Szülői értekezleten

Sokat mondok, ha úgy becsülöm, 2 percnyire lakunk az óvodától, mégis autóba vágtuk magunkat. Már csak egyetlen percünk volt 5 óráig, az értekezlet kezdetéig és nem nagyon akartunk volna egyből késéssel bemutatkozni a teljes "nevelő testületnek".

Ahogy befelé dúródtunk az óvoda kapuján, ráébredtem horrorral, hogy nincs nálam a telefonom. A ffffenébe! Erre Tibi kotorászásba fogott a zsebeit illetően, majd kibökte, hogy hoppá, úgy néz ki, ő is otthon hagyta. Na neeee.....! Nem hiszem el! - bosszankodtam. Most mi lesz velünk? Ezzel lehetetlenné vált mindenfajta kommunikáció köztünk és a nagymamák között, akik együttes erővel vigyáztak a gyerekekre itthon. Mielőtt mélyebben belelovaltam volna magam az idegbajba, táskám oldalzsebében mégis ujjaim közé keveredett a telefonom és rá 3 másodpercre Tibi is megtalálta a sajátját. Nohát nem véletlenül vagyunk mi együtt, bárki láthatja.

Izgatottan léptem(tünk?) a szülői értekezlet helyszínére, mégiscsak az első volt a sorban. Az utolsó pillanatban érkeztünk, de időben. Mire elővarázsoltam a tollam és a jegyzetfüzetem, az óvoda védőnője bele is csapott a mondandójába. Ebből kb. ennyi maradt meg bennem: blablabla...blablabla...blablablablablaaaaa, mert a témája a gyerekek fejlődése volt 0-6 éves korig. Senki nem jegyzetelt.

Ahogy végre beszéde végére ért, a vezető óvónő kért szót. Rövid bevezető után ismertette, hogy a felvett gyerekek közül kit melyik csoportba osztották be. Sem Breki, sem Cicamica, Réka a Katica csoportba került, 25 db kispajtása lesz. Ahogy körbepillantottam a tágas szobában, ahol éppen tanyát vert az értekezlet, rájöttem, hogy éppen a Katica csoport székhelyén ücsörgünk, vagyis pont itt fog Réka eltölteni remélhetőleg 3,5 szép évet......

Aztán nyomtatásban is megkaptuk a házirendet, amelyen többé kevésbé átrágtuk magunkat a vezető óvónő vezényletével. Ezt követően a kedves szülők szétszéledhettek a saját csoportszobáikba az óvónénikkel.

Amikor még az értekezlet legelején nézegettem az óvónőket, próbáltam őket fel- és bemérni, arra jutottam, hogy az a fekete blúzos hölgy...na aaaaz nem szimpi. Történetesen éppen ő lett az egyik óvónénik, ám véleményem róla a kiscsoportos megbeszélés során gyökeresen megváltozott szerencsére.Ennyit az emberismeretemről, amely becsapott már nem egyszer és nem kétszer.

Ahogy minden csoport, a Katica is 5-6 három év körüli lurkóval fog gyarapodni, így összesen heten ültük körül a szoba közepén az asztalt, szűk 2 órát töltöttünk azokon az icipici, felnőttnek enyhén kínzóeszköznek tűnő székeken (az én gátam legalábbis sikoltozott, nem beszélve a farpofáimról, hehe....) és minden terítékre került, ami csak eszünkbe jutott. Néhány nyomtatvány kitöltése után kiválaszthattuk a gyerekek jelét. Elég hervasztó volt a kínálat, láthatóan több fiú ballagott el idén, mint leányka, mert ilyesmi lehetőségek voltak.

kulcs, makk, fenyőfa, kishajó (és még ami nem jut eszembe)

Úgyhogy a kishajót választottam. Nem a legjobb, de megteszi.

Utána el kellett dönteni, hagy nagyjából mikor fog Réka betoppanni az óvodába reggelente és mikor szeretnénk őt hazavinni....mert a rendszer teljesen rugalmas. Hosszas hezitálás után úgy döntöttünk, hogy a tízórain már és uzsonnán még jelen lesz, aztán meglátjuk, őkelme mit szól majd ezen terveinkhez. Mivel még jó ideig még itthon leszek, rugalmasak vagyunk.

Elégedetten távoztunk az oviból minden szempontból. Azt éreztem végig, hogy jó helyen lesz itt Réka. Kicsit szűkös a hely, kész labirintus az egész, ráférne a felújítás és néhány új csoportszoba, nem tartanak semmilyen külön foglalkozást a gyerekeknek és még a csoportok is vegyesek, amely ellen mindig is berzenkedtem....mégis valahogy tetszik az óvoda. Talán mert a hiányosságaik nem is igazán lényegesek. Pontosabban nem attól jó egy óvoda, hogy nagy a tér és vadiúj minden illetve hogy számtalan foglalkozást szerveznek a focitól a német óráig. Nekem az a legfontosabb, hogy jó helyen tudjam a leánykám, nyugodtan hagyjam ott az óvónővel, dadussal és szeressen óvodába járni. Ehhez pedig itt minden feltétel adott, én első látásra is otthon éreztem magam, barátságos és családias a légkör.

Persze decemberben nem feltétlenül ezt fogom gondolni, biztos lesz majd mindenféle rémképzetem és tele leszek aggodalommal. Elvégre olyan még nem volt, hogy Réka kikerült volna a felügyeletem alól és idegenekre bíztam nap nap után. Furcsa lesz egész nap távol tudni a kicsilányt....De ez az élet rendje. Hogy egy kapitális közhelyet biggyesszek a post végére.