2011. május 10., kedd

Elkezdődött

Zalán fogantatása óta ott ficereg az agyamban a kérdés: Vajon jó testvérek lesznek a gyermekeink? - sokáig parkolópályára került ez a kérdés, maximum rózsaszínű, idillikus álmokat szövögethettem a témában. Úgy véltem, a csecsemő illetve a kúszó-mászó Zalánnak nem nehéz az okos nagytesójának lenni. (Ha egyszer átesett az ember gyereke a sokkon, hogy a tesó megszületett és marad, mégpedig állandóra a családban. ) A totyogó, napról napra ravaszabb, huncutabb és macsóbb Zalán azonban már egy egészen más káposzta  (hogy képzavarral éljek), és itt volt a bökkenő.


Szóval ami egy ideje már a levegőben lógott, várható volt, hogy be fog következni, mára a hétköznapok egyre sűrűbben ismétlődő jelenségévé vált. Hogy mi? A VESZEKEDÉSEK. Vagy még jobb szó a marakodás?? Sokszor pont olyan, mintha két választási malackát tartanék itthon. Visít az egyik (általában Zalán), sikít a másik (logikusan átgondolva ez mindig Réka. ) Rájuk pillantva annyi látszik, hogy négy apró kéz markol valamit és rángat jobbra, majd balra...jobbra, balra. Aztán a duó együtt visít egyre hangosabban és élesebben, hogy a fülem háborogva tiltakozik. A végkifejlet általában sírás. Eleinte Réka került ki győztesként a "csatából", azonban Zalán lassan egyenlő partner lesz a vitákhoz erőben és segítségére van ebben híresen erős fogása. Ha valamibe belekapaszkodik, azt még én is nehezen szedem ki az ujjacskái közül. 

Kezdetben úgy ugráltam közöttünk, mint egy buzgó boxbíró, próbáltam visszaemlékezni, hogy melyikőjük is volt az orv támadó és aszerint igazságot tenni....És könnyű dolgom volt, mert Zalán ártatlan bárányka volt, Réka pedig az irigy nagytestvér. Többnyire. Az utóbbi napokban hozzáállásom a veszekedéshez rutinszerűvé vált, egyre többször közbe sem avatkozom, oldják meg ők egymás között, az alapszabályokat persze tudják és be is tartatom velük (vagy legalábbis törekszem rá.)

És közben egyre hervadtabban kérdezem magamtól, a Jóistentől, hogy ugye ezek ketten jó testvérek lesznek???


---


Este a vacsoránál Zalán az asztal alá borította eledelét, mire Réka harsány, kárörvendő kacajban tört ki. Mire Tibi büntetésből levámolta Réka sültkrumpli adagját. Mire Réka ordítani kezdett, akár egy sakál vokál. Zalán vérszemet kapott és zsákmányolt egy sült krumplit maga is Rékától. Réka még jobban ordított volna, hogyha ez fizikailag lehetséges lett volna. De nem volt az....Végül a fiúk elvonultak kezet és mancsot mosni, a lányok addig kettesben láttak neki a desszertnek, a lekváros palacsintának. Ahogy békésen falatoztunk Rékával, éreztem, hogy süketítő a csend...


Ugye ezek ketten jó testvérek lesznek???


---


Sokszor beszélünk róla itthon, hogy a közelgő (évek kérdése) lakáscserénk alkalmával nem biztos, hogy mindkét csemetének biztosítani tudjuk a saját szobát. Ha azonban tornádóként végigsöpör egy marakodás a két gyerkőc között, valamelyikőnk mindig felsóhajt: 
- Mégis jó lenne külön szobába pakolni őket....


Ugye ezek ketten jó testvérek lesznek???