, hanem még múlt hétnél. Egy este, vacsoránál sugárzó arccal tört ki belőlem:

- Hű, Réka, képzeld, nem sokára bűvész bácsi látogat hozzátok az oviba, egy igazi bűvész! - vagy valami ilyesmit hadartam. (Azt nem tudnám megmondani, miből találtam el a nemét...női megérzés?)

- Az meg mi? - pillantott fel Réka a tányérjából közönyösen. Picit meghökkentem. Nem tudja a leánykám, hogy mi fán terem az a bűvész??? Milyen minőségű nevelést biztosítok én neki Tibistül, irgum-burgum? No persze cirkuszt még nem látott, max. kívülről a sátrukat és ezen záros határidőn belül változtatni kell, szóval min is csodálkozom? 

Túltevén magam a  meglepetésen, definiálni próbáltam Rékának, miképpen képzeljen el egy ilyen fazont, majd eszembe jutott, hogy az egyik Dórás könyvben szerepelt egy. 

- Igen, az Enrique, nyuszit varázsolt a kalapjából. - derült fel végre Réka képe is. 

- Úgyvan! - értettem egyet kisvártatva, mert bár én olvasom fel a Dórás meséket, nekem nem rémlett a neve egyáltalán....és elmeséltem, mivel is foglalkozik a bűvész bácsi és mi várható majd az előadáson.

Azt nem mondanám, hogy csillogó szemmel, izgatottan várta volna a szerdát, amikoris tényleg  ellátogat az a bűvész az oviba, de ellenérzést sem nyilvánított. Egészen addig, amíg ahhoz a részhez nem értünk rutinunkban, hogy elköszönjünk egymástól és én nyakamba vegyem a lépcsőházat, ő pedig vidáman beslattyogjon a csoportszobába. No ez elmaradt. Először diszkréten jelezte, hogy ő nem akar ma oviban maradni. Forszírozásomra, hogy miértis, azt felelte logikusan, hogy "mert nem." 

Leszereltem Zalánról a fél perce ráadott dzsekit és leültünk Rékámmal az öltözőben, mert immár könnyeket is potyogtatott bőven Réci, éreztem, hogy nem lesz rövid menet. Segítségem hirtelen nem akadt óvónő vagy dadus formájában, mert bár teljes volt a létszám, hatalmas volt a sürgés-forgás és készülődés (gondolom, az előadásra, de fene tudja.) Nagy nehezen kiszedtem Rékából, amit sejtettem jól, hogy nem akar a bűvész előadására menni. Nem és nem. Jött aztán Szilvi dadus (?), csábította kakaóval és kaláccsal az itthon jóllakott lányom, hatástalanul. Mivel Réka erősen ragaszkodott jobb combom szoros öleléséhez, ezért Szilvi szólt Ed. óvónéninek, hogy segítsen. Ed. óvónéni szerencsére gyorsan oldott Rékámban ezt-azt, pl. úgy, hogy megígérte, ha nem akar Réka varázslót nézni (akarom mondani bűvészt), hát maradhat a csoportszobába is nyugodtan, semmi baj. Rögtön felszáradt minden könny és Réka jobb kedvvel köszönt el tőlünk. 

Napközben sokszor átfutott a fejemen, hogy vajon rá tudták e beszélni Rékát a bűvészre vagy nem...reméltem, hogy igen. Nem feltétlenül azért, mert leperkáltam korábban egy 500-as bankót E. óvónéninek, hanem mert megint jött az a mostanában gyakori gondolatom, hogy Réka olyas valamiről marad le, ami nagyon tetszett volna neki.

Délután, amikor mentem érte, megálltam Zalánostul a tornateremnél. Torna órája lett  volna Rékámnak, az az egyetlen különóra, amire mostanság elmondása szerint járni szeretne. Ácsorogtam ott egy ideje az ablakoknál, simán be lehet látni, amikor rá kellett ébrednem, hogy Réka nincs is a kislányok között. Megint a szomszédos csoportszobából halásztam elő, a Katicásoktól. Nagyon vidám volt és nyomban izgatottan mesélni kezdte, mi volt a bűvész bemutatóján. Nyugtáztam hát, hogy oda legalább elbillegtette csinos fenekét....

Arra jutottam, hogy valamiért idegen emberekkel nem megy a leánykám sehová. (Ami alapból jó, csakhát...) Hiába jön a tornaórát tartó néni (fiatal hölgyről van szó), hogy levigye őket az órára, Réka hallani sem akar arról, hogy elhagyja a megszokott kis csopi szobát. E. óvónéni megígérte, hogy jövő héten lekíséri majd a tornára, vele biztosan le is menne, Ed.-nek ugyanez nem jutott eszébe és a héten ő a "délutános". Valahogy mintha a hittan órával kezdődött volna minden, hisz előtte tornára gond nélkül elment két csoporttársával...azóta semmi, sehová. 

Jövő héten éppen ezért majd leviszem tornára én őkelmét. Ennek az ötletnek örült Réka, látszott, hogy felszabadult....Mert ahogy figyeltem kívülről a tornaóra menetét, megint csak meggyőződtem arról, hogy Rékának ez tényleg nagyon testhezálló és neki való. Nem bánom, ha nem szeretne járni, mert nem tetszik neki, de ne azért ne vegyen részt a torna órán, mert egyéb nyűge, félelme megakadályozza abban. Meglátjuk, mit hoz a folytatás.

Folytköv. különóra

Múltkor némiképp félbehagytam a különórás bejegyzésemet. Illetve nem fejtettem ki, pontosan mi is történt aznap, amikor a legelső hittan foglalkozás került megrendezésre az oviban. Röviden és tömören annyi, hogy Réka nem volt hajlandó elmenni az órára. Szokás szerint jött a tanárnéni begyűjteni tanítványait, báránykáit, az én lányom viszont ahelyett, hogy vele tartott volna, kiverte a teátrális nagy hisztijét, hogy ő nem megy, nem akar, semmiképpen, sohasem....E. óvónéni nyakába kapaszkodott, sírt-rítt, hogy aztán persze nem lett a hittanból valóban semmi. Csodálkoztam is a dolgon, meg nem is. Rékának halovány lila fogalma sem lehetett, mi fán terem az a hittan és bár elmagyaráztam neki, hogy játszani fognak, történeteket hallgatni (legalábbis úgy gondoltam), szóval klassz lesz, mégiscsak idegen területre tévedt. Mármint tévedt volna, ha elmegy az órára. 

Kedden (szóval ma) volt esedékes a második óra. Az elsőről simán lemaradtunk a múlt héten, amikor leterítette a gyerekeket a köhögős takonykór. Az elmúlt napokban óvatosan közelítettem meg az angol óra témáját Rékánál. Ahányszor olyan húrokat pengettem, melyben az angol órákról regéltem és  buzdítottam a lányom, Réka többnyire egy mosolygós "hurrááá"-val nyugtázta a hallottakat ("mármint, hurrrá, lesz angolóraaaa...", így optimistán néztem a kedd délután elé.

Biztos ami ziher alapon azonban fél ötre az oviba vágtattunk, elméletileg majdnem fél óra még hátra volt az angol órából. Pont arra léptünk az öltözőbe, hogy ez ütötte meg a fülem:

- Réka nem ment angolra, óvónéni, ugye tudod?? - a dadus volt. A miénk. A megnevezett Réka pedig kétség kívül az én lányom, mivel légyen a keresztneve mostanság bármily gyakori, nevének egyetlen képviselője ő a csoportban. 

A lány nem volt látótávolságon belül, a szomszédos Katica csoportban játszott valamivel. Nem is volt gond, mert legalább kicsit volt időm kezelni a mérgemet, ami hirtelen elöntött és füstként távozott minkét fülemen. A dadus hívására Réci nagy ártatlanul előtrappolt és a nyakamba ugrott....

Az óvónéni nem volt tanúja Réka nagyjelenetének, melynek során kinyilatkoztatta, hogy nem akar angol órára járni, így sokat nem segíthetett. Annyira jutottunk, hogy jövő héten folytköv. De nem lesz folytköv., hisz ovi sem lesz aznap, nem hogy angol. Utána pedig ki kell pengetni a nyelviskolának a féléves/éves tandíjat, amit nyilván  nem fogok kifizetni, ha a lány oda sem volt hajlandó dugni az orrát. Még egy terepszemlés, beszimatolós, megnézemmilyen próba órára sem

Hazafelé  Réka azt nyafizta, hogy nem akar sem hittanra, sem angolra járni, csakis tornára. Hát gondoltam én, hogy Isten tervez (no meg Anya), Réka végez, mégis ilyen határozott "válogatásra" a különórák kapcsán ilyen zsenge korban valahogy nem számítottam....Remélem azért iskolába hajlandó lesz majd egyszer járni, ha arra érett lesz és nem szorongatja az óvónéni szoknyáját a nyolcadik életévének kapujában is. Lelki szemeim előtt máris láttam, ahogy repülnek felém a füzetek, hogy nem, márpedig ő nem tanul, soha nem is fog tanulni, sőt, iskolába sem jár soha többé, jó volt neki az óvoda és a Manó csoport.....


Hogy búmat tetézze, mamától egyből megkaptam, hogy genetikailag másképp vannak beállítva ezek a mai gyerekek, mert ha őket 60 évvel ezelőtt angol órára akarta volna beíratni az anyjuk, biztosan örömtáncot jártak volna, amit két hétig abba sem hagynak. De ők örültek, ha iskolába járhattak és volt mit enniük. Ezen vigyorogtam egyet, félig meddig kínomban. Nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni, az én gyerekem ilyen, mit csináljak, na....Üssem agyon, kergessem sodrófával lakásszerte, mert nem akar angolra, sem hittanra járni?? Egy biztos, picit több pénzem marad a karácsonyi shoppingra. És ez is valami....

Molly-ról

Az orvos úgy mondta ki az a két rémes szót, olyan közönyösen, hogy az már önmagában szíven ütött. Mintha csak mellékesen odavetette volna, "Ez a kutya szőrös." - ami ugye sem nem meglepő, sem nem újdonság. Csakhogy nem ezt mondta, sajnos. Hirtelen fel sem fogtam, nem is értettem. Miért nem mondja: "Sajnálom". Vagy legalább "sajnos". Miért nem elemzi a kilátásokat, lehetőségeket, esélyeket?? Hagytam, hogy vizsgálja, kezelje, tesztelje, elemezze a kutyámat, addig én karomban Zalánnal, mellettem Rékával kisomfordáltunk a rendelőből a váróba. 

Egész más nyavalyával kezelte most a doki a kutyát, a daganatról szó sem esett egyáltalán. "Majd ha felgyógyult ebből..."- hárított az orvos. Távozás előtt azért nem bírtam ki, rákérdeztem, rákról van e szó. Az ő szájából kellett hallanom. Bár ezt  a szót nem tudta megformázni a szám, maradtam a "rosszindulatú"-nál. Legszívesebben visszanyeltem volna ezt is, és úgy teszek, mint akivel az elmúlt fél óra soha meg nem történt és nem is fog....De azt is tudtam, muszáj feltennem a nagy kérdést. "Nagy valószínűséggel igen". - jött a letaglózó válasz. Éreztem, hogy végigfut a hátamon a hideg, a nyakamtól egészen le a derekamig vagy fordítva, fogalmam sincs. A hideglelés velem maradt. Volt folytatás is, száraz tények, statisztikák, nem is emlékszem a lényegükre. Néztem a kutyám, ahogy a küszöböt szagolgatja érdeklődve és nem tudtam felfogni az egészet. 

Hazafelé a kocsiban úgy utaztunk, mint mindig. Én az anyósülésen, előttem a padlón a kutya. Simogattam az orrát, figyeltem a szemét. Fájt a szívem, nagyon fájt, bár még semmi nem biztos. Anyuéknak képtelen voltam elmondani, nem volt sem kedvem, sem erőm....

Itt a második!

Különórákról

Amikor a "régi ovinkba" tértünk be cirka másfél évvel ezelőtt, hogy infót szerezzünk valamint benyomásokat, az igazgatónő gyorsan felhívta a figyelmünket arra (amit amúgy is tudtunk), hogy náluk nincsenek különórák. Semmilyenek. Sem angol, sem német, sem spanyol. Sem torna, sem balett, sem hittan, sem foci, sem karate, sem néptánc. Semmi. Nem zavart bennünket kifejezetten, egy meleg, családias környezetet kerestünk Rékának, ahová szeret majd járni és otthon érzi magát....

A dolog nem jött össze Rékának, nekem végképp nem, de ehhez a sajnálatos tényhez nem sok köze volt a különórák hiányának. (Persze ha az igazgatónő felvázolja, hogy számára a "gyermekmegörző-szerű" ovi az ideális, ahol oktatásból nagyon kicsi, szinte minimális a szint, ahogy kreatívkodásból is...ellenben Rékám egész nap szabadon játszhat majd, amit csak akar, reggel 9-től délután 4-ig, gyakorlatilag zavartalanul....Nos ha ez így elhangzott volna, biztos felpattanok, ahogy 8 hónapos terhes mivoltam engedte volna és csak hűlt helyem virít mindössze az igazgatói irodában. )

Az "új óvodában", Pitypangéknál van lehetőség néhány különórára, amelyek valamennyien 4 óra körül kezdődnek és egytől egyik az ovi épületében kerülnek megrendezésre. Ami jó, mert elég különóra után begyűjtenem a csemetét, nem kell ovi után érte mennem és átcibálnom Zalánostul a város egy másik pontjára, hogy ott részt vegyen valamely foglalkozáson.

Onnan indultam ki, hogy valamiféle torna, ugrabugra, tánc jó lenne Rékának. Ha zenés, az még jobb. Így kötöttünk ki a FitKid - féle órán. A fitness, mint olyan, elég távol áll tőlem, ami azt illeti, de ennek nincs jelentősége egyelőre. Ami lényeges, hogy Rékának nagyon tetszett a torna. És mivel bejött neki, úgy láttam jónak, ha balettre el sem viszem, még mutatóban sem, elsősorban azért, mert a balett mesternő inkább 5-6 éveseket várt szeretettel az órájára. Tehát ebbe jövőre is ráér belekóstolni Réka. No a balett valami olyasmi, ami viszont nagyon közel áll hozzám, még 14 évesen is álmodoztam arról, hogy híres prímabalerina leszek, amikor erre már parányi esélyem nem volt...

Egy délután szólt az óvónéni, hogy indul hittan az oviban, nem érdekel é bennünket? Év legelején beírtam Rékát, gondolkodás nélkül, szóval örültem, hogy lesz. Az én életemből kimaradt a hittan, a biblia ismerete egy az egyben, amit sajnálok. Igaz, azóta ezt pótolhattam volna ezerszer felnőtt fejjel immár, és nem tettem, mindig volt és van fontosabb dolgom....Viszont  Rékának megadnám a lehetőséget. A hittan és mindaz, ami ezzel jár (akár értem ez alatt akár a templomba járást és aktívabb részvételt egy gyülekezet életében) mindenkinek csak a javára válhat, ezt szilárdan hiszem, akár óvodás, akár iskolás, akár felnőtt...Hogy aztán mi történt az első hittan órán illetve helyette, arról majd később. 

Legnagyobb fejtörést az angol órák okozták. Kell e az nekünk vagy nem? Nem vagyok ellene a korai nyelvoktatásnak. Legalábbis olyan 4-5 éves kortól semmiképpen. A játékos szótanulás, mondókázás, verselés, alapszavak és kifejezések tanulása csak jó lehet  Rékának. Egészen biztos nem azzal kezdi majd a tanárnéni, hogy "Na gyerekek, ma megismerkedünk a Past Perfect igeidővel, jóóóóó? - Az utolsó lökést az adta meg, hogy újabban kérdez Réka. "Hogy van a "béka" angolul, anya?" ...."És az, hogy "teknős?" - A szavak pedig meg is ragadnak a memóriájában. Nyitott az idegen nyelv iránt és fogékony, szóval be is írattam angolra erre a tanévre. Ellenben lebetegedett mielőtt az első órán részt vehetett volna, így hogy tetszik e neki az angol óra és hogy lesz e kedve járni, az még a jövő hét zenéje. 

Tehát torna és angol + hittan. Ezzel le is zártam a különórák témáját erre az évre, azt hiszem. Hogy ezek közül melyik épül be tartósan és hosszabb távon is az életünkbe, az Rékától függ elsősorban. 

Réka mondta 24. rész

Én: - Játszunk a dominóval?

Réka: - Neem. - felel nyarvogva.

Én: - Miért nem? 

Réka: - Mert mindig én nyerek.

Nem gondoltam, hogy ez is lehet probléma....

***

- Zalán, leszünk barátok?

- Nemm! - vágja ki reflexszerűen, védekezőn. Hiszen Réka szegezett neki egy kérdést, az a tuti, ha nemet mond rá. A leányka nem keseredik el.
 - Akkor legyünk testvérek, jó???

Cupp, cupp, cupp....Nagy ölelés és  csóktenger.....

***

Réka: - Ehetek finomságot?

Én. : Nem. - rövidre tervezem zárni.

Réka: - De miért nem?

Én: - Mert kaptál már túrórudit és cookie-t is. (Ezen a pontok kisfiam felkapja a fejét és megragadja a fütykösét úgy gatyán és pelenkán keresztül.)

Réka: - De nekem kell még fihinohomsáhág....

Én: - Nem, nem. Ma már nem. - kötöm az ebet a karóhoz. (Zalán megáll előttem, keze még mindig ágyékán, kérdőn, hogy hát kérem, itt a kukim, mit is akartok vele???

Réka lekonyul, hallgat...majd annyit mond tömény elkeseredettséggel a hangjában.

- ÁÁÁÁ, én mindjárt sírva fakadok.....

***

Réka: - Tudod, kivel játszottam ma? PaffKatával.

Én: - Iiigen? 

Réka: - Igen, ő a barátom.

Én: - Hm...Ez a neve? Paff Kata?

Réka: - Igen.

Én: - Neeem, nem hiszem, hogy ez a neve.

Réka: - Dehogynem. Ez a neve.

Én: - Szerintem nem. Fogadjunk, hogy nem így hívják.

Réka: - .....  - mert még nem tud fogadni.

---

Másnap az oviban bogarászom a csoport névsorát. Éés felcsillan a szemem, megtalálom, amit akartam.

Én: - Gyere ide, Réka, nézd csak, ki van írva Kata neve. Papp Katának hívják.

Réka: .... - vállat von.

Én: - PaffKata neve Papp Kata. 

Réka: - Dehogy, nem. PaffKata az. 

Én: - Papp Kata.

Réka: - Nem, PaffffKata.

Én: - PaffKata?

Réka: -Igen, az óvónénik is úgy hívják....

Hát...további nyomozómunkát igényel eme fontos téma.

Zalán 17 hónapos

Olyan furcsa, mert sehogysem fér a fejemben, hogy már másfél éves lesz maholnap...Pedig sokat okosodott-ügyesedett az utóbbi időben, mégis nehéz felfogni. Bár azt sem érem fel ésszel, hogy december 13-án Réka megkezdi ötödik életévét....szóval ez nálam már csak így van.

• Két embert látok a vonásaiban, életem két meghatározó férfi alakját, édesapámat és Tiboromat. Talán írtam már erről, de ez egyre inkább így van. Egy-egy gesztusa, mimikája, villanása annyira apura vall, máskor kiköpött Tibi, édesapja miniatűr mása....
• Hogy hány kiló, nem tudni, elemileg lemerült a mérlegünk. Sanszos, hogy még mindig innen van a 10 kilón. Sokszor eszik keveset, vacsorázni nem igen szeret....
• Nadrágtartó kéne némely nadrágjához, melyet inkább vasgyúrókra szántak
• Fogainak száma eléri a 11-et. 8 + 2 rágó alul + 1 bal felső hármas (?)
• Imádom a haja illatát. És egyáltalán, azt a finom kisfiú-illatát.....Ha nem puszilgatom, akkor éppen szagolgatom. De legjobb a kettő együtt, amíg még eltűri. Az évek meg vannak számlálva...
• "Olvassa" a "Majom mamája" című könyvet. Lapoz egyet: "Nem, nem..." megint egyet: "Nem, nem"...egészen a végéig. 1) Azt senki nem állíthatja, hogy nem használja ki a szókincsét.
• Bablevest kanalazva minden egyes babszemnek megörül. "Ba..." - ragyog a képe. 
• Tibi derékon alul megfürdeti, ha kakás pelustól szabadítja meg. Szerinte a szag nem akar szűnni....
• Ha fogzik, nem nyeli le a nyálát, inkább adja a veszett kutyát 
• Utasításokat klasszul követi (fordulj meg, hozd ide, gyere ide, tedd le)
• Már nem mindenre mondja, hogy "NEM". Az igent egy amolyan öregemberes rövid "ö" jelzi. Vagy ha nem szól semmit, akkor érvényesnek tekintem az elvet, ami nem nem, az igen
• Olykor minden állat kutya ("vauvau"), olykor minden zöldség bab ("ba")
• Réka két hete járt oviba, amikor egyszer csak áttért az egyszeri délutáni szundira. Három órát durmol egyhuzamban.
• Nem kötik le a mesék, nem néz tévét. Ablakos könyv azonban továbbra is nagyon menő.
• Ugyanolyan egyedi módon fogja a kanalat, mint annak idején Réka - nem marokra, de nem is ahogy egy felnőtt
• Nagyon apás, ami először fájdalommal töltött el. De mivel látom, Apa szívét ez mennyire melengeti (finoman szólva), hát vele örülök. 
• Ehhez kapcsolódik, hogy klikkesedünk. Ha teljes a létszám itthon, Réka rajtam lóg, Zalán Tibin.
• Most már kétség sem férhet hozzá - fut, mint a nyúl. Ezt egyhelyben is tudja művelni. Ami szerintem egész vicces, legalábbis mindig kinevetem.
•  Felismeri a kapunkat, ha séta után hazaérünk. Ahogy az autónkat is.
• Van egy úgynevezett szerelési kényszere. Talán a kisfiúknál ez a DNS-be be van építve. Fogja a ceruzát és elmélyülten bütyköli a műanyag motorját. Vagy bármit.
• Próbál páros lábbal ugrálni (ágyon már megy neki) Ebből kerekedik a "földbe gyökerezett fiú" vagy "a fiú, aki rágógumiba/ragasztóba lépett kétlábbal"  vicces esete
• Ebéd után az átöltözés garantált - talán ha a koszt kizárólag száraz anyagokból állna, más lenne a helyzet, dehát nem
• Ha éjszaka nem találja a cumiját, simán felébreszt a galád. Harmadjára kissé erőltetett a mosolyom, ahogy felé hajlok és matatok az ágyában vagy alatta. Sőt, ami azt illeti, nem is hiszem, hogy mosolyognék olyankor...
• Mintha kezdené a szavak elejét utánam mondogatni. Akár egy mini fiú papagáj. Ez azonban még annyira újdonság, hogy nem vagyok benne biztos. 
• Egyébként új szavai nem igazán vannak. Ilyesmiket tud: nyamnyam (ha enni kér), o-ó (ha valami leesik), kokk (kukk helyett), "a" vagy "au" (autó), "a" - jelenthet lámpát is. Apa szerint az is mondja, hogy "anya", de én még nem hallottam.
• Sütifaló nem érdekli - nem mintha profin kezelné, azelőtt megunta, hogy ez bekövetkezhetett volna...
• Teljesen önállóan eszik - ha akar. Ennek azonban hatalmas káosz (amit ő kutatómunkának álcáz) a vége.
• Nagyon szívesen járna Rékával oviba. Mindig úgy távozunk az oviból, hogy vadul bírkózom Zalánnal. Én mennék, ő maradna.  
• Körkörösen firkál, de leginkább sehogyan sem.  Nem igen vesz kézbe ceruzát vagy zsírkrétát. Ez nekem picit fura Réka után. Azt viszont szívesen veszi, ha én rajzolok neki.
• Szereti a mutogatós mondókákat (Fújja szél..., Gyülekeznek a felhők..., Borsót főztem... és társai) 
• Toronyépítés új a játék palettánkon, egész ügyes, eddig 7 emeletes torony a rekordja. Finommozgásokkal sincs gond, azt hiszem. 
• Megbízhatóan iszik pohárból egyedül is - a teve-típusú Rékával szemben ő sokat iszik
• Főbb testrészeit ismeri (másfél évesen 1-et illik minimum) Tudja, hol a buksija, pocakja, fütyija, keze, lába, nyelve, foga, füle stb. 
• Ha kaka van, szól. Utólag persze.Előre hajol és nyuszit utánozva fintorog.
• Szeparációs szorongást nem ismeri - legalábbis, ha tőlem szeparálódik. Ha Tibitől, az más káposzta
• Ha úgy cseréljük le a pelenkáját, hogy az szerinte nem elég pisis és még kaka sincs benne, nagyon fel van háborodva. Vesztegetjük az idejét, gondolom....
• Imád gesztenyét vagy makkot gyűjteni, színes leveleket, taknyos zsepit, csikket, 
• Minden kincsét a babakocsi "csomagtartójába" gyűjti. Majd ottfelejti.
• Macis takaró még megvan...mi is lenne Zalánnal nélküle. Ha fáradt, kihalássza az ágyikójából és ráfekszik, húzza-vonja maga után, úgy jelzi, hogy pihire vágyik. 
•  Élvezettel mos fogat
• Nem szokta a fejét csóválni, ott van neki a jól bevállt "nem" szócska, ugye...Ha mégis néma tiltakozás kívánkozik ki belőle, a felsőtestét rázza a feje helyett és közben vigyorog. 
• Kevesebbet harap (mármint Rékát), de sajnos amikor mégis, akkor aztán harap rendesen. Hogy erről hogy lehet leszoktatni....én nem tudom.
• Szívesen játszik az autóival, de méginkább az ő műfaja a felfedezősdi. Amikor csak úgy cirkál a lakásban és elbogarászgat érdekes dolgokkal.
• Akaratosságban igen élenjáró. "Most akarom. Most és azonnal." - ez az ő jelszava.
• Reggel fél 7-kor legkésőbb ébren van. Továbbra sem sikerült megértetni vele, hogy hétvégén NEM SZABAD felébresztenie az ősöket 8-nál hamarabb. (9 még jobb lenne...)
• Szeret velem vetődős játékot játszani. Amikor a pelenkázó tetejéről leugrik a semmibe, nekem pedig az a dolgom, hogy elkapjam.
• Szívesen flangál Réka sapkáiban, matat a hajcsatjai között....Remélem, ezt kinövi gyorsan.
• Úgy vélem, jobbkezes lesz, a balt nem sűrűn használja
• Kifújja az orrát zsepibe - úgy lájtosan. Majd ha egyszer beteg lesz (jó soká) kiderül, mit ér a tudománya.
• Tud köpni, fogmosás során tanulta Rékától - legalábbis remélem.
• Szobatisztaság rögös (?) útján el sem indultunk, nem is gondoltam rá, hogy téma lenne nálunk. Majd a nyáron. Vagy akkor sem.
• Idegenekkel szemben nem félénk vagy bújós, bár nem is szól egy árva kukkot sem hozzájuk. No, nem mintha tudna beszélni, az igaz...Múltkor az ablakos bácsinak minden áron meg akarta mutatni a köldökét. Nem nyugodott, míg az meg nem csodálta.

7. hét

...már nem jött össze Rékának az oviban. Ahogy azt a hétvégén már tudtam jól. Megint ez a fránya, fuldokló köhögés, ami hol jobb, hol rosszabb, de ha rossz, akkor nagyon rossz. Próbálok kutatni az emlékeimben, hogy megúsztuk e már valaha ezt antibogyó nélkül, úgy hiszem, igen és remélem, most is így lesz. 

Közben Zalán is köhent egyet-kettőt, elszórva, Rékával ellentétben viszont lázaska. 

És én sem vagyok jól...

Az első Almánk

Régóta terveztük, hogy Alma koncertre látogatunk, de valahogy valami mindig közbejött. Pénteken Apa megvette a jegyeket, úgyhogy onnastól fogva nem volt visszaút. Pedig egy nem várt körülmény ezúttal is bezavart, szombat reggel Réka hébe-hóba bár, de randán elkezdett köhögni....Zalánt mamánál parkoltattuk, úgy gondoltam, a legeslegelső leülős, nagytermes (pontosabban tornatermes) koncertünkre nem visszük magunkkal Mr Örökmozgót. Így utólag belegondolva, nyugodtan elvihettük volna, remekül szórakozott volna, talán még híres gyors Surda táncát is előadja, ha hangulatba jön. 

Legutoljára hasonló léptékű koncerten még édes kettesben vettünk részt Apával, amikor Ákos Szolnokra látogatott. Akkor is október volt (asszem...) és mondhatom, életem legnagyobb koncertélménye volt az az este, míg élek, el nem felejtem....Ez jutott eszembe, amikor induláshoz készülődtem. Nagyon izgultam, hogy vajon Rékának fog e tetszeni a dolog, nem kéri e a harmadik nóta után, hogy na ott az ajtó, távozzunk, ilyen vagy olyan okkal. 

Az előjelek inkább baljósnak mutatkoztak. Rossz hangulatban érte a vasárnap reggel a Réka lányt, kérdeztem is, hogy fáj e valamije, mi a búbánata, amiért olyan morcos....Azt hiszem, inkább csak fáradt és kialvatlan volt. Délután Apa magával vitte egy villám kiruccanásra M. mamáékhoz és annak rendje és módja szerint el is aludt az autóban. Ennek örültem, mert legalább pihent egyet a zenebona előtt. Picit túl nagyot is horpasztott, úgy gurultunk be a parkolóba a koncert helyszínén, hogy Réci aludt, mint egy medve. Magához kellett téríteni, hogy ébresztő, kelesztő....megyünk Almáékhoz. Szerintem világáról sem tudott, ahogy kikászálódott az autóból szegénykém....

Negyed órával kezdés előtt kb. elfoglaltuk helyeinket és Réka igen megszeppenten ült az ölemben. Nagyjából három-négy dalnak le kellett peregnie, amíg újra önmaga lett. Akkor éreztem, hogy együtt él a dalokkal, tapsol, csápol, énekel. Majd meglepetésemre a "kemény mag" közelébe szeretett volna menni, előre a színpadhoz. Nekem kellett némi ösztönzés, de arra ott volt Apa, úgyhogy felálltunk és előre osontunk, pont amikor a "nád a házam teteje..." (Réka egyik kedvence) kezdődött. 

Egy kedves anyuka szorított nekünk némi helyet maga mellett a padon, így kényelmesebben telt az utolsó néhány dal. Enyhén irritált, hogy közben Réka minden áron kombinéra akart vetkőzni, hogy alsóneműjén vigyorgó Dóra is lássa Almáékat közelről...és a pulcsiján virító kettes számú Dórának is képben kellett lennie, mi folyik a színpadon...de ezen is túllendített bennünket a zene sodró ereje. No meg némi anyai erély.....

Szép volt, jó volt, sőt szuperjó volt!! Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat. Itthon Réka meg is jegyezte, hogy jövő héten is megyünk Alma koncertre, sőt, minden héten mostantól fogva.

Twist nagyi

A napokban Réka rajzfüzeteit böngészgettem, mert kerestem bennük valamit. Egyszer csak rábukkantam erre a régi kedvencre. Nem friss alkotása Rékának, júliusra datálódik, de még most is széles mosolyra görbült a szám, ahogy csak rápillantottam. Azért vicces a kép, mert köszönő viszonyban sincs azzal, ahogy L. mama a valóságban kinéz. Magasra tupírozott haj, bő nadrágszoknya, hosszú gém-lábak, vad táncos mozdulatok...és nem utolsó sorban méretes lábkörmök. Vagy inkább karmok?  

Azért L. mama le volt nyűgözve, amikor megmutattuk neki Réka rajzát. 

Anya képben van

Tegnap szülői értekezlet volt az oviban. Leültem, felnyitottam kis fekete mindentudó noteszem, majd felvéstem bele. "Szülői értekezlet - október 16"....Aztán félidő táján  megvilágosodhattam, mert ceruzámmal lesatíroztam a 16-ost és átírtam: október 13. Nagyon elégedett voltam magammal, hogy erre rájöttem. Roppantul. Itthon vacsora közben Apa tájékoztatott, hogy egyébként "ma (azaz tegnap) 12-e van"....

Na ilyen sem történt még velem soha. Vagy legalábbis nem vettem észre....ugye, mert az is könnyen lehet,ilyen aggyal. Szóval mindent egybevetve, súlyos a helyzet. Annak sem tudok  örülni, - lehet, egyszer még fogok - hogy legalább a hónap tekintetében igazam volt. 

Veszekszenek, civakodnak, egymásnak esnek....

Igazából magam sem tudom, hogy mikor kezdődött, ez amolyan "tyúk vagy a tojás" esete. Annyi bizonyos, hogy mostanság ezek ketten (gyk: Réka és Zalán) képtelenek együtt játszani. Maximum egymás mellett, rövid ideig megtűrik egymást, teszem azt a babakonyhában....de az is csak átmeneti. A civakodás minálunk hétköznapi, mindennapos dolog...és akkor nagyon diplomatikus voltam, mert a "folyamatos" szó pontosabban leírja a helyzetet.


Sokszor még ki sem lépünk az ovi kapuján (ahová abból a célból érkeztünk, hogy Rékánkat haza vigyük), alig esünk túl a viszontlátás örömén, ezek máris egymásnak esnek. Mert mondjuk, Réka kitalálja, hogy szomjas és ez rádöbbenti Zalánt, hogy ő is a szomjhalál környékén lavírozik. Vagy Réka bele akar ülni a babakocsiba (igen, van egy ilyen mániája olykor), amit Zalán nehezményez és hajtépéstől kezdve, tesójának ütlegelésén és ruharángatásán keresztül a visításig sok mindent elkövet, hogy Rékát feltartóztassa.


Amíg Zalán kisebb volt, a helyzet kevésbé volt ilyen "anyaszomorító". Az hamar feltűnt, hogy Zalán egész zsenge korában, bőven 1 éves kora előtt nekifogott érdekei érvényesítésének, pici kezével oda-oda csapott Rékának, meghúzta a haját, ha valamely játékhoz nem jutott hozzá. Fogalmam sincs, ezt honnan látta, mert az ilyen "odacsapok" nálunk nem szokás. Talán a DNS-ében hordozza? Nem tudom. Réka azonban sokáig - és ezért minden tiszteletet megérdemelt és meg is kapott - nem vágott vissza. Angyali türelemmel "Jajj, Zaaaalcsika, ne máááár!" - és elintézettnek tekintette a konfliktust. 


Ám Zalán cseperedik, növekedik és mellesleg erősödik is. Már nem éri be egyetlen autóval, méghozzá a legkopottabbal, ha látja, Réka 20 másikkal játszik. Pontosan tudja, mit akar és ritkán éri be kevesebbel, mással. Arra is rájött, melyek Réka legféltettebb játékai, melyeket nem szívesen oszt meg öccsével egyáltalán. Annak ellenére, hogy Zalán születésekor már élt az új törvény "MINDENKI játszat BÁRMELYIK játékkal." Valamit rosszul csinálhattam/tunk, mert ez sosem hatotta meg és vette figyelembe a leánykánk....Magyarán tojt rá. (Pedig olyan jól hangzott!!) Zalán viszont olykor dafke, csakazértis tologatni akarja Réka kedvenc babakocsiját, hogy bosszantsa. És amíg Réka a padlót ököllel verve ordít a nappaliban, Zalán kedves mosollyal a szája szegletében taszajtja tova a kocsit a folyosón. De csak amíg Réka látóterében van és csak amíg az ordít....ergó nagy kereslet van a babakocsira....Huncutságban nincs hiány egyiküknél sem. 


Aztán új törvény is született, ahogy peregtek a hónapok és úgy tűnt, kezelhetetlenné váltak a konfliktusok. "Amelyik játékkal az egyikőjük éppen játszik, az tabu." - magyarán nincs olyan, hogy kitépi Réka Zalán kezéből (vagy fordítva éppenséggel...) Visszanézve az utóbbi 3 hónapra, megállapíthatom nyugodtan, hogy ez sem volt elég hatékony. Manapság ott tartunk, hogy ha képtelenek megegyezni a játékokon, pl. egy nagy kosár kisautón megosztozni, akkor anya megunván a marakodást, adok-kapokot elkobozza a játékot, amin összevesztek és játszhatnak bármi mással, amivel akarnak. Ez még nem tudom, mennyire vált be, mert abban a fázisban megragadtunk, hogy az elkobzást fülsiketítő hangzavar követi - mindketten ordítanak, mint  a fába szorult féreg....


Hát ez a szomorú helyzet. Abba bele sem akarok gondolni, hogy mindez így marad vagy uram bocsá, még rosszabb lesz, ahogy Zalán nyelve egyre inkább megered. Neeem, az nem történhet meg. Ők jó testvérek lesznek. Ugye???


Ugyanakkor, egész másik oldalról nézve, épülget szépen lassan az "egységük" is, mint testvérek. Múltkoriban például leszidtam Zalánt, amiért sokszori figyelmeztetésem ellenére megkopasztotta a fokföldi ibolyámat. (Nem elég, hogy nem hajlandó virágozni nekem, de még ki is nyírja a gyerekem....) Zalán egész nagy élvezettel szedegette le róla a leveleket, mint aféle "szeret,nem szeret" játékban...Hát nem kissé lettem ideges. Kikaptam a kezéből a virág maradványait és hát....nem dicsértem meg, na. Zalán földre huppant és elkeseredetten sírni kezdett, mint akit jogtalanul vádoltak meg valamivel (ez egyébként szokása). Hirtelen elém penderedett Réka.
- Mi történt??! - kérdezte csípőre tett kézzel. Felvázoltam neki a tényállást.
- Ne kiabálj vele! Ő még kicsi.
- Dehát...nem kiabáltam....őőő...tönkre tette a virágomat. - feleltem kissé megilletődötten. Réka többet nem figyelt rám, átkarolta az öccsét és a fülébe sutyorogta.
- Nincsen semmi baj.....nincsen semmi baj, Zalánka....- vigasztalta anyáskodva. Nem tudtam nem mosolyogni rajtuk.

Réka mondta - 23. rész

M. mama csirkét pucol a kiskonyha előtt. Réka meglátja, odaszalad. Mama lélegzetvisszafojtva várja az első reakciót, mivel bizonytalan benne, hogy Réka összekapcsolta e már a baromfi udvarban szaladgáló tyúkokat a gőzölgő húslevessel, amit annyira szeret. 

- Mama.... - szólal meg Réka döbbenten. Vágni lehet a csöndet az udvarban. - Ez a pipi még élt volna ám!!!! - majd sarkon fordul és többet nem érdekli a felpucolt csirke. 

***

Réka és Zalán ölelik egymást, puszi csattan el puszi után. (Nem gyakori jelenség. )

- Ha felnövünk, összeházasodunk. - dönti el Réka. 


***


Éppen vacsorázunk Apával, amikor a már jóllakott Réka kéri, hogy hagy nézhessen egy kis Chuggington DVD-t. Hagy nézzen, no. Kivonulunk együtt a nappaliba és felmérem, hogy a DVD már a lejátszóban, minden bekapcsolva éppen csak egy bizonyos gombot kell megnyomni a három távirányító egyikén és indulhat a mandula. Nyúlok is a távkapcsoló után, amikor Réka rámszól:
- Mostál te egyáltalán kezet??? - kérdezi.
- Hát persze. - hazudom szemrebbenés nélkül.
- Akkor jó. Mert csak úgy szabad a távirányítóhoz nyúlni, tudod. - nyugszik meg. A képernyőn feltűnik a Chuggington nyitó zenéje, leánykám boldogan terül el a kanapén. 


***


Mamánál együtt mossuk a kezünket. Réka sorára várva figyel engem. 
- Nem, nem. Kézmosás után ide rázzuk a kezünket. A mosdóba. - és mutatja is, hogyan. - Az óvodában mindig így csináljuk.


***


"Az őszi szünetben, ha nem lesz ovi, elmegyünk megint Sümegre és csobbanunk egy nagyot."  - ezt gyakran mondogatja mostanában, nagy álmodozón rezegteti közben a pilláit....
Szép is volna, jó is volna, de Apának nem lesz őszi szünete. És ez csak az egyik ok, amiért nem megyünk. 


***


Egyik este Bogyó és Babócát nézünk a laptopon. Érzem, ahogy elernyed az ölemben, bújik és simul hozzám, mint egy édes kiscica....Vagyis nagyon fáradt már, ideje volna ágyba bújni.
- Álmos vagy? Menjünk alukálni? - súgom a fülébe. Erre átkarolja a nyakam és annyit mond:
- Nem, csak nagyon szeretlek....


***


Állunk a tükör előtt, Réka haját fésülöm. Egyszer csak megszólal a lány:
- Anya, hogy kell félni??
Tök jó, hogy nem tudja. 


***


Egy reggel ülök a vécén.
- Anya.... - nyafog egy cérnavékony hangocska a hálószoba mélyéről.
- Igen? - ez voltam én.
- Anya.....
- Jó reggelt, Rékám! 
- Anya, hol vaaaagy? ....
- A vécén. - válaszom váratlanul heves könnyzáport eredményez és mély elkeseredést.
- Anyaaaa, nekem kakálnom kell!!!!!!!! - jön a dörömbölés az ajtó túlsó oldaláról.
- Ó....várj egy kicsit! - nyögöm, mert csak 1 db vécén van.
- Nem tudok. 
- Tartsd vissza, csak egy picit!
- Nem megy!
- Akkor....kakálj a bilibe.
- Oda nem tudok. - Réka közben folyamatosan nyefeg és nyafog.
- Dehogynem.
- Nem tudooook....
- Oké, oké, várj egy kicsit, mindjárt megyek....
- Brühühü....
Réka átveszi a trónt majd 2 perc múlva megjelenik mellettem megkönnyebbülten.
- Ó, csak pisilnem kellett, anya....


***

Mondom...mesteremberek minálunk

Avagy: a "blogfolytonosság" jegyében

Utalással előző bejegyzésemre megjegyzem, hogy a nyílászárók felújítása azóta sem fejeződött be, sőt, el sem kezdődött. No comment. Felhívtam őket, hogy izé...mi a szállítási késedelem oka, hisz itthon vagyok két pici gyerekkel és ha a fűtési szezonban leszerelik az összes külső ablakszárnyat, hogy újjá varázsolják, az nem lesz annyira jó....mert esetleg meg találunk fagyni....

Nekem egyébként sincs és soha nem is volt szerencsém a "mesteremberekkel". 5 évvel ezelőtt, mielőtt jelenlegi lakunkba beköltöztünk volna kezdtük azzal, a villanyszerelő átvágott bennünket. Sebaj, orvosoltuk a hibát, majd jött a gázos. Egy pökhendi tökfej, aki vállalkozónak nevezte magát. Úgy járkált a felújítás alatt álló lakásunkban, mintha a sajátja lenne, mi pedig csak szívességből megtűrt hajléktalanok....Kifizettük a számlát (haha, az nem volt) és vártuk a burkolót. De nem azért, hogy egy szórakozott pillanatában a méregdrága akril kádunkba beleejtse a kalapácsát, majd szemrebbenés nélkül letagadja azt. Megalkudtunk, megbocsátottunk (de nem felejtettünk) és elismertük, hogy egyébként valóban hibátlan mestermunkát végzett burkolásilag, le a kalappal. Következhettek a konyhabútort beszerelők, akik tutira nem teljesítmény bérbe dolgoztak. Többet uzsonnáztak és bagóztak a kertünkben, mint nem. És pontban 16 óra 00-kor a kapunkban toporogtak, hogy távozzanak toronyiránt. Mellesleg minden fűrészmunkát a konyhai munkalapomon szerettek volna kivitelezni, ehhez nagyon ragaszkodtak volna. Igen résen kellett lennem, hogy ne így legyen, amiből persze volt sértődés és szájhúzogatás.

Volt még pár kalandunk, de több egyelőre nem jut eszembe. Ugorjunk is a jelenbe! Vagyis majdnem. Kezdem ott, hogy augusztusban megrendeltük új konyhai ablakunkat. Az előleget kifizettük és vártunk. Majd vártunk és vártunk és még mindig vártunk. Aztán felhívtam a "mesterembert", hogy ugyan mikor szeretne jönni, úgy tudjuk, az ablak készen várja a boltban több mint egy hete. (Tök türelmes voltam, szerintem.) Rávágta: holnap. Nem jött. Újra hívtam. Kivágta: Holnap megyek! Nem jött. Harmadik egyeztetésre, egy szombati napra befutott végre csapatostul és néhány óra múlva, csiribúú, csiribááá, kész lett az új ablak. Feledtünk minden bosszúságot, mert az eredmény ezt tette velünk. Hű, a szúnyoghálót elfelejtette, na majd valamelyik nap beugrik vele, előre nem kell fizetni. Még szép! - gondoltam én. A " megígérte, mégsem jött" játékot eljátszotta még egy párszor, mire egy napon végre berontott a kapun inasostul, annak kezében egy bazinagy szúnyoghálóval. Nem hagytak nekem lehetőséget a kibontakozásra, így csak a konyhába érve rebegtem el szégyellősen, hogy nem ilyet rendeltem egyáltalán, ezt köszi, de nem kérem. 

Ahogy jöttek, el is mentek. Nagylelkűek voltak, mert fizetnem most sem kellett és a nappali redőnyében kicseréltek egy gurtnit grátisz. Ezt is megköszöntem, persze. Azóta nem jöttek. Mondjuk, szúnyogháló nem igen kell már az idén....Nem is igen hívtam őket telefonon, mert el  voltam foglalva a festővel. Kezdetben úgy általánosságban. Az első kettő, akit kiszemeltünk, nem tudott bepasszintani minket október hónapra. Novemberben nem volt kedvem festetni. A harmadikat éppen hasi sérvvel operálták negyedik alkalommal, úgyhogy ő nem jöhetett szóba. Végre a szomszédasszony ajánlott egyet, meg is érkeztek múlt héten terepszemlére ketten is. Mester és tanítványa. Az első, ami feltűnt, hogy egyiknek sem igen volt foga. Még szerencse, hogy Réka oviban múlatta napját, Zalán pedig édesdeden aludt. Nem is lett volna gond ezzel, viszont jött a nyavalygás....

F (festő): - Háát...meg tudnám csinálni....izé...ennyiért (XY összeg.)

Én: Jó, rendben.

F: De...kérjen mástól is árajánlatot!

Én: Nem akarok, jöjjön és csinálja, ahogy lehet.

F: De...most nem érek rá. Árulok a piacon, meg...

Én: Mikor lenne jó?

F: Háááát...jövő héten festek itt lenn (szomszédattyonynál 1 db konyhát) ...majd....

Kezdtem pipa lenni. Én nem tudom, ezeknek nem kell a pénz? Nem hiányzik a munka? Következő életemben lakásfelújításokra szakosodó mesteremberekkel vállalkozást indítok és agyon keresem magam. Végül a festő képtelen volt megmondani, neki mikor lenne jó, akár saccperkábé is...abban maradtunk, hogy ha már nem munkálkodik "odalenn", akkor megegyezünk egy fajin időpontban.

Nohát, azóta is fest  a szomszédasszonynál szorgosan. Piaci kötelezettségeire hivatkozva éppen hogy csak befejezte a festést, azóta sem láttuk, a díszcsík felrakása csaknem egy hete várat magára. Így aztán nem nagyon tiltakoztam, amikor hétvégén a fürdőszoba felújításra vetemedő sógornőm megkérte a mesteremberét, hogy szaladjon már át hozzánk és amíg a falazás szárad, fessen ki nálunk. Az illető a kalapácsát a kádunkba ejtő egyed volt, de mit érdekelt ez engem, csak haladjunk már! Szombaton glettelt, vasárnap festett. És azóta szépek vagyunk és tiszták! Huhh, ezen is túl vagyunk. Most aztán várhatjuk az ablakosokat. Ők lesznek a következők. Remélem, nem a Mikulás hozza majd meg őket....